Alapige:
Lk 17,11-19
Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és
Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás
férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!
Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg
magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor
látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott
neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt
Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi
kilenc? Nem akadt más, aki visszatért
volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel
és menj el, a hited megtartott téged.
 |
| A kép forrása itt található |
Ma a gyógyulás mértékéről fogunk gondolkodni a tíz
leprás története kapcsán. Gyógyulás alatt nem csak a testi, biológiai
gyógyulást fogjuk érteni, hanem a lelkünk gyógyulását is, amikor az
élettörténetünkben eltört testi-lelki valónk elkezd új életre támadni. A
történet nyomán három szál fog kibontakozni számunkra, mint a gyógyulás három
szintje.
Jézus úton van. A gyakori igeolvasók és –hallgatók számára
nem meglepetés, hogy az evangélium derekán ez az út már Jeruzsálemet jelenti.
Oda tart, hogy feláldozza magát, mindannyiunk gyógyulásáért. Úton van. Közben
sokakkal találkozik, és sokan kérik gyógyítását. Most tíz leprás férfi érkezik.
Pontosabban csak távol megállnak, és kiáltoznak neki: „Jézus, Mester, könyörülj
rajtunk!” De miért távol állnak meg? Miért nem borulnak a lába elé?
Azért, mert leprások. Számunkra ez már a régmúlt betegsége,
a harmadik világ jelenleg is tartó nyomora, és a nyelvünk által őrzött formula:
„úgy kezelnek, mintha leprás lennék”. Magyarul bélpoklosságnak is nevezzük ezt
a betegséget, aminek legelterjedtebb formájában a bőr elszíneződik és
érzéketlenné válik. Részleges idegrendszeri bénuláshoz vezet, ami szövetelhalást,
majd később a végtagok és az arc megcsonkulásához vezet.
1982 óta gyógyszerek kombinációjával már gyógyítható,
ez azonban egyfelől költséges, másfelől 2-10 évet vesz igénybe. Európában mára
sikerült megfékezni. Az utolsó ún. lepratelep Romániában, Dobrudzsában
található a Duna-delta vidékén. A 2007-es adat szerint 23 beteg volt ott akkor.
A harmadik világ számos részén azonban most is tombol. Kutatók szerint azonban
a kiváltó baktériumra a mai népesség 95%-a immunis.
De térjünk vissza Jézushoz, és az őt megszólító tíz
leprás férfihoz! Mivel fertőző betegségről van szó, a társadalom peremén éltek.
Valóban a peremén. Ki nem vonulhattak belőle, mivel folyamatosan egyre csonkább
és egyre kevesebb végtagjuk lett, még annyit sem tudtak dolgozni, hogy
önmagukat ellássák. Ezért a lakott vidékek peremén éltek, és koldultak. Persze
tisztes távolból. Jézust is ezért szólítják meg kiáltva.
De kik ők? Mit tudunk róluk? Ebből bontakozik ki
ugyanis a gyógyulás mértéknek első szála. Az első lehetőség. Tudjuk róluk, hogy
úgy verődetek össze. Egy-egy környéken csak egy helyen éltek kolóniában. Ez azt
jelenti, hogy több településről érkeztek, és egészen különböző életkorúak és
társadalmi, anyagi helyzetben lévők voltak. Ha valaki leprás lett, nem
számított, milyen pozíciót töltött be, vagy hogy mennyi pénze van. Szerettei és
egész környezete miatt el kellett hagynia lakhelyét, mivel megfertőzte volna
őket.
Jelen esetben tudjuk azt is, hogy csak férfiak voltak
a tíz beteg között. A történet második felében pedig kiderül, hogy az egyikük
samáriai volt. Az adott korban és országban ez sokat mondó volt. Samária
tartománya ugyanis megvetett volt. Aki csak tehette, nem kereskedett velük, nem
tartott kapcsolatot, és kikerülte még földrajzilag is. A leprásoknál azonban
más a helyzet. A samáriai is leprás. A zsidók is leprások. Sőt! Ők is
kitaszítottak lettek, mint a samáriai nép.
Ez a gyógyulás első lehetősége, rétege. André Gide francia
író így írja: „a betegség olyan kulcs, amely számos ajtót kinyit előttünk”. Úgy
is mondhatnánk, hogy sok mindent elvesz tőlünk, de sok lehetőséget is ad.
Például időt a rohanó életünkből, hogy végre feldolgozzunk valamit, ami a
lelkünkre nehezedik. Vagy az elzárkózásunkból sorsközösséget olyanokkal, akik
ugyan úgy betegek, mint mi. (Tudjuk, mennyi mély beszélgetés születik a
kórházban vagy a rendelőben ülve.) És folytathatnánk tovább a sort, hogy mennyi
lehetőséget kapunk ilyenkor.
Ez tehát az első szál a gyógyulásban, amikor betegek leszünk
egy valamiben, és ezzel számos lehetőség nyílik meg előttünk, hogy más, eddig
hordozott lelki teherből gyógyulhassunk. A második szál a konkrét gyógyulás a konkrét
betegségben. A tíz leprás férfinek a leprából. Jézus meggyógyítja őket. Bár nem
úgy, ahogy ők gondolták. Ezt olvassuk: „Amikor meglátta őket, így szólt
hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg
odaértek, megtisztultak.” Utóbbi azért fontos, mert csak a papok mondhatták ki
egy fertőző betegről, hogy meggyógyult, és így visszamehet a társadalomba.
Azonban amikor Jézus ezt mondja nekik, akkor ők még leprások. Semmi sem történt
velük. Jézus szavaiban azonban ígéret van: mire odaértek, meggyógyultok. És így
lett.
Sok mindenről lehetne beszélni ennek a nyomán. Mi
azonban most maradunk a központi gondolatnál, a gyógyulás mértékénél. Ez a tíz
férfi már két szálán végigment a gyógyulásnak. Egyfelől meggyógyulhatott sok
saját, korábbi, lelki sebük a betegség ideje alatt. Másfelől meggyógyultak az
akkor még gyógyíthatatlan betegségből, a leprából.
De mi az utolsó, harmadik szál? Hogyan lehet még jobban
gyógyulni? Nézzük a történetet! A tízből az egyetlen samáriai visszament
Jézushoz. A többi kilenc zsidó ezt nem tette meg. Ők elkezdték élni az
életüket. A samáriai azonban megtette azt, amit korábban a fertőzésveszély
miatt nem: odamehetett Jézushoz, arcra borult lábánál, majd dicsőítette Istent a
gyógyulásáért. Jézus pedig ezt mondta neki: „Kelj fel és menj el, a hited
megtartott téged.”
Több van ebben a mondatban, mint gondolnánk. Ez saját
áldás az ő számára. Gyógyulásának harmadik szála. Még tovább léphet ugyanis a
gyógyulás mértékében! Nemcsak a beteg-kolóniában gyógyultak eddigi lelki sebei,
nemcsak a konkrét betegségéből gyógyult meg, hanem áldást is kapott, aminek
nyomán sok-sok gyógyulás fakad még életében.
Ennyit kért Jézustól: „Könyörül rajtam!” De maga sem
tudta, mi minden rejlik a krisztusi könyörületben. Talán gyógyulást várt, talán
csak fájdalmainak enyhítését. És mit kapott? Először konkrét gyógyulást, utána
pedig – úgy is mondhatnánk, hogy – globális gyógyulást. Egész életére
vonatkozóan. Nem csak egészséges lett, nem csak aktív részese lehetett a társadalomnak,
de kapott egy láthatatlan köldökzsinórt Jézussal: a hitet. Segítséget a
visszailleszkedésben, a régi-új kihívásokban és jövőt. Jézus könyörülete
nemcsak a jelen nyomorára vonatkozott, hanem egész életére.
Amikor lelkünk legmélyéből Jézus könyörületéért kiáltunk,
valószínűleg mi sem fogjuk fel, hogy ő sokkal többet tud adni, mint amennyit mi
kérünk. A mindenki által elérhető két szál (a betegségben a múlt sebeinek
gyógyulása és a konkrét betegség gyógyulása) mellett a harmadik szállal
teljességgé olvasztja egybe kegyelmét. Legyen szó akár lepráról, rákról,
szívbetegségről, depresszióról vagy gyászról.
A gyógyulás mértékének harmadik szála azoknak adódik
azonban, akik odamennek Jézushoz. Sőt! Nekik akkor is adódik, hogyha valami miatt
az alapbetegségükből nem gyógyulnak meg.
Szeretett testvéreim Jézusban! Sok testi-lelki betegségünk van. Sok
nyomorunk. De ez azt jelenti, hogy sok lehetőségünk is, a gyógyulás három
jézusi szálával. Rajtunk áll, hogy kiáltunk-e szívünk legmélyéről az egyedüli
Megváltóhoz: „Jézus, könyörülj rajtam!” Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése