2022. február 3., csütörtök

Akkor is Érted történt, ha nem érted még ("Eltájolva" c. sorozat - 4. rész)

A kép forrása itt található.
 


(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 31-én.)


Alapige: 1Móz 3,21b-24

"Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet."



A sorozat előző részében ott tartottunk, hogy megtudtuk, miért is vagyunk eltájolva: úgy várjuk el az élet működését, mintha minden tökéletes volna. Mintha még az Éden kertjében élnénk. Sokféle módon folytatjuk még ezt a témát, ma azonban – mint mindig –, csak egy részletet veszünk górcső alá. A mai központi témánk így szól: akkor is Érted történt, ha nem érted még. Ahhoz, hogy megértsük ezt a mondatot, először természetesen alapigénket nézzük meg.

Megtörtént már a bűneset, ahogyan az előző részben is szó volt róla. Ma pedig ennek a történetnek a végét hallottuk, amikor Isten kiűzte az első emberpárt, Ádámot és Évát az Éden kertjéből. Az oka ennek az volt, hogy ne szakíthassanak az élet fájáról. Ahogyan korábban említettem már Nektek, gyakran nem vesszük észre, hogy az élet fájáról korábban lehetett enni. Éden történetének elején az szerepel, hogy két fa állt a kert közepén. A jó és rossz tudásának a fája, valamint az élet fája. Enni pedig csak a jó és rossz tudásának fájáról volt tilos. A bűnesetig szabadon ehettek az élet fájáról. Nem is volt addig halál. Ezért mondja itt Isten azt, hogy azért űzi ki az embert az Éden kertjéből, hogy ne ehessen már az élet fájáról, nehogy örökké éljen.

Itt pedig megérkeztünk a mai központi gondolatunkhoz: akkor is Érted történt, ha nem érted még. Ádventben beszéltem Nektek az ún. proto-evangéliumról. Az evangélium prototípusáról. Ugyanis ennél a résznél mondta el Isten a bűneset következményeit, aminek egyik része így szól: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” Ezt teljesíti majd be Jézus a kereszten. Ezért ez az evangélium prototípusa.

Ekkor, közvetlenül a bűneset után elhangzik már ez az ígéret, azonban sok idő kell még, amikor bekövetkezhet majd. És most jön a lényeg! Ha Isten megengedte volna, hogy az ember továbbra is szakíthasson az élet fájáról, hogy örökké éljen, akkor a bűnökből fakadó fájdalmas és szenvedő élet vált volna örökké tartóvá. Azt konzerválta volna ugyanis a halál nélküli élettel az a fa, ami akkor volt. Megfordítva: Isten azzal adott segítséget, hogy nem engedte meg még akkor az örök életet, hiszen így van lehetőség arra, hogy a jó, és ne a rossz legyen örökké tartó. Vagyis Érted történt még a kiűzetés is. Akkor is, ha nem érted még.

Viszont van ennek még egy nagyon fontos része. A Jelenések könyvének végén ez áll: „A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája”. (Jel 22,2a) A mennyei Jeruzsálemet jelenti itt a város.

Az élet fája. Amiről ismét szabadon lehet enni. Ami az örök életben ismét ott van. A kettő között pedig a Golgota az áthidaló. A kiűzetésben eltiltott fa és a mennyei Jeruzsálemben már elérhető élet fája között. Jézus ugyebár ott és akkor, a kereszten függve teljesítette be ugyanis a proto-evangéliumot. Ahogyan sok keresztábrázolás mutatja, ott harap bele a sarkába az Édenből ismert kígyó (a Kísértő), ő viszont a fejét taposva győz rajta. A kereszten függ Jézus és így győz. Tehát a kereszt fája vált az élet fájává. Aki elfogadja Jézusnak a kereszten hozott áldozatát, és kér az ő gyógyításából, annak eltörli Isten mindazt a rossz következményt az életéből, ami a bűneset óta minden embert érint.

Jézus fája lett számunkra az élet fája. Az, ami újra elérhetővé teszi az élet fáját. Ránk azonban már nem az Éden vár, hiszen ott mégis elromolhatott minden. Ezért ránk már a mennyország vár. Ott már tényleg minden tökéletes lesz. Azt már nem ronthatja el a Sátán. De vigyázzatok! A mennybe nem egyszerűen a jóemberek kerülnek. Nem azok, akik egyszerűen csak oda akarnak kerülni. Nem azok, akiket szeretünk, és ott akarunk látni. Azért figyelmeztetlek Benneteket, hogy nehogy tévúton járjatok. A mennybe az élet fáján, a kereszten keresztül vezet az út. Vagyis Jézuson keresztül. Aki Megváltójának fogadja el őt, az tud venni az élet fájáról gyümölcsöt. A kegyelem gyümölcsét. Máshogyan nem szakíthatsz róla. Csak így. Hogy ez igazságtalan? Attól függ, honnan nézed. Én örülök neki, hogy legalább egy út létezik.

Arról gondolkodtunk ma, hogy akkor is Érted történt az Édenből való kiűzetés, ha nem érted még. Isten még a szigorával is minket véd. Előbb mindig figyelmeztet minket, majd ha nem aszerint cselekszünk, egy idő után tényleg jön a szigora, mint Ádám és Éva esetében is. De valóban még a szigorúságával is nekünk segít. Isten szigora sosem öncélú. Teérted nem engedte meg, hogy az Édenben élhessünk, hiszen akkor a rossz vált volna már a legelejétől fogva örökké tartóvá. Így, hogy az Édenen kívül élünk, elérhetővé vált számunkra az élet fája Jézus keresztül. Mondd, akarod a gyümölcsét? Akarsz bűnök és a következményeik nélkül élni? Ha igen, akkor ez már elérhetővé vált a számodra. Jézus mindent megtett érte. Az a kérdés, hogy Te akarod-e? Ámen.

3 megjegyzés:

  1. Wow! Egy remek sorozat pazar lezárása - vagy folytatása?
    Mindegy is: köszönöm, hogy olvashatom! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ludwig!
      A sorozat még javában tart, így jó pár rész lesz belőle. :)
      Hamarosan jön a következő rész.

      Törlés