A szíveddel énekelj és zenélj! (Ne a fejeddel.)

A kép forrása itt található

A reggeli áhítat eredeti, írott szövege a 2018. szeptember 10-i alkalmon Zsolt 77,7 alapján.

Képzeljetek el egy csomag eredeti gyurmát, ami még nem volt kibontva! Kihúzzátok a dobozból. Leveszitek róla a fóliát. Másnak csak egy darab tárgy ez. Azonban minden kisgyerek számára csoda van benne. Mert kisgyerekként még nem gyurmát látunk benne, hanem fát, kiskutyát, házat, autót, pónilovat vagy bármi mást, amit megformálhatunk belőle. Soha nincs vége a lehetőségeknek.

Amikor hallunk egy zenét az olyan, mintha kisgyerekként gyurmáznánk. Az csak egy alapanyag, amiből bármi kihozható. Hallunk bárhol egy bármilyen zenét. Az egyiknek a kitartásról fog szólni, a másiknak a szomorúságról. Valakinek az édesanyja jut róla eszébe, aki ezt énekelte neki. Megint más valaki egy fantasztikus lassúzásra emlékszik vissza. És sorolhatnánk tovább. Egy zeneszám hiába készül el, soha nem lesz befejezett egész. Bennünk él tovább. Sőt! Ha később újra meghallgatjuk, már más jelentéssel bír nekünk is. Más érzések és emlékek kötődnek már hozzá anélkül, hogy sokszor felismernénk ezt.

A mai bibliai mondatunk erről szól. Dávid király mondata ezt a Zsoltárok könyvében:

„Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem.” Vagyis arról mesél Dávid király, hogy az énekek újra és újra eszébe jutnak, és a szívében elmélkedik róluk.

Mi általában nem fogalmazunk szavakká ezt ilyen irodalomórás szépséggel, hanem annyit veszünk észre, hogy beakad egy dal, és állandóan azt dúdoljuk. Képzeljétek, nem feltétlenül minden ének akad be így! Ha elkezditek megfigyelni az éppen visszatérően dúdolt szöveget, akkor rájöhettek arra, hogy ez valamiért fontos Nektek. Valamivel találkozott a lelketekben.

Ismeritek Marci bácsit? (Illetve a nagyobbak Marci bá’t?) Luther Marci bá(csi)ra gondolok. Ahogyan nekünk van dédink, meg üknagyapánk, meg hasonló őseink, ugyan úgy az egyháznak is vannak ilyen ősei. Az evangélikus egyház, mondhatjuk úgy, hogy Marci bá(csi) családjából nőtt ki. Marci bá(csi) nagyon szerette a zenét és az éneket. Ő mondta azt egyszer, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Hogy miért van így? A szöveg mellett a zene valami ősi, titokzatos világot nyit meg bennünk. Olyan, mint a jéghegy, aminek csak nagyon kicsi részét lehet látni, és a mélyben sokkal többet hordoz, mint amit mi el tudunk képzelni.

Isten így adta nekünk ajándékba nem csak a zene hallgatását vagy előadását, hanem a még ennél is nagyobb csodát: az éneket. Amikor éneklünk, akkor megfürdik a lelkünk a zenében, és a hozzá énekelt szöveggel tényleg részünkké válik az egész. Nem csak nézzük már az előttünk illatozó óriási tortát, hanem a szánkba is vehetjük, ízlelgethetjük és a részünkké válhat.

Kedves diákok! Amikor énekeltek, gondolhattok egy bontatlan csomag gyurmára. Nem csak annyi tud lenni a zene, mint amennyit éreztek belőle. A szívetekkel énekeljetek és zenéljetek, ne a fejetekkel! Tudom, hogy sokatoknak semmi kedve nincsen az egyházi énekekhez. Megértem. Ilyenkor azonban megálltok a fejeteknél. Csak egy darab gyurmát láttok magatok előtt. Nem túl izgalmas látvány… Hogyha azonban leengeditek a szívetekbe azt, ami elhangzik, akkor végtelen csodává válnak a dalok. Úgy, mint amikor kiskutya, felhő vagy szív lesz a gyurmából.

Dávid király leengedte a szívébe a zenét és az éneket. Ezeket morzsolgatta nem csak éjjel, de nappal is. És engedte, hogy hassanak. Próbálgassátok Ti is azt, hogy leengeditek a szívetekbe a szöveg nélküli zenéket és az énekeket is. Nem csak itt az iskolában, hanem bármerre jártok! Rá fogtok jönni arra, hogy milyen gyurma-szerű csodákat rejtett el benne Isten. Azért létezik ugyanis a zene és az ének lehetősége, mert Isten megteremtette azt. Érted és Neked adja ajándékba. Ámen.