Alapige:
Róm 6,3-11
Vagy nem
tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?
A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus
feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha
ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk
vele feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett
vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk
a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal,
hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki
feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik
rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt
az Istennek éli. Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek,
de éltek Istennek Krisztus Jézusban!
 |
| A kép forrása itt található |
A mai vasárnapon az amnesztiáról fogunk gondolkodni.
Az isteni amnesztiáról. Igénkből kiindulva a keresztség gondolatától fogunk
elérkezni ehhez.
A keresztség sokat változott az elmúlt 2000 évben. Most
néhány csepp vízzel leöntjük a keresztelendőt, miután a templom épületében ott
áll mindenki szépen, felöltözve. Annak idején egészen máshogy történt, a
keresztyénség terjedésének elején. Amikor valaki – felnőtt korában – megvallotta
hitét, és megbánta bűneit, akkor élő vizet kerestek. Élőt, vagyis patakot,
folyót, tengert. Belement a vízbe a keresztelő tanítvány, később pap, és az,
aki keresztelkedni kívánt. A rítushoz tartozó szavak után a pap lenyomta a
keresztelendőt a víz alá. Ő teljesen alámerült. Vizes lett az utolsó
porcikájáig. Ami nekünk furcsa lehet, az az, hogy ez nem csak egy-két
pillanatig tartott, hanem tovább. Aki alámerült, átélte ugyanis ez alatt az idő
alatt azt, hogy egyre fogy és fogy az oxigénje. Annak a szimbóluma ez, hogy az
élet egy szakasza lezárul, és új kezdődik. Másképp fogalmazva: a régi ember
meghal a vízben, és egy új születik a keresztségben.
Erről hallottunk Pálnak a római gyülekezethez írt
levelében. A keresztséggel véget ért
egy korszak az életünkben, és egy egészen
új kezdődött el. Pál nagyon karakteresen ír: a keresztségünk a Jézus halálába
való belekeresztelés, vagy más szóval belemerítkezés, megmártózás –
tetőtől-talpig.
Nem búskomorságról van itt szó. És nem is arról, hogy
a keresztség szomorú alkalom lenne. Sokkal inkább két dologról. Az egyik
technikai: annak idején csak felnőtteket kereszteltek. Mi azonban többnyire az
egészen pici babákra gondolunk, ahogyan szüleik és keresztszüleik a
keresztelőkút körül állnak velük. És itt nem akarunk a halálra gondolni. A
másik pedig hitbeli, amit Pál hoz indokként: ha Jézus a halállal tudott győzni a bűnökön, akkor nekünk is meg kell halnunk.
De jelen esetben nem a fizikai testünk halálával! Hanem a keresztség mélységével,
szimbolikusan. Az isteni logika szerint pedig a halált az élet követi. Így élet
fakad a keresztségből. Ahogyan a víz megtisztítja a testet, Isten megtisztítja
a lelket.
A kettő között feszül az amnesztia, amiről ma gondolkodunk.
A kifejezést mind a jelen politikai és társadalmi eseményekből ismerjük (amikor
valaki az államfőtől kegyelmet kér annak dacára, hogy bűnösnek találták
valamiben), mind a történelemből (amikor például az 1848-49-es szabadságharc,
vagy más nagy, történelmi esemény után kegyelmet hirdettek azoknak, akiket
korábban bűnösnek találtak).
Eredendően is ekörül a fogalom körül mozogtak a gondolataim,
azonban ahogy mélyebben foglalkoztam vele rájöttem, hogy ez is a görög nyelvből
származik, mint az újszövetségi szövegeink. A „mnejá” szó emléket, emlékezést
jelent. Az „a” előtag pedig tagadást jelent, így a szó szerinti jelentése az
amnesztiának az, hogy „nem emlékszik rá”. Ha pedig valakinek erről beugrik az
amnézia szó, nem véletlen. Az is ebből a gyökből ered.
A későbbi jelentéssel összegyúrva: akinek hatalma van
kegyelmet adni, úgy dönt, hogy többet nem emlékszik az elkövetett bűnre. A
büntetés helyett tiszta lapot ad. Az isteni kegyelemben ez történik meg a keresztség
által: Jézus kereszthaláláért lemossa rólunk a bűnöket a keresztségben.
Amnesztia a saját életemben. Nekem. Amnesztia az alól,
ami engem terhel. Amit nem kenhetek másra, nem bújhatok ki alóla, és bárhogy
akarok, nem tudom összezsugorítani és kidobni. Nyomja a lelkemet.
De az isteni amnesztia arra is szól, ami nem a mi hibánk,
nem a mi bűnünk, de teherként nehezedik ránk. Mások kegyetlenkedései velünk
(testi és lelki terror), egy szeretett ember kivetkőzése önmagából, egy
gyászidőszak, egy komoly betegség, és még sok minden más. Ezek is gúzsba kötnek
bennünket, és ránk nehezednek. Isten ezeknek is Ura. Ezek alól is fel tud oldozni
bennünket. Erre is tud amnesztiát, kegyelmet adni. Van, amikor még az átélt
esemény közben úgy, hogy lelkileg már nem kötöz meg bennünket. Van, amikor
azonban az eseményen már túl vagyunk, mégis még mindig a húsunkba vág a
„kötele”. Ekkor ezt vágja le rólunk.
A legcsodálatosabb pedig az az egészben, hogy Isten
ezt nem tucat-eseményként kezeli. Nem azt mondja, hogy jól van, akkor most ez
és ez a csoport amnesztiát kap. Sokkal inkább úgy gondolkodik, mint amit a
köszöntő igében hallottunk Ézsaiás könyvéből: „Így szól az Úr, a te teremtőd:
Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.”
„Neveden szólítottalak.” Ez történik a keresztségben.
Nevünkön, a keresztnevünkön szólít bennünket a lelkész. Pontosabban Isten. A
lelkész „csak” eszköz. Kimondja Isten, hogy név szerint ismer bennünket, nem a
barna hajúak, vagy a magas emberek, vagy a magyarok, európaiak egyike vagyunk,
hanem egyének! Egyének, akiket egyen-egyenként számon tart Isten. Név szerint,
személyre szabottan hirdet nekünk amnesztiát. Itt, az igehirdetésben, csak
általánosságok és irányok tudnak elhangozni. De a „belső szobánkban”, a saját
életünkben szeretne megszólalni az imádság közben, és a mi saját külső-belső
kínjainkból hirdetni meg az amnesztiát.
Elkezdte már bennünk a keresztségnél. Kimondta, hogy mentesek
vagyunk a bűnöktől. Azóta azonban sok minden rakódott már ránk. Most ezeket is
szeretné levágni, lemetszeni, lemosni rólunk. Szeretné, hogy meghalljuk,
ahogyan kihirdeti nekünk név szerint a kegyelmet. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése