Jó, ha a gyertyák csonkig égnek. Csak nem mindegy mikor!

A kép forrása itt található

Igehirdetés a Felvidéken (Lőkösházán, Sajógömörön és Lekenyén) 2018. szeptember 23-án, 1Kor 1,10-17 alapján

A gyertyák csonkig égnek. Márai Sándornak ez a regénye máig az egyik legnagyobb hatású olvasmány-élményem. Ahogyan a napokban az alapige kapcsán újra eszembe jutott ez a beszélgetés-folyam, meg is lepődtem azon, hogy úgy is bemászott a bőröm alá, hogy nagyon fiatalon olvastam. Mindaz a mélység, ami a réges-régen ki nem mondott, elfojtott, elhallgatott, néma pokollá változtatott múltbeli sebekről szól a regényben, az életkorral mélyül el igazán.

A csonkig égő gyertyák mellett, negyven év elteltével, Henrik és Konrád újra találkozik. Életük vége felé közeledve már tudnak és akarnak beszélni a múltról. A katonaiskolában köttetett barátságukról, majd Krisztináról, aki az egyikük felesége volt, de a másik is szerette. Mi történt velük? A két férfi egyetlen éjszakát beszélget végig erről, miközben a szobában a gyertyák csonkig égnek.

Mai igénket ennek a monológ-regénynek a hangulatán keresztül értelmezzük. A központi gondolatunk ez lesz: Jó, ha a gyertyák csonkig égnek. Csak nem mindegy mikor!

"Az én történetem (nyomán)..." 1. rész - Dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök

Új szolgálati helyemen, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskolában a felsősök és gimnazisták számára az áhítat előtt hétről hétre vetíteni fogunk egy-egy rövid videót, amiben általam felkért emberek üzennek nekik a saját élettörténetük nyomán. Az, hogy kik fogadják el a felkérésemet, kiderül majd az epizódokból. Terveim szerint azonban egészen különböző embereket szeretnék megszólaltatni. A felkérés szövegében szerepel az, hogy a videó a széles, internetes nyilvánosság elé is kerül, így adom szeretettel közre az első rész, melyben Északi Egyházkerületünk püspöke, egyben a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, DR. FABINY TAMÁS üzen. A felkérés azonban a személyes szálnál kezdődik: püspök úr annak idején a mi iskolánkban tanult. Egykori miskolci diákként (is) üzen a mostani miskolci  diákoknak.

Én kíváncsi vagyok az igazi énedre! És kíváncsi vagyok Isten igazi énjére is!

A kép forrása itt található

A reggeli áhítat eredeti, írott szövege a Kossuth iskolában a 2018. szeptember 17-i alkalmon, ApCsel 17,23b alapján. (Az alsósoknak Brekeke, a béka mondta el ezt egy egyszerűbb mese formájában.)

Egy stand-up comedy blokkot le lehetett volna forgatni a belső gondolataimról annak idején, amikor az USÁ-ban voltam. Ha ugyanis vidám voltam azt mondták, hogy „Jé, a magyarok milyen vidámak!” Ha fáradt vagy szomorú voltam, akkor rögtön úgy szólt a mondat, hogy „Jé, a magyarok milyen mélabúsak!” Ha pedig éppen én, általuk ismert egyetlen magyar valami miatt dühös voltam, akkor egyenes következtetésre jutottak, hogy „Jé, a magyarok milyen dühösek!”

Pedig az egy ember az nem az egész nép. Értjük és tudjuk. Mármint ha valaki így felhívja rá a figyelmünket. De más helyzetben beleesünk mi is a csapdába. Ha például elfelejtünk valamit, akkor a fejünkhöz csapunk, hogy „De hülye vagyok!” Ekkor ugyan ezt tesszük:

A szíveddel énekelj és zenélj! (Ne a fejeddel.)

A kép forrása itt található

A reggeli áhítat eredeti, írott szövege a 2018. szeptember 10-i alkalmon Zsolt 77,7 alapján.

Képzeljetek el egy csomag eredeti gyurmát, ami még nem volt kibontva! Kihúzzátok a dobozból. Leveszitek róla a fóliát. Másnak csak egy darab tárgy ez. Azonban minden kisgyerek számára csoda van benne. Mert kisgyerekként még nem gyurmát látunk benne, hanem fát, kiskutyát, házat, autót, pónilovat vagy bármi mást, amit megformálhatunk belőle. Soha nincs vége a lehetőségeknek.

Amikor hallunk egy zenét az olyan, mintha kisgyerekként gyurmáznánk. Az csak egy alapanyag, amiből bármi kihozható. Hallunk bárhol egy bármilyen zenét. Az egyiknek a kitartásról fog szólni, a másiknak a szomorúságról. Valakinek az édesanyja jut róla eszébe, aki ezt énekelte neki. Megint más valaki egy fantasztikus lassúzásra emlékszik vissza. És sorolhatnánk tovább. Egy zeneszám hiába készül el, soha nem lesz befejezett egész. Bennünk él tovább. Sőt! Ha később újra meghallgatjuk, már más jelentéssel bír nekünk is. Más érzések és emlékek kötődnek már hozzá anélkül, hogy sokszor felismernénk ezt.

A mai bibliai mondatunk erről szól. Dávid király mondata ezt a Zsoltárok könyvében:

Mozdulj, ha félsz! A bénultság helyett erős leszel.

Tanévnyitó igehirdetés Mk 9,6 alapján (írott verzióban).

Mondanám, hogy képzeljétek el, hogy féltek valamitől, de azt hiszem, hogy ezt így a tanév elején nem nagyon kell külön kérnem… Ahogyan nő a félelmünk, és szorongássá válik, úgy kerülünk bele abba a helyzetbe, amibe Péter és társai kerültek: „Nem tudta ugyanis [Péter], hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.”

A testünk ilyenkor elkezd változni. Például rohamosan emelkedik a pulzusunk, nyugalmi állapotban is. Ahogyan a szorongás egyre gyorsabban szorítja össze a szívünket, egyre több és több funkciót kell cserébe csökkentenie bennünk, hogy máshová helyezze át a hangsúlyt. Péter példájával élve mondjuk az első lépcsőfok egy létrán az, hogy össze-vissza kezdünk el beszélni. Aztán halad-halad felfelé a pulzusunk, és még nyugalmi állapotban is el tudjuk érni sajnos a 180-as rémálom-határt. Mondjuk ez a létra teteje. Amikor ekkora sztrádán hasít a pulzusunk, akkor már a pszichés funkcióink gyakorlatilag már nem nagyon működnek. Mit jelent ez? Nem tudunk például logikailag összefűzni dolgokat, hogy mi mihez kapcsolódik. Aztán nem működik a rövid távú emlékezetünk, tehát tényleg nem tudjuk meghallani, illetve feldolgozni azt, amit nekünk mondanak. Sorolhatnám tovább, de inkább úgy fogalmazok, hogy 180-as pulzusnál már zombi-üzemmódban vagyunk. (Amikor dühösek vagyunk, illetve veszekszünk, ugyan ez történik velünk.) Mintha be lennénk kényszerítve a létra alá, összegörnyedve. Mintha be lennénk zárva egy ketrecbe a saját fejünkben.

Péter is nagyon félt, amikor ebbe a megrendítő helyzetbe került bele. Sőt! Képzeljétek el, hogy Péterről tudjuk a tizenkettes tanítványi körből a legcikibb történeteket. Mintha mágnesként vonzotta volna magához őket. De mégis ő lett az, aki a legnagyobb és legismertebb lett közülük. Az, aki minden über-ciki helyzete és gyakori félelmei ellenére is Jézus felkérésére lett az egyház alapja. Hogy lehetséges ez? Legyőzte a félelmeit?