2018. június 17., vasárnap

Isteni GDPR (adatvédelem)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 8,1-11 alapján



GDPR, vagyis az Európai Unió adatvédelmi rendelete. Az, ami a cégek, egyesületek, alapítványok és minden más szervezet életét megbolygatja mostanában. Köztük a gyülekezetekét is. Sőt! Minden emberét, mivel ezernyi helyen kell nyilatkoznunk arról, hogy kezelhetik-e az adatainkat. Az emailt használók postafiókját például naponta töltik fel ilyen tájékoztatásokkal. A cél az, hogy védjék az adatainkat. Ezt a Zuckerberg-féle facebook-botrány tökéletesen bemutatta az elmúlt hónapokban. Mindenki tudja, hogy komolyan foglalkozni kell az adatvédelemmel, csak szinte mindenki szkeptikus a megvalósítást illetően, hogy tényleg beválik-e majd a rendszer…
Mi azonban nem ezt fogjuk elemezni, hanem összegyúrjuk majd az igével, Jézus és a házasságtörő asszony történetével. A központi gondolat ez lesz: isteni GDPR (adatvédelem).

2018. június 3., vasárnap

Holdfény a zsebben

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 1,14-20 alapján


Néhány napja történt. Már az esti szürkület és a sötétség beállta között jártunk. Indultam ki a teraszomra, hogy behozzam a ruhaszárítót. Ekkor egyszer csak megláttam, ahogy egy fa teteje felett éppen készült áttörni a ragyogó hold a sűrű felhőkön. Csodálatos volt. A ruhaszárítót még gyorsan betettem a lakásba, aztán a leültem a teraszon, szemben a holddal.
Ahogy ittam magamba a ragyogását, azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen többnyire észre sem veszem. Vagy ha meglátom, csak pár pillanatra gyönyörködök el az éjszakai fényárján. Nappal meg, ha látjuk, akkor sem látjuk, hiszen olyan kicsi kis folt az égen! Pedig én jártam a NASA houstoni központjában. Láttam a sok képet, felvételt, űrruhát és egyéb felszerelést. A hold óriási! Számunkra elképzelhetetlen méretű. Onnan azonban, ahol mi élünk, eltörpül a jelentősége.
Ezt a szálat fogjuk tovább fűzni majd. Előtte azonban a legfontosabbat, az igét nézzük meg. A központi gondolatunk ez lesz: holdfény a zsebben.