Hiteles keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 5,1-11 alapján

Ha Péter apostol a mi világunkban élne, vajon hiteles keresztyén lenne-e? Nem. Bátran merem állítani, hogy az általános hitelesség-felfogás szerint nem számítana hitelesnek. Sőt! Ha Jézus a mi világunkban élne, és napjainkban vinné végbe földi küldetését, ő sem számítana hitelesnek. Hogy miért? Kiderül majd az együttgondolkodás folyamán. Ma a hiteles keresztyénség áll a középpontban.

Nézzük először a történetet! Jézust nagy tömeg követi a Genezáreti-tó partjára. Először a partról tanítja őket, majd amikor befut két hajó, az egyik tulajdonosát, Simont, megkéri arra, hogy az övéből beszélhessen tovább. Nekünk furcsa lehet, hogy a sokaság a parton áll, Jézus pedig a hajóból beszél hozzájuk. Az ok azonban az, hogy amíg nem volt mikrofon a világon, addig a természeti törvények adta lehetőségeket használták hangosítás céljára. A víz volt ugyanis a hangosító közeg Jézus és a sokaság között. (Ezért olyan nagy egyébként a mi számunkra is a strandokon a zsivaly, és ezért szokták azt mondani, hogy ne a vízben beszéljük meg a titkainkat…)

A történetből kiderül, hogy Jézus nem pusztán hangtechnikusként gondol Simonra, hanem gyakorlatilag hozzá és érte jött. Ezzel el is kezdődik a hitelesség fejezete. Az ugyebár még rendben van, hogy az éjszakai halászatról megérkezők visszafelé indulnak, mert kell a hangosítás. De amikor Jézus azt mondja Simon Péternek a tanítás után, hogy evezzen még beljebb, és halásszanak újra, ott látszólag hiteltelenné teszi. Ő, a halászatban laikus, azt mondja a szakembernek, hogy halásszon csak újra! Pedig egész éjjel kint voltak, és nem fogtak semmit. Most pedig mindenki azt látja, hogy egy laikus szavára újra megpróbálja. Nem veszíti-e el a szakmai hitelességét?

Megtörténik a csoda:

Használt keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 6,36-42 alapján

Van, aki nem vesz használtat. Mindenből újat vásárol. Van, aki meg törekszik arra, hogy használt dolgokat vásároljon. Van, aki soha nem olvassa el a termékhez csomagolt használati útmutatót, és van, aki előbb mindig végigbogarássza. Napjában számtalanszor mondunk ilyeneket: „Nekem használt.” „Én még nem használtam ilyet.” „Hogyan kell használni?” „Kihasználtak.” „Felhasználtak valamire.” „Haszontalan vagyok.” És folytathatnánk tovább a sort.

Ma a használt keresztyénségről fogunk gondolkodni.

Sok mindenre felhasználták már Jézusnak ezeket a szavait, amiket az előbb hallottunk. (És persze az összes többit is.) „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek.” Vannak, akik használtak vele, és valóban Jézus láthatatlan, de érezhető keze nyomát hagyták a világban. Akár Teréz anyák, akár Assissi Szent Ferencek, akár Sztéhló Gáborok, akár névtelen kisemberek voltak. És vannak, akik a maguk kénye-kedve szerint használták. Például egy a véleményét, vagy fájdalmát kimondó gyakorló keresztyénnek odadobták, hogy „Hát ne ítélj!” vagy „Nem igaz, hogy nem tudsz megbocsátani! Milyen keresztyén vagy te?” Ezzel pedig egyfelől többszörösen szíven találták a keresztyén embert, másfelől a saját céljaik szerint használták fel, illetve használták ki Jézus szavait. Magukat védték vele, és sarokba szorították a másikat.

Használt keresztyénség. Hányszor használták és használják ki ma is a keresztyénséget! Hol bűnbaknak kell, hol meg egy széles vállnak, ami utat tör a tömegben. Használják politikai, társadalmi, művészeti és megannyi célra. És hányszor önmaga használta ki pozícióját – akár az egyház, akár egyes emberei –, és Krisztus zászlajának égisze alatt az önös céljaiért harcolt. Ezt sem tagadhatjuk le, ma sem.

Használt keresztyénség. Sokan tényleg merik használni! A legjobb, legnemesebb értelemben. Nem a polcon porosodik számukra. Nem dísztárgy, nem a szekrény mélyén lapuló kacat, vagy ósdinak tűnő régiség, aminek a múzeumban van a helye. Vannak, akik folyamatosan igyekeznek félrehúzni minden zavaró tényezőt, amit a keresztyénség ki- és felhasználása okoz. A lényegre koncentrálnak, és a lényeget használják.

De mi a lényeg?

Átjárás a szeretet és a gyűlölet között

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 3,13-18 alapján

Mára olyan igét jelöltek ki nekünk, amivel önszántunkból nem biztos, hogy foglalkoznánk. A gyűlölet lesz ugyanis mindvégig előtérben. Mindannyian találkozunk vele, de nem szívesen beszélünk róla, mert érezzük, hogy milyen hatalmas ereje van. Vannak, akik tagadják, hogy jelen lenne az életükben. Mások pedig nem akarnak nélküle élni, mert ez élteti őket. János evangélista azonban nem önmagában tárgyalja, hanem a szeretettel állítja egymás mellé. A központi gondolatunk így hangzik ma: átjárás a szeretet és a gyűlölet között.

János olyan komoly és mély gondolatmenetet visz, amit nem könnyű követni. Emiatt végig egy gyakorlati példát használunk gondolatainak és üzenetének lefordításához: az otthon takarításának képét.

Az otthonunk akkor is koszolódik, amikor semmit nem csináltunk benne. Ha nem vagyunk otthon hetekig, végül koszos lakásra érünk haza. A por belep mindent. Azzal, hogy létezik a lakásunk, eleve ki van téve a kosznak. János is ezt mondja a gyűlöletről. Azzal, hogy létezünk, ki vagyunk téve ennek a pusztító érzésnek. Még az sem véd meg bennünket tőle, ha gyakorló keresztyének vagyunk. A bennünk élő gyűlölet érzésére pedig talán a létező legerősebb kifejezést mondja:

Teljes biztonságban lehetek

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 4,16b-21 alapján

 Az egyik legelemibb igényünk az, hogy biztonságban legyünk. Biztonságos légkörben nőhessünk fel a családunk körében, majd mi magunk is ilyet teremthessünk meg. Legyünk biztonságban a házunkban, a településünkön, az országban és a világban. Legyen kiszámítható és tervezhető anyagi helyzetünk, vagy éppenséggel az amúgy veszélyes tárgyaink – kazán, kályha, autó, stb. – biztonságosan működjenek.

Biztonság. Ősi igényünk ez. Valahol nagyon mélyen bele van írva a lényünkbe. János apostol igénkben ezt a szót állítja a teljes és tökéletes szeretet mellé. Múlt héten, Szentháromság ünnepén, arról gondolkodtunk együtt, hogy a teljesség nekünk emberi síkon nem adatik meg. Állandóan a teljesség hiányába ütközünk. Istenben azonban megkaphatjuk. Most ezt a gondolatot folytatjuk Jánossal. A teljes és tökéletes szeretetből megszülető biztonságról gondolkodunk. A központi gondolatunk így hangzik: teljes biztonságban lehetek.

Igénk így szól: „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé.” Ez a mondat látszólag értelmetlen. Mármint a két tagmondat együtt. Hogyhogy azzal lesz teljessé a szeretet köztünk, emberek között, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé? A megoldás – mint sokszor –, az eredeti görög szövegen keresztül nyílik meg.

A bizalom szót magabiztosságnak is fordíthatjuk. Vagyis magabiztosak lehetünk az ítélet napja felől. De miből eredhet a magabiztosságunk az utolsó ítélettel kapcsolatban? Erről a mondat előtti és utáni rész beszél. Ha Isten teljes szeretete a szívünkben van, akkor ő ott van bennünk. Mi pedig őbenne. Elmosódnak a határok. Összetartozunk. Ha pedig összetartozunk, akkor mi az ő napját várjuk. A szeretett Istenét, aki meg minket szeret. Ha ilyen szeretetkapcsolat van közöttünk, akkor semmi sem tehet kárt bennünk. Olyan lesz, mint például a filmekben, amikor valakik egymásnak háttal állnak, és úgy harcolnak a körülöttük lévőkkel. Néha olyat is lehet látni, hogy a hátukkal közreveszik azt, aki védtelen. A testükkel óvják őt, amíg harcolnak érte. Szintén a múlt vasárnapi, szentháromsági képet folytatva, úgy is mondhatjuk, hogy a Szentháromság hármassága közre fog bennünket a hátával, és vált-vállnak vetve harcolnak értünk. Óvnak és védenek bennünket. Biztonságban vagyunk.

Fantasztikus mélységű hit, szeretet és istenkapcsolat ez. Biztonságban lenni. Biztos lehetek az ítélettel kapcsolatban, mert ahhoz tartozom, aki kimondja az ítéletet. Ez azonban a biztonságnak csak egyik témája. Két másikat is megmutat még János, amik egymásba fonódnak.

Teljesség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 6,1-13 alapján

Ézsaiás próféta egy nagyon intim, bensőséges eseménybe engedett be bennünket: elhívásának történetébe. Bár a többség elhívása lelki síkon történik, az övé látomásban adatott meg. Gyönyörű képeket hordoz a jelenet, még gyönyörűbb mondanivalóval. Nekünk azonban ismét választanunk kell közülük, hiszen aki sokat markol, keveset fog. Mi ezért csak egy szálat fogunk meg, hogy azt a lehető legjobban végiggondolhassuk. A központi gondolatunk ma csak egyetlen szó: teljesség.

Igénk indulása ismét lehetne amolyan szófordulat, mint pünkösdvasárnap. Ahogyan akkor is mélységesen sok mindent hordozott az alig észrevehető kezdőmondat, ez ma is így van. Így kezdi Ézsaiás: „Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült.” Ézsaiás szembeállítja az emberek királyát Istennel. Uzzijjá 52 évig uralkodott. Bár virágzó királysága volt, Istent megvetette. Halála napjáig szenvedett ennek következményeitől, de mégsem tért meg. Az ő királyságának utolsó évében viszont Ézsaiásnak megjelent Isten, az egyetlen igazi király. A teljesség Ura. A tökéletes, a szent, a mindent betöltő. Az, aki a ember-király felfuvalkodottságát elvetette, de a bűneit megvalló Ézsaiást, az egyszerű embert felemelte. Látomást adott neki. Megmutatta számára dicsőségét, és szolgálattal bízta meg.

Ezt látja Ézsaiás:

Én egy új apostolt kérek szépen!

A kép forrása itt található

Igehirdetés ApCsel 2,1-4a alapján

Ma többek között annak a napja van, amikor Jézus tanítványaiból apostolok lettek. A hit pillérei. És lám, mennyi mindent hordoz egy-egy szó! A tanítvány megjelölés elénk hozza a tizenkettő esetlenségét, naiv kérdéseit, és mégis meglepő hitét. Az apostol szó pedig azt, hogy ők indították útnak a krisztushitet, és lettek pillérei a felépülő egyháznak. Ma nem árulom el előre a központi gondolatunkat, ami végigvonul az igehirdetésen, csak annyit, hogy ehhez a tanítványból lett apostolsághoz van köze.

Igénk a pünkösdi történet legelejéről szólalt meg. Az első szavak amolyan beszédfordulattá váltak, de sokkal több tartalmat hordoznak ennél: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja”. Ebben ott van a teljes addigi világtörténelem. Isten minden cselekedete, amit értünk, emberekért tett, hogy hit ébredhessen, és legyőzhetővé váljon minden, ami elválaszt minket tőle. Ő nagyon régóta, nagyon sokat készült erre a napra. Jézus pedig három éve készítette elő a tanítványokat arra, hogy alkalmasak legyenek az apostoli szerepre. És így lett. Ők, az egyszerű, tanulatlan, és sokszor faragatlan, hétköznapi emberek, megteltek Szentlélekkel. Megteltek. Micsoda gyönyörű kép! A fejük búbjától a lábujjuk hegyéig, tudatuk és tudatalattijuk minden rejtett zugáig az Atya és a Fiú Lelke töltötte be őket.

Az apostol szó azonban nem kizárólagos. Bár a hétköznapi szókincs bárkire, bármilyen profán helyzetben rá meri mondani, mi, Jézus későbbi tanítványai azért csak ritkán tesszük ezt meg. Kétezer év óta is csak azon keveseket mondunk apostolnak.

Ajándékba kapott élmény

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 28,16-20 alapján

Bár lassan, de biztosan terjed egy örömteli szokás. Egyre többen figyelnek oda ugyanis tudatosan arra, hogy élményt adjanak ajándékba. Tudjuk, mennyire tömve vannak a boltok karácsonykor. Az ember minden erejét, örömét és pénzét képesek elszívni ilyenkor az üzletek, és a bennük tülekedő tömeg. Ehelyett lehet otthon vagy hasznos dolgot tenni, vagy egyszerűen pihentebbnek lenni, és nem pattanásig feszült idegekkel érkezni meg az ünnepre. Az egyéb alkalmakra sem feltétlenül lenne szükség megvenni a századik bögrét, az aranyos mütyürt vagy bármi mást…

Nemrég azt olvastam valahol, hogy életünk végén nem arra fognak emlékezni a szeretteink, hogy milyen tárgyat kaptak tőlünk ajándékba, hanem hogy milyen élményeket éltek át velünk. Fontos igazság. Azok, akik tudatosan élményt adnak ajándékba egymásnak, éppen ezt választják. Az ebből fakadó energia ugyanis hosszan el tudja kísérni őket. Lehet, hogy egy életre szólóan. Nem kell feltétlenül sok tízezer Forintos összeg ahhoz, hogy néhány vidám órát töltsünk valahol, élvezve a másik, illetve a többiek társaságát.

Ennek az eszenciáját visszük most magunkkal az igehirdetéshez. Ez lesz a központi gondolatunk: ajándékba kapott élmény.

Nagyon meghitt, mondhatni intim pillanatba engedtek be minket utólag a tanítványok.

A kapcsolat mélységétől függ...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,23b-27 alapján.

Rogate, az imádság vasárnapja van ma. Minden évben, mielőtt Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, ezzel emlékeztetjük magunkat arra, hogy attól, hogy nem látjuk őt, még kapcsolatban vagyunk vele. Az imádság ugyanis kapcsolat. Az Istenhez való kötődésünk egyik, ha nem a legfontosabb nyelve. A központi gondolatunk így szól: a kapcsolat mélységétől függ…

Igénk János evangéliumának ugyan abból a fejezetéből való, ahonnan az előző két vasárnapé, a 16. fejezetből. Sőt! Bár mennybemenetel ünnepe egy ószövetségi igén keresztül szólal majd meg, jövő vasárnap ismét itt folytatjuk, immáron a 15. és 16. fejezet határmezsgyéjén. Ez azt jelenti, hogy Jézus utolsó gondolatait halljuk a tanítványok felé, mielőtt elhangzik a főpapai imádság, és elfogják a Gecsemáné-kertben. Halni készül. Milyen más éle van így igénknek! Ő, aki már csak 40 napig lesz majd – feltámadása után – látható és tapintható a tanítványoknak, végül ezt adja át nekik: Amit az én nevemben kértek az Atyától, megadja nektek! Örömötök teljes lesz ez által – holott én halott leszek… Eljön az idő, amikor nyíltan tudok már beszélni hozzátok, nem kellenek hozzá példabeszédek. És eljön az idő, amikor én már nem kell, hogy kérjem értetek az Atyát, hanem ti beszélhettek vele közvetlenül. Nem másért adja meg ezt a kegyet, minthogy szerettek engem.

Apránként végigízlelgetve Jézusnak ezeket a gondolatait, és végig szem előtt tartva a sorrendjüket, azt fedezhetjük fel, hogy egyre mélyebb és mélyebb kapcsolatról beszél az Atya, önmaga és a tanítványok között, ilyen sorrendben: Eddig nem kértetek a nevemben, mert nem is tudtatok róla. Mostantól viszont így tudtok majd kérni, és én közvetítek az Atya és köztetek! De eljön majd annak is az ideje, amikor már annyira szerettek engem, hogy nem kell közvetítőnek lennem. Az irántam érzett mély szeretetetek miatt közvetlenül beszélhettek már az Atyával! Van még más fokozás is ebben a néhány rövid igeversben, de nekünk egy szál fér csak bele az igehirdetésbe.

Mekkora mélység! Mekkora mondanivaló! Mekkora perspektíva! El lehet jutni addig a mély, tartalmas és éltető kapcsolatig, ahol végül annyira szeretjük már Jézust, hogy közvetlenül beszélhetünk majd az Atyával! Nem kell, hogy Jézus mintegy tolmácsoljon nekünk, mert ismerhetjük már azt a „szeretet-nyelvezetet” miatta, amivel már beszélhetünk magával az Atyával.

Ehhez most hozzáteszünk egy másik történetet, hogy számunkra közismertebb módon érezhessünk rá, hogy mit is jelent az, hogy valami a kapcsolat mélységétől függ! Az alábbi történetet sok éve hallottam. Annyi maradt meg csak az eredetéről csak a fejemben, hogy egy erdélyi író novellájáról van szó. Próbáltam rálelni, de nem sikerült. A mondanivaló azonban nem sérült benne. Egy házaspárról szól.

Felkészítés, fejtágítás, felvértezés

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,5-15 alapján

Fogynak a hetek a pünkösdhöz vezető úton. Még két vasárnapunk lesz addig, amik pedig körülölelik mennybemenetel ünnepét. A figyelmünket már egyre jobban pünkösd felé fordítjuk. Mai igénk is azt állítja fókuszba, hogy a húsvéti örömhírből hogyan fakadhat a pünkösdi folytatás. A központi gondolatunk ez lesz: felkészítés, fejtágítás, felvértezés. Egy képpel indulunk.

Nemrég mesélte valaki a következő történetet. (Sajnos nem emlékszem belőle mindenre, de a lényeg össze fog állni.) Egy tévéműsorban vagy katasztrófa, vagy háború sújtotta vidéket mutattak, ahol az állatok mentésén fáradoztak. Éppen arra készültek, hogy egy fogságban született vadállaton segítsenek. Nem emlékszem, hogy miért, de nem lehetett ketrecből ketrecbe áttenni. Ezért emberek vették körbe a rácsot, hogy amikor felülről felemeli egy munkagép, lehetőleg megakadályozzák az állat kitörését. Ott állt számos ember. Mindenki cselekvésre készen, pattanásig feszült idegekkel. A ketrecet elkezdték emelni. És hogy mi történt? Semmi. Az állat, ahogyan előtte járt körbe-körbe a ketrecében, ugyan így, zavartalanul rótta tovább a köröket. Hiába a rácsok nélküliség. Ő mindig is így élt, fogságban. Nem ismert más lehetőséget, mint azon a darab földön élni. Nem ment sehová.

A rabságot magunk mögött hagyjuk a képből. Mást viszünk tovább magunkkal.

Az alap javítható

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 54,10 alapján

Idén egyben tartjuk az anyák és apák napját a mai vasárnapon. A gyerekek már a padokban izgulnak és zsizsegnek (De most elhalkulnak, ugye?), a szülők, nagyszülők és dédszülők pedig a saját csemetéjük versét, majd pusziba csomagolt ajándékát várják. Kit érdekel a papolás ilyenkor!? J De van egy bökkenő… A lelki mobilom, amin Isten a gyülekezetnek szokott üzenni, jelezte, hogy „Önnek egy új üzenete érkezett.” Itt állok hát, és másként nem tehetek: átadom az üzenetet. Nem tudom, mi sül ki az ígéretemből, de arra törekszem, hogy se túl hosszú, se unalmas ne legyek. (Utóbbi pláne, elvégre Isten soha nem unalmas…)

Először egy képet járunk körbe együtt, utána összegyúrjuk ezt a hallott igehirdetési igénkkel. A három szavas üzenet így hangzik, amit a szívünkre madzagol ma Isten: Az alap javítható. Ezt bontjuk ki együtt.

Évekkel ezelőtt, a bátyám – aki építőmérnök – egy olyan cégnél dolgozott, ahol alapokat készítettek. Ekkoriban még én is Budapesten éltem, és hívott, hogy nézzem meg, mit csinálnak. Néhány nappal korábban tudtam már, hogy hol dolgoznak a Blaha és az Astoria között, így a buszról figyeltem. Egy munkagépet és az ő autóját láttam. Slussz. Ő meg azt mondta, nagy munka folyik. Amikor odamentem, láttam, hogy az a munkagép, amit én kis aranyos, pici gépecskének láttam, valójában egy hatalmas monstrum. A szomszédos, sok emelet magas épületek között törpült csak el. Ez a gép ott állt stabilan, a földbe gyökerezve. A bátyám – az építés vezetője – a helyszínen irányított, és közben időnként jött egy-egy kocsi, ami hozott valamit. A telek előtt ki volt egyébként írva, hogy itt nem tudom én, milyen nagy komplexum épül. Ehhez képest hónapokig csak ennyi látszódott.

Na de mi is történt?

Megérintett sebek

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 20,19-29 alapján

Húsvéttal egy újabb lelki zarándokutat kezdtünk el. Pünkösd felé tartunk, ami a legbeszédesebb nevű ünnepünk. „Ötven” a jelentése. Vagyis húsvéttól ötven nap telik el pünkösdig. Először negyven nap Jézus mennybemeneteléig, utána pedig további tíz nap, amikor a tanítványok megkapják a Szentlélek ajándékát, és megszületik az egyház.

Most, az első hét nap után, valóban olyan történetünk van, ami a feltámadott Jézussal való találkozások közül való. Csodálatosan gazdag történet. Olyannyira, hogy ma különösen is választanunk kell a szálak közül. Ahogyan szoktuk, csak egy témát járunk körül, és azt bontjuk ki. Otthon pedig lehet tovább ízlelgetni a többit…

Jézusnak két megjelenéséről szól az igénk. Az első még húsvét vasárnapjának estéjén történik, amikor a Júdás és Tamás nélküli tíz tanítvány találkozhat vele. A második nyolc nap múlva történik, amikor Tamás is ott van.

Az első részben a tanítványok kiküldésén van a hangsúly. Azokhoz küldi őket, akik elől nagypéntek óta bezárkóztak. A második részben még mindig a zárt ajtók dacára jelenik meg Jézus, és Tamás hitetlenségből megszülető hitén van a hangsúly. Mi ebből emeljük ki a központi gondolatunkat, ami így hangzik: megérintett sebek.

Tamás valamiért nincs ott, amikor megjelenik Jézus.

Engedd be a napfényt!

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Kor 5,6-8 alapján.

Ma házasok leszünk. No nem a házasság értelmében, hanem idézőjelesen. „Házasok” leszünk, mert egy házunk lesz. Mindenkinek külön-külön.

Képzeljünk el egy kertes házat! Van hozzá terasz, udvar, kerítés, azon túl pedig a színes világ. A ház a mi féltve őrzött belső világunk. A csigaházunk, ahová jó visszahúzódni a külvilág elől – akár azért, mert bántanak, akár csak azért, mert nyugalomra vágyunk. Itt vannak az emlékeink, az identitásunk, a vágyaink, álmaink, terveink, sérüléseink. Minden, amit valami miatt meg akarunk őrizni.

A belső világunkat jelképező házban magunkat is látjuk, emberi testben. Ez az az énünk, ami jön-megy a külvilág és a belső világ között. Hol a munkahelyen vagy az iskolában van, hol a boltban, hol orvosnál, hol moziban vagy a buszra várva.

Pál apostol is a ház képével rajzolta elénk a hallott igehirdetési alapigénket.

Böjti imádság - "Elvégeztetett"

A kép forrása itt található

Az alábbi írásom az evangelikus.hu oldalon jelent meg a böjti sorozat részeként.

Drága Jézusom!

Kérlek, nyisd meg számomra ezeknek a napoknak a titkát! Tudom, hogy földi végességemben soha nem tudom felfogni. Nem is erre gondolok. Sokkal inkább az érzelmi mélységre. Arra, amikor szavak nélkül is értünk valamit. Nem tudjuk elmondani, leírni vagy meghatározni, de attól még pontosan tudjuk.

Te viszont képes vagy egyetlen szóba belesűríteni mindent: „Elvégeztetett!” Érzem, hogy ez a szó kedvesebb nekem bárminél. Hiába nem felel meg a mai nyelvi formáknak, számomra akkor is a legszebb, legnemesebb.

Ott van benne a világ teremtése és a saját teremtésem. Ott van benne minden örömöm és bánatom. Minden sebem és gyógyulásom. Bűnöm és feloldozásom. Ott van benne grandiózus megváltó terved. Hordozza az utolsó vacsora megható hangulatát, a gecsemáné-kerti tusakodásodat és a júdáscsókot. Magában foglalja a kakas hangjától kétségbeeső Péter nyomorúságát, a tömeg „Feszítsd meg!” kiáltását, és cirénei Simon keresztcipelő megrendülését. Ott hallom benne a korbács csattanását, a tövisek húsba fúródását, a szegek hasítását, a kereszt fájának koppanását, majd a testedre tekert gyolcsok halk susogását.

Ez az egyetlen szó elém tárja a sírban nyugvás hideg sötétségét, a téged szerető tanítványok meghasadó szívét és Atyád fájdalmát, mégis minden tudását. „Elvégeztetett!” Ezzel a szóval hasít bele szívembe a kinyíló sziklasír csikorgása, ahogyan kő a kövön nem maradhat.

Te, a Logosz, egyetlen szóban mindent el tudsz mondani. Én csetlő-botló szavaimmal csak a dadogó háláig jutok. Így habogva burkolom bele magamat jelenlétedbe és kérlek, járj át Lelkeddel, hogy igazi, megszentelt napjaim lehessenek! Ámen.

Ha "felfelé" akarsz jutni lelkedben, indulj el "lefelé"!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 50,1-10 alapján.

Elértünk Jeruzsálem városához. Mögöttünk ott van a kanyargós böjti út – annak minden lemondásával, vívódásával, kísértésével, rádöbbenésével és feloldásával. Előttünk ott fekszik a város. Zsúfoltan és ünneplőbe öltözve. Körülöttünk hozsannázó tömeg. Pálmaágakat lengetők, felsőruhájukat az útra terítők és összeesküvést szövők vegyesen. A forgatag közepén pedig Jézus. Egy szamár csikóján ül.

Ma az ige nyomán az ő és Atyja gondolatvilágával foglalkozunk. Különleges út lesz ez. Többnyire máshonnan szoktuk megfogni az ünnep hangulatát. Textusunk azonban nagy kihívás elé állít minket: kiragad a megszokott virágvasárnapi komfortzónánkból, és új távlatokat nyit. Ez lesz közben a központi gondolatunk: ha „felfelé” akarsz jutni lelkedben, indulj el „lefelé”!

Igénk Ézsaiás könyvéből való. Ószövetségi ige, ami mivel jóval korábban keletkezett Jézus földi életénél, szó szerint egyáltalán nem szólhat virágvasárnapról. Máshonnan fog megnyílni nekünk.

Műfajilag két különböző szöveget hallottunk egymás után. Az első rész olyan, mintha párbeszéd lenne. Isten költői kérdésekkel teszi helyre az erőviszonyokat. Bárki bármit gondol, nem túl rövid a keze ahhoz, hogy megválthasson minket. Mindez Jób könyvét idézi. A második rész ún. Ebed Jahve, „Isten Szolgája” ének. Olyan bibliai részek ezek, amik önmagukban is kerek egész költemények, és a Messiásról úgy szóohai mint az Úr Szolgájáról.

Igénknek olyan hangulata van, mintha nagypéntek lenne. Mintha az igét kijelölők eltévesztették volna a napot, és véletlenül virágvasárnapra írták volna a nagypénteki igét. Hatalmas kontraszt feszül itt ezért. Teremtő feszültség. A hozsannázó, örömujjongó napon ilyen részek szólalnak meg:

Böjti imádság – A lelki betegségben szenvedőkért

A kép forrása itt található

Az alábbi írásom az evangelikus.hu oldalon jelent meg a böjti sorozat részeként.

Drága Jézusom!

Most a lelki nyomorúságainkat hozom eléd. Újra és újra megrendít, mennyire könnyen megsérülünk. Elég egy rossz szó, egy csúnya nézés, vagy egy mozdulat, mi pedig kártyavárként omlunk össze.

Ott van a múltunk. Van, aki zsarnokoskodó szülő mellett nőtt fel. Van, aki mindig ki volt közösítve. Van, akit már gyermekként elhagytak. Van, akinek elváltak a szülei, vagy ő maga vált el. Van, akit bántalmaztak. Van, aki beletört egy halálesetbe. És soha nem tudnám bejezni a felsorolást.

Aztán ott van a jelenünk. Sokan nem értik, miért is olyan erőtlenek. Nem tudják, hogy az átélt és feldolgozatlan sérülések vájtak léket a lelkükbe, és emiatt szivárog el az erejük.

Végül ott van a jövőnk. Egyszerre dédelgetünk hatalmas álmokat felőle, és egyszerre látjuk kilátástalannak. Mindegyik a sérüléseinkből adódik, és azok korlátozzák le.

Azokért kérlek először, akik tagadják a lelki sérüléseiket! Nekik kell a legnagyobb lelki utat megtenniük. Adj nekik lehetőségeket, hogy legalább egy ezek közül valamikor célba érhessen náluk, és elindulhassanak a valódi gyógyulás útján!

Aztán azokért kérlek, akik már szembesültek valamelyik fájdalmukkal. Add meg nekik azt a kegyelmet, hogy rájöjjenek: hosszú távon sokkal többet kaphatnak belőled, ha nem pusztán arra törekszenek, hogy letegyék ezeket eléd! Segítsd őket eszközökhöz és lehetőségekhez, hogy védelmedben és szeretetedben vállalják a munkát is, amivel át lehet dolgozni igazgyönggyé a sérülést!

Végül azokért is kérlek, akik már aktívan dolgoznak fájdalmaikon! Olyan könnyen el lehet csüggedni. Lendítsd át őket ezen a ponton újra és újra! Légy a sokféle eredmény összedolgozója számukra, hogy mindaz, ami felszínre kerül a lelkükben, általad alkosson egységet! És kérlek, tedd őket sóvá és világossá, hogy folyamatos gyógyulásuk evangélium legyen minden szenvedőnek! Te nem csak a bűnöket jöttél oldani, hanem a lelki nyomorúságokat is. Hála neked ezért! Ámen.

A vágyódás betöltése

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 6,1-15 alapján

Már egészen közel járunk Jeruzsálemhez. Hetek óta zarándokolunk a böjti úton. Ma olyan emberek mellé szegődünk, akik maguk is Jézus nyomába eredtek. Az ő történetükön keresztül gondolkodunk ma az evangéliumról. A fókuszunkban ez a gondolat lesz: A vágyódás betöltése.

Idén a húsvétra készülő vasárnapokon csupa evangéliumi történetet ízlelgetünk, most éppen Jánostól. Ahogyan a legtöbben tudják, rendszerint ő az, aki különbözik az ún. szinoptikus evangélistáktól, Mátétól, Márktól és Lukácstól. Nem önkényeskedésből teszi ezt, és nem is a történtek elferdítése miatt. A zsidó, több ezer éves történetírás ugyanis másról szól, mint amit mi értünk történelem alatt. Mi a tények pontos feltárását és leírását várjuk, ők pedig a mondanivaló szempontjából írnak. Ez azt jelenti, hogy nem a pontosságon van a hangsúly, hanem azért rögzítenek egy eseményt, hogy tudatosítsanak vele valamit.

Ma ez a tudatos jánosi gondolat fog végigvezetni bennünket az igehirdetésen. A szinoptikusok ugyanis a kenyércsodára, az ötezer ember megvendégelésére helyezik a hangsúlyt. Ők ezt az emberi elme számára elképzelhetetlen megsokasítást helyezik középpontba. János viszont a Jézusra való vágyódásra, és ennek betöltésére. Ezt a vágyódást és meglepő betöltését fogjuk végiggondolni.

A szinoptikusok úgy mesélik a történetet, hogy

Mire figyelek beszélgetés közben?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 11,14-23 alapján

Ma ismét nehéz igehirdetési alapigénk van. Múlt héten a kánaáni asszony története dolgoztatott meg minket, ma pedig egy ördögűzős-Belzebubos elbeszélés. Jobban szeretjük az olyan igéket, amiknek már a hangulata magával ragadó. Amik az érzéseinken keresztül a lelkünkre hatnak. A mai történetünk ehelyett a gondolkodás felől közelít. Ezért szó szerint együttgondolkodásra hívok mindenkit! Miután az alaptörténetet megértettük, a következő központi gondolatot fogjuk körbejárni: Mire figyelek beszélgetés közben?

Lukács elbeszélése szerint Jézus eddigre körülbelül működése felénél jár. Sokat hallottak már róla, sokan kíváncsiak rá és sokan kérik a gyógyítását. Most egy ördögöt űz ki egy emberből, aki néma volt emiatt. Számos gyógyítás-történettel ellentétben itt nem magán a gyógyításon van a hangsúly, hanem az ebből születő beszélgetésen. A gyógyítást két rövid mondattal elintézi Lukács, míg hosszú körmondatok szólnak a beszélgetésről.

Látva a gyógyulást, pontosabban hallva az addig néma ember hangját, Lukács háromféle reakciót jegyez fel. A többség álmélkodott, az egyik kisebbség mennyei jelet várt, a másik kisebbség pedig azt mondta – minden bizonnyal hangosan –, hogy Jézus Belzebub segítségével tud ördögöt űzni. Belzebub, eredetileg Baál-Zebub, egy pogány bálványisten volt. Később a zsidóság népi világában már az ördögök fejedelmével azonosították. (Érdekesség számunkra, hogy Baál-Zebub azt jelenti szó szerint, hogy „a legyek ura”. Vagyis Golding azonos című regénye ezért szól arról, amiről.)

Tehát Jézusról egyesek azt gondolták, hogy az ördöggel cimborált, és az ő csatlósaként hallgatnak rá a gonosz lelkek. Innentől azonban csavarunk a nézőpontunkon. Emiatt megállítjuk ezt a gondolati szálat, és a központi gondolatunk mentén megyünk tovább: Mire figyelek beszélgetés közben?

Ismerős az a helyzet, amikor mondani akarunk valakinek egy bizonyos dolgot a beszélgetésben,

Nem mindegy, hogy tünet vagy ok!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 15,21-28 alapján

Ma nagyon megosztó igénk van. Az Ószövetségben szép számmal vannak olyan történetek, amiken fennakadunk, pörölünk velük vagy értetlenül állunk előttük. Az Újszövetségben viszont sokkal ritkább ez. Mai alapigénk ezek közül való. Küzdenek vele a bibliatudósok, a lelkészek és a Bibliát olvasó gyülekezeti tagok. Egyfelől ugyanis nehéz összeegyeztetni benne több mindent Jézussal. Másfelől pedig két olyan kifejezés is van benne, amit mi egészen máshogy értünk. Ezek miatt ma különösen is fontos az, hogy nem törekszünk teljességre. Nem akarjuk megérteni a teljes történetet, annak minden részletével együtt. Hiszen aki sokat markol, keveset fog. Egyetlen témára fókuszálunk, hogy egy szálat biztosan megérthessünk. Közben pedig lehet azért felcsipegetni morzsákat más részekből is, egy-egy rövid válaszból. Mi ezt az egy szálat gondoljuk ma át: Nem mindegy, hogy tünet vagy ok!

A kánaáni asszony története különös helyen játszódik. Jézus egyetlen alkalommal, ebben az esetben hagyta el az országhatárokat. Tírusz és Szidón környékére ment, a főníciai tengerpart közelébe. Itt egy Máté által kánaáninak mondott asszony ment oda hozzá. A „kánaáni” a zsidók szóhasználata volt a környékben élő emberekre. Mi a leginkább görög asszonyt mondanánk a saját fogalmaink szerint. Tehát Jézus egy idegen országban van, ahol egy odavalósi asszony keresi fel. Már a megszólítás is hitvallás: „Uram, Dávid Fia!” Ez a Messiásnak járt ki egyedül. Az idegen asszony, aki a zsidókhoz közel él, ezek szerint ismeri a hitvilágukat. És sokaknál jobban tudja, hogy kicsoda a názáreti Jézus, aki egy ideje Isten országáról beszél.

Nem egyszerűen megszólította Jézust, hanem kiáltozott hozzá, hogy meghallja. Az eredeti görög szövegből kiderül, hogy a tanítványok durván el akarták küldeni. Az első megdöbbentő dolog hangzik el, magától Jézustól a tanítványok felé. „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Micsoda? Jézus elutasít valakit? Nem foglalkozik egy hozzá forduló bajával? Mivel nem erre a témára térünk ki, rövid választ adunk csak erre. Ne felejtsük el, hogy még pünkösd előtt vagyunk. Még csak a zsidók felé hangzik a kegyelem. És a zsidók szeme láttára. Ami itt fog történni, az még nem része a világmissziónak. Sokkal inkább „előkóstoló”.

Jézus az asszonyhoz is látszólag durván szól, a fenti tartalommal:

Böjti imádság - A Krisztusra figyelő életért

A kép forrása itt található

Az alábbi írásom az evangelikus.hu oldalon jelent meg a böjti sorozat részeként.

Drága Jézusom!

Rég beszélgettünk már egy jót. Olyan igazán kiadósat, amikor nem sietek, és nem kell néznem a belső órámat sem. Amikor lubickolhatok jelenlétedben. Hol szavakkal beszélgetve, hol a szavakon túl, amikor „csak” érinted a lelkemet: benned lélegzem és létezem. Korlátok nélkül.

Tudod, magamat sem értem. Nagyon szeretek veled így beszélgetve és lelkemet érintve imádkozni. Létezni a nagybetűs csendben. De mégis sokkal ritkábban teszem, mint ahogyan a lényem sóvárog utána. Most, ahogy gondolattá formálom ezt rajtad keresztül, azt juttatja eszembe, hogy valószínűleg túl sok mindent látok egyszerre. Rengeteg minden igényli a figyelmemet, és ezzel elvonja a tekintetemet rólad. A zajos forgatag miatt, marad a néma sóvárgás feléd.

De ez nem jó így! Segíts, hogy ne csak mondjam, de veled együtt meg is alkossam ezt a fontossági sorrendet! Segíts leegyszerűsíteni és odébb pakolni a kavalkádot! Segíts, hogy bárhogy villognak, zenélnek, sípolnak, szlogennel csábítanak, vagy felugró ablakkal támadnak, én mégis rád tudjak fókuszálni!

De ez önmagában még nem elég. Tudom jól. Ha ugyanis kiiktatom ezeket a tényezőket, mást látok meg. Olyat, aminél még a forgatag vibrálása is jobb: elrendezetlen ügyeim káosza. Egybeolvadva ragacsos múltam, súlyos jelenem és aggasztó, de mégis csalfa, vak jövőm. Ahogy ezekre nézek, hallom az emberi kapcsolataimból jól ismert, komoly mondatot: „Beszélnünk kell.” Az a kérdés, hogy vállalom-e ezt. Készen vagyok-e arra, hogy ha rád figyelek, és aktívan keresem a böjti csendet, akkor elkezdjük átdolgozni ezeket a szőnyeg alá söpört, talán még szunnyadó vulkánokat?

A válaszom megszületett. Hetek óta erre készülök. Most végre nem akarok lemaradni a jeruzsálemi úton. Nem akarok ottmaradni valamelyik kellemesnek ígérkező pihenőnél. Már nem csak a zarándokút folyamatát, a nagycsütörtöki elmélyülést vagy a nagypénteki fájdalmat akarom átélni. A nyitott sziklasír világomat átmosó, telt ürességét vágyom!

Add, hogy végig rád figyeljek! Ámen.

Az örökös elfoglaltság kísértése

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 4,1-11 alapján

Végre beléptünk böjtbe! A több hetes előkészítés után most már nyílegyenesen Jeruzsálem felé tartunk. Húsvétot sóvárogjuk.

Mint a legtöbb évben, most is Jézus megkísértésének történetével töltjük az első vasárnapot. Az utóbbi időkben olvasmányként hallottuk, most pedig újra igehirdetési igeként lép elénk. Jó lesz ráfókuszálni! A központi gondolatunk ez lesz: az örökös elfoglaltság kísértése.

A négy evangéliumból három nagyon hasonlóan beszéli el Jézus megkísértésnek történetét. Aki valamelyest ismeri az evangéliumokat, könnyen rájöhet, hogy János az, akinél nem található meg. Az ún. szinoptikusok („együttlátók”, hasonlóan gondolkodók), Máté, Márk és Lukács tárják elénk. Sokszor azonban ugyan az a történet náluk is egészen más időrendben bukkan fel. Most azonban nem. Mindegyikük a megkeresztelkedés történetével indítja Jézus működését, majd ez után viszi el a Szentlélek a pusztába, hogy megkísértse őt az ördög. Előtte azonban egy negyven napos felkészítő böjtöt tart.

Jézus egészen máshogyan böjtölt, mint mi. Sokat sejtető mondat ez:

Amikor megszólal szereteted a csendben

Igehirdetés 1Kor 12,31-13,13 alapján:

De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.
Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Megérkeztünk böjt kapujához. Három nap, és elkezdődik hamvazószerdával a negyven napos időszak. Böjt egyik sarokpontja a csend. Mi ezt kezdjük el ízlelgetni most. Központi gondolatunk ez lesz: Amikor megszólal szereteted a csendben.

Ma olyan igénk van, amit a legtöbben – legalább részleteiben – fejből tudunk. Pál apostol szeretethimnusza állandó vendége esküvőknek, ballagásoknak, anyák napjának, képeslapoknak és még ki tudja minek. Én is így nőttem fel. Ismertem és szerettem ezeket a sorokat, örömmel forgattam, de valahogy mindig kényelmetlenül éreztem magamat már kamaszként is, amikor ilyen helyzetben elhangzott. Felnőtt fejjel, már lelkészként értettem meg ezt a bennem lakozó kettősséget. Ez a himnusz ugyanis nem az emberek, hanem Isten szeretetéről szól. Mi pedig ballagáson ezzel indítjuk a gyereket, hogy így szeressen. De tud-e ő türelmes, jóságos és nem irigykedő lenni mindig? Vagy tudja-e az ifjú pár egy életen át tökéletesen szeretni másikat úgy, hogy például nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra és nem rója fel a rosszat? Akkor érzem tehát kényelmetlenül magamat, amikor az emberi szeretettől várjuk el ezeket a sorokat. És akkor érzem át a szépségét, hogyha Isten szeretete bomolhat ki belőle. A kettő persze a hitben összefűződik, és az emberi szeretet átalakul Istené nyomán. De ez már következmény. Mi pedig éppen ezt keressük most!

Az utóbbi hetek egyik új gyöngyszemét híjuk segítségül hozzá: a Leander Kills együttes Élet című számát. Akik nézték A dal euróvíziós műsorát, azok

Új nap - új kegyelem (Igei gondolatok az Evangélikus Élet folyóiratban)

A kép forrása itt található

Megjelent az Evangélikus Élet folyóirat kéthetente megjelenő Krónika c. hírlevelében
(82. évfolyam, 8. szám, 2017. február 26.)

Vasárnap (február 26.)

Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Jn 1,4

Benned élet és világosság van, Uram. Bennem kavargó egyvelege a lobogó lángnak, az izzó parázsnak és a hideg hamunak. Hol lobog bennem a világosságod, hol csöndben izzik, hol pedig csak élő hitem emléke gyűlik hideg hamu-kupacba. De te nem hagysz magamra. Önmagadat adod nekem. Életet a te életedből. Világosságot a te világosságodból. Hála érte neked!

(További igék a napra: Neh 9,6; Mk 8,31-38; 1Kor 13,1-13; Zsolt 15)

Hétfő (február 27.)

Mert az Úr igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. Zsolt 33,4

Volt, hogy boldog csillogással csendült szívemben ez a mondat. Utólag viszont megmosolygom magamat, szelíd megértéssel. Megelőlegeztem ezt a mondatot neked, boldog hittel. Aztán örvények és mélységek gomolyogtak. Jelenem és jövőm a múlt árnyainak fogságába került. Én pedig dolgoztam. Keményen. A te tenyereden. Együtt dolgoztunk azon, hogy ne pusztán lelökjem ezeket magamról, hanem végigéljem a szabadítást. És lám, milyen másképpen csendül már szívemben ugyanez a mondat! A boldog (naiv) csillogás helyett ősi bizalom, élmény és megtapasztalás: mert átéltem, Uram, hogy igaz az igéd, és mindent hűségesen cselekszel. Ez már hitvallás. A visszatekintésből felhasadó sóhaj.

(További igék a napra: Mt 5,17; Lk 13,31-35; Lk 11,29-36)

Kedd (február 28.)

Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk! Zsolt 33,22

Te kérni (is) tanítottál, Uram. Kimondani és megfogalmazni azt, ami a szívemben van. Még akkor is, ha tudtomra adtad: már előbb ismered kéréseimet, mint én megfogalmazhatnám őket. Úgy alkottál, hogy fontos legyen mindaz, amit felismerek magamban. Itt vagyok hát, és őszinte szívvel kiáltom bele szeretetedbe emberi óhajomat, emberi szavaimat: Maradjon velem, Uram, szereteted, mert én is benned reménykedem!

(További igék a napra: Lk 10,20; Lk 5,33-39; Lk 11,37-54)

Szerda (március 1.)

Az Úr ezt mondta Mózesnek: Arcomat azonban nem láthatod…, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 2Móz 33,20

Én többet szeretnék látni. Többet szeretnék tudni. Te viszont kevesebbnél húzol határt. Sokáig nem értettem, hogy miért. Aztán megannyi élmény után – amit belső szobámban átéltem veled –, emberlétem korlátai vészcsengőt rángattak bennem. Ne akarjak tovább menni, mert nem élném túl. Nem tudnám elhordozni. Végre megértettem, ami olvasva ismerős volt már régről: áldás, hogy nem tudhatok mindent. Áldás, hogy nem láthatlak még színről színre.

(További igék a napra: Zsid 11,1-2; Mt 6,16-21; Lk 12,1-12)

Csütörtök (március 2.)

Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Zsolt 42,3

Szinte érzem az élő vizet, ahogy ajkamat érinti. Könnyedén halad át a torkomon, és halad egyre tovább. Telis tele van tápláló, vigasztaló és gyógyító szereteteddel. Így érinti szívemet, gondolkodásomat, hallásomat, tapintásomat, beszédemet, mozgásomat és egész létezésemet. Kérlek, adj még többet belőle! Tegyél alkalmassá arra, hogy minél inkább magamba tudjam szívni! Hiszen tudom, hogy te folyamatosan azon dolgozol, hogy újra és újra hozzád találjak. Ébressz bennem szomjúságot utánad! Szítsd fel bennem a zsoltáros sóvárgását!

(További igék a napra: Róm 8,23-24; Kol 3,[5-7]8-11; Lk 12,13-21)

Péntek (március 3.)

Salamon így imádkozott: Megtartottad, amit ígértél a te szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon. 1Kir 8,24

Ünnepélyes pillanat. Olyan, amit csak sok év után lehet kimondani. A beteljesedés, a visszatekintés és a felismerésből fakadó hálaadás szavai. De mennyi zegzugos út van mögötte! Mennyi kérdés, sóhaj, kétségbeesés, esdeklés, kérdezés, reménykedés, imádkozás, felismerés, bűnbánat és folytatni akarás! Én is szeretnék ilyen beteljesedést átélni! Szeretném a magam odavezető útját ugyanúgy veled járni végig, Uram, mint Salamon! Adj kitartást nekem hozzá!

(További igék a napra: 1Pt 2,3; Róm 7,14-25a; Lk 12,22-34)

Szombat (március 4.)

Gondolj rám, Uram, amikor megkegyelmezel népednek, gondoskodj rólam, amikor megszabadítod! Zsolt 106,4

Néha félek, hogy olyan kicsi vagyok, hogy még te is elfeledkezel rólam, Uram. Persze tudom, hogy ez nincs így. De eddigi tapasztalataim olyan kisgömböccé tapadtak össze bennem, hogy a félelmem a hitemen is át tud csapni. Éppen ezért, kimondom kérésemet! Kimondom, mert mondhatom, és kíváncsi vagy rá. Kérlek, ne hagyj el! Gondolj rám, amikor megkegyelmezel választott népednek! Gondoskodj rólam, amikor befejezed szabadításunkat!

(További igék a napra: 1Tim 1,16; Zak 7,2-13; Lk 12,35-48)

Kötelező pihenés - a teljesítmény elengedhetetlen része

Igehirdetés 1Kor 9,24-27 alapján

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

A kép forrása itt található

Ez is eljött! Hetvened vasárnapjával ma ráfordultunk a Jeruzsálembe vezető húsvéti útra. Éppen hetven napnyira vagyunk húsvéttól. Hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapját böjt elő-időszakának mondjuk. Két és fél hét múlva pedig – idén éppen március 1-én – hamvazószerdával elkezdjük a böjti időt. Ezek a felkészülés napjai.

Igénk Pál apostol első korinthusi leveléből szólalt meg, éppen a felkészülésről. Mi a következő központi gondolatot járjuk körbe rajta keresztül: kötelező pihenés – a teljesítmény elengedhetetlen része.

A mai illusztrációt maga Pál apostol hozza közénk azzal, hogy mondanivalóját a sportolók világán keresztül mutatja be. Ezzel ő maga alkalmazkodott a levél címzettjeihez, mint Jézus a példázataival. Korinthus görög város volt. Kétévenként itt rendezték meg az Iszthmoszi Játékokat, ami az antik világban híres sportesemény volt. A sportolók az akkori lehetőségek miatt többnyire az emberek szeme láttára készültek fel a versenyekre. A korinthusi gyülekezetnek tehát hozzátartozott a hétköznapokhoz, hogy látják sportolóik fejlődését, kitartását és edzését.

Pál apostol azonban más „sportról” ír.