2017. november 19., vasárnap

A bizonytalanból a biztos út felé

A kép forrása itt található

Fekete Adrienn Mercédesz 5. éves teológus-lelkész szakos hallgató szupplikációs igehirdetése, ami 1Thessz 4,13-18 alapján hangzott el gyülekezetünkben az előző héten.

Szeretnék egy hónap múlva levizsgázni, szeretném, hogyha pár éven belül megtudnám pályázni az osztályvezetői állást, szeretnék meggyógyulni a betegségemből, hogy el tudjam végezni a feladataimat, szeretném, hogyha meg tudnék annyi pénzt spórolni, hogy egy új autót vehessek, amelybe gyerekeinkkel együtt elférünk. Azt hiszem, hogy mindnyájan egyet érthetünk abban, hogy az emberek gyakran rágódnak, gondolkodnak a jövőről. Majdnem mindenki megtudja mondani, hova szeretne eljutni, mi az, amit el szeretne érni és még számtalan elképzeléssel lehetne folytatni. Másrészt megkerülhetetlenül ott állnak azok a kérdések is, amelyek túl mutatnak földi életükön, amik a halál utáni állaphoz fűződnek. Erről még kevésbé van elképzelésünk, ez számunkra még ismeretlenebb. Akár földi életünkkel kapcsolatos, akár földi életünkön túlmutató kérdéseket teszünk fel, mindkét esteben a bizonytalanság is meghúzódik mögötte.
Alapvetően a bizonytalanságot nem szeretjük, mert olyankor tétlenek érezzük magunkat. Így inkább a bizonytalansággal szemben elviseljük a rossz hírt is. Azért mert a bizonytalanság egy idő után fel tud őrölni bennünket és még jobban, ha nem jön a várt megoldás, vagy egy válasz, ami megmondaná, hogy mire számítsunk.
A thesszalonikaiak bizonytalansága itt most elhunyt testvéreikre irányult.
A gyülekezet és itt még Pál is úgy gondolta, hogy Jézus még az ő életükben vissza fog jönni. Ez azonban nem így történt. Több testvér is elhunyt a gyülekezetben, ami egyfajta döbbenetet váltott ki belőlük. Rosszul értelmezték volna, amit az Úr mondott? Pál értett volna félre valamit? Mihez kezdjenek most, hogyan rendezzék az életüket? Mi lesz eltávozott testvéreikkel, vajon fel fognak-e támadni? Akkor, hogyan és mikor fog visszajönni az Úr? S számtalan hasonló kérdést tehetek fel.

A thesszalonikai gyülekezeti tagok is az evangélium hatására tértek meg. Az ő életükben is megjelent Jézus. Hitték, hogy értük halt meg a keresztfán elvéve ezzel bűneiket és hitték, hogy feltámadásával Jézus legyőzte a halált. S ami nagyon meghatározta a hitüket, a mindennapjaikat, hogy Krisztus második eljövetele akár holnap is bekövetkezhet. Erre készültek és ezt várták. De az idő telt és a gyülekezet tagjai közül néhány testvér elhunyt. Pálhoz fordultak, hogy adjon valami eligazítást ebben számukra, mert most teljesen elcsüggedtek és nehezen élik meg a kialakult helyzetet.
Pál nem tanítói jelleggel, hanem lelkipásztori attitűddel szólt hozzájuk. Nem arról beszél az apostol, hogy egyáltalán ne szomorkodjanak elhunyt testvéreik miatt, hanem azt szeretné, hogy a gyászukban benne látnák a reménységet. Természetes, hogy kizökkentette és aggodalommal töltötte el mindaz, ami őket érte. De azt is mondja Pál, hogy az is természetes, hogy van reménységet, vigasztalást adó ige. Ez az Ige megjelent a mi földi életükben, Isten szava testté lett Jézus Krisztusban.
Így hát nem kell reménytelenségben lenniük mondja Pál, mert itt e földi életben a Jézus Krisztussal kötött szövetség megmarad függetlenül attól, hogy megélik-e az Úr második visszajövetelét.
A görög gondolkodás azt fogalmazta meg a halálról, hogy a halállal az élet lezárul, a szó szoros értelembe véve ott végérvényesen minden befejeződik. Mennyivel más, amit Pál mond itt nekünk és ami minden keresztény ember reménysége: „Ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.”
Ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt. Az apostol két olyan eseményt említ meg Jézussal kapcsolatban, ami mellett nem mehetünk el a hitünk tekintetében. Mert ezek adják az alapját reménységünknek. Az ő halála abban volt más, hogy nem a saját bűnei miatt szenvedett, hanem magára vette a mi bűneink terhét. A másik esemény, amit említ: Jézus feltámadt. Feltámadásával legyőzte a halált, átlépte, ezáltal, akik hisznek Őbenne követhetik őt. Hisszük-e ezt igazán?
Az egyik legnagyobb baj, hogy nem merünk önmagunkkal szembe nézni, a bűneinkkel, folyton próbáljuk elkerülni az igazságot, hallogatjuk, mellékutakat keressük hátha sikerül kitérni előle. Ha benne maradunk ebben a sodrásban, akkor sosem lesz egy biztos pont, ahol megnyugvást találhatunk, ahol azt tudjuk mondani, hogy most helyemen vagyok, így rendben vannak a dolgok. Miért lehet ez? Mert nincs merszem magamat az Urra bízni, mert a büszkeségem nem engedi, hogy belássam, hogy itt nincs igazam. Istennel szemben ugyanis soha sem lehet igazunk. De ha engedem, hogy megláttassa velem Isten a tévedéseimet, akkor sokkal de sokkal jobban megerősödőm, és a bizonytalan útról a biztos út felé kanyarodom, ha észre veszem Isten áldását. Mert nem Isten a vádló, aki a vádlottak padjára akar ültetni, hanem a Szatan, ami egyébként azt jelenti vádló. Isten pont azon van, hogy felmentsen minket Fia által. Tudnunk kell tehát, hogy merre tartunk, engedjük hatni Isten munkálkodását bennünk.
Hogy mikor jön el újra Krisztus? Ezt természetesen nem tudjuk. Pál azt mondja, pár verssel később „Ennek idejéről, órájáról nem szükséges írnom nektek.” Arra hivatkozik, amit Jézus is mondott mennybemenetele előtt: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” Ő pontosan tudja tehát mikor jön el ez az idő, amikor dicsőséges uralma megkezdődik. Ezt nem tudjuk behatárolni és nem is feladatunk. De az minél inkább, hogy emlékeztessük magunkat és egymást arról, hogy az előttünk álló esztendő az örök életre visznek bennünket és egyre közeleg ez a nap, amikor Jézus Krisztus beteljesíti, amit halálával és feltámadásával megszerzett, vagyis végleg eltörli a bűnt, a Sátán és a halál hatalmát.
Saját életünkre nézve mennyire találják aktuálisnak a kedves testvérek, amit itt leír Pál? Mi már eléggé eltávolodtunk a parúzia vagyis Krisztus második eljövetelének a várásától. Sajnos, gyakran nincs meg bennünk ez az aktív váradalom. Őszintén szólva ezen a téren a hitemben nekem is fejlődnöm kell még.
Azonban, ha a jövő felé evvel a váradalommal, bizonysággal tekintünk, akkor egészen új távlatok rajzolódnak ki előttünk, egészen más kompozíciók nyernek értelmet számunkra. Isten előtti megállásunk abban rejlik, hogy elfogadjuk őt, mint Mennyei Atyánkat. Luther példáján keresztül is megláthatjuk hogyan vezette őt az Isten, mennyi kérdéssel kellett megbirkóznia, de egyáltalán nem volt hiábavaló az ő küzdelme sem, mert eljutott hozzá Isten üzenete. A mi életünkben ugyanígy eljuthat Isten igéje, amelyben nekünk is lépéseket kell tenni, néhol ugranunk kell, hogy aztán valaki elkapjon bennünket, aki nem más, mint Jézus a Krisztus.
Így az Ige tükrében tudom azt mondani a testvéreknek, hogy van reménységünk, még akkor is, hogyha a félelem, a bizonytalanság körbe kerít bennünket, még akkor is, hogyha nagyon nagy fájdalom van a szívünkben, akkor is ott állhat előttünk az a vigasztaló, bátorító üzenet, amely azt mondja nekünk, hogy az Úrral leszünk.

Imádkozzunk!
Életünk Istene! Köszönjük neked, hogy gondot viselsz rólunk, hogy nem hagyod magára a tieidet. Köszönjük neked, hogy általad megláthatjuk azt a reményteljes jövőt, amelyet véghez vittél értünk. Terelj és készíts bennünket a te dicsőséges napod eljövetelére. Kérünk téged, hogyha bizonytalanság, szomorúság van a szívünkben küld el vigasztaló Szent Lelked. Bátoríts minket a nehéz pillanatainkban, amikor annyira elcsüggedünk, hogy azt érezzük, hogy teljesen ködössé válik minden körülöttünk. Kérünk Téged, hogy nyisd fel a szemünket, láttasd meg velünk, hogy Te neked hatalmad van arra, hogy megszabadíts minket, megszabadíts a terheinktől. Így segíts bennünket, hogy mindvégig megálljunk a hitben. Ámen.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép prédikáció lett, nagyon tetszett.
    Fontos (és szerintem igaz) dolgokról beszél, mint pl. a félelem, a bizonytalanság, a hit, a feltámadás, szembenézés, várakozás...
    És (bevallom őszintén) két olyan kifejezést is talán itt olvastam először (mint a "Szatan", a "parúzia"), amikről korábban nem is hallottam.

    Egy kérdésem azonban lenne: a szupplikáció mint olyan "a teológushallgatóknak kötelezően előírt gyülekezeti látogatást/szolgálatot" jelent? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Szatan a sátánt jelenti.
      A parúzia-várás pedig azt, hogy Jézus újra visszajön, magában hordozva a feszültséget, hogy ez 2000 éve még mindig nem történt meg.
      A szupplikáció pedig így van, azt jelenti, hogy a teológusok gyakorlatra érkeznek a gyülekezetekbe, és a vasárnapi istentiszteleteken szolgálnak. :)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen az infókat! :)
      (Akkor nem tippeltem annyira 'mellé'...)

      Törlés