A személyes és a személytelen hit

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban, Nemesszalókon és Nyárádon, reformáció ünnepén, 2016. október 30-án.

Alapige:
Róm 10,3-11

Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának.

Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes ugyanis azt írja a törvényből való igazságról, hogy „aki megcselekszi azokat, él általuk”. A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.”

A kép forrása itt található

499 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én, valami sokkal nagyobb történt, mint ami csak a protestáns felekezetek belső ügye. A wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezett 95 tétel apró hógolyóként indult, és lavina lett belőle. (A havat az elő-reformátorok hordták össze.) Azt az üzenetet hozta, hogy személyes hitünk, személyes kapcsolatunk lehet Istennel. Rámutatott a személytelen, emberek által irányított vak-hitre, és Jézusra, a Krisztusra mutatott. Erről fogunk ma együtt gondolkodni: a személyes és a személytelen hitről.

Evangélikus egyházunkban, reformáció ünnepén, stílszerűen a római levélből jelölték ki alapigét. Mielőtt végiggondoljuk, hogy mi szerepel benne, fontos látnunk azt a mélységet, ahonnan Luther Márton számára indult

a személyes hittel és a Bibliával való kapcsolat. (Az idézetek a Virág Jenő által szerkesztett, dr. Luther Márton önmagáról c. könyvéből származnak.)

„Ifjúkoromban, az 1500-as évek elején senki sem olvasta a Szentírást, úgyhogy mindenki előtt ismeretlen volt. […] Például én húszesztendős voltam már, de Bibliát még nem is láttam. Abban a hitben éltem, hogy a vasárnapi prédikációs könyvekben megírt szentírási részeken kívül nem is létezik evangélium és epistola. […] Az erfurti egyetem könyvtárában láttam először a Szentírást. Olvasni kezdtem Sámuel könyvénél, de megszólalt a csengő s előadásra kellett mennem. Nagy kedvem lett volna elolvasni az egész könyvet, de akkor nem volt rá alkalmam. […] Később, amikor beléptem a szerzetesrendbe és elhagytam mindent, magam felől kétségbeesve ismét a Bibliát óhajtottam. Adtak is egyet a testvérek. Ezt szorgalmasan olvastam és emlékezetembe véstem. De csakhamar elvették tőlem és skolasztikus könyveket adtak. Még Erfurtban, fiatal magister koromban, a Biblia olvasása közben – nagy aggodalmamra – odáig jutottam, hogy a Szentírás puszta szövege alapján a pápaság sok tévelygésére rájöttem. […] Az ilyen megfontolások akadályoztak a Szentírás olvasásában.”

Ehhez képest sokkal jobban fogjuk már érteni alapigénket, amikor ezt szerepel a Luther számára legfontosabb római levélben: „»Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben« […] Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” Vagyis nem szabad egyszerűen az igét közvetítőkre hagyatkozni. Saját bibliaolvasás, saját istenkapcsolat, személyes hit kell.

Luther azt élte meg, hogy magával Isten igéjével nem lehetett foglalkozni. Helyette magyarázatokat adtak a kezükbe. Sőt! Számos magyarázat is anélkül született meg, hogy magát a bibliai könyvet elolvasták volna. Egyszerűen az előző magyarázatokra támaszkodtak. Olyan ez, mint a játék, amikor a sor végén lévő kitalál egy mondatot, és belesúgja az előtte álló fülébe. Amit ő értett belőle, azt továbbadja, egészen a sor elejéig. Amikor pedig az elöl álló hangosan kimondja, mindig nagy a derültség, hiszen valami teljesen más mondanivaló születik meg, mint ami elindult.

A Szentírással azonban cseppet sem vicces, hogy ugyan ezt csinálták. De nem véletlenül tették. Az egységes, keresztyén hittel Contantinus császár óta kiválóan egységben lehetett tartani az embereket. Dehogy volt fontos nekik, hogy bárkinek személyes istenkapcsolata legyen! Hiszen akkor megtapasztalták volna, hogy a hit szabadságot jelent… Helyette úgy magyarázták Isten dolgait, ahogyan a céljaik szempontjából jó volt.

Most viszont 2016 van. Mindenki elérheti már számos formában a Bibliát, mégis még a templomba járók közül is kevesen és keveset olvassák. Másokról nem is beszélve. Mi történt? Elhittük újra, hogy csak kevesen érthetik meg azt. Míg sokáig Bibliából is kevés volt, meg könyvből is, addig mára megszokott, hogy ott áll valahol a lakásban. Ahogyan pedig az állami törvényeknek a magyarázatát keressük, amikor egy adózási, társadalombiztosítási vagy bármilyen egyéb témában kérdésünk van, ugyan úgy a Bibliának is a magyarázatát keressük. Azt gondoljuk, hogy nem fogjuk megérteni az eredetit. Nem mondom, hogy feltétlenül könnyű lenne a Szentírás egésze, de nem is olyan bonyolult, mint egy jogi szöveg a civilek számára. Illetve vannak nagyon könnyen érthető könyvek benne, és nehezebben értelmezhetőek.

Szeretett testvéreim! Az igehirdetés hallgatása nem helyettesíti a Biblia olvasását. Inkább étvágyat szeretne gerjeszteni hozzá. De egy áhítatos könyv, vagy bármilyen magyarázat sem. Szükségesek és fontosak, de nem a Szentírás maga.

És hogy miért fontos ez? Azért, mert nem uniformizált, egységes kapcsolatra hív minket Isten, hanem egészen egyedire, személyesre. Olyanra, ahol nem elméletben értjük meg a megváltás-tant, hanem személyesen éljük át Jézus bocsánatát. Olyan hitre, ahol nem mások kérdéseiből és válaszaiból csipegetjük csak fel a számunkra fontos morzsát, hanem a saját kérdéseinket beszélhetjük át vele. Olyanra, ahol nem kell közvetítő, fordító vagy tolmács, hanem egészen egyszerűen megszólal számunkra az ige.

Szabad kimondottan sokat forgatni a Szentírást! Szabad az eddig meglévő, szívünkhöz kedves példányt olvasni, de szabad egészen új fordítást venni is belőle, hiszen a változó nyelvhez hozzáigazítják a Bibliát is, hogy legyen esélyünk megérteni. Szabad beleírni, használtra gyűrni és elejétől a végéig végigolvasni is. Mert egészen közel van hozzánk: a szánkban és a szívünkben. Ámen.