Bizonytalan várakozás a biztosra

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Pt 3,3-14 alapján

Májust írtunk. Egy kora reggelen álltunk ugyan azok a középiskolások a buszmegállóban, akik nap, mint nap ingáztunk a közeli város iskoláiba. De ez a nap más volt. Mindannyian ropogósra vasalt ünneplőben feszítettünk álmosan, kómásan. Egyszer csak megláttuk a buszt, ahogy messze a kanyarnál kifordult. Lassított. Aztán a sofőr széttárta a karjait, mutatta, hogy nem férünk fel. Gázt adott és elment.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel közöttünk. De jó! Haza lehet menni! Majd más díszíti a ballagók termeit, majd más elbúcsúztatja őket! Az osztályfőnök ezt meg fogja érteni. És mindenki boldogan, immáron az álmosság legkisebb jele nélkül indult haza. Kivéve engem. Én ott álltam a matrózblúzomban és a kétségbeesésemben. Én ugyanis aznap ballagtam. Velem mi lesz? Mobiltelefonom nem volt még, mint annyi más embernek akkor. És nem volt autónk, hogy a szüleimet megkérjem, vigyenek be. Latolgattam az esélyeimet. Aztán úgy döntöttem, ott maradok a buszmegállóban. Majd csak eljutok valahogy a városba, és el tudom intézni ballagás előtt azokat a feladatokat, amiket az egész osztály nevében én vállaltam magamra.

Egyszer csak felbukkant egy busz, amire nem is számítottam így hétvégén. Már messziről láttam, hogy a pesti járat az, ami nálunk soha nem áll meg. Rám egyáltalán nem jellemző módon integetni, hadonászni kezdtem a sofőrnek. Ahogy lefékezett és megállt a buszmegállótól távolabb, én még a nagy, vizes fűbe is örömmel gázoltam bele szoknyában, harisnyában és magas sarkúban is…

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, a várakozásról szól igénk. Ez lesz a központi gondolatunk: bizonytalan várakozás a biztosra. Várakozás, mint a buszmegállóban, a ballagás reggelén. Bizonytalan és elbizonytalanító várakozás. De közben mégis ott van benne az egészen biztos: valahogyan el fogok jutni a saját ballagásomra. Bizonytalan várakozás a biztosra.

Ott folytatjuk, ahol a múlt héten abbahagytuk.

A nekem szóló üzenet kutatása

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Thessz 1,3-10 alapján

Van az a helyzet, amikor csörög a vezetékes telefon, felvesszük, és egy géphang elkezdi darálni nekünk a marketingszöveget. Ki nem állhatom az ilyen eseteket. Én beleszólok, bemutatkozom, és egy párbeszédre vagyok készen. A másik meg először is úgy hív fel, hogy a gyülekezeti számunknál be van jelölve, hogy tilos marketing célból felhasználni. Másodszor pedig nem is a telefon funkciót használja, ahol beszélgetnénk, ketten. Kiabálhatnék, énekelhetnék vagy jódlizhatnék, odáig nem ér el. Csak a maga személytelen üzenetét darálja. (Nálam éppen ezért talán öt másodpercig ha tartanak ezek a hívások…)

Vannak tehát a személytelen üzenetek, amik majd csak megszólítanak valakit, és vannak a személyesek. Azok, amik tényleg nekünk szólnak. Számunkra fontosak és minket érintenek. (A kettő pedig nem különül el markánsan egymástól. Sajnos, vagy nem sajnos…) Ma így szól a központi gondolatunk: a nekem szóló üzenet kutatása.

Nehéz igénk van hozzá. Hálaadással indul, aztán az utolsó időkről, bosszúállásról és bűnhődésről beszél. Súlyos gondolatok, amik súlyos érzéseket keltenek. De nézzünk mögé a látszatnak! Kutassuk benne a személyesen nekünk szóló üzenetet!

Ehhez először is meg kell értenünk azt, hogy az eredeti szöveg mikor, milyen helyzetben keletkezett.

A bizonytalanból a biztos út felé

A kép forrása itt található

Fekete Adrienn Mercédesz 5. éves teológus-lelkész szakos hallgató szupplikációs igehirdetése, ami 1Thessz 4,13-18 alapján hangzott el gyülekezetünkben az előző héten.

Szeretnék egy hónap múlva levizsgázni, szeretném, hogyha pár éven belül megtudnám pályázni az osztályvezetői állást, szeretnék meggyógyulni a betegségemből, hogy el tudjam végezni a feladataimat, szeretném, hogyha meg tudnék annyi pénzt spórolni, hogy egy új autót vehessek, amelybe gyerekeinkkel együtt elférünk. Azt hiszem, hogy mindnyájan egyet érthetünk abban, hogy az emberek gyakran rágódnak, gondolkodnak a jövőről. Majdnem mindenki megtudja mondani, hova szeretne eljutni, mi az, amit el szeretne érni és még számtalan elképzeléssel lehetne folytatni. Másrészt megkerülhetetlenül ott állnak azok a kérdések is, amelyek túl mutatnak földi életükön, amik a halál utáni állaphoz fűződnek. Erről még kevésbé van elképzelésünk, ez számunkra még ismeretlenebb. Akár földi életünkkel kapcsolatos, akár földi életünkön túlmutató kérdéseket teszünk fel, mindkét esteben a bizonytalanság is meghúzódik mögötte.

Alapvetően a bizonytalanságot nem szeretjük, mert olyankor tétlenek érezzük magunkat. Így inkább a bizonytalansággal szemben elviseljük a rossz hírt is. Azért mert a bizonytalanság egy idő után fel tud őrölni bennünket és még jobban, ha nem jön a várt megoldás, vagy egy válasz, ami megmondaná, hogy mire számítsunk.

A thesszalonikaiak bizonytalansága itt most elhunyt testvéreikre irányult.

The winds of change - A változás szelei

"Amikor a változás szelei fújnak egyes emberek falakat építenek, mások szélmalmokat (szélturbinákat)." (kínai közmondás)
A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 29,1-4 alapján

Álltam a metróban. A peron végében várakoztam. Még nem indult be sem a nagy tömeg, sem a járatok sűrűsége. Nyugalom volt körülöttem. Becsukott szemmel élveztem a ritka budapesti csendet. Egyszer csak éreztem a jóleső szelet. Bele is fordultam, hogy szemből érjen. Egy idő után abbamaradt. Tudtam, hogy még az előző állomáson áll. Eltel két-három perc, és ismét finoman elkezdett áramlani a levegő. Fokozatosan erősödött, majd amikor már azt éreztem, hogy alig lehetne fokozni, fázni kezdtem tőle. Felhúztam a kabátomat, ami addig túl melegnek bizonyult. De nem bántam a kellemetlenséget sem. Tudtam, hogy enélkül nem érhetnék célt. Egyszer csak abbamaradt a szél kellemetlen zuhataga is, és megérkezett, amire vártam.

The winds of change. A változás szelei. Emlékeznek a dalra? Nem egy mai darab, már csak a szövege miatt sem. „I followthe Moskva / Down to Gorky Park / Listening to the winds of change.” (A Moszkva folyót követem, le a Gorkij-parkig, hallgatva a változás szeleit.) A változás szelei. Ez lesz ma a központi gondolatunk. Szívünkben ezzel, és arcunkon a metró által maga előtt tolt levegővel indulunk útnak egy hihetetlenül különös és áldott útra Jeremiás prófétával.

Krisztus előtt 598-597-et írunk.

Különös helyek a temetők...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 13,29 alapján

Különös helyek a temetők egy település életében. Ahogyan az alapigében hallottuk, vannak itt napkeletről és napnyugatról, északról és délről. Vannak, akik egy településen már csak a temetőbe járnak haza, és csak a sírköveken álló nevek ismerősek nekik. Vannak, akik beköltözőként a helyi temetőt ismerik a legkevésbé. Vannak, akik a legtöbb sírnál megállva sok mindent tudnak mesélni, mert ismertek szinte mindenkit.

Vannak, akik keletről kerültek ide, vagy keletről járnak vissza a temetőbe. Jelentse ez akár Veszprémet, Székesfehérvárt, Budapestet vagy Erdélyt. Vannak, akik nyugatról kerültek ide, vagy nyugatról járnak vissza ide a temetőbe. Jelentse ez akár Celldömölköt, Szombathelyet, Németországot vagy Franciaországot. Vannak, akik északról kerültek ide, vagy északról járnak vissza a temetőbe. Jelentse ez akár Győrt, Szlovákiát vagy Csehországot. És vannak, akik délről kerültek ide, vagy délről járnak vissza a temetőbe. Jelentse ez akár Ajkát, Keszthelyt, Kaposvárt vagy Olaszországot. De olyanok is vannak, akik Brazíliából készülnek vissza Alásonyba a gyökereikhez.

Különös helyek a temetők. Vannak, akik kijönnek ide, amikor csak tudnak. És vannak, akiket lelkileg túlontúl megterhel, ha ide kell jönni. Vannak, akik imádkozva állnak meg a sírnál, és vannak, akik éppen egy szeretett ember halála miatt vesztek össze Istennel.

Különös helyek a temetők azért is, mert Jézus újabb megjelenésekor már csak ezek a helyek fognak számítani a földön. Megszűnik minden más a világon, és végre elkezdődhet az az élet, ami fájdalom, félelem, aggódás és minden más nyomorúság nélküli. Amikor megszólal majd az ezt jelző harsona, megnyílik a világ minden sírja, és feltámad mindenki.

Erről azonban még többet árul el alapigénk: