Én kíváncsi vagyok az igazi énedre! És kíváncsi vagyok Isten igazi énjére is!

A kép forrása itt található

A reggeli áhítat eredeti, írott szövege a Kossuth iskolában a 2018. szeptember 17-i alkalmon, ApCsel 17,23b alapján. (Az alsósoknak Brekeke, a béka mondta el ezt egy egyszerűbb mese formájában.)

Egy stand-up comedy blokkot le lehetett volna forgatni a belső gondolataimról annak idején, amikor az USÁ-ban voltam. Ha ugyanis vidám voltam azt mondták, hogy „Jé, a magyarok milyen vidámak!” Ha fáradt vagy szomorú voltam, akkor rögtön úgy szólt a mondat, hogy „Jé, a magyarok milyen mélabúsak!” Ha pedig éppen én, általuk ismert egyetlen magyar valami miatt dühös voltam, akkor egyenes következtetésre jutottak, hogy „Jé, a magyarok milyen dühösek!”

Pedig az egy ember az nem az egész nép. Értjük és tudjuk. Mármint ha valaki így felhívja rá a figyelmünket. De más helyzetben beleesünk mi is a csapdába. Ha például elfelejtünk valamit, akkor a fejünkhöz csapunk, hogy „De hülye vagyok!” Ekkor ugyan ezt tesszük:

egyetlen hibánk miatt az egész személyiségünket selejtesnek nyilvánítjuk. Vagy ha a másik mondjuk elejt valamit, akkor neki sem azt mondjuk, hogy „Egy valamit elejtettél.” Hanem az egész személyiségét ítéljük meg, hogy „De szerencsétlen vagy!” (Ez egyébként nálunk nemzeti betegség lett. Minket is észrevétlenül ebbe neveltek bele, és mi is ezt adjuk tovább.)

Pál apostoltól viszont az előbb ezt fordított irányból hallottátok, pozitív cselként. Athén városában sétált, ahol minden telis-tele volt istenszoborral. Ő meg az egyetlen Isten követeként volt jelen. Kiborulhatott volna, hogy micsoda istentelen népség között van, ehelyett taktikát váltott. A sok felől közelített az Egyetlen felé. Az ókori görögök ugyanis mindig féltek attól, hogy nem tudnak véletlenül egy istenről, aki aztán majd jól megbünteti őket ezért. Pál apostol ennek a biztonságból létrehozott istenszobornak a feliratára hivatkozott, hogy ő az ismeretlen Istent, a világ egyetlen igazi Istenét hirdeti nekik. Mi tehát a végtelen sok tulajdonság helyett szoktunk az egyetlenre szorítkozni, ő pedig az egyetlen felirat alapján közelít a végtelen Istenhez. Az ismeretlen Istenhez.

Mi, emberek, címkéket szoktunk gyártani. Feljegyezzük magunknak, hogy valaki elejtett valamit, ezért szerencsétlen. Hibázott egyet ezért vesztes, és így tovább. Olyan, mintha minden eset után egy-egy post-it cédulát gyártanánk, és ráragasztanánk valakire. De megéljük úgy is, hogy olyan, mintha egy-egy helyzet után ránk ragasztanának ilyen címkéket, post-iteket, és ki sem látszanánk már alóluk.

Pál apostol nyomán azt mondom, hogy én is az ismeretlen Istenről beszélek Nektek. Hiába hallottatok már róla, nem ismerhetitek igazán őt. Én sem ismerem őt a maga teljességében. Csak címkéket aggatunk rá. És ezt bezzeg szorgalmasan végezzük… „Kötelező áhítaton kell ülni?” Puff, egy negatív cetli az Istenről. „Imádság az iskolában?” Puff, egy negatív post-it Istenről. „Szenvedést éltem át?” Nos, mivel Istenre a legegyszerűbb mutatni ha bűnbak kell, hát puff, még egy elítélő post-it róla. És folytathatnánk tovább a felsorolást.

Tele aggatnak tehát minket is címkékkel és képzeletbeli post-itekkel, pedig nem is vagyunk leírhatóak általuk. Viszont élve el vagyunk temetve alájuk. Kedves diákok! Kedves dolgozók! Én tudatosan nem akarom ezekkel a rátok aggatott előítéleteket elfogadni! Engem Ti érdekeltek! Be akarok látni a rátok aggatott címkék alá, és az értékeiteket látni! Ezért keresem olyan sokszor a szemeteket. Ott az igazi lényetek látszik.

Kérlek Benneteket, hogy Ti is igyekezzetek a többiek megbélyegzése mögé látni! Ahogy rólatok is sok hamis állítás született, a többiekről is. Aki meg meri élni a kíváncsiságot közületek, hatalmas csodák átélője lehet. És arra kérlek Benneteket, hogy adjátok meg az esélyt annak, hogy Isten sem olyan, mint amilyen címkéket, post-it cédulákat rá aggattatok, rá aggattunk! Ő élő, eleven létező. Nem kategorizálható be. Mi készíthetünk róla feljegyzéseket, de lehetetlen, hogy körül tudjuk írni velük őt magát.

Kíváncsiságot kérek tehát Tőletek három irányba. Egyfelől a valódi önmagatok irányába. Nem vagytok szerencsétlenek, hanem Isten tökéletes alkotásai vagyok! Másfelől kíváncsiságot kérek Tőletek a társaitok és a tanáraitok irányába! Ők is tökéletesebb alkotásai Istennek, mint amilyennek látjátok őket. Isten nem teremt selejtet. Harmadszor pedig kíváncsiságot kérek Tőletek Isten irányába! Mivel ő végtelen, ezért nem lehet igaz az, hogy ismeritek a valódi énjét. Én sem ismerem teljesen. Viszont tudok már róla annyit, hogy megosszam Veletek: érdemes belesni a róla alkotott címkéink alá. Ő a legjobb, akit valaha kaphattok az életetekben. Az ismeretlen Isten, akivel mégis lehet találkozni. Ámen.