Teljesség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 6,1-13 alapján

Ézsaiás próféta egy nagyon intim, bensőséges eseménybe engedett be bennünket: elhívásának történetébe. Bár a többség elhívása lelki síkon történik, az övé látomásban adatott meg. Gyönyörű képeket hordoz a jelenet, még gyönyörűbb mondanivalóval. Nekünk azonban ismét választanunk kell közülük, hiszen aki sokat markol, keveset fog. Mi ezért csak egy szálat fogunk meg, hogy azt a lehető legjobban végiggondolhassuk. A központi gondolatunk ma csak egyetlen szó: teljesség.

Igénk indulása ismét lehetne amolyan szófordulat, mint pünkösdvasárnap. Ahogyan akkor is mélységesen sok mindent hordozott az alig észrevehető kezdőmondat, ez ma is így van. Így kezdi Ézsaiás: „Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült.” Ézsaiás szembeállítja az emberek királyát Istennel. Uzzijjá 52 évig uralkodott. Bár virágzó királysága volt, Istent megvetette. Halála napjáig szenvedett ennek következményeitől, de mégsem tért meg. Az ő királyságának utolsó évében viszont Ézsaiásnak megjelent Isten, az egyetlen igazi király. A teljesség Ura. A tökéletes, a szent, a mindent betöltő. Az, aki a ember-király felfuvalkodottságát elvetette, de a bűneit megvalló Ézsaiást, az egyszerű embert felemelte. Látomást adott neki. Megmutatta számára dicsőségét, és szolgálattal bízta meg.

Ezt látja Ézsaiás:

Isten egy trónon ül a templomban. Akkora palást van rajta, ami önmagában beteríti az épületet. Vagyis az ő szentsége tölti be a helyet. Szeráfok állnak mellette. A szeráfok szó csak itt szerepel a Szentírásban. Angyalokat jelent, akikről azt tudjuk meg, hogy hat szárnyuk van. Biblikus nyelven ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy három pár szárnyuk. A hármas szám ugyanis rendszerint szimbolikus a Szentírásban. A teljességet jelenti. Az egyik pár szárnyukkal elfedik az arcukat. A másik párral repülnek, a harmadikkal pedig a lábukat takarják el.

Isten a jelenet elején nem cselekszik semmit sem. A szeráfok azonban igen. Egyesével, egymásnak harsognak egy mondatot. Az egyik elkezdi, aztán átveszi egy másik, majd mindenki egyesével ezt teszi. Akkora ereje van ennek, hogy a küszöbök eresztékei beleremegnek, és füsttel telik meg a templom. Ez a mondat, amit harsognak, ugyan az, ami ma a köszöntő igénk volt az istentisztelet elején: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” Háromszor szent az Isten.

Ézsaiás ott áll ebben a testi és lelki, valamint hallható, látható és érezhető dübörgésben. Teljesen kitölti a lényét a megtapasztalás. Ekkor ráébred, hogy tisztátalan ajkú ő maga, és tisztátalan ajkú nép között él. A tisztátalan ajkú a bűnt jelenti, azonban itt fontos az előbbi megnevezés. Az egyik szeráf ugyanis erre fogóval parazsat vesz le az oltárról, Ézsaiás tisztátalan szájához érinti, és ezt mondja: „Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.”

Miután Ézsaiás már tiszta, vagyis bűntelen, Isten is megszólal: „Kit küldjek el, ki lesz a követünk?” Nem költői a kérdés. Nem áll ott más, csak Ézsaiás. Ezzel a mondattal megkapja az elhívását. Isten azonban tiszteletben tartja az ő válaszát. Nem akarata ellenére küldi el, hanem várja a beleegyezését. Ő pedig kimondja az azóta oly sokat ismételt mondatot: „Itt vagyok, engem küldj!” Ezután rémisztő dolgokat tud meg népéről, és annak jövőjéről. Ebbe azonban mi most nem megyünk bele. Megmaradunk a témánknál. A látszólag reménytelen helyzetet azonban Isten feloldja a végén. Kiderül, hogy lesz majd a pusztulásban is egy hajtás, ami szent maggá válik. Van folytatás. Van remény. Isten megígérte.

Ünneplő gyülekezet! Szentháromság ünnepe van ma. A teljesség ünnepe. Rögtön a teremtéstől kezdve kapcsolatban vagyunk az Atyaistennel. A történelmi karácsony ünnepén, a betlehemi csillag alatt, belépett a Fiúisten is a történelmünkbe. Pünkösd ünnepén pedig az Atya és a Fiú elküldte hozzánk a saját szent Lelkét, hogy mindig, mindannyiunk életében jelen lehessenek. Ők, hárman. Isten teljessége. Ezt ünnepeljük ma.

Teljesség. A biblikus szimbólum szerint a hármas szám. Szeráfok három pár szárnnyal. Háromszor szent az Isten a dübörgő szavuk szerint. A palást teljesen betölti a templomot. Az izzó parázzsal teljesen el van véve Ézsaiás bűne. A megmaradó új hajtásból, a szent magból pedig beteljesíti Isten a megváltást. Jézus óta nem csak a választott népen, hanem rajtunk is.

Pünkösd ünnepén az apostolokról szólt az igehirdetés. Végiggondoltuk, hogy a tizenkettő óta is néha adatik egy-egy apostol. Ugyan így van a látomásokkal is. Keveseknek adatik. De ettől még napjainkban is létezik. Olyan szférák azonban ezek, amikbe nem lehet csak úgy beengedni másokat. Nem lehet elmesélni ezeket. A látomások ereje, az a bizonyos dübörgő és zengő energia azonban hat a kiválasztottakon keresztül. Időnként pedig az is megtörténik, ami Ézsaiással: Isten felhatalmazást ad, hogy el kell mondani egy ilyet másoknak is. Vagy meghagyni az utókornak egy élet végén.

Az elmúlt 2000 évben, mióta az emberi történelemben teljesen találkozhatunk Istennel (az Atya, a Fiú és a Lélek személyében), tudjuk, hogy Isten Szentháromságként is megjelenik a látomásokban. Három alakban, de egy Istenként, egyetlen mondanivalóval. Teljességet ad.

Teljesség. Valahol a bennünk élő őstudat miatt tudjuk, hogy mit jelent ez a szó. Mégsem értjük. Csak a hiánya űz minket. Nekünk sosincs teljesség. Ott ülünk a családdal az asztalnál, és azt mondjuk, hogy teljes a létszám. De ebben a pillanatban belesajdul a szívünk, hogy ki hiányzik innen mégis. Ott ünneplünk valahol a szeretteinkkel, és ragyog az arcunk. Tökéletes pillanat. De mégis beleszúr a szívünkbe számos tüske: bűnök, titkok, beteljesületlen remények, és szintén csak hiányzó személyek. Vagy boldogok vagyunk az új házunkban. Van szép családunk, van autónk, van munkánk, barátaink és némi szabadidőnk. Teljes lehetne a magyar kivitelű amerikai álom. De ebben a pillanatban valami űz bennünket tovább. Mert a teljességre törekszünk. Így mindig mást, mindig többet akarunk még. Évek múltán pedig ráébredünk arra, hogy ez a vágyunk azt is elvette tőlünk, amink addig megvolt.

Ézsaiás szembeállította Uzzijjá tökéletlen királyságát Isten tökéletes királyságával. Isten szembeállította Uzzijjá meg nem térését Ézsaiás bűnvallásával. Minket pedig Isten teljessége szembeállít saját hiányainkkal. Néma torokkal üvölt bennünk a teljesség vágya. Ahogyan a szeráfok dicsőítésébe beleremegett a templom, most a saját lelkünk remeg bele a kiáltó űrbe.

Isten azonban mindig lehetőséget és élő reményt rejt el ezekben az elementáris érzésekben. Ahogyan egy hajtásról szent magot ígért, nekünk is új kezdetet ígér. Még ebben a testben. Még ebben az emberi életben. Megismerhetjük a Szentlelken keresztül a teljességet. A saját dolgainkkal kapcsolatban soha nem ízlelhetjük ezt meg, Istennel kapcsolatban azonban igen. A kegyelem eszközével – mint az Ézsaiás ajkához érintett parázzsal – le tudja oldani rólunk mindazt, aminek a súlyától összeroppanunk.

Szeretett testvéreim! Vágyva vágyunk a teljességre. A tökéletességre. Jó az, hogy keressük, és dolgozunk érte. Azonban rossz helyen keressük. Az egyetlen teljesség, aminek megkaphatjuk az élményét, az az Istennel való találkozás. Neki pedig a sóvárgás az eszköze erre. Aki sóvárog, annak a hiányát be tudja tölteni, mert nyitott őrá.

Nem baj, hogy nem értjük a Szentháromság tanítását. Ez nem is értelem dolga. Sokkal inkább a megtapasztalásé. A találkozásban van elrejtve. Áldott sóvárgást kívánok a teljességnek erre a megtapasztalására!