Bőséges válasz ("Anyu, Apu, jövök a világotokba!")

A kép forrása itt található

Igehirdetés 4Móz 6,22-27 alapján

Amikor el szoktak hangozni az előbb hallott szavai az ároni áldásnak, akkor tudjuk, hogy már csak egy ének, és vége lesz az istentiszteletnek. Nos, ez most még nem az a pont…

Egyházunkban ma az imádság vasárnapja van, idén pedig ez éppen anyák napjára esik. És bár hivatalosan június harmadik vasárnapján van az apák napja, mi egy időpontban köszöntjük őket is a mai napon. Ezek a gondolatok gyűlnek tehát egy csokorba ma: az imádság és a szüleink. A központi gondolatunk ez lesz hozzá: Bőséges válasz – „Anyu, Apu, jövök a világotokba!” Nézzük hát!

Amikor kiderül, hogy valaki gyermeket vár, hatalmas eseményláncolat indul útjára. Bérlete lesz a kismamának az orvosokhoz, elkezdi kiművelni magát az elméletből, beszerzik a kiságytól a pelenkáig mindazt, ami szükséges. Lehet, hogy közben úgy is döntenek, hogy le kell cserélni az autót, de az is lehet, hogy már az eddigi otthon sem megfelelő az érkező kis jövevény fogadására. Az azonban biztos, hogy a lakás felfordul… Lehet, hogy közelebb költöznek a nagyszülők, vagy hirtelen mégis nyugdíjba akarnak menni. Egy idő után a kismama búcsút vesz a munkatársaitól, átmenetileg vagy hosszabb távra. Az is lehet, hogy a leendő apuka is munkát vált, mert nem gyerekbarát az addigi munkahelye. És sorolhatnánk tovább az események láncolatát.

Megjelennek azok a sokat mondó csíkok egy teszten, vagy az orvos közli a nagy hírt. Úgy is mondhatnánk, hogy bejelentkezik a születendő gyermek: „Anyu, Apu, jövök a világotokba!” Erre pedig megérkezik a bőséges válasz:

a kiságytól a munkahelyig, a lakástól a nagyszülők időbeosztásáig minden átalakul. Nem egyszerűen annyit mondunk a világba érkezni készülő gyermeknek, akit az édesanya a szíve alatt hord, hogy „Várunk!”, hanem egy onnantól az életünkben soha be nem fejeződő eseményláncolattal válaszolunk. (Elvégre hiába felnőtt később az a gyerek, akkor is a jelenlétére változatlanul bőséges a családja válasza, alkalmazkodása.)

Ma ugyebár az imádság vasárnapja van. Ehhez képest a legismertebb áldás hangzott el. Akkor most az imádság, vagy az áldás vasárnapja van? Nos, az idei évben a válasz vasárnapja lesz ebből… Az imádságot mi, emberek mondjuk. Kiöntjük szívünket-lelkünket, szavakba vagy gondolatokba csomagoljuk örömünket és bánatunkat, reményeinket és aggodalmainkat, és Isten elé állunk vele. Az imádság legismertebb formájában (Ami nem az egyetlen!) elmondjuk a szavakat, aztán áment mondunk, és megyünk tovább a dolgunkra. Mintha magunkban beszélnénk csupán…

Ám erre a válasz az áldás! Elhangoznak az imádságban a szavaink, a gondolataink, az érzéseink, Isten pedig az áldás szavaival ad rájuk bőséges választ. De még mennyire gazdag, várakozáson felüli ez az áldás! Mondhatna a Mindenható ennyit: „Áldott vagy!” Ő pedig inkább ezt üzeni helyette, erre tanítja mindenkori papjait: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Világosítsa meg rajtad arcát az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon neked békességet”

Ároni áldásnak hívjuk ezt. Mózes testvéréről, Áronról kapta a nevét. A pusztában voltak még, Egyiptomból az ígéret földjére, Kánaánba tartva. Hosszú, 40 éves időszak volt ez. Már az út vége felé közeledtek. A megígért, új életre készülődtek. Ekkor – szokása szerint – Mózesnek mondja el az Úr a fenti szavakat, de hozzá teszi, hogy Áronnak és fiainak, vagyis a papságnak adja tovább ezeket. Vagyis Isten nem közvetlenül áld, hanem embereket bíz meg azzal, hogy más embereket tegyenek áldottá.

Sőt! Az utolsó versben ez szerepel: „Így mondják ki a nevemet Izráel fiai felett, és én megáldom őket.” Vagyis a szavak csak szavak, és Isten maga dönt úgy az elhangzásuk után, hogy tényleg áldását adja. Mi, emberek, szó szerint nem áldunk. Vagyis nem mi adjuk meg a bőséges választ valakinek az életére, hanem mi indítjuk be a láncolatot, és Isten folytatja azt, végtelen gazdagsággal.

De még mekkora gazdagsággal! Amikor megtörtént a bűneset az Éden kertjében, és Ádám meg Éva szakított abból a bizonyos gyümölcsből, Isten rögtön azt mondta, hogy el fog érkezni az, aki megváltoztatja mindezt. Tehát az egyetlen emberi tettre bőséges választ adott. Onnantól ugyanis végig azon dolgozott, hogy Jézus elérkezzen a világunkba: hogy megtörténjem a történelmi betlehemi éjszaka, a nagyheti események és a húsvét hajnali feltámadás. De azóta is lankadatlanul dolgozik, hogy hozzánk személy szerint is mindig megérkezzen az az üzenet, amire nekünk szükségünk van.

Amikor kiderült annak idején a szüleink számára, hogy érkezünk a világukba, az nem pusztán egy hír volt. Eseményekkel adtak rá bőséges választ, és megannyi cselekedettel megteremtették, ill. megteremtik a lehetőségeket számunkra. Akik maguk is szülők lettek, így válaszoltak gyermeküknek, gyermekeiknek az érkezésére.

A minket végtelenül szerető Isten pedig a világ kezdete óta így dolgozott és dolgozik értünk. Ezt persze nem vesszük észre. Ugyan úgy, ahogy a gyerek is csak azt látja, hogy most éppen nem az van, amit ő szeretne. Istennel is így vagyunk. Ettől azonban ő az egész világot átalakította értünk. Sőt! Ha nem adatott meg nekünk, hogy úgy várjanak minket a világba annak idején, amire szükségünk lett volna, Isten akkor is végtelen és kitörő örömmel fogadott bennünket! Neki fenntartások nélkül kellünk.

Az imádságra az áldás a bőséges válasz. Odamegyünk szavainkkal, vagy lelkünk sóhajával Isten elé, és ő áldással válaszol rá. Lelkészein keresztül szavakba foglalja az adományt, és folytatja az események végtelen láncolatát értük. Ámen.