2022. május 16., hétfő

Aki fél, az irányítható a legkönnyebben ("Mit kezdjek a háborúval?" c. sorozat - 3. rész)

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. május 9-én.)


Alapige: Mt 24,6-8

Jézus mondja: Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete.



Az elmúlt hetek rendhagyó áhítatai után ma újra felvesszük a fonalat. Annál a megterhelő kérdéskörnél járunk, amiről nem szeretünk hallani. Ennél nagyobb szükségünk van azonban arra, hogy Isten szerint lássuk mindezt. A „Mit kezdjek a háborúval?” című sorozatunkat folytatjuk.

Mutatok Nektek egy képet. Egy marionett bábut láttok. A bábozó úgy mozgatja, ahogyan csak szeretné. Ameddig ez egy élettelen tárgy, addig nincs is ezzel baj. A gond ott kezdődik, amikor nem vesszük észre, hogy fölöttünk is ugyan ilyen hatalmat tudnak gyakorolni. Akkor is, ha nem így gondoljuk. Sokkal nehezebb ugyanis rájönnünk erre, két okból. Egyfelől mi, akik élők vagyunk, láthatatlan zsinórokon vagyunk rángatva. Mivel pedig láthatatlanok, nehezen ismerjük fel, és ismerjük el őket. A másik ok pedig, amiért nehéz erre rájönnünk az az, hogy egy túlontúl jó ismerősünket használják ilyenkor ellenünk. Ez annyira megszokott a számunkra, hogy Jézus figyelmeztetése nélkül észre sem vesszük. Ezt mondja Jézus alapigénkben: „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg” (Mt 24,6a). Vagyis a félelem a másik ok. Valóban túlságosan jó ismerősünk a félelem ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyük. Saját, bérelt helye van az életünkben. Mai központi gondolatunk ezért hangzik így: Aki fél, az irányítható a legjobban.

Zsinóron rángatható bábu akarsz lenni, akinek bárki kénye-kedve szerint kikapcsolható az akarata, és rettegésben tartható? Ha erre a válaszod a nem, akkor gyere velem tovább ezen a belső úton!

A Timóteushoz írt második levélben ezt mondja Pál apostol: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Most jól figyelj! Isten nem a félelem lelkét akarja adni Neked! Ha azonban nem őt keresed igazán és mélyen, akkor félni fogsz, és félelmedben mégis Istent hibáztatod. Pedig ő a félelem helyett az erő, a szeretet és a józanság lelkét kínálja Neked.

„Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg” (Mt 24,6). Mondja tehát Jézus. Sokkal könnyebb volt nem megijedni ezektől a hírektől, amíg tőlünk sokkal távolabb zajlottak a háborúk. Bár akik a félelemkeltésből élnek – akár szó szerint, anyagilag –, azok eddig is közel tudták hozni a borzalmakat hozzánk. Amikor legközelebb végigpörgetsz majd egy hírportált, számold meg, hogy akár csak néhány pillanat alatt hány ember haláláról adnak hírt Neked. Egyfelől immunisak vagyunk már rá, hiszen mindenfelől áradnak ránk az ilyen hírek. Másfelől azonban olyan ez, mint amikor a telefonodon vagy a tableteden nem zárod be az alkalmazást, csak kilépsz belőle. A háttérben ottmarad megnyitva. Észrevétlenül lassítja az eszközt és sokkal hamarabb leszívja az aksit. Mi is így működünk. Azt hisszük, hogy ugrott az agyunk, és tova is lendült rajta, de mégsem. Most lehet, hogy azt gondolod, hogy „Oké, Jucus néni ezek szerint így működik, én viszont nem. Engem keményebb fából faragtak.” Nos, ez esetben sokkal könnyebben vagy irányítható, mert észrevétlenek maradhatnak a Téged irányító szálak…

Tudod, különös dolog a félelem. Nagyon sokszor nem ott okoz tünetet, ami kiváltotta. A tüneted talán az lesz, hogy mániásan takarítasz. Vagy pánikrohamot kapsz. Vagy nem tudsz aludni. Hetek, hónapok, évek óta. Valami tehát gúzsba köt. A tüneteket próbálod kezelni. Ha azonban az okkal nem törődsz, akkor ha meg is tudsz küzdeni egy-egy tünettel, mégis csak tünetváltásod lesz. Egy új tünet üti majd fel a fejét. Akkor is, ha nem jössz rá, hogy ez történt. Mert nem a kiváltó okot kezelted.

Áltathatjuk magunkat azzal, hogy nem rémít meg minket az immáron a szomszéd országban zajló háború. Ám Jézus nélkül ez nem lehetséges. Háttéralkalmazásban akkor is ott fut bennünk a félelem, hogyha nem ismerjük fel azt. A mai igemagyarázat után viszont reménység szerint legalább a tüneteitekről felismered majd. Ne feledd! Aki fél, az irányítható a legjobban. Mit olvass, ha félsz. Hol lehet hirdetni Neked. Mit vegyél meg, ha félsz. Miért fogsz fizetni, ha félsz. Mit fogsz megnézni, ha félsz. Aki fél, az irányítható a legjobban.

Innen folytatjuk majd tovább a nehéz témát, a háborúval kapcsolatos gondolkodást Isten szavain keresztül. Addig is maga az ige kísérjen minket mindennapjainkban! „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg.” (Mt 24,6) Mondja Jézus. Ezért vele lehetséges nem félelemben élni a háborútól. Helyette Pál apostolon keresztül mutatja meg nekünk azt, amit ő tud adni nekünk, ha elfogadjuk őt: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Te melyiket választod?

Minél előbb döntesz Isten mellett, annál előbb töltheti be végre a sóvárgásodat. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése