A hiány betöltése - hosszú távra

Igehirdetés Dabronyban - 2015. október 25-én

Alapige:
Mt 5,1-12
1Amikor (Jézus) meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. 2Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: 3„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. 5Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. 6Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. 7Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. 9Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. 10Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” 

A hiány betöltéséről gondolkodunk ma. Arról, hogy lehet rövid távra kezelni – pillanatnyilag –, és lehet hosszú távra orvosolni. Bármily furcsa így első hallásra, a reformáció lényegéhez fogunk eljutni ezzel.

Induljunk az autóutak hiányától, vagyis a kátyúktól! Tönkremegy az úttestből egy rész. Egyre nagyobb és nagyobb helyen hiányzik belőle. Aztán – jobbesetben – egyszer csak megjelennek kátyúzni. Nem értek hozzá, viszont kétféle technikát figyeltem meg: az egyik az, hogy körbevágják a lyukat és úgy
töltik fel. A másik az, hogy úgy hagyják, ahogy van, és a szabálytalan helyet töltik ki. Ideig-óráig működik. (Leszámítva az eltérő magasságú felületet, ami megdobja az autót…)

Aztán jön egy komoly, nagy fagy. (Egyre többször az utóbbi években.) Az olvadás után pedig hirtelen ugrásszerűen több kátyú lesz. Bejut a víz az úttestbe, megfagy és fokozatosan nyomja szét. Akár újabb és újabb helyen, akár a feltöltött kátyú pereménél. A viszonylag kis kátyúból így egyre nagyobb és nagyobb lesz. Toldozzák-foltozzák az utat, azonban az egyre több és egyre nagyobb kátyúval tudja csak továbbdöcögtetni rajta az autóst…

Másképp fogalmazva: természetes hogy hiányt élünk meg az életünkben. Egy-egy lelkileg „fagyos” időszak nyomot hagy bennünk. Hogyha csak toldozzuk-foltozzuk, mindig nagyobb lesz. Pillanatnyilag persze örülünk annak, hogy jobb, de idővel rosszabb lesz a helyzet, mint előtte volt.

Jézus erről beszél a hegyi beszéd elején, amit igehirdetési igeként hallottunk. Boldogmondások néven ismerjük ezt a gyűjteményt. Szembemegy az addigi beidegződésekkel. Eddig azt állították ugyanis, hogy például boldogok a gazdagok, mert őket szereti Isten. Vagy boldogok az egészségesek, mert őket nem bünteti Isten. Jézus megállítja ezt a fajta gondolkodást, és hamisnak mondja. Azt mondja, hogy például a lelki szegények, a sírók, a szelídek, vagy az igazságra éhezők a boldogok. Azok, akiket könnyen mondanánk vesztesnek.

Nézzünk ezek közül egy példát! „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” – mondja Jézus. Az általános beidegződés azonban az, hogy ha valaki sír ezt mondjuk: „Szegény…!” Pedig aki sír, az bátor! Ki meri fejezni, hogy valami megérintette – akár fájdalmában, akár örömében sír. A pszichológia így mondja: őszinte önmagával és őszinte a környezetével. A síró nem arra használja az energiáját, hogy önmaga vagy mások elől titkolózzon. Inkább őszintén kimutatja könnyeivel, hogy hogyan van. Így már az az energia, amivel ezt titkolná, a megoldásra vagy feloldásra fordítható.

Jézus nem rövid távon gondolkodik, hogy jó annak, aki éppen örül és nem sír. Hosszú távon gondolkodik: jó annak, akinek valamilyen mély érzelme van, és szembe mer nézni vele. Pillanatnyilag persze nehéz neki, de hosszú távon jobb lesz így. Hogyha viszont titkolná könnyes megindultságát, akkor pillanatnyilag ugyan jobb lenne, hosszú távon azonban még őrületesebb lenne a szenvedése. Másképp mondva: Jézus arra bíztat, hogy ne titkoljuk a hiányt az életünkben, hanem nézzünk szembe vele. Ez esetben nem toldozzuk-foltozzuk a kátyúkat, amik egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek. Nem fájdalomcsillapítót veszünk be, hanem a fájdalom gyökeréig szállunk le.

Mi lehet fájdalomcsillapítás? Bármi, ami segít abban, hogy „most éppen” ne fájjon. Ezért ennyire népszerű például az alkohol. Amíg ugyanis kitart a hatása, csillapítja a lelki hiányomat és fájdalmamat. De nem old meg semmit. Csak újra és újra kell, aztán meg még többször és több kell. De egyszerűbb dolog is lehet: például soha nem vagyok csöndben. Mindig szól a rádió, a tévé, vagy a telefonon a zene. Hadd gondolkodtassanak ezek! Hiszen ha nem teszik, kiált bennem az űr. Valami hiányzik és nem akarok szembe nézni vele. Ez még gyakoribb, mint az alkohol. Fájdalomcsillapítás, ha soha nem akarok egyedül lenni. Fájdalomcsillapítás az is, hogyha mindig, görcsösen segíteni akarok másoknak. Mindegyik erről szól: csak nehogy meghalljam, mi van ott belül a lelkemben! Inkább mással foglalkozom…

Valami hiányzik. Mindannyian ismerjük az érzést. Hiányzik valaki, aki távol él tőlünk. Hiányzik valaki, akit eltemettünk. Hiányzik valaki, aki eltávolodott tőlünk, pedig velünk él. Hiányzik a munkahelyünk, amit elveszítettünk. Hiányzik a társaság, az egészség, az elegendő pénz vagy a korábbi évtizedek értékrendje. Hiányzik. Néha kevésbé, többször súlyosan és mélyen. Hiány – egy pont a lelkemben, ami ilyenkor kiabál. Hol üvölt, hol dobhártyát szaggat, hol néma sikolyával ver visszhangot bennünk. Inkább feltekerem hát a hangerőt, nehogy meghalljam…

Jézus ezért megy szembe a boldogmondásokban (is) a beidegződésekkel. Ő nem pillanatnyi fájdalomcsillapítás kínál, hanem valódi megoldást és feloldást. Önmagát kínálja. Önmagát, akin keresztül mi is jobban megérthetjük saját magunkat. Ez pedig valódi segítség nélkül nem megy. Sok réteg rakódott ugyanis már a problémáinkra. Sok beidegződés, sok eltelt év és sok fájdalomcsillapító technika.

498 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én éppen azért tartott egy papírt Luther Márton a kezében, mert őrült mód elharapódzott az akkori, pillanatnyi fájdalomcsillapító technikák árusítása az egyház részéről. Luther ekkor tette ki a wittengergi vártemplom ajtajára a 95 tételt. Azt mondták például, hogy aki pénzért búcsúcédulát vásárol, az üdvösséget vásárol elhunyt szerettének. Sőt! Egy idő után azt is, hogy előre megvásárolhatjuk a saját üdvösségünket is. És ez csak egy példa.

Búcsúcédulát vásárolni – üres fájdalomcsillapítás. De az üdvösség nem megvásárolható. Sem a fájdalmak csillapítása. Luther ezek miatt a hamis, ámító technikák miatt emelte fel a hangját. Kiderült: nagyon is sokan voltak azok, akik nem voltak átverhetőek ezzel, hanem tudták: a hiányt hosszú távon érdemes kezelni. Fontos tudni, hogy az évszázadok alatt nagyon sok mindenben megváltozott a római katolikus egyház. Nem csak abban, hogy nincsenek már búcsúcédulák, latin helyett anyanyelvi misék vannak és hogy újra használják a Szentírást. Fokozatosan reformálódik ez alatt a 498 év alatt az ő tanításuk és gyakorlatuk is.

De menjünk vissza a hiány kérdéséhez! A magyar szöveg így fordítja a hallott jézusi mondatokat: „Boldogok akik…” A külföldi szavak azonban mindig több lehetőséget is rejtenek magukban, hogy hogyan érthetjük őket. Itt is igaz ez. A görög eredeti úgy is érthető, hogy „Áldottak akik…” Például áldottak akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Vagy áldottak az irgalmasok, mert ők irgalmasságot kapnak.

Mi az áldás? Amikor az én adott „mennyiségű” erőmhöz megkapom Isten végtelen „mennyiségű” erejét. Ketten dolgozunk. Nem én egyedül. Az én erőmmel a sírás csak sírás marad. Ahogy rájövök, milyen helyzetben vagyok – vagyis szembe merek nézni vele – csak még jobban fogok sírni. Nem látom a fényt az alagút végén. Ekkor megjelenik számomra Isten, az Áldó. Odaadja azt a szükséges erőt, amivel kibírom rövidtávú fájdalomcsillapító nélkül. És ő meg én, elkezdünk hosszú távra figyelni: hogyan pótolható egészségesen a hiányom?

Kátyúk az életemben. Van belőle bőven. Sok hiányt szenvedek. Emberekben, szeretetben, egészségben és felsorolhatatlanul sok mindenben. Természetes, hogy nem bírom a fájdalmukat. De nem muszáj mindig jobban és jobban szenvednem, amikor elmúlik a pillanatnyi fájdalomcsillapítóm hatása. Jézus ahhoz adja áldását, hogy együtt, kettőnk erejével és munkájával hosszú távra tudjuk betölteni és átformálni ezt a hiányt. Boldogok, akiknek ő a fájdalomcsillapítója! Áldottak, akik vele pótolják hiányukat! Ámen.