2018. április 15., vasárnap

Odaadó gondoskodás

A kép forrása itt található
Igehirdetés Jer 3,14-18 alapján


Első osztályos voltam. A lányok között a legalacsonyabb. Bár tudom, hogy ezt már nehéz elhinni… Volt bennem már egy nagy adag életrevalóság, de roppant könnyen el is tudtam bizonytalanodni. Pláne akkor, amikor a nagyobbakkal is együtt voltunk. Mint ebben az ominózus esetben is, amikor ebédelni indultunk a falu akkori étkezdéjébe. Hogy hogyan történt, nem tudom, de az egyenetlen talajon egyszer csak elestem, és elterültem a földön. Ahogyan meglátta ezt egy nagyobb fiú, viccesen megkérdezte: „Mit keresel, Juci?” Erre én lefelé görbülő szájjal, a szavakat szlengesen összemosva így válaszoltam: „Haggy’má!” (Ami „Hagyjál már békén!” lett volna szabatosan.) A „Haggy’má!” kifejezésemre azonban jött a humorosnak vélt válasz: „A Juci hagymát keres!” Erre mindenki nevetni kezdett, én meg inkább a bőgést találtam megfelelő opciónak…
Sok éve tudom már, hogy ez a vicces kérdés és a rá kontrázó poénkodás segítség akart lenni ettől az amúgy kedves fiútól. A belőlem viszont az erre már tényleg kitörő zokogás megmutatta azt, hogy nekem másra lett volna szükségem. Emlékszem például arra, hogy mindkét tenyeremet felhorzsoltam, vérzett a kezem, és az apró kavicsokat a tenyeremből kellett kiszedegetni. A megértésnek, a rögtön érkező segítségnek és vigasztalásnak valahogy jobban örültem volna… No meg annak, ha nem kinevetnek csapatostól, hanem a poénkodással inkább elsimítják a bennem lévő feszültséget és szégyent, hogy elestem ott, ahol senki más. Szép felnőttesen így is mondhatnám: odaadó gondoskodásra lett volna szükségem.
Ma ez a kifejezés lesz a központi gondolatunk, ami végigvezet bennünket az igehirdetésen: odaadó gondoskodás.
Jeremiás próféta a mai vezetőnk ezen az úton.
Tőle hallottuk az alapigét. Korának egyik legjelentősebb prófétája volt, egy vészterhes időben. Az Asszír Birodalom kezdett összeroppanni, ami miatt sokáig szenvedtek. Aztán rövid függetlenség után megérkezett a váltás: megszületett a Babiloni Birodalom, ami szintén úgy döntött, hogy elfoglalja Júdát, Jeremiás országát. Ismerjük mi magyarok jól ezt a nagyhatalmak jönnek-mennek az országunkban felállást…

Jeremiás ebben a szakaszban egy prófécia-füzért mond el, aminek mi egy részletét hallottuk. A szokott módon most is megannyi ízlelgetni valót hoz az ige, most azonban a vasárnap témája alapján vesszük ezt górcső alá: a húsvét utáni második vasárnap ugyanis mindig a jó Pásztor vasárnapja. Jeremiás pedig ezt írja: „Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan pásztorolnak titeket”. Vagyis odaadó gondoskodással pásztorolják a népet.
Ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a gondoskodást, nézzük meg először a szövegkörnyezetet! Látszólag olyan dolgokról van itt szó, amik mintha nem érintenének bennünket: a szövetségláda (amit a pusztai vándorlás során készítettek a zsidók) jelentőségét veszti, Jeruzsálem az Úr trónja, és itt fog összegyűlni majd minden nemzet. Emlékeznek Jézus és a samáriai asszony megrendítő mélységű beszélgetésére? Ott többek között arról beszél Jézus az asszonynak, hogy bár a zsidók közül támad az üdvösség, de megváltoznak a vallás gyakorlásának keretei az ő révén. A jeruzsálemi templom helyett lélekben és igazságban kötődünk már Istenhez.
„Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat.” – mondja Isten igénkben. Ezt tapasztalja meg a samáriai asszony, amikor nő létére szóba áll vele Jézus; amikor nem veti meg azért, mert sok férfi volt már az életében; vagy amikor megbecsüli annak ellenére is, hogy samáriai, nem pedig zsidó.
Isten szíve szerint való pásztorlás. Olyan törődés, ahol a földön elterülő hatéveshez úgy fordulnak oda, ahogyan arra neki szüksége van. Olyan odaadás, ahol nem egy szabályrendszer van, aminek meg kell felelni, hanem személyesen megszólaló üzenet. Olyan törődés, aminek a révén lehet gyógyulni, fejlődni, jobbá válni. Helyén kezelni a segítségével a szégyent, vagy megtalálni az eszközöket a fellobbanó indulatok egészséges kezelésére. Tenni a közöny és az ítélkezés ellen. Elfogadni a felajánlott segítséget. Olyan odaadó gondoskodás, amiben reálisan lehet látni mindazt, ami a mi lelkiismeretünket valóban terheli, és utána átélni ebben nem csak Isten bocsánatát, hanem azt is, hogy még én is meg tudok bocsátani magamnak.
Jézus a jó és tökéletes pásztor. Belőle pedig csak egy van. Mi, földi emberek, nem tudunk ugyan olyan jók és tökéletesek lenni. Értem én, hogy ezt várjuk a lelkészektől (igen, még én is), de ez „csalfa, vak remény”, ahogyan Csokonai mondja. Merthogy ezzel a lehetetlent várjuk el. Csalódunk hát az emberekben, és mivel ők Isten szolgái, csalódunk Istenben is. Pedig tökéletes pásztor csak egy van. Jézus. Minket persze ez nem fel, viszont mindannyiunknak célszerű, ha az egymásban való csalódást a „tökéletlen ember”, és nem „a tökéletes Jézus” kategóriában kezeljük.
Amikor pedig az ember-pásztorok tökéletlenségét éljük meg – legyenek lelkészek, családtagok, barátok, munkatársak, vagy bárki más –, begyógyíthatja sebeinket az egyetlen tökéletes pásztor. Nála minden sebre és fájdalomra van gyógyír.
Éppen ezért, ember-pásztorokat is küld, akik minden gyarlóságuk dacára mégis az ő szíve szerint adják odaadó gondoskodásukat, és nem a maguk szíve szerint torzulnak el. Pontosabban: képesek újra és újra visszatérni a torzult szívüktől Isten szívéhez.
Így kínálja fel most Isten mindannyiuknak az odaadó gondoskodását. Ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy külön kezeljük azt, amit gondolunk Istenről, és azt, amilyen valójában ő, akkor sokszor meg fogjuk ezt látni. Mert ahogyan rólunk is mást gondolnak, mint amilyenek valójában vagyunk, Istennel is így állunk. Kíváncsiságot kívánok a valódi Istennel való találkozáshoz! Ámen.

1 megjegyzés:

  1. Ámen! :-)

    Megmondom őszintén: nekem is volt már nagyon hasonló élményem anno még az áltsuliban, és hát igen, minden volt csak jó nem...

    És milyen furcsa, hogy Jeremiás prófétától most "kivételesen jó dolgokat" olvashatunk - de annál jobb, hogy ebben a remek prédikációban ennek a lényege kibontásra kerül! :-)

    Van tökéletes Pásztor. Igazi, jó, tökéletes Pásztor. Aki tud tökéletesen szeretni. Aki mindig ott van nekünk. Aki elküldte hozzánk nemcsak egyszülött Fiát, nemcsak a Szentlelket, hanem az "ember-pásztorokat" is. Aki vigyáz ránk. Akinél mindig van helyünk.

    Micsoda óriási üzenete van ennek, a mai időkben!

    Remélem, hogy ezen prédikáción keresztül is sokakhoz eljut: Húsvét utáni második vasárnap --> "a jó Pásztor vasárnapja" --> #ajópásztorvasárnapja :-)

    VálaszTörlés