Mekkora a mérföldkő súlya?

A kép forrása itt található

Igehirdetés 5Móz 26,1-11 alapján

Mérföldkő, vagy kilométerkő. Régen egy fehérre meszelt kőtömb, ma egy fehér és zöld színű lemeztábla. Ha autóval haladunk, sokszor észre sem vesszük. Gyalogosan azonban értelmet nyer bennünk a „mérföldkőhöz érkezett” kifejezés. Az a pont, ami hirdeti, hogy volt erőm és lehetőségem eljutni idáig, és számvetésre, összegzésre hív, mielőtt a következő felé indulok.

Koczor Tamás lelkész és az Izsóp együttes tollából született egy gyönyörű, ún. ifjúsági ének, ami felcsendülhet ilyenkor az ajkunkon vagy a lelkünkben: „Mint fáradt vándor állok meg szivárványodnál. Magamban számolom színeit, elkápráztattál. Jóságod átölel. Fényed betölti szívemet. Szövetséged újra szövöd velem.”

A mérföldkő (vagy a megjelent szivárvány) ma a betakarítási hálaadás ünnepe. A központi gondolatunk pedig ez lesz: Mekkora a mérföldkő súlya?

Igénk egy nagyon izgalmas időszakot rögzít.

Mózes ötödik könyvében járunk. A sínai-hegyi törvényadáson már túl, vagyis Mózesen keresztül a tízparancsolattal már megkötötte a szövetséget Isten a kiválasztott néppel. Az ígéret földjére való megérkezésen azonban még innen vagyunk. Mózes még él, Józsué még nem vette át a nap vezetését, és Jerikó falai még nem omlottak le Isten erejétől. Bár még a 40 éves pusztai vándorlás idejében vannak, Isten már előre felkészíti őket arra, ami a letelepedéskor fog következni.

Gondoljunk csak bele! Elhagyják majd a vándorló életmódot, és így élvezni fogják az ültetés és aratás körforgását. Egy helyben lesznek, ezért az ő kezük munkája alapján tud termést hozni már a föld. Eleinte nagy szenzáció lesz ez, aztán egyre megszokottabb. Isten éppen ezért mérföldkövet állít fel a számukra. Azt mondja, hogy mindenféléből, ami a földről beérik, az első termésből tegyenek a kosarukba, és vigyék el a paphoz bemutatni. Aztán egy egész szertartást ír le. A lényege az ennek, hogy az ültető-betakarító ember és a pap párbeszédbe kezd. Hogy pontosan miről, arra kicsit később térünk ki.

Előbb felszínre hozzuk azt a feszültséget, ami e között a terménybemutatás és a jól ismert – igehirdetési igeként újra és újra felbukkanó – ámószi ige között van: „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!” És folytatja tovább az áldozatok felsorolásával. Hogyan fér össze a kettő szakasz egy Bibliában? Most akkor fontos az, amiről a mai ige szól, vagy nem? Erre kettős a válasz. Egyfelől mi már az Újszövetség korában élünk, vagyis Jézus, mint az ártatlan bárány, bemutatta a megismételhetetlen áldozatot. Ezek a szertartások tehát már nem vonatkoznak ránk. Nem kell idehoznunk mindig mindenből az elsőt, de szabadon megszülethet bennünk a hála. Másfelől az ámószi igében a gyűlölet és a megvetés a kiüresedett rítusokra vonatkozik. Arra, amikor már csak az előírt módon hajbókoltak, nulla lelkülettel.

Mint amikor nincs súlya a mérföldkőnek. Mintha légnemű lenne. Páraként ellebeg valahol. Ha éppen rásüt a nap, és feltűnik, akkor megállok, „lenyomom” a kötelező dolgokat, aztán megyek tovább. Ha meg éppen nem veszem észre ezt a súlytalan pontot, akkor egyszerűen megyek tovább.

Idéztük Koczor Tamás számát. Ő az Isten által rajzolt szivárványt látva áll meg, és arról énekel, hogy Isten újra szövi vele a szövetségét ekkor. Noénak mondta ugyebár az Úr azt, hogy a szivárvány jel lesz, ami többek között az ő örök hűségéről beszél nekünk. Amikor tehát látjuk a szivárványt, és megfürösztjük benne a lelkünket – nem csak tovasuhanunk, mint az autóval a kilométerkő mellett –, akkor Isten újra szövi velünk a szövetségét.

Ezt a célt szolgálja az igénkben Isten által előre lediktált terménybemutatás is. Az arató és a pap Istenről kezd párbeszédet. Van benne egyfelől egy gyönyörű hitvallás, amit elmond a terményével érkező, de a leghangsúlyosabb része mégis az, hogy Isten hűségére csodálkozik rá akkor, amikor végiggondolja, hogy mennyi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy idáig eljuthasson. Látszólag jelentéktelen pont, ami légnemű is lehetne, mint a súlytalan mérföldkő. „Hát leszakítottam az első érett fügét. Na és?” De ő végiggondolja, hogy mi minden áll e mögött folyamatában. Ebben pedig azt ismeri fel, hogy történjék bármi, Isten hűséges.

Ez megint izgalmas pont. Isten olyan Úr, akinek szüksége van arra, hogy az ember elismerje a hűségét? Nem. Cseppet sem. Hanem ha megfürösztjük a lelkünket az ő hűségében, akkor az bennünket táplál. Minket tölt el erővel, és mi tudunk továbbindulni a mérföldkőtől úgy, hogy tudjuk: történjék bármi, ő szeretetével és segítségével velünk van.

„Nagy mérföldkőhöz érkeztünk.” – mondjuk oly sokszor. Mérföldkő lehet bármi, ami nekünk fontos. A gyerek első érthető szava, az első nap az óvodában, aztán egy ballagás, vagy sikeres felvételi. Mérföldkő az első csók, az első találkozás a másik szüleivel, az eljegyzés, az esküvő, az első ultrahangkép és megannyi csoda. Mérföldkő, amikor be lehet költözni a saját otthonba, amikor előléptetés van a munkahelyen. De az is lehet mérföldkő, amikor valami hosszú idő után elfogy, vagy elhasználódik otthon, és mi újat kezdünk.

Ezek mind pozitív események. (Ettől számos nehézséget hoznak lélekben, ami természetes. A pozitív eredetű krízis is krízis… De ez egy külön témát igényelne.) Azonban a nehéz, fájdalmas események is lehetnek mérföldkövek. Mutatják, hogy haladunk egy úton. Visszatekintést adnak arra, ami mögöttünk van, és óhatatlanul megállítanak, és magunkba szállásra késztetnek. Ilyen lehet egy orvosi diagnózis, egy halálos betegség híre, és a halál maga. Akár a mi halálunkat, akár szeretteinkét jelenti. De ilyen lehet egy leégett ház, egy súlyos baleset vagy egy természeti katasztrófa is.

Számos ilyen mérföldkövünk van mind a pozitívak, mind a negatívak közül. Azonban mindegyikből még több lehet. Nagyon sokszor nem vesszük ugyanis észre ezeket, mint ahogyan a mindenféle terményből betakarított első zsengék mutatják. De mekkora is a mérföldkő súlya? A pozitívaké könnyen lehet súlytalan, ahogyan az előbb mondtuk. Annyira természetesek, hogy nem is nagyon időzünk el mellettük. A nehéz, fájdalmas mérföldkövek súlya azonban akkora, hogy úgy érezzük, összenyomnak bennünket. Ránk zuhantak, és még tovább mennünk is úgy kell, hogy a mérföldkő a vállunkon, hátunkon van, és görnyedezve vánszorgunk tovább.

Koczor Tamás énekének van egy második, utolsó versszaka, ami így kezdődik: „Hosszú útról érkeztem, sárban fürödtem. Gondok nyomják vállamat: véres nagy sebek.” Megláttuk már ma a hosszú utat, amiről érkeztünk. Megvannak a véres és nagy sebeink is, amik egy-egy fájdalmas mérföldkőként ránk zuhantak. Azonban a termését a paphoz vivő ember – hogyha őszinte lélekkel ment oda – azért elevenített fel mindent, ami a szívén volt, hogy Isten hűségével átitatva folytathassa tovább életét. Mi pedig sokkal több mindent fel tudunk már eleveníteni, mint ő. A vállra nehezedő teher, ami véres, nagy sebeket ejt, nekünk már Jézus keresztcipelését és kereszthalálát is jelenti. Mi az ő megváltó tettére, és Isten még kimondhatatlanabb hűségére is gondolhatunk már az ószövetségi emberrel ellentétben.

Nos, mekkora is a mérföldkő súlya? Azt egészen biztosan megállapíthatjuk, hogy önmagában mindig ugyan annyit nyom. Sőt! Mindig látható. De hogy nekünk most éppen milyen és mekkora, erre mindenki maga keresheti meg a saját válaszát. Adja Isten, hogy mire végigjárjuk ennek a belső, lélektani folyamatát, addigra az aratótól hallott vallástétel és Isten hűségének mélységes megtapasztalása is megszülessen bennünk! Először vagy újra.

És hogy mi a helyzet akkor, ha nem születik meg még ez bennünk? Mivel szerető, türelmes és hűséges Istenünk van, ezért úgy áll a dolog, hogy akkor áll még előttünk olyan mérföldkő, ahol a hálaadás is felszakad majd belőlünk. Ahogyan Koczor Tamás fejezi be énekét: „Jóságod átölel. Fényed betölti szívemet. Indulnom újra boldogság veled.” Ámen.