Szabadulás a tehetetlenségből

Igehirdetés Nemesszalókon és Nyárádon, a Szentháromság ünnepe utáni 19. (hálaadó) vasárnapon, 2016. október 2-án.

Alapige:
Mt 9,1-8

Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Ő pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

A kép forrása itt található

Ma mélyre megyünk. Olyan mélységbe, amit mindannyian ismerünk. Van, aki csak átmenetileg, és van, aki ebben él évek, évtizedek óta. A tehetetlenség mélységébe szállunk alá. Nem azért, hogy elsüllyedjünk benne, hanem hogy kiszabadulhassunk onnan. Ez a mai központi gondolatunk: szabadulás a tehetetlenségből. Alapigénkből indulunk ki, majd végiggondoljuk, milyen is az általunk átélt enerváltság.

Az utóbbi vasárnapokon nem először kerül elő Jézus egyik gyógyítás-története. Most egy béna férfit gyógyít meg. A legtöbben tudják már, hogy négy evangéliumi szöveg van: Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma. Vannak történetek, amik csak az egyikben szerepelnek, és vannak, amik többen is. De valamiben mindig különbözik az, ahogyan ugyan azt a jelenetet leírják számunkra. A mai történetünknél jó okunk van azt hinni, hogy Máténál ez ugyan az az eset, mint amit Márk és Lukács úgy vezet be, hogy olyan sokan voltak Jézussal egy házban, hogy a beteget vivők kibontották a tetőt, és ott engedték le barátjukat, a hordágyon fekve.

Az együttes szövegek arra engednek következtetni, hogy itt nem egy deréktól lefelé való mozgásképtelenségről van szó, hanem agyvérzés következtében, a teljes test lebénulásáról. Ezt jól ismerjük. Amikor ott fekszik valaki az ágyban, aki előtte mozgott, futott, dolgozott. Most pedig teljes mértékben a mi segítségünkre szorul.

Jézus elé hozzák a férfit. Ugyan az történik, mint a naini ifjú feltámasztásánál: Jézus a hozzátartozók hitéért gyógyítja meg. Egyszerűen megszólal, és szavával egészséget teremt neki. Hogy pontosan hogyan, azt kicsit később nézzük meg. Előbb azt gondoljuk végig, mi is lehet ez a fajta tehetetlenség? Hogyan jelenhet meg az életünkben?

Olyasmi, mint amikor egy nagyon lapos kerekű biciklit tekerünk. Van még benne annyi szufla, hogy

nem az abroncson járunk, de rég volt már, amikor keményre volt fújva. Sokkal több erőt kell beleadnunk ahhoz is, hogy sokkal kevesebb távot megtegyünk. Volt idő, mikor a jól felfújt kerekű biciklire felpattantunk, és csak úgy suhantunk. Még akkor is, amikor fáradtak voltunk. De ennek vége. Bárhogy erőlködünk a pumpálással, soha nem megy bele több levegő. Ezért a kevésért is vért izzadunk. De a biciklit nem dobhatjuk el. Ezzel kell haladnunk. Ha toljuk, akkor is magunkkal kell vinnünk. Rajta pedig sok-sok csomag van.

De elhagyva a biciklis képet: a mély tehetetlenség olyan, amiben nem lehet rendesen cselekedni. Mindenhez jóval nagyobb energia kell, mint előtte. Sokkal kevesebb eredményért is jóval több energiát kell belül megmozdítanunk. Akik már veszítették el közeli hozzátartozójukat, ismerik ezt, amikor ahhoz sincs erő, hogy elmossanak egy poharat, vagy hogy egyáltalán engedjenek maguknak egy pohár vizet.

Ez is egyfajta lebénulás, mint a Jézus elé hozott férfi esetében. Akit valami elhordozhatatlan trauma ért, az szintén lebénul lelke egy területén. Elsőként azt éljük csak át, hogy elkezd „szaladni” a lakás. A környezetünket hirtelen nem tudjuk rendben tartani. Hogyha pedig nem tudunk megbirkózni vele, az életünk része marad. Egy ideig megy az, hogy legalább más ne lássa! De ahogy mélyül a tehetetlenség, ez is teljesíthetetlen lesz.

Néhány éve volt a tv2-n egy Nagytakarítás című műsor. Rendetlen, koszos és telezsúfolt lakásokat tettek rendbe. Mindegyik adásból kiderült, hogy valami komoly törés volt a lakók életében. Persze nem mindenkinél jut pont a lakásban ilyen szintre, hanem másoknál másvalamiben mutatkozik meg. De az közös érzés, hogy bárhogy erőlködöm, nem megy. A minimumért is vért izzadok.

Akinél néhány napnál vagy hétnél nem tartott tovább, az hajlamos azt gondolni, hogy akaratgyenge emberekről van szó. Pedig ők nagyon is erősek. Erősek, mert nem adták fel az életet még ilyen körülmények között sem. Aki pedig benne él évek, évtizedek óta, az hajlamos azt gondolni, hogy ő csak ennyit bír, és így kell leélnie az életét. De ez nem így van!

Nézzük, mit is tesz Jézus!

Ismét meghökkent mindenkit. Odaviszik a magatehetetlen embert, és a tömeg füle hallatára azt mondja neki, hogy „Bízzál fiam, megbocsáttatnak a te bűneid.” Hát ez olyan, mint ha bemennénk a háziorvoshoz, és azt mondaná nekünk a legelején, hogy szívesen segít adózási kérdésekben. Hát nem azért vitték oda ezt az embert, hogy az egészségét visszaadja?

Mi is történt valójában? A bűnbocsánat hirdetésével Jézus nyíltan Istennek mondta magát. Hiszen csak Istennek van hatalma erre. Amikor ellenségei istenkáromlónak nevezték emiatt, ő bizonyítékot adott. A bűnbocsánat az emberi szemnek láthatatlan. Az egészség visszaadása viszont látható. Jézus így a szemük láttára fejezte be gyógyítását azzal, hogy ezt mondta a bénának: „Kelj fel, és járj!” Ő pedig felkelt és járt. Szavának ezzel a hatalmával pedig bebizonyította isteni mivoltát is.

A rosszakarókat és a bizonyítást azonban emeljük ki most a történetből! Ott marad egy magatehetetlen ember, aki először a bűnbocsánat révén „belül”, a lelkében gyógyul meg, majd „kívül”, testében is. A sorrend nem véletlen. Jézus először ott gyógyít, „belül”, ahol a fájdalom történt. Csak utána orvosol láthatóan, „kívül”. Hogy miért? Azért, mert amíg a valós ok, a kiváltó probléma nincs meggyógyítva, addig minden csak a pillanatnyi tünetekről szól. Ha az egyiket meggyógyítjuk, akkor mást fog produkálni. A pszichológia ezt hívja tünetváltásnak.

Jézus a mozgásképtelen embernél először az okot, a belső problémát szünteti meg. Utána a külsőt, a bénultságot. Nekünk is ezt kínálja fel. Ő látja azt, hogy miből ered a mi tehetetlenségünk. Látja, hogy mi cibálja a lelkünket hónapok, évek vagy évtizedek óta. Ismeri a fájdalmunkat, amiről mi vagy tudunk, vagy nem.

Szabadulást hirdet nekünk. Aki ismeri ezt a tehetetlen, enervált életet, annak azt mondja, hogy ez nem kell hogy így maradjon! Van gyógyulás számára! Aki még csak rövid időre ismeri, annak előre felhívja a figyelmét: ha ezt érzi majd, akkor nem úgy kell tennie, mintha semmi nem történt volna vele. Ellenkezőleg. Megállhat a saját fájdalma mellett Jézussal, mint az emmausi tanítványok történetében.

Létezik ez a fajta tehetetlen lelkiállapot. Nem mese, és nem a lusta emberek kitalált indoka. Tapintható valóság. Jézus azonban mindenféle bénultságnak és tehetetlenségnek is az Ura. Gyógyítani szeretne bennünket. Ámen.