Ez nem az a bölcsesség!

Igehirdetés Nemesszalókon és Nyárádon, ötvened vasárnapján, 2016. február 7-én.

Alapige:
Péld 9,10

A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.

A kép forrása itt található

Két nap múlva húshagyó kedd lesz, majd hamvazószerdával elkezdődik nagyböjt időszaka. A mai ötvened vasárnap így böjt kapuja. Rákészülés, tudatosítás és lendület az induláshoz: a böjti elcsendesedésen keresztül nagyhét eseményeihez, végül a nyitott sziklasírhoz. Igénk ebbe a gondolatmenetbe simul bele a következő címmel: Ez nem az a bölcsesség! Hogy mit is jelent ez, az útközben kiderül.

Igénk a Példabeszédek könyvéből szólalt meg. A hagyomány szerint ez Salamon király könyve, aki tudásának egy részét ebben gyűjtötte össze. Műfajilag is úgy hívjuk, hogy bölcsességirodalom. Ide tartozik például a Zsoltárok könyve, a Prédikátor könyve vagy az Énekek éneke.

Jellemző erre a könyvre (és a Prédikátor könyvére is), hogy nagy része olyan, mintha aforizmák gyűjteménye lenne. Többnyire nem hasonlít a többi bibliai könyvhöz, ahol egymással összefüggő szövegek láthatóak, olvashatóak. Inkább olyan, mint amikor egy könyvben egymás után szerepelnek mondások, minden magyarázat nélkül. Igénk is ilyen. Egyetlen mondat: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.”

A bölcsesség – a mi szempontunkból – kétféle lehet.

Az egyik az életbölcsesség. Az, amikor azt mondjuk, hogy ezt és ezt az évek múlásával tanultam meg. Sok tapasztalattal és sok belső folyamattal, munkával. De olyan is van, hogy meglepően fiatalon bölcs valaki. Nem okosságról, könyvekből tanulható tudásról beszélünk ilyenkor. Vagyis nem a fiatal képzettségén múlik. Sokkal inkább a jól összefésült megtapasztalásaiból. Szomorú, hogy számos esetben a sokat szenvedett gyerekek válnak bölccsé…

Viszont az is életbölcsesség, amiért egyes ismert emberekre odafigyelünk. A legtöbbször idézetek formájában jutnak el ezek hozzánk. Így figyelünk oda például Bagdy Emőkére, Popper Péterre, a dalai lámára vagy bárki másra.

Ez az egyik féle bölcsesség. Az a fajta, amikor a magunk emberi mivoltából fakad a felismerés. Mi nem erről a bölcsességről beszélünk. Ez nem az a bölcsesség ugyanis, ami az igénkben szerepel.

Ott ezt olvassuk: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” Vagyis míg az előző fajta bölcsesség az emberi megtapasztalásából áll, addig ez az isteniből, a Szentből fakad. A Szentháromság egy Istenből. Nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez!

A konfirmandusok vizsgaanyagában szerepel a következő történet: „Bárukh rabbi unokája, a kis Jehiél egyszer egy másik kisfiú­val bújócskázott. Jól elrejtőzött, majd várta, hogy a társa meg­találja. Amikor már jó idő eltelt, előjött a rejtekhelyéről, de a másik fiút sehol sem találta. Jehiél rájött, hogy az egyáltalán nem is kereste. sírva fakadt, zokogva szaladt be nagyapja szo­bájába, és elpanaszolta ját szópajtása csalárdságát. Bárukh rabbi szeme könnybe lábadt, és így szólt: »Isten is ezt mondja: Én elrejtőzöm, és senki sem akar megke­resni.«”

Erről meg a húsvéti tojásgyűjtés jut eszembe az udvaron. Főleg az, amikor egy nagyobb területen több gyereknek szervezik meg a felnőttek. Nem az a céljuk, hogy megnehezítsék a gyerekek feladatát, hanem az, hogy a megtalálás örömét átélhessék. Isten is ezért rejti el magát és bölcsességét előlünk. Nem szégyenlős, nem nehezített pályát épít, és nem csak a kiváltságosaknak tartogatja titkait. Sokkal inkább a megtalálás örömét adja ezáltal, hogy „De jó, hogy rájöttem!” „De jó, hogy megtapasztaltam!” „Megmutatta Isten!”

Igénk kontextusa is ezt mutatja meg. A fejezet elején az szerepel, hogy a bölcsesség házat épít magának. Jól végiggondolt, megfelelő építményt. Amikor készen van, vendégeket hív magához. Akik elfogadják a meghívást, azok a bölcsességéből kaphatnak a maguk számára is. Ingyen adja, de jelen kell lenni hozzá. El kell fogadni a meghívást, aztán el kell menni, majd nyitottnak lenni arra, amit ott kapok.

Isten így hív bennünket a tőle fakadó bölcsesség ajándékához. Nem ahhoz a bölcsességhez, ami életkorral és tapasztalattal megadatik. Hanem ahhoz, amit csak ő tud megadni. És amit ő nagyon szeretne átadni.

A jó és a rossz tudás fája jut eszembe az Éden kertjéből. Azóta már ugyebár a rosszat is választhatjuk. Sőt! Azt hisszük számos esetben, hogy az a jó, de közben álruhás rabló, ami rosszat csempész be életünkbe. Az emberi élettapasztalatunk pedig azt is tudja már, hogy vannak helyzetek, amikor úgy értékeljük, hogy csak két rossz közül választhatunk. Vagy rossz és kevésbé rossz közül.

Rendszeresen átélünk olyat is, hogy döntenünk kellene. De hogyan? Mi alapján? Hiszen nem látom be, hogy mik lesznek a következmények… Vegyünk fel hitelt vagy ne? Hosszabb vagy rövidebb távra? Felvegyük-e a CSOK-ot? Elköltözzünk-e? Összeházasodjunk-e? Melyik iskolát válasszuk? Belemenjünk-e a kockázatok ellenére a műtétbe vagy ne? Váltsunk-e munkahelyet? Szóljunk-e valakinek segítő szándékkal, vagy inkább tartsuk meg magunknak a véleményünket? Mennyire avatkozzunk bele felnőtt gyerekeink vagy idősebb szüleink életébe? És így tovább.

A végtelenségig tudnánk sorolni a legkülönfélébb döntési helyzeteket. Gyakran érezzük, hogy túlnőnek rajtunk. Ha pedig emberi bölcsességet veszünk igénybe hozzájuk, jön ott minden. Ezerféle állítás, és ezek ellenkezője is. Vagy neki bejött úgy, nekem nem. Mi legyen? Elvégre, ha nem döntök is döntök. Tudjuk jól.

Képzeljék el, hogy bemennek a saját kamrájukba! Ott vannak a polcok, rajta változatos készlet: befőttek, savanyúságok, köretek, hagyma, liszt, sütőpapír, sütőforma, gyúródeszka, celofán, só. Ez a mi éléskamránk, a mi bölcsességünk. Az emberi forrásunkból felhalmozott élettapasztalatunk és tudásunk. Isten bölcsessége azonban olyan, mint egy kifogyhatatlan kamra. Mintha a saját kamránkban lenne egy ügyeleti ablak – olyasmi, mint a gyógyszertárban – ahová mindig fordulhatunk. Isten esetében nincsen olyan, hogy ne lenne hozzá bölcsessége. Ő mindent tud. Mi pedig hivatalosak vagyunk ebbe a tudásba. Kérhetünk az ő raktárából. Vagy mint egy könyvtárban, odamehetünk, amikor csak akarunk, hogy a számunkra éppen szükséges kincsekre bukkanhassunk.

Szeretett testvéreim! Így érkezünk el böjt kapujához. Az időszakhoz, amikor elcsendesedünk azért, hogy még koncentráltabban Istenre figyelhessünk. Meghívott most bennünket saját bölcsességének házába, ahol a megtalálás örömével vár bennünket. Válasszal kérdéseinkre, kétségeinkre és döntési helyzeteinkre. Személyre szabottan. Elkészítette az ügyeleti ablakot az emberi bölcsességünk kamrájába, hogy soha ne fogyhassunk ki abból, amire szükségünk van. Hála ezért neki! Ámen.