2016. március 6., vasárnap

Barkácsolt beteljesítések

Igehirdetés Nemesszalókon és Nyárádon, böjt 4. vasárnapján, 2016. március 6-án.

Gal 4,21-31
                Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt? Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által. Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában - megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt. De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. Mert meg van írva: „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.” Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

A kép forrása itt található

Bartók Béla munkássága legendás. Nem csak határainkon belül, hanem világszerte is. Méltán van így. Most az egyik színpadi művével indulunk, „A fából faragott királyfi” című táncjátékával. A történet szerint a Királykisasszony kint játszadozik a vár előtt. Rögtön találkozhatna élete nagy szerelmével, azonban a Tündér mindenképpen meg akarja ezt akadályozni. Amikor egyszer mégis alkalom nyílik rá, a Királyfi egy faragott bábbal próbálja előcsalogatni a Királykisasszonyt. A Tündér azonban megint közbeavatkozik. Elvarázsolja a fabábot, így a Királykisasszony a fából faragott királyfiba lesz szerelmes, és vele táncol nagy boldogságában.
A táncjáték természetesen nem áll meg ennél a pontnál, mi azonban igen. Mai központi gondolatunk ugyanis így hangzik: barkácsolt beteljesítések. Mint amikor a Királykisasszony nem veszi észre egy ideig, hogy csak egy barkácsolt utánzattal éri be a hús-vér szerelem helyett.
Elindulunk most egy úton az isteni ígéretek világában. Azt nézzük meg először, hogy milyen, amikor a magunk barkácsolásával akarjuk – „erővel” – beteljesíteni őket. Utána pedig azt, amikor
erő helyett türelemmel és Istenre figyeléssel várunk rájuk. Sokrétű az ige, amit mi két rétegre, szálra szedük most szét. Pál apostoléval indulunk, majd Ábrahám, Sára és Hágár történetével folytatjuk.
Kezdjük akkor Pállal! Az ő galatákhoz írt leveléből hallottuk (olvastuk) a mai alapigét. A furcsa kiejtésű név a Római Birodalom egyik tartományát, Galáciát jelöli. Az apostol a harmadikmissziói útján járt náluk, ami azt is jelenti, hogy több év telt már el Jézus halála és feltámadása óta. Az első időszak újdonsága után egyre több kérdés merült fel közöttük. Ezek leginkább a zsidó hitből fakadtak. Valahogy úgy tudom lefordítani ezeket, hogy minden zsidó előírást és gyakorlatot, gondolatvilágot be kell-e tartani ahhoz, hogy keresztyének legyenek? Vagy elegendő-e csak a keresztyént keresni önállóan?
Pál apostol ezért kezdi a zsidó törvénnyel tárgyalásával szakaszunkat. És elkezd Ábrahám feleségéről, Sáráról, és annak szolgálójáról, Hágárról beszélni. Az ő történetükből von le következtetéseket erre. De mi először még nem ezt nézzük. Ez a második szál lesz. Először ugyebár Pál apostolról gondolkodunk.
Ha valaki ismerte a zsidó törvényeket, az ő. Bár apostolnak nevezzük, nem volt a tizenkét tanítvány egyike. Abban az időben, amikor Jézus emberként élt, ő farizeus volt. Ekkor még Saul néven. Ősi, zsidó családból származott, és nagyon fontos volt neki hitének gyakorlása. Saját magáról mondja el később, hogy rendkívüli módon buzgó volt benne. Ennek következménye lett, hogy a kor leghíresebb írástudójának, Gamálielnek a tanítványa volt, aki az Újszövetségben is feltűnik. Vakbuzgóságában minden eszközt megragadott arra, hogy kigyomlálja a jézusi irányt. Ha emlékszünk, ő az, aki megjelenik István vértanú kivégzésénél, mint aki szinte kirobbantója a megkövezésnek. Ezt a munkát folytatva tartott éppen Damaszkuszba, amikor Jézus megállította, és megkérdezte tőle: „Saul, Saul, miértüldözöl engem?” Ő pedig megtért. „Pálfordulást” hajtott végre, és lett belőlePál.
Barkácsolt beteljesítések. Pál apostol profi volt benne. Tudta az isteni ígéretet: elérkezik egyszer a Messiás, aki megváltja Izráelt, és vele az egész világot. De ő inkább fából faragott királyfival táncolt. Úgy döntött, hogy a Názáreti Jézus nem lehet a megígért Üdvözítő. Emiatt, hogy nehogy még többeket hazugsággal traktáljanak a keresztyének, még a halálukat is üdvösnek tartotta. Saulként még nem arra figyelt, hogy mi az ígéret maga, hanem hogy ő hogyan képzeli el azt. És ehhez a saját elgondolásához barkácsolta az eseményeket.
Egyszóval ő már tudta, mit jelent a különbség az régi, vagyis az ó szövetség, és az új szövetség között. Pontosabban kicsoda: Jézus, a Krisztus. Ebből a szemszögből értelmezi Sára és Hágár szerepét. Ezzel meg is érkeztünk a második szálhoz.
A történetet még a Szentírás elejéről ismerhetjük. Istenmegígéri Ábrahámnak és Sárának, hogy gyermekük születik, és annyi utódjuk lesz majd, mint égen a csillag. Csakhogy Ábrahám és Sára már nagyon öregek voltak. Bár akkor magasabb volt az átlagéletkor, mégsem volt már biológiailag reális esélyük gyermekre. Mindketten közel jártak a 100-hoz. Mivel telt-múlt az idő, és nem lett gyermekük, gondolták, hogy most már valahogy meg kell oldaniuk. Vagyis belebarkácsoltak az ígéretbe. Az akkori társadalmi szokások szerint teljesen elfogadott dolgot tettek: Sára beküldte férje sátrába a szolgálóját, Hágárt,hogy ő foganjon gyermeket. Így is lett. Csakhogy Isten nem így gondolta. Ő maga tett ígéretet nekik, hogy ő cselekszik majd így rajtuk. Nem pedig egy kitűzött célt adott, amit el kell érniük.
Így barkácsoltak ők ígéret-beteljesítéseket. Saul-Pál és Ábrahám meg Sára. Vajon nekünk milyen ígéreteink vannak? Kétfélék lehetnek: általánosak és egyediek. Az általánosak azok, akik mindenkire vonatkoznak. Kivétel nélkül. Ilyen ígéret például az, hogy aki Megváltójának fogadja el Jézust, az üdvözül majd. De ilyen az is, hogy boldog életünk legyen, vagy hogy soha nem hagy magunkra bennünket. És vannak egyediek. Ezek az Istennel való egészen személyes kapcsolatból fakadnak. Ezt csak az tudja, aki megkapta. Van, akinek egy új otthont mutat meg. Van, akinek kiteljesedést anyai/apai mivoltában. Van, akinek házastársat. És van, akinek gyermeket. És még sok más mindent. Persze nehéz kérdés, hogy én vágyódom-e rá, vagy Isten ígérte meg…
Mit tegyek? Mit ne tegyek? Egy biztos. És azt kimondani könnyű: Ne barkácsoljak! Ne érjem be fából faragott királyfival! De hogyan kell ezt? Nézzük Saul-Pál és Ábrahámék útjának folytatását ehhez!
Az egykori Saul, immáron Pál apostolként, elengedte azt a képet, ahogyan ő képzelte el a megváltást. Az ő útja a vakságon át vezetett: megvakult fizikailag, hogy a belsőt, az Isten által valóságosatláthassa. Nem a saját elképzeléséhez igazított mindent, hanem folyamatosan kapcsolatban volt Istennel, és őhozzá alakította cselekedeteit. Innentől ezért és így dolgozott.
Ábrahám és Sára rögtön érezték, hogy nem jó, amit tettek. Isten ekkor két szempontból is közbelépett. Egyfelől megmentette Hágár és fiát,Izmáelt, Sára haragjától, és nagy néppé tettek őket. Ők lettek az izmaeliták, más néven az iszlamiták. Másfelől kegyelmével nem törölte el az ígéretet. Bár még mindig várniuk kellett, egyszer csak megszületett Izsák. Az ígéret gyermeke, akik már Isten adott nekik. Ők addig vártak. Vártak, és közben megadták a lehetőségét annak, hogy Isten a házaséletük nyomán gyermeket ajándékozhasson nekik.
Összefésülve a két szálat, három vonást tanulhatunk meg arra nézve, hogy ne úgy barkácsoljuk meg az ígéreteink beteljesítését. Legyen szó akár általános, akár egyedi ígéretekről. Páltól azt tanulhatjuk, hogy dolgoznunk ugyan úgy kell az ígéretért. De nem a magunk feje után, hanem folyamatosan Istennel egyeztetve, hogy merre tovább. Ábraháméktól pedig egyfelől azt, hogy várakozzunk – még akkor is, ha évekbe kerül –, másfelől azt, hogy a lehetőségét adjuk meg, hogy megtörténjen. Ne mi döntsük el, hogy akkor ennyi volt.
Fából faragott királyfi. Fából faragott, barkácsolt ígéretek. Ez tehát az egyik út. Ahol csak a szegényes utánzat a miénk. A másik pedig az, amikor Isten teljesíti be az ígéretet. Amikor az eredeti és igazi a miénk. Ennek a várakozásában és hozzá igazított cselekvésében erősített meg ma minket. Így folytathatjuk a beteljesedés böjtjét. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése