2017. február 26., vasárnap

Amikor megszólal szereteted a csendben

Igehirdetés 1Kor 12,31-13,13 alapján:


De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.
Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.





Megérkeztünk böjt kapujához. Három nap, és elkezdődik hamvazószerdával a negyven napos időszak. Böjt egyik sarokpontja a csend. Mi ezt kezdjük el ízlelgetni most. Központi gondolatunk ez lesz: Amikor megszólal szereteted a csendben.
Ma olyan igénk van, amit a legtöbben – legalább részleteiben – fejből tudunk. Pál apostol szeretethimnusza állandó vendége esküvőknek, ballagásoknak, anyák napjának, képeslapoknak és még ki tudja minek. Én is így nőttem fel. Ismertem és szerettem ezeket a sorokat, örömmel forgattam, de valahogy mindig kényelmetlenül éreztem magamat már kamaszként is, amikor ilyen helyzetben elhangzott. Felnőtt fejjel, már lelkészként értettem meg ezt a bennem lakozó kettősséget. Ez a himnusz ugyanis nem az emberek, hanem Isten szeretetéről szól. Mi pedig ballagáson ezzel indítjuk a gyereket, hogy így szeressen. De tud-e ő türelmes, jóságos és nem irigykedő lenni mindig? Vagy tudja-e az ifjú pár egy életen át tökéletesen szeretni másikat úgy, hogy például nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra és nem rója fel a rosszat? Akkor érzem tehát kényelmetlenül magamat, amikor az emberi szeretettől várjuk el ezeket a sorokat. És akkor érzem át a szépségét, hogyha Isten szeretete bomolhat ki belőle. A kettő persze a hitben összefűződik, és az emberi szeretet átalakul Istené nyomán. De ez már következmény. Mi pedig éppen ezt keressük most!
Az utóbbi hetek egyik új gyöngyszemét híjuk segítségül hozzá: a Leander Kills együttes Élet című számát. Akik nézték A dal euróvíziós műsorát, azok

2017. február 25., szombat

Új nap - új kegyelem (Igei gondolatok az Evangélikus Élet folyóiratban)

A kép forrása itt található


Megjelent az Evangélikus Élet folyóirat kéthetente megjelenő Krónika c. hírlevelében
(82. évfolyam, 8. szám, 2017. február 26.)

Vasárnap (február 26.)
Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Jn 1,4
Benned élet és világosság van, Uram. Bennem kavargó egyvelege a lobogó lángnak, az izzó parázsnak és a hideg hamunak. Hol lobog bennem a világosságod, hol csöndben izzik, hol pedig csak élő hitem emléke gyűlik hideg hamu-kupacba. De te nem hagysz magamra. Önmagadat adod nekem. Életet a te életedből. Világosságot a te világosságodból. Hála érte neked!
(További igék a napra: Neh 9,6; Mk 8,31-38; 1Kor 13,1-13; Zsolt 15)

Hétfő (február 27.)
Mert az Úr igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. Zsolt 33,4
Volt, hogy boldog csillogással csendült szívemben ez a mondat. Utólag viszont megmosolygom magamat, szelíd megértéssel. Megelőlegeztem ezt a mondatot neked, boldog hittel. Aztán örvények és mélységek gomolyogtak. Jelenem és jövőm a múlt árnyainak fogságába került. Én pedig dolgoztam. Keményen. A te tenyereden. Együtt dolgoztunk azon, hogy ne pusztán lelökjem ezeket magamról, hanem végigéljem a szabadítást. És lám, milyen másképpen csendül már szívemben ugyanez a mondat! A boldog (naiv) csillogás helyett ősi bizalom, élmény és megtapasztalás: mert átéltem, Uram, hogy igaz az igéd, és mindent hűségesen cselekszel. Ez már hitvallás. A visszatekintésből felhasadó sóhaj.
(További igék a napra: Mt 5,17; Lk 13,31-35; Lk 11,29-36)

Kedd (február 28.)
Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk! Zsolt 33,22
Te kérni (is) tanítottál, Uram. Kimondani és megfogalmazni azt, ami a szívemben van. Még akkor is, ha tudtomra adtad: már előbb ismered kéréseimet, mint én megfogalmazhatnám őket. Úgy alkottál, hogy fontos legyen mindaz, amit felismerek magamban. Itt vagyok hát, és őszinte szívvel kiáltom bele szeretetedbe emberi óhajomat, emberi szavaimat: Maradjon velem, Uram, szereteted, mert én is benned reménykedem!
(További igék a napra: Lk 10,20; Lk 5,33-39; Lk 11,37-54)

Szerda (március 1.)
Az Úr ezt mondta Mózesnek: Arcomat azonban nem láthatod…, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 2Móz 33,20
Én többet szeretnék látni. Többet szeretnék tudni. Te viszont kevesebbnél húzol határt. Sokáig nem értettem, hogy miért. Aztán megannyi élmény után – amit belső szobámban átéltem veled –, emberlétem korlátai vészcsengőt rángattak bennem. Ne akarjak tovább menni, mert nem élném túl. Nem tudnám elhordozni. Végre megértettem, ami olvasva ismerős volt már régről: áldás, hogy nem tudhatok mindent. Áldás, hogy nem láthatlak még színről színre.
(További igék a napra: Zsid 11,1-2; Mt 6,16-21; Lk 12,1-12)

Csütörtök (március 2.)
Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Zsolt 42,3
Szinte érzem az élő vizet, ahogy ajkamat érinti. Könnyedén halad át a torkomon, és halad egyre tovább. Telis tele van tápláló, vigasztaló és gyógyító szereteteddel. Így érinti szívemet, gondolkodásomat, hallásomat, tapintásomat, beszédemet, mozgásomat és egész létezésemet. Kérlek, adj még többet belőle! Tegyél alkalmassá arra, hogy minél inkább magamba tudjam szívni! Hiszen tudom, hogy te folyamatosan azon dolgozol, hogy újra és újra hozzád találjak. Ébressz bennem szomjúságot utánad! Szítsd fel bennem a zsoltáros sóvárgását!
(További igék a napra: Róm 8,23-24; Kol 3,[5-7]8-11; Lk 12,13-21)

Péntek (március 3.)
Salamon így imádkozott: Megtartottad, amit ígértél a te szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon. 1Kir 8,24
Ünnepélyes pillanat. Olyan, amit csak sok év után lehet kimondani. A beteljesedés, a visszatekintés és a felismerésből fakadó hálaadás szavai. De mennyi zegzugos út van mögötte! Mennyi kérdés, sóhaj, kétségbeesés, esdeklés, kérdezés, reménykedés, imádkozás, felismerés, bűnbánat és folytatni akarás! Én is szeretnék ilyen beteljesedést átélni! Szeretném a magam odavezető útját ugyanúgy veled járni végig, Uram, mint Salamon! Adj kitartást nekem hozzá!
(További igék a napra: 1Pt 2,3; Róm 7,14-25a; Lk 12,22-34)

Szombat (március 4.)
Gondolj rám, Uram, amikor megkegyelmezel népednek, gondoskodj rólam, amikor megszabadítod! Zsolt 106,4
Néha félek, hogy olyan kicsi vagyok, hogy még te is elfeledkezel rólam, Uram. Persze tudom, hogy ez nincs így. De eddigi tapasztalataim olyan kisgömböccé tapadtak össze bennem, hogy a félelmem a hitemen is át tud csapni. Éppen ezért, kimondom kérésemet! Kimondom, mert mondhatom, és kíváncsi vagy rá. Kérlek, ne hagyj el! Gondolj rám, amikor megkegyelmezel választott népednek! Gondoskodj rólam, amikor befejezed szabadításunkat!
(További igék a napra: 1Tim 1,16; Zak 7,2-13; Lk 12,35-48)

2017. február 12., vasárnap

Kötelező pihenés - a teljesítmény elengedhetetlen része

Igehirdetés 1Kor 9,24-27 alapján

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

A kép forrása itt található

Ez is eljött! Hetvened vasárnapjával ma ráfordultunk a Jeruzsálembe vezető húsvéti útra. Éppen hetven napnyira vagyunk húsvéttól. Hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapját böjt elő-időszakának mondjuk. Két és fél hét múlva pedig – idén éppen március 1-én – hamvazószerdával elkezdjük a böjti időt. Ezek a felkészülés napjai.
Igénk Pál apostol első korinthusi leveléből szólalt meg, éppen a felkészülésről. Mi a következő központi gondolatot járjuk körbe rajta keresztül: kötelező pihenés – a teljesítmény elengedhetetlen része.
A mai illusztrációt maga Pál apostol hozza közénk azzal, hogy mondanivalóját a sportolók világán keresztül mutatja be. Ezzel ő maga alkalmazkodott a levél címzettjeihez, mint Jézus a példázataival. Korinthus görög város volt. Kétévenként itt rendezték meg az Iszthmoszi Játékokat, ami az antik világban híres sportesemény volt. A sportolók az akkori lehetőségek miatt többnyire az emberek szeme láttára készültek fel a versenyekre. A korinthusi gyülekezetnek tehát hozzátartozott a hétköznapokhoz, hogy látják sportolóik fejlődését, kitartását és edzését.
Pál apostol azonban más „sportról” ír.

2017. február 5., vasárnap

Péter felhőélménye a hegyen

Igehirdetés Mt 17,1-9 alapján

Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.

Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.


A kép forrása itt található


A vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap van. A mai nappal lezárul a karácsonyi ünnepkör, ami ádvent első vasárnapjától idáig tart. Jövő vasárnap, hetvened vasárnapjával, ráfordulunk a Jeruzsálembe vezető útra. Kezdetét veszi majd a húsvéti ünnepkör. Most azonban még lezárjuk a vízkereszti időszakot. Igénk ugyanis minden pórusából vízkereszt lényegét hirdeti: láthatóvá vált Jézus isteni dicsősége. A központi gondolatunk ez lesz: Péter felhőélménye a hegyen.
Igénk Jézus megdicsőülését mondja el. Furcsa cím ez a történetnek. Csak az érti jól, aki jól érti a történetet. Nem akkor történt meg ugyanis az, hogy dicső, isteni lényege lett. Neki mindig is az volt. Jézus, a Fiúisten, mindig is volt. Nem teremtetett, hanem örökké létező. A megdicsőülése azt jelenti itt, hogy

2017. január 22., vasárnap

Három a békülés

Igehirdetés 1Móz 50,15-21 alapján


Amikor József bátyjai látták, hogy meghalt az apjuk, így tanakodtak: Hátha József bosszút forral ellenünk, és megfizet most nekünk mindazért a rosszért, amit vele szemben elkövettünk. Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt: Mondjátok meg Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte, és ezt mondták: Szolgáid vagyunk! De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

A kép forrása itt található

A mai napon zárul az egyetemes imahét. Nálunk nem sikerült meghonosítani ezt a hagyományt, azonban a mai igehirdetéssel mégis be tudunk kapcsolódni ebbe. Az idei téma a megbékélés. Erről csepegtet az ige gondolatokat a lelkünkbe. Jól ismert történet formájában érkezik: József megbocsát testvéreinek.
Kicsit korábbról indítjuk a történetet. Onnan, amikor József börtönbe kerül Potifár feleségének hazugsága miatt. Andrew Lloyd Webberzeneszerző neve ismerős lehet a Macskák, Az Operaház Fantomja, az Evita vagy a Jézus Krisztus szupersztár musicalekből. Kevesen tudják azonban, hogy József életéből még ezek előtt készített egy művet József és a színes, szélesvásznú álomkabát címmel. (Magyarul kétszer is színrevitte a Madách Színház.)
Ebben a darabban mondja József, a börtönben ülve, hogy

2017. január 15., vasárnap

Csodálatos változások

Alapige:
Jn 2,1-11
A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort.

Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.

A kép forrása itt található

A vízkereszt ünnepe utáni vasárnapok sorát éljük. A magyar „vízkereszt” szó csak az ünnep egyik szeletét mutatja be, nem az egészet. Ez a szelet Jézus megkeresztelése. Az eredeti epifánia szó viszont azt jelenti: megjelenés. Jézus megjelenik a világban. Láthatóvá válik isteni dicsősége.
Az ünnep egy másik szelete a mai alapigénk, a kánai menyegző története. A víz borrá változtatása. Mielőtt elmélyülünk benne, fontos tudni, hogy nem pusztán csodáról van szó. János evangélista jelekről is beszél. A jelek olyan cselekedetei Jézusnak, amelyek istenségét és messiási mivoltát tárják fel. A kánai menyegző csoda is volt – hiszen a vízből bort csinált –, és jel is volt. Megmutatta isteni dicsőségét. Ide, ehhez a szálhoz fogunk visszaérkezni az igehirdetés végén. Addig bejárunk egy nagyon mély gyökerekkel rendelkező utat, ami a saját megtapasztalásainkat szeretné felszínre hozni. A csodálatos változásokról gondolkodunk ma.
Számunkra már a története eleje is furcsa.

2017. január 1., vasárnap

Állíts helyemre! Állíts helyre!

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, az újév első napján, 2017. január 1-én.

Alapige:
1Móz 17,1-8
Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat.
Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.

A kép forrása itt található

Ez is eljött. Ismét átléptük egy év küszöbét. Bár még biztosan jó párszor el fogjuk rontani, de 2017-et írunk már. Számunkra, evangélikusként, nem is akármilyen év ez: 500 éves évfordulója annak, ami Lutheren keresztül elkezdődött. A re-formálódás, a vissza-formálódás az eredetire, ami jó volt, de elromlott és deformálódott. Erre reflektál újévi igénk is. Ez lesz a központi gondolatunk: Állíts helyemre! Állíts helyre!
Igénkben Ábrahám az, aki nem volt a helyén. Nem ott és nem úgy járt,

2016. december 28., szerda

Nem magasztosan kezdődött

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban 2016. december 25-én, valamint Nemesszalókon és Nyárádon december 26-án, karácsony ünnepén.

Alapige:
Mik 5,1-4a
Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”


A kép forrása itt található


Nyáron, a táborzáró áhítatban Mészáros Tamás kerületi felügyelőnk mesélt egy történetet. Külföldön voltak, és elmentek egy olyan kisebb településre, ahonnan sok híres ember származik. Megkérdezték ott egy idős bácsitól, hogy hogy is van ez, hogy itt ennyi nagy ember született. A bácsi erre azt válaszolta, hogy itt egyetlen nagy ember se született, csak aranyos kisbabák.
Hát igen… Mindig így kezdődik.

2016. december 24., szombat

Randevú az ismeretlen Istennel

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, szenteste, 2016. december 24-én.

Alapige:
Zsid 1,1-6
Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”


A kép forrása itt található


Ma estére mindenki gondosan elkészült a templomba. A legtöbben nemcsak melegen öltöztek, hanem igyekeztek megadni az ünnep fényét a ruházatukkal is. Pedig még nem is tudták, hogy randevúra jöttek… Randevúra az ismeretlen Istennel. Erről fogunk ma gondolkodni.
Hogy miért randevúról?

2016. december 20., kedd

Stabilitás a labilisságban

Igehirdetés Nagyalásonyban, advent 4. vasárnapján, 2016. december 18-án.

Alapige:
Fil 4,4-7
Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.



A kép forrása itt található


Tegnap a temetésen ott hagytuk abba a közös gondolkodást az igehirdetésben, hogy a karácsony nem a tökéletes ünneplésről és a tökéletes boldogságról szól, hanem a sötétségből feltámadó fényességről. A reményről, ami széthasítja az eget. A „mégis”-ről. Mégis van tovább, mégis lehet másképp. Ma innen folytatjuk. Ez lesz a központi gondolatunk: stabilitás a labilisságban. Vagyis hogyan lehet mégis stabilnak maradni akkor, amikor minden labilissá tesz bennünket? Látszólag messziről indulunk, aztán ezt az induló képet összegyúrjuk az igehirdetési alapigével.
A remegő kéztől indulunk.

Advent - felkészülés a hajnal hasadására

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, advent első vasárnapján, 2016. november 27-én.

Alapige:
Róm 13,11-14
Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

A kép forrása itt található

A múlt héten arról beszéltünk, hogy micsoda lehetőség van abban, ha az ádvent előtti hetet arra használjuk, hogy lelkileg rákészüljünk a mai napra. Készülni a készülődésre. Vagyis nem beesni a készülődésre lelkünkben, hanem felkészülni rá. Erről a fókuszról fogunk ma beszélni az ige nyomán, a következő központi gondolattal: ádvent – felkészülés a hajnal hasadására.
Alapigénk Pálnak a rómaiakhoz írt levelében található. Igazi ádventi gondolatról ír:

Elképzelhetetlen teremtés

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, örökélet vasárnapján, 2016. november 20-án.

Alapige:
Ézs 65,17-25
Isten mondja:
Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ők és leszármazottaik. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az ÚR.

A kép forrása itt található

A mai napon, örökélet vasárnapján, az elképzelhetetlen teremtésről fogunk gondolkodni. Egy történettel indulunk, amit utána összefűzünk a hallott ézsaiási alapigével.
Két magzat beszélget az anyaméhben:
-       Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

A személyes és a személytelen hit

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban, Nemesszalókon és Nyárádon, reformáció ünnepén, 2016. október 30-án.

Alapige:
Róm 10,3-11
Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának.

Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes ugyanis azt írja a törvényből való igazságról, hogy „aki megcselekszi azokat, él általuk”. A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.”

A kép forrása itt található

499 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én, valami sokkal nagyobb történt, mint ami csak a protestáns felekezetek belső ügye. A wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezett 95 tétel apró hógolyóként indult, és lavina lett belőle. (A havat az elő-reformátorok hordták össze.) Azt az üzenetet hozta, hogy személyes hitünk, személyes kapcsolatunk lehet Istennel. Rámutatott a személytelen, emberek által irányított vak-hitre, és Jézusra, a Krisztusra mutatott. Erről fogunk ma együtt gondolkodni: a személyes és a személytelen hitről.
Evangélikus egyházunkban, reformáció ünnepén, stílszerűen a római levélből jelölték ki alapigét. Mielőtt végiggondoljuk, hogy mi szerepel benne, fontos látnunk azt a mélységet, ahonnan Luther Márton számára indult

A megbocsátás útja és a határok

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban a Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapon, 2016. október 23-án.

Alapige:
Mt 18,21-35
Akkor Péter odament [Jézushoz], és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.



A kép forrása itt található

Ma a megbocsátás útjáról és a hozzá tartozó határokról fogunk együtt gondolkodni. Nehéz téma. Akkor is, amikor mi nem tudunk, vagy nem akarunk megbocsátani. És akkor is, ha nekünk nem tudnak, vagy nem akarnak. Most körüljárjuk hozzá az isteni perspektívát.
Péter odamegy Jézushoz, és megkérdezi, hogy hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkezőnek. Tudnunk kell, hogy az akkori zsidó szokásjog szerint háromszor kellett. Péter ehhez képest jóval gálánsabb, amikor ezt kérdezi: „Még hétszer is?” Jézus pedig azt válaszolja erre, hogy még hetvenszer hétszer is. Vagyis 490-szer. Ez persze nem konkrét határszám akar lenni, hanem azt fejezi ki vele, hogy nincs mértéke. Bármennyiszer. Majd egy példázatot mond:

2016. október 2., vasárnap

Szabadulás a tehetetlenségből

Igehirdetés Nemesszalókon és Nyárádon, a Szentháromság ünnepe utáni 19. (hálaadó) vasárnapon, 2016. október 2-án.

Alapige:
Mt 9,1-8
Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Ő pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

A kép forrása itt található

Ma mélyre megyünk. Olyan mélységbe, amit mindannyian ismerünk. Van, aki csak átmenetileg, és van, aki ebben él évek, évtizedek óta. A tehetetlenség mélységébe szállunk alá. Nem azért, hogy elsüllyedjünk benne, hanem hogy kiszabadulhassunk onnan. Ez a mai központi gondolatunk: szabadulás a tehetetlenségből. Alapigénkből indulunk ki, majd végiggondoljuk, milyen is az általunk átélt enerváltság.
Az utóbbi vasárnapokon nem először kerül elő Jézus egyik gyógyítás-története. Most egy béna férfit gyógyít meg. A legtöbben tudják már, hogy négy evangéliumi szöveg van: Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma. Vannak történetek, amik csak az egyikben szerepelnek, és vannak, amik többen is. De valamiben mindig különbözik az, ahogyan ugyan azt a jelenetet leírják számunkra. A mai történetünknél jó okunk van azt hinni, hogy Máténál ez ugyan az az eset, mint amit Márk és Lukács úgy vezet be, hogy olyan sokan voltak Jézussal egy házban, hogy a beteget vivők kibontották a tetőt, és ott engedték le barátjukat, a hordágyon fekve.
Az együttes szövegek arra engednek következtetni, hogy itt nem egy deréktól lefelé való mozgásképtelenségről van szó, hanem agyvérzés következtében, a teljes test lebénulásáról. Ezt jól ismerjük. Amikor ott fekszik valaki az ágyban, aki előtte mozgott, futott, dolgozott. Most pedig teljes mértékben a mi segítségünkre szorul.
Jézus elé hozzák a férfit. Ugyan az történik, mint a naini ifjú feltámasztásánál: Jézus a hozzátartozók hitéért gyógyítja meg. Egyszerűen megszólal, és szavával egészséget teremt neki. Hogy pontosan hogyan, azt kicsit később nézzük meg. Előbb azt gondoljuk végig, mi is lehet ez a fajta tehetetlenség? Hogyan jelenhet meg az életünkben?
Olyasmi, mint amikor egy nagyon lapos kerekű biciklit tekerünk. Van még benne annyi szufla, hogy

2016. szeptember 25., vasárnap

Feszültség a szeretetben - Blokkol, vagy lehetőséget ad?

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnapon, 2016. szeptember 25-én.

Alapige:
Mt 22,34-46
Amikor a farizeusok meghallották, hogy [Jézus] a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek. Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid URának nevezi őt, miképpen lehet a fia? De senki sem tudott neki válaszolni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva senki sem merte őt megkérdezni többé.

A kép forrása itt található

Ma arról a helyzetről fogunk együtt gondolkodni, amikor feszültség jelenik meg a szeretetben. Látni fogjuk, hogy ez hol blokkol bennünket, hol pedig lehetőséget ad számunkra valami újra, valami jó fordulat lehetőségére. De mitől függ ez? Nos, nem a jó szerencsétől, sem attól, hogy mit dob a gép…
Alapigénk Máté evangéliumának utolsó harmadából való. Jézus már bevonult Jeruzsálembe, és valamikor virágvasárnap és nagycsütörtök között vagyunk. A nagypénteki sokk és a húsvéti csoda értetlensége már ott feszül a levegőben. Máté elbeszélése szerint

2016. szeptember 18., vasárnap

Van, amire sosincs alkalmas körülmény... De attól még eljuthatok oda!

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnapon, 2016. szeptember 18-án.

Alapige:
Ef 4,1-6
Pál apostol írja: "Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben."

A kép forrása itt található

Egy mítoszt forgatunk ma ki a sarkaiból. Egy hétköznapi bölcsességet vonunk kétségbe, és megnézzük, hogyan fest más megvilágításból. És milyen lehetőségünk van az új helyzetben. Nézzük a mítoszt egy példatörténettel!
Csinos Anna és Kedves Miklós egy éve járnak együtt. Csinos Anna úgy érzi, hamarosan eljön az ideje annak, hogy összeházasodjanak. Izgatottan várakozik a lánykérésre. Kedves Miklós is érzi, hogy döntéshelyzetbe került. Ő viszont rájött, hogy nem szereti a lányt úgy, ahogy gondolta. Komolyan veszi a helyzetet, és alaposan végiggondolja. Arra jut, hogy ha így is folytatná a kapcsolatot, és megkérné Csinos Anna kezét, azzal becsapná önmagát, Annát, mindkettejük családját, rokonságát, barátait, ismerőseit. Ráadásul számos, beláthatatlan következménye lenne. Így azonban esélyt kapnak arra, hogy boldog életet éljenek. Bármilyen nehéz is lesz kezdetben. Felhívja hát Annát, és azzal az elhatározással megy oda hozzá, hogy elmond neki mindent őszintén, és szakít vele. Kedves Miklós azonban összetörve találja ott a lányt. Kiderül, hogy Anna édesapja halálos beteg.
Mit tesz most Miklós?

2016. szeptember 11., vasárnap

Megérintették a fájdalmamat - Miért történt? És hogyan reagálok rá?

Igehirdetés Nagyalásonyban és Nyárádon, a Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnapon, 2016. szeptember 11-én.

Alapige:
Lk 7,11-17
Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.

A kép forrása itt található

Ma Jézus egyik feltámasztás-története az alapigénk. Ennek a nyomán arról a mozzanatról gondolkodunk, amikor megérintődik a fájdalmunk: olyan pontja az életünknek, ahol nagyon mély fájdalom van a lelkünkben. Végiggondoljuk a történet alapján, hogy ez miért történik, és azt, hogy hogyan reagálunk rá. Nézzük először a történetet!
Lukács evangéliumának még viszonylag az elején vagyunk. Jézus Galilea térségében van. Éppen Nain városába érkezik. Fontos a város megnevezése. Ezen a vidéken történt ugyanis korábban, hogy Illés feltámasztotta Isten erejével a sareptai özvegy fiát (1Kir 17), valamint hogy Elizeus – szintén Isten erejével – feltámasztotta a súnémi asszony fiát (2Kir 4).
Jézus a városhoz közeledik tanítványaival, és nagy sokasággal. A városkapunál azonban egy halottat hoznak kifelé. Egy özvegyasszony egyetlen fiát. Abban a korban a nők nem tudták eltartani magukat. Nem tudtak olyan munkát végezni, hogy ezt megtegyék. Vagy a gyerekeik viselték gondjukat, férjük halála után, vagy ha szerencséjük volt, mások kegyelemkenyeréből tudtak tengődni. Ez az asszony tehát az egyetlen gyermekének halálával egzisztenciálisan is kilátástalan helyzetbe került. Nincstelen lett.
A kapuban azonban szembetalálkozik a két menet.

2016. szeptember 4., vasárnap

Pénzügyek & aggódás

Igehirdetés Nemesszalókon és Nyárádon, a Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnapon, 2016. szeptember 4-én.

Alapige:
Mt 6,24-34
Jézus mondja: Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?

Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.


A kép forrása itt található

A mai központi gondolatunk többeknek talán meglepő lesz. De határozottan biblikus. A pénzügyek és az aggódás témáját fogjuk körüljárni az előbb hallott (olvasott) jézusi mondatok nyomán.
Igénk Máté evangéliumában található, annak is egy nagy egységében, az ún. hegyi beszédben. Ez onnan kapta a nevét, hogy az evangélium leírása szerint egy hegyen telepedett le a sokaság, és itt hallgatták Jézust. Sok mindenről beszélt nekik, egészen különböző témákban: Kik a boldogok?, adakozás, imádkozás, böjtölés, képmutató ítélkezés és így tovább. Az adakozás témája is mutatja, hogy Jézus egyáltalán nem kerüli ki a pénz kérdését. Érdekes, hogy a pénzt a köztudat mégis különválasztja a Bibliától. Közben pedig hatalmas gyűjtemény van benne róla. Olyan, ami a mai napig megállja a helyét a bölcs pénzkezelésben. Ezekből az igeversekből többek között a kiszamolo.hu internetes oldal szerzője készített egy gyűjteményt, aki nemcsak közgazdász, de teológus is. Érdemes végigbogarászni.
Nézzük, mi szerepel igénkben!

2016. augusztus 29., hétfő

A gyógyulás mértéke

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnapon, augusztus 28-án.

Alapige:
Lk 17,11-19
Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.


A kép forrása itt található
Ma a gyógyulás mértékéről fogunk gondolkodni a tíz leprás története kapcsán. Gyógyulás alatt nem csak a testi, biológiai gyógyulást fogjuk érteni, hanem a lelkünk gyógyulását is, amikor az élettörténetünkben eltört testi-lelki valónk elkezd új életre támadni. A történet nyomán három szál fog kibontakozni számunkra, mint a gyógyulás három szintje.
Jézus úton van. A gyakori igeolvasók és –hallgatók számára nem meglepetés, hogy az evangélium derekán ez az út már Jeruzsálemet jelenti. Oda tart, hogy feláldozza magát, mindannyiunk gyógyulásáért. Úton van. Közben sokakkal találkozik, és sokan kérik gyógyítását. Most tíz leprás férfi érkezik. Pontosabban csak távol megállnak, és kiáltoznak neki: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” De miért távol állnak meg? Miért nem borulnak a lába elé?

2016. augusztus 7., vasárnap

Vágyódás "Istenmezeje" után

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapon, július 31-én, valamint Nemesszalókon és Nyárádon, augusztus 7-én.

Alapige:
1Kor 12,1-11
A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek. Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz. Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.

A kép (cikk) forrása itt található


Néhány hete az origo internetes hírportál elkezdtekeresni a legszebb nevű magyar települést. Ennek előzménye egy facebookos bejegyzés volt, ahol a következő tíz név maradt bent a szavazás nyomán: Szamosangyalos, Fűzvölgy, Almáskamarás, Öregcsertő, Lánycsók, Medgyesbodzás, Lulla, Hencida, Istenmezeje és Szentkozmadombja. Néhány napja aztán eldőlt, hogy

2016. július 10., vasárnap

A lelkem jövője

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnapon, 2016. július 10-én.

Alapige:
Róm 6,19-23
Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek. Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

A kép forrása itt található

A mai napon a saját lelkünk jövőjéről fogunk együtt gondolkodni. Természetesen nem csak úgy általánosságban tesszük ezt, hanem a hallott alapige nyomán, a római levélből. Mielőtt ebbe belekezdenénk, egy interjúval ismerkedünk meg.
Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. A vele készült beszélgetés az „Istenadta” című 2011-es interjúkötetben olvasható, azonban egyes részletei önálló életre keltek, és a mai napig terjednek a világhálón. Nem véletlenül. A tudós, a racionalitás és a törvényszerűségek embere a hitéről beszél. Akinek van kedve hozzá, érdemes az egészet elolvasni. Mi azonban csak annyit fogunk át most belőle gondolatilag, amennyi az igehirdetést előremozdítja.
Ő, az agy kutatója, azt mondja, hogy