2015. november 22., vasárnap

Mi a célom?

Igehirdetés Viden, Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, örök élet vasárnapján, 2015. november 22-én.

Alapige:
Mt 24,37-51
Jézus mondja: Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti URatok!” „Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”
„Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében? Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! Bizony, mondom néktek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt. Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram, és szolgatársait verni kezdené, és együtt enne és inna a részegekkel: megjön annak a szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja; akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”


A kép forrása itt
Ma izgalmas utazásra hívok mindenkit a saját életében. Legyünk akár fiatalok, akár idősek. Akár tehetősebbek, akár szegényebbek. Akár egyedülállók (már vagy még), akár házasok, családosok. Akár gyakorló keresztyének, akár csak valahogy idetévedők.
A következő kérdésre keressük a választ a saját életünkben: Mi a célom? Tegyük fel, hogy valakinek az a célja
14 évesen, hogy felvegyék majd az orvosira. Bioszfaktra jár. Ha megteheti, talán olyan gimibe megy, ahol tanítanak latint. Bár eljár a haverokkal – mert ez is kell a nagy erőfeszítés közben –, de az átlagnál többször mondja azt, hogy „Bocs, most nem.” Nemcsak úgy, ahogy tanul, de törődik azzal, hogy hogyan tud hamarabb, több mindent megjegyezni: vagyis tanulja, hogy hogyan kell tanulni. Amikor elege lesz, felteszi magának a kérdést, hogy miért csinálja ezt. Hát azért, mert orvos akar lenni. És miért akar orvos lenni? Például azért, mert lenyűgözte, ahogyan a nagypapáját néhány éve megmentették az orvosok. Még mindig velük lehet. Ő is ezt az ajándékot szeretné adni. Így hát küzd tovább…
Mi a célom? Hogy felvegyenek az orvosira? Több időt töltsek a családommal? Békésebb életem legyen? Vagy mozgalmasabb, vidámabb? Szeretnék több időt szánni magamra? Vagy szeretnék családot alapítani? Szeretném jobban átdolgozni a gyászomat? Mi a célom? Ha nincs célom, szétfolyik az időm. Mindig teszek valami fontosat, de alig-alig jutok csak egyről a kettőre. Ha van célom, akkor viszont minden erőmet egyetlen pontra sűrítem. Oda célzok.
Mielőtt tovább megyünk, hagyok egy rövid csendet arra, hogy ki-ki válaszoljon magának a kérdésre. Előtte azonban egy tanács hozzá: nem kell nagyon mélyen kutatni. Többnyire az első gondolat fakad a legmélyebbről. Ezt érdemes megragadni. Szóval a célom: __________________.
Mi a célom? Ezzel a kérdéssel foglalhatjuk össze Jézus előbb olvasott mondatait. Kinek mi a célja? Noénak az volt, hogy bárkát építsen. Akik nem hittek neki, azoknak pedig az, hogy figyelmen kívül hagyják Noé készülődését. A ház urának – akiről Jézus beszél – az, hogy ne rabolják ki. Az okos szolgának az, hogy megtegye, amit ura kért tőle, a gonosz szolgának pedig az, hogy magának csikarja ki mindazt, amit csak tud.
Örök élet vasárnapja van. Az egyházi év utolsó vasárnapja. Jövő vasárnap, ádventtel, elkezdődik az új egyházi év. Most azonban ítélet, reménység és örök élet vasárnapjának hármasa még másban gondolkodtat el. Arra az útra hív, hogy egyszer minden megváltozik.
Ahogyan az elmúlt két vasárnap elhangzott, Jézusnak Máté evangéliumából szólalnak meg a gondolatai, egy hosszú szakasz részeként. A végső időkről van szó. Lehet azt mondani, hogy milyen borongós részek ezek. De Jézus nem riogatni akar. Ellenkezőleg. Azért beszél nyíltan és egyenesen, mert reményt ad. Kétféle lesz ott a jövő: örök halál vagy örök élet. Pont. Nincs harmadik lehetőség. És nincs pótjegy. Nem lesz olyan, hogy „Bocs Jézus, én már meghaltam, de hadd menjek át oda. Akkor még nem figyeltem Rád, de már meggondoltam magam.” Nem lesz ilyen. Amikor meghalok eldől, hogy hova jutok. Pont. Ennyi. Ezt fixálja le Jézus. Ha Megváltómként szeretem őt és vele akarok lenni, akkor örök életre megyek. Ha nem vagyok rá kíváncsi Megváltóként, és nem akarok vele lenni, akkor örök halálra.
Jézus több helyen beszél arról, hogy akkor bezzeg majd mindenki örök életre akar jutni. De előtte csak kevesen. Valahogy úgy, mint amikor hosszú hónapokig meg lehet nézni például egy kiállítást. Mennek rá szépen, de nincs állandó teltház. Viszont amikor bejelentik, hogy bezárják, hirtelen tolongani kezdenek az emberek. Akkor már kiderül, hogy ez mégis jó. Voltak valamennyien, akik addig is mentek. A többség azonban csak a végső rohamnál érzi meg, hogy itt valami nagy esemény van. Így lesz az örök élettel is. Legyünk őszinték: a legtöbben a mai – egykor keresztyén Európában – magasról tesznek rá. Egyáltalán nem érdekli őket a kérdés, hogy odaát melyik helyre fognak kerülni. Ha viszont majd eljön egyszer ez a pont, akkor hirtelen mindenki az örök élet kapujához áll sorba, és magyarázkodni kezd, hogy miért is nem oda szól a „jegye”…
Miért kérdeztem akkor, hogy kinek mi a személyes célja? Miért lehetett – joggal – azt érezni, hogy fontos, hogy mi a célom? Nem azt kellene most inkább hallgatnom, hogy zárkózzak be egy szerzetesi cellába, ahol teljes magányban és önsanyargatásban élek, hogy örök életre jussak?
Apropó katolikusék! Van tőlük egy jó példám, ami megválaszolja nekünk ezt a kérdést. Egy katolikus pap ír az Embertárs folyóiratban (2008/1) arról, hogy a szexualitás Isten bennünk élő energiája. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a szexualitás nem szűkül le csupán a négybetűs előtagra, hanem jóval tágabb fogalom annál. Mindenféle vonzalmat és intimitást magában hordoz, nem csak a párkapcsolatban.) Tulajdonképpen a mennyország előíze lehet – így foglalhatjuk össze az író, Ronald Rolheiser katolikus pap írását. Ha jól bánunk vele, akkor a mennyország előképét élhetjük át benne. Ha nem jól bánunk vele, akkor viszont ez a sóvárgás az ellenkezőjébe fordul át. Végtelen kínokat okoz.
Ezzel meg is érkeztünk a mai szálak összefűzéséhez. Ahogyan a szexualitást lehet Istentől kapott ajándékként megélni, és pusztító fegyverként önkényeskedni is vele, ugyan úgy igaz ez minden célunkra is. Attól függ, honnan közelítek felé. Maradjunk az első példánál, az orvosira való bejutásnál! Ha a mennyország előízét látom benne, akkor csak legális eszközökkel küzdök érte. Ha viszont berögzült, de kiüresedett céllá vált, akkor bármilyen fegyvert be merek vetni.
Legjobb persze arról lenne beszélni, hogy az örök élet legyen a cél. Bár végtelen szomorúsággal, de elfogadom, hogy a ma embere közül a legtöbbekkel erről nem lehet beszélni. Tabu lett már a halálról való beszéd is. Arról hát, hogy mi van a halálon túl, a modern ember vajmi keveset gondolkodik.
De rávezető lehet erre az útra az, ha a mennyország előízében, előképében gondolkodunk. Kóstoló abból, amit szeretnék. Mi a célom? Az, hogy több időt szánjak magamra? Ha öncélúan teszem, nem sok jó származik belőle. Ha azonban a mennyország előízét látom benne, akkor a magam pihentségével és kiegyensúlyozottságával másokat is gazdagítok. Több időt szeretnék tölteni a családommal? Ha öncélú vagyok, csak elzárkózom mindenkitől, és lenyirbálom az egyéb kapcsolatainkat. Ha a mennyország ízét látom benne, akkor nem zárkózott, inkább nyitottabb, és stabilabb leszek tőle. Szeretném jobban átdolgozni már a gyászomat? Ha csak menekülésként vágyom erre a feltörő és fájó emlékek elől, akkor menekülök, ezzel pedig kijjebb tolom a szenvedésemet. Ha viszont a mennyország előízét keresem benne, akkor fel tudom oldani a feloldhatatlannak tűnő csomókat is a gyászmunkában.
Nem árulok zsákbamacskát. Jézus sem teszi. Az a reményem, hogy egyre több és több ember tudja majd megfogalmazni azt, hogy a célja az örök élet. Ha azonban még nem tartunk ennek a sóhajánál, akkor vizsgáljuk meg, hogy hova szeretnénk eljutni. Mi most a legfontosabb célunk? Ezt pedig hogyan próbáljuk elérni? Elterelő és elmismásoló eszközökkel, vagy a mennyország előízét látjuk benne?
„Kell ott fenn egy ország.” énekli Zorán. Oly sok ember dúdolja, énekli és hallgatja meg ezt a gyönyörű számot. Mert titkon ott van bennünk az óhajtás, hogy „Kell ott fenn egy ország / Mely talán ránk is vár. / Kell ott fenn egy ország / Amit senki nem talál. / Kell ott fenn egy ország / Mely bárkit átölel. / Kell ott fenn egy ország / Amit sosem rontunk el.” Ámen.

6 megjegyzés:

  1. Bertha Dudde írásait olvasva sírógörcsöm támadt és összeállt a kép amit már vagy 25 éve keresek.Egy dolog nem tiszta.Szabad akaratunkból oldódtunk el istentől ugyan, de felvilágosítás nélkül.Gondolom a végtelen millió évek alatt történő lélek kiérlelődése a felvilágosítás és lecke, de ez ellentmondásos mert például élőemberek fejét levágni nagyobb bűn szerintem (a megszállásról ne is beszéljünk mert akkor végtelen energiahiánnyal küzd a jó akaratú ember és egyértelmű legjobb megváltó döntés olyankor a gyors halál) mint felvilágosítás nélkül elhagyni istent amit ugye nem akadályozott meg mert egy még nagyobb lélekfejlődési utat látott meg benne.Tehát az ő akaratából megy végbe az egész szenvedés még mielőtt felvilágosított volna.

    üdv. Gergő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érzem, mély megtapasztalásai vannak a szenvedésről. Ez pedig sok kérdést vet fel.

      Törlés
  2. Ennek ellenére hiszem , hogy Jézus Krisztus az én istenem és megváltóm.

    Gergő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor a legnagyobb kegyelem az Öné. Ebben a kapcsolatban Jézussal átdolgozható a szenvedés (is).

      Törlés
  3. Belelát mindenki szívébe.Így bírál. Azt gondolom az önzetlen szeretet kell legyen az alapja a cselekvésnek. Manapság már nem lehet ilyenekről beszélgetni mert kinevetnek, elutasítanak. Jó érzés, hogy kiírhattam magamból. Köszönöm a megerősítést!

    Gergő

    VálaszTörlés
  4. Megértem, hogy nehéz beszélni ezekről. Önmagában is - a téma komolysága miatt-, a kinevetés és az elutasítás miatt pedig különösen is.

    VálaszTörlés