Zsilipelés - egy pszichológiai kifejezéstől a bizonyságtételig

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnapon, 2016. június 26-án.

Alapige:
1Pt 3,8-15

Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. Mert aki szeretne örülni az életnek és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul. De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.

A kép forrása itt található

Szakaszunk nagyon különös történelmi korban keletkezett. Legalábbis keresztyén szemszögből. Útnak indult már az apostolok és az újonnan megtérők lábaival az evangélium, és egyre jobban terjedt. Azonban új volt még a számtalan vallás között. Péter első leveléből, és számos más bibliai és Biblián kívüli forrásból tudjuk, hogy a nagy lendület dacára is vészterhes idők voltak ezek, mivel ellenségesen ítélték meg az egykori názáreti Jézus követőit. Hogy milyen mérvű volt ez a támadás, attól függ, hogy pontosan mikor keletkezett Péter levele. Ezt azonban biztosan nem tudhatjuk. A Római Birodalom történelméből adódóan ez a korábbi időkben még kimerült az ellenséges, de békés reakciókban, majd nyilvános kigúnyolásokba csapott, végül hivatalosan is üldözötté vált (nyílt tereken és arénákban is).

Különös történelmi kor. Akkor azért, mert friss volt még a keresztyénség. Most pedig azért, mert az utóbbi évtizedekben is nagy hatást gyakorolt egy olyasmi ellenséges közeg, ami a Római Birodalomban élőket sújtotta. Csak mi fordított sorrendben ismerjük: először a hivatalos üldözés és kegyetlenkedés jött, majd ez az időszak megágyazott annak, hogy az abban felnövők többsége gúnyolja a Krisztusban hívőket, ellenséges legyen velük szemben, vagy egyszerűen elfordítsa a fejét.

De ebbe mi most nem megyünk bele. A gondolatébresztésen felül az most ezzel a célunk, hogy a saját bőrünkön keresztül beleérezzünk abba, ami a textusban (alapigében) van. Péter azt mondja a levele címzettjeinek, hogy bármi is történik velük és körülöttük, maradjanak hűek Jézushoz. Ne viszonozzák a kapott gyalázkodást, hanem legyenek egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. Vagyis szabályozzák az életüket. Ha így tesznek, akkor egyfelől kevesebb baj érheti őket, másfelől amit nem tudnak elkerülni, abban is van szabályozási lehetőségük arra, hogy mi kerül ki tőlük mások felé.

Ezzel meg is érkeztünk a mai központi gondolathoz: zsilipelés – egy pszichológiai fogalomtól a bizonyságtételig. Először végiggondoljuk, hogy

mit jelent a zsilipelés. Egy része szintén gondolatébresztés lesz a saját életünkhöz. Ezt a szálat vihetjük majd tovább magunkkal. Más részét azonban együtt gondoljuk át, a bizonyságtételről beszélve.

A zsilipelés a hajózás és vízszabályozás területéről került át a lélektanba. (Nem vagyok szakértő a területen, így nem a pontos informálás a célom, hanem az, hogy nagyjából ráérezzünk az áthallásra, ahogyan a lelki dolgokhoz kapcsolódik.) A zsilipek mérnöki munka eredményei folyókon, vagy mesterségesen létrehozott csatornákon. Hivatalosan arra szolgálnak, hogy a különböző magasságú vízfelületek dacára is tudjanak közlekedni a hajók, azonban ebből eredően már a hajó nélküli vízszint szabályozására is használják a kifejezést. Vagyis a zsilip nem egy nagy, felépített gát, amin van egyetlen átengedő kapu. Nem arra van, hogy csak tartsa a felgyűlt vizet. Sokkal inkább egy mobilizálható szerkezet, ami lehet sok kapuval rendelkező, lépcsőzetes kialakítású, árvízi vagy például az árapályt kezelő. Ha védekezni kell, akkor a zsilipet védekezésre használják, ha azonban több víz kell, akkor átengedésre használják.

A zsilipelés a pszichológiában azt jelenti, hogy én is tudatosan létrehozhatok kapukat. Eredendően olyan vagyok, mint a szabályozatlan folyó: kitéve a lelki apályok és dagályok sorozatának. Ahogyan azonban a mérnökök kitalálták a szabályozást, én is megalkothatom magamnak tudatosan. Mi az az én életemben, ami ellen védekeznem kell, és mi az, amit nem szabad elzárnom magamtól. Vagy mikor szabad megengednem, és mikor nem. Spontán persze többször sikerült mindegyikünknek, ahogyan a folyókon is kialakulnak spontán szabályozások egy-egy természeti jelenségből. De ez lehet tudatos is, jóval több eredménnyel.

Erről beszél Péter a levelét olvasóknak. Nemcsak ki vannak téve egyszerűen az eseményeknek, hanem ők zsilipelhetnek. Mi az, ami meggyötörheti a lelküket, és mi nem? Vagy mennyire gyötörheti meg őket: akár tönkre is mehetnek belé, vagy csak valamennyire szenvednek tőle? És mi indul tőlük mások felé? Nem muszáj csak a spontán reakcióikra hallgatniuk, hanem tudatosan eldönthetik, hogy mit engednek meg maguknak, és mit nem.

Amikor mi zsilipelünk, akkor elkezdjük szabályozni egyfelől a külvilágot. Mi az, amit megengedünk, hogy elérjen bennünket, és mit nem. Például milyen műsort nézünk meg a tévében vagy a neten, és milyet nem? (Elméletben persze tudjuk, hogy minden hatással van ránk, akkor is, ha nem érezzük ezt nyíltan.) Milyen témájú beszélgetésbe megyünk bele és milyenbe nem? Kivel találkozunk többet, és kivel kevesebbet? És így tovább. Mindezek a helyzetek befolyásolják, hogy a lelkünkben mikkel és milyen mértékben kell megküzdenünk.

Másfelől, amikor zsilipelünk, elkezdjük szabályozni a belső világunkat. Minek van helye bennünk, és minek nem? Mit kell kincsként megőriznünk, mit talonba tenni, mit kidobni? Mi maradjon meg csak nekünk, mi egy szűk körnek, és mi tartozik a nyilvánosságra? Vagyis mennyit mondunk el egy adott témából.

Ahogyan azonban az elején beszéltük, ezt a kötegnyi szálat most függőben hagyjuk. Mindenki a saját életére továbbgondolhatja, hogy mit adhat neki a zsilipelés. Egyetlen szálat viszünk csak tovább belőle: ez a bizonyságtétel. Péter ezt írja: „legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet”.

A keresztyén szókincsben a bizonyságtétel szót használjuk erre. Bizonyságot tenni annyi, mint elmondani vagy leírni másoknak azt, hogy hogyan tértem meg, milyennek ismerem Istent, milyen helyzeteket éltem át vele.

Ha jobban belegondolunk ebbe, akkor rájövünk, hogy végtelenül személyes területre érkeztünk. Mert kinek mi köze ahhoz, hogy én miből jövök? Vannak ennek nagyon érzékeny részei, amit nem szeretnénk kiteregetni… Illetve van olyan is, hogy mi készek vagyunk rá, de az az illető nem, aki hallja. Itt lép be a zsilipelés.

Mennyit mondok el az adott témából, és mennyit nem? Tehát nem feltétlenül mindent tárok fel. Azért mert vagy én nem vagyok felkészülve rá, vagy ő. De úgy is zsilipelhetek, hogy kinek mennyit mondok el, vagy kinek mit tárok fel? Van, aki erre vevő, van, aki arra. Van, akinek ilyen jellegű témában nyílok meg a bizonyságtételemben, van, akinek amolyan jellegűben.

És hogy miért fontos beszélnünk erről? Az elejére visszakanyarodva: olyan ellenséges világban élünk Magyarországon (is) mi keresztyének, hogy mobilizálható és két irányban (oda-vissza) használható zsilipek helyett inkább gátakat építünk. Inkább nem engedünk ki semmit, vagy csak éppen szivárgást csepegtetünk. Láthatják például, hogy belépünk a templomba, vagy oda tartunk, de nem beszélünk senkivel sem róla. Vagy egy minket rosszul érintő szó után bezárkózunk, és senkinek semmit nem mondunk el a hitünkről.

Az evangélium azonban akkor tud eljutni sokakhoz, hogyha hangzik és elhallatszik a fülekhez. A lelkészek csak egy-egy ember a gyülekezetükben. Az ő beszédük nem elég ehhez. Egyre többek és többek megszólalása szükséges. Ehhez azonban nem kell feltétlenül kiszolgáltatnunk magunkat mindenféle helyzetnek. Zsilipelhetünk. És tegyük is meg, mert az országunk lakossága lelkileg már nagyon áhítozik a változásra! De éppen készül szomjan halni az oázis mellett. Mi vagyunk a segítség, aki el tudja mondani, hogyan frissülhetnek fel, és élhetnek a vizéből. Megnyithatjuk feléjük a zsilipet. Ámen.