"Felemelsz"

Igehirdetés Nemesszalók, Dabronyban és Nagyalásonyban, szenteste, 2015. december 24-én

1999-ben felkérték Celine Diont és AndreaBocellit, hogy énekeljék el világhírű duettjüket, a „The Prayert” a Grammy-díjátadón. A gála előtt néhány nappal azonban Andrea Bocelli lebetegedett. David Foster, a dal egyik szerzője és a Warner Bros tulajdonosa, azzal hívta fel ekkor Celine Diont, hogy egy 17 éves fiú, Josh Groban be tud ugrani a produkcióba. A youtubeon megtalálható a videó, amikor később az énekesnő viccesen elmeséli, milyen szkeptikus volt afelől, hogy egy 17 éves kamasz helyettesítheti Andrea Bocellit, a világhírű operaénekest. Azonban így lett.

A mára 34 éves Josh Groban világhírű lett. Bár folyékonyan énekel olaszul komolyzenét, a popszakmában is állandó a jelenléte. Ő énekelte a Trója c. film „Remember” betétdalát, vagy a Polár Exrpessz c. animációs mesefilm „Believe” zenéjét. Természetes – ez a legjobb szó rá. Nincsenek sztár-allűrjei, inkább szabadjára engedi azt a belső fényességet, ami ott lakik benne. Most a 2004-ben megjelent „You raise me up”, magyarul „Felemelsz” c. dala szárnyain indulunk el az igehirdetés felé.

A magyar fordítás:


Mikor levert vagyok, és a szívem megviselt;
Mikor bajok jönnek és szívem túlterhelt;
Akkor nyugodt vagyok és csendben várok,
Míg te jössz, és leülsz egy kicsit velem.

Felemelsz, így hegyeket tudok megmászni;
Felemelsz, hogy viharos tengereken sétáljak;
Erős vagyok, mikor válladon lehetek;
Felemelsz, hogy több legyek magamnál.

Ézsaiás ezt írja (9,16):

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz.

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! Ámen.

Amikor csikorog a lelkem, és létezni is fáj, akkor
várom a csodát. Amikor szárnya szegett madár vagyok, és a saját társaságomat sem tudom elviselni, akkor muszáj menekülnöm. Amikor dohos, áporodott levegőjű az életem, akkor szeretném végre kiszellőztetni a szívemet.

Olyan ez, mint amit Ézsaiástól hallottam: a mélységes mély árnyék földjén lakom. Mint a mocsár, ami annál jobban lehúz, minél jobban kapálózok. És igen, én is akarom a hajnalhasadást, a fény ébredését! Akarom, vágyom és foggal-körömmel tépném magamnak a remény felkelését, ami a túlságosan is langyossá vált, vagy éppen perzselő talajú életemből kiutat adhat. Nem akarom, hogy csak ma este csillanhasson fel ez a remény, néhány pillanatra vagy órára! Nem! Egészet akarok! Egész reményt, egész lélek-melegítést, egész megújulást! Abban akarok élni, amit Ézsaiás leír: minden harci eszköz, ami ellenem tör, a tűz martaléka lesz. Ne bánthasson engem senki! Ne bánthassak meg én senkit! És ne bánthassam állandóan magamat!

Ezt énekli Josh Groban: „Mikor levert vagyok, és a szívem megviselt; / Mikor bajok jönnek és szívem túlterhelt; / Akkor nyugodt vagyok és csendben várok, / Míg te jössz, és leülsz egy kicsit velem. / Felemelsz, így hegyeket tudok megmászni; / Felemelsz, hogy viharos tengereken sétáljak; / Erős vagyok, mikor válladon lehetek; / Felemelsz, hogy több legyek magamnál.”

Emelj fel! Nem akarok ködben, szürkeségben, mélységes mély árnyék földjén élni! Nem akarok mocsaras vak sötétet! Emelj fel, hogy lássam a hajnal hasadását, a remény feltámadását! Emelj fel, hogy meg tudjam mászni a saját életem hegyeit! Emelj fel, hogy a saját életem viharain át tudjak menni Veled!

Emelj fel! Én nem tudom, hogy kell. Sokat hallottam Rólad, Jézusom, de nem tudom, hogy kell hozzád tartozni. Azt sem tudom igazából, milyen is vagy. Talán soha nem akartam eddig még különösebben lehámozni rólad azokat a rétegeket, amiket mások elbeszélései nyomán hagytam Rád rakódni. Most itt állok előtted, és szeretnék bemutatkozni Neked: ez vagyok én. Valamennyire ismerlek, de nem elég belőled. Nem érzem még ezt az életemben, hogy felemelsz, és így erős vagyok, amikor a válladon lehetek. Nekem még inamba száll a bátorságom, ha rólad van szó. De ha a vállaidon lehetek, akkor imába száll már a bátorságom…

Felemelsz, hogy több legyek magamnál. Hogy több legyek magamnál – visszhangzom. Több, boldogabb, reménytelibb, kiegyensúlyozottabb, mosolygósabb és élettel telibb. Lehetséges? Az egy dolog, hogy hallom, vannak, akikkel megtörténik. De rám is vonatkozhat? Lehet máshogy élni?

Lehet. Súgja most válaszul a szívem. Add, kérlek, hogy ez a súgás megmaradjon! Add, hogy mint a rádión, képes legyek mindig behangolni a Te frekvenciádat! Azt, amin vigasztalsz, reményt adsz és szeretetedről biztosítasz! Add, hogy ne csak a mostani pillanatokig legyen felemelve a lelkem a válladra, ahol Te viszed a súlyát!

„Mikor levert vagyok, és a szívem megviselt; / Mikor bajok jönnek és szívem túlterhelt; / Akkor nyugodt vagyok és csendben várok, / Míg te jössz, és leülsz egy kicsit velem. / Felemelsz, így hegyeket tudok megmászni; / Felemelsz, hogy viharos tengereken sétáljak; / Erős vagyok, mikor válladon lehetek; / Felemelsz, hogy több legyek magamnál.” Ámen.