2022. március 29., kedd

"Én lelkem, útra készülj, kísérd el Uradat! A szent város felé tart..."

A kép forrása itt található.



(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. március 28-án.)


Alapige: Mt 26,39-41

[Jézus] Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.


A miskolci belvárosi evangélikus templom oltára.


Nézd meg az oltárképet! Jézust ábrázolja nagycsütörtök éjszakáján. A Gecsemáné kertben van, körülbelül fél nappal a halála előtt. A húsvétig hátralévő áhítataink rendhagyóak lesznek, így most készülünk ilyen módon együtt nagyhétre. Az utolsó tanítási napon, nagyszerdán pedig nagyheti-húsvéti istentiszteletet fogunk tartani. Miközben azon a napon hallgatod majd a passiótörténetet, az oltárképre szegezheted tekintetedet.

A legtöbb evangélikus templom oltárképén ez a jelenet látható, amikor Jézus – bibliai kifejezéssel élve – tusakodik a halála előtt. Ez a festmény különleges közöttük. Kihagyja ugyanis a történet többi részletének ábrázolását, például a háttérben alvó tanítványokat, vagy a Júdással közeledő letartóztatókat. Helyette az éjszakai égbolton is felragyog a világosság, ami éppen Jézusra esik. Nagypénteket és húsvétot is megjeleníti így már a festő. Nagypénteket hangsúlyozza még Jézus sötétbarna és fekete ruhája. Ritkán látni ilyen módon. Általában fehér, szürke vagy világosbarna szövetben ábrázolják. Végül pedig arckifejezése is inkább nekünk szól, a mindenkor itt ülőknek, semmint az eredeti történetnek. Ezt hallottuk ugyanis az alapigében: „Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Mt 26,39-41)

Jézus tusakodott. Vagyis vívódott. Szenvedett. Valóban minden bizonnyal a mi lelkünket akarja segíteni a festmény Jézus békés arcával. Akkor és ott, a Gecsemáné kerti tusakodás közben ugyanis szenvedett. Lukács evangélista egyenesen ezt írja: „Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.” (Lk 22,43-44)

Hetekkel korábban ezt mondta tanítványainak: „Most pedig felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak.” (Lk 18,31) Ő az Emberfia. Jézus. Egyszerre Isten, és egyszerre ember. A Szentlélektől fogantatott, de embertől született. Emlékszel az énekre, amit nemrég tanultunk? „Én lelkem útra készülj, kísérd el Uradat”. Áll énekeskönyvünk 209-es énekében.

A tanítványok vegyes érzésekkel kísérték őt. Nem értették, hogy miért beszél Jézus a szenvedéséről és haláláról. Ők királyi, dicső fogadtatást és boldog változást vártak. Amikor azonban Jézus szavai szerint történetek az események, azt hitték, minden véget ért. Reményük szertefoszlott. Nem emlékeztek ugyanis arra, hogy ő mindent előre megmondott. Nem tudták, hogy sokszor ahol látszólag zárul valami, igazából ott kezdődik csak el igazán. Nem idézték fel magukban, hogy a legnagyobb dolgok nem történnek meg szenvedés nélkül.

Jézus pedig vállalta a szenvedést. Pedig Isten volt. Tökéletes. Nem érdemelt sem halált, sem kínokat. Ő mégis végigvitte mindezt. Hogy miért? Inkább kiért. Érted. Akkor is, ha nem érted. Akkor is, ha nem érdekel.

A születésed előtt már 2000 évvel úgy döntött, hogy mindent előre megtesz, hogy amikor majd el tudod fogadni az ő segítségét, kegyelme már készen várjon. Már a Gecsemáné kertben is szenvedett. Utána elfogták, majd egész éjjel vallatták. Reggeltől újabb kihallgatásról kihallgatásra kísérték. Közben megkorbácsolták. Ilyen legyengült állapotban kellett volna felvinnie a keresztet a Golgota hegyére. Amikor nem bírta, Cirénei Simon vitte helyette. A kivégző-helyen aztán keresztre feszítették. Ezt rendszerint úgy tették, hogy ne haljon bele az illető. Inkább végignézték a sok óra alatt tartó haláltusáját. Jézus azonban a kínzások miatt hamar meghalt. „Mindössze” három óra alatt. Így a szombati nyugalom napjára – ami pénteken az esthajnalcsillag megjelenésével kezdődött a zsidóik hagyományai szerint –, be tudták már fektetni a sírba. Lezártnak tekintették az ügyet. Istennél azonban ahol látszólag zárul valami, ott kezdődik csak igazán. Jézus ugyanis a harmadik nap reggelére feltámadt. A halálból újra élt. Ahogyan a fény feltámadt, és áttörte a sötétséget, ő is feltámadt.

Oltárképünkön ezt látod már előrevetítve, ahogyan az éjszakai sötét égboltot áttöri a fény. Jézus arcán pedig már az átharcolt békesség van ott. Szenvedett. Méghozzá nagyon. Emberi testét ugyan úgy megviselte ez, mint bárki másét tette volna. Mindezt Érted tette. Akkor is, ha nem érted még. Vagy nem érdekel.

„Én lelkem útra készülj, kísérd el Uradat!” Énekeljük majd nagyszerdán a nagyheti-húsvéti istentiszteletünkön. Miközben hallod majd a passióolvalsást, majd a húsvéti történetet, nézheted az oltárképet. Az is az evangéliumot fogja neked hirdetni. Ámen.

1 megjegyzés: