Ajándékba kapott élmény

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 28,16-20 alapján

Bár lassan, de biztosan terjed egy örömteli szokás. Egyre többen figyelnek oda ugyanis tudatosan arra, hogy élményt adjanak ajándékba. Tudjuk, mennyire tömve vannak a boltok karácsonykor. Az ember minden erejét, örömét és pénzét képesek elszívni ilyenkor az üzletek, és a bennük tülekedő tömeg. Ehelyett lehet otthon vagy hasznos dolgot tenni, vagy egyszerűen pihentebbnek lenni, és nem pattanásig feszült idegekkel érkezni meg az ünnepre. Az egyéb alkalmakra sem feltétlenül lenne szükség megvenni a századik bögrét, az aranyos mütyürt vagy bármi mást…

Nemrég azt olvastam valahol, hogy életünk végén nem arra fognak emlékezni a szeretteink, hogy milyen tárgyat kaptak tőlünk ajándékba, hanem hogy milyen élményeket éltek át velünk. Fontos igazság. Azok, akik tudatosan élményt adnak ajándékba egymásnak, éppen ezt választják. Az ebből fakadó energia ugyanis hosszan el tudja kísérni őket. Lehet, hogy egy életre szólóan. Nem kell feltétlenül sok tízezer Forintos összeg ahhoz, hogy néhány vidám órát töltsünk valahol, élvezve a másik, illetve a többiek társaságát.

Ennek az eszenciáját visszük most magunkkal az igehirdetéshez. Ez lesz a központi gondolatunk: ajándékba kapott élmény.

Nagyon meghitt, mondhatni intim pillanatba engedtek be minket utólag a tanítványok.

A kapcsolat mélységétől függ...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,23b-27 alapján.

Rogate, az imádság vasárnapja van ma. Minden évben, mielőtt Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, ezzel emlékeztetjük magunkat arra, hogy attól, hogy nem látjuk őt, még kapcsolatban vagyunk vele. Az imádság ugyanis kapcsolat. Az Istenhez való kötődésünk egyik, ha nem a legfontosabb nyelve. A központi gondolatunk így szól: a kapcsolat mélységétől függ…

Igénk János evangéliumának ugyan abból a fejezetéből való, ahonnan az előző két vasárnapé, a 16. fejezetből. Sőt! Bár mennybemenetel ünnepe egy ószövetségi igén keresztül szólal majd meg, jövő vasárnap ismét itt folytatjuk, immáron a 15. és 16. fejezet határmezsgyéjén. Ez azt jelenti, hogy Jézus utolsó gondolatait halljuk a tanítványok felé, mielőtt elhangzik a főpapai imádság, és elfogják a Gecsemáné-kertben. Halni készül. Milyen más éle van így igénknek! Ő, aki már csak 40 napig lesz majd – feltámadása után – látható és tapintható a tanítványoknak, végül ezt adja át nekik: Amit az én nevemben kértek az Atyától, megadja nektek! Örömötök teljes lesz ez által – holott én halott leszek… Eljön az idő, amikor nyíltan tudok már beszélni hozzátok, nem kellenek hozzá példabeszédek. És eljön az idő, amikor én már nem kell, hogy kérjem értetek az Atyát, hanem ti beszélhettek vele közvetlenül. Nem másért adja meg ezt a kegyet, minthogy szerettek engem.

Apránként végigízlelgetve Jézusnak ezeket a gondolatait, és végig szem előtt tartva a sorrendjüket, azt fedezhetjük fel, hogy egyre mélyebb és mélyebb kapcsolatról beszél az Atya, önmaga és a tanítványok között, ilyen sorrendben: Eddig nem kértetek a nevemben, mert nem is tudtatok róla. Mostantól viszont így tudtok majd kérni, és én közvetítek az Atya és köztetek! De eljön majd annak is az ideje, amikor már annyira szerettek engem, hogy nem kell közvetítőnek lennem. Az irántam érzett mély szeretetetek miatt közvetlenül beszélhettek már az Atyával! Van még más fokozás is ebben a néhány rövid igeversben, de nekünk egy szál fér csak bele az igehirdetésbe.

Mekkora mélység! Mekkora mondanivaló! Mekkora perspektíva! El lehet jutni addig a mély, tartalmas és éltető kapcsolatig, ahol végül annyira szeretjük már Jézust, hogy közvetlenül beszélhetünk majd az Atyával! Nem kell, hogy Jézus mintegy tolmácsoljon nekünk, mert ismerhetjük már azt a „szeretet-nyelvezetet” miatta, amivel már beszélhetünk magával az Atyával.

Ehhez most hozzáteszünk egy másik történetet, hogy számunkra közismertebb módon érezhessünk rá, hogy mit is jelent az, hogy valami a kapcsolat mélységétől függ! Az alábbi történetet sok éve hallottam. Annyi maradt meg csak az eredetéről csak a fejemben, hogy egy erdélyi író novellájáról van szó. Próbáltam rálelni, de nem sikerült. A mondanivaló azonban nem sérült benne. Egy házaspárról szól.

Felkészítés, fejtágítás, felvértezés

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,5-15 alapján

Fogynak a hetek a pünkösdhöz vezető úton. Még két vasárnapunk lesz addig, amik pedig körülölelik mennybemenetel ünnepét. A figyelmünket már egyre jobban pünkösd felé fordítjuk. Mai igénk is azt állítja fókuszba, hogy a húsvéti örömhírből hogyan fakadhat a pünkösdi folytatás. A központi gondolatunk ez lesz: felkészítés, fejtágítás, felvértezés. Egy képpel indulunk.

Nemrég mesélte valaki a következő történetet. (Sajnos nem emlékszem belőle mindenre, de a lényeg össze fog állni.) Egy tévéműsorban vagy katasztrófa, vagy háború sújtotta vidéket mutattak, ahol az állatok mentésén fáradoztak. Éppen arra készültek, hogy egy fogságban született vadállaton segítsenek. Nem emlékszem, hogy miért, de nem lehetett ketrecből ketrecbe áttenni. Ezért emberek vették körbe a rácsot, hogy amikor felülről felemeli egy munkagép, lehetőleg megakadályozzák az állat kitörését. Ott állt számos ember. Mindenki cselekvésre készen, pattanásig feszült idegekkel. A ketrecet elkezdték emelni. És hogy mi történt? Semmi. Az állat, ahogyan előtte járt körbe-körbe a ketrecében, ugyan így, zavartalanul rótta tovább a köröket. Hiába a rácsok nélküliség. Ő mindig is így élt, fogságban. Nem ismert más lehetőséget, mint azon a darab földön élni. Nem ment sehová.

A rabságot magunk mögött hagyjuk a képből. Mást viszünk tovább magunkkal.

Az alap javítható

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 54,10 alapján

Idén egyben tartjuk az anyák és apák napját a mai vasárnapon. A gyerekek már a padokban izgulnak és zsizsegnek (De most elhalkulnak, ugye?), a szülők, nagyszülők és dédszülők pedig a saját csemetéjük versét, majd pusziba csomagolt ajándékát várják. Kit érdekel a papolás ilyenkor!? J De van egy bökkenő… A lelki mobilom, amin Isten a gyülekezetnek szokott üzenni, jelezte, hogy „Önnek egy új üzenete érkezett.” Itt állok hát, és másként nem tehetek: átadom az üzenetet. Nem tudom, mi sül ki az ígéretemből, de arra törekszem, hogy se túl hosszú, se unalmas ne legyek. (Utóbbi pláne, elvégre Isten soha nem unalmas…)

Először egy képet járunk körbe együtt, utána összegyúrjuk ezt a hallott igehirdetési igénkkel. A három szavas üzenet így hangzik, amit a szívünkre madzagol ma Isten: Az alap javítható. Ezt bontjuk ki együtt.

Évekkel ezelőtt, a bátyám – aki építőmérnök – egy olyan cégnél dolgozott, ahol alapokat készítettek. Ekkoriban még én is Budapesten éltem, és hívott, hogy nézzem meg, mit csinálnak. Néhány nappal korábban tudtam már, hogy hol dolgoznak a Blaha és az Astoria között, így a buszról figyeltem. Egy munkagépet és az ő autóját láttam. Slussz. Ő meg azt mondta, nagy munka folyik. Amikor odamentem, láttam, hogy az a munkagép, amit én kis aranyos, pici gépecskének láttam, valójában egy hatalmas monstrum. A szomszédos, sok emelet magas épületek között törpült csak el. Ez a gép ott állt stabilan, a földbe gyökerezve. A bátyám – az építés vezetője – a helyszínen irányított, és közben időnként jött egy-egy kocsi, ami hozott valamit. A telek előtt ki volt egyébként írva, hogy itt nem tudom én, milyen nagy komplexum épül. Ehhez képest hónapokig csak ennyi látszódott.

Na de mi is történt?