Alapige:
Ef 4,1-6
Pál apostol írja: "Kérlek tehát titeket
én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel
elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el
egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy
reménységre kaptatok elhívást is: egy
az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy
az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és
mindenekben."
 |
| A kép forrása itt található |
Egy mítoszt forgatunk ma ki a sarkaiból. Egy
hétköznapi bölcsességet vonunk kétségbe, és megnézzük, hogyan fest más
megvilágításból. És milyen lehetőségünk van az új helyzetben. Nézzük a mítoszt
egy példatörténettel!
Csinos Anna és Kedves Miklós egy éve járnak együtt. Csinos
Anna úgy érzi, hamarosan eljön az ideje annak, hogy összeházasodjanak.
Izgatottan várakozik a lánykérésre. Kedves Miklós is érzi, hogy döntéshelyzetbe
került. Ő viszont rájött, hogy nem szereti a lányt úgy, ahogy gondolta.
Komolyan veszi a helyzetet, és alaposan végiggondolja. Arra jut, hogy ha így is
folytatná a kapcsolatot, és megkérné Csinos Anna kezét, azzal becsapná önmagát,
Annát, mindkettejük családját, rokonságát, barátait, ismerőseit. Ráadásul
számos, beláthatatlan következménye lenne. Így azonban esélyt kapnak arra, hogy
boldog életet éljenek. Bármilyen nehéz is lesz kezdetben. Felhívja hát Annát,
és azzal az elhatározással megy oda hozzá, hogy elmond neki mindent őszintén,
és szakít vele. Kedves Miklós azonban összetörve találja ott a lányt. Kiderül,
hogy Anna édesapja halálos beteg.
Mit tesz most Miklós?
Ugorjunk egyet az időben előre! Ha szakítana vele ezekben
a napokban, akkor az általános vélekedés szerint szívtelen, szemét alak lenne.
Hogy képes egy ilyen nehéz időszakban tetézni a problémáit? A mítosz szerint az
ilyen helyzetben tilos szakítani. De térjünk vissza a jelenetbe!
Miklós egy idő után hazamegy, és végiggondolja a dolgot.
Arra jut, hogy nem lesz könnyebb. Jön az utolsó néhány hét vagy hónap a
haldoklásban. Aztán a halál, és a minimum egy évig tartó, hullámzó és kínzó
gyász. Meddig várjon a szakítással? Nem lehet, hogy akkor már késő lesz? Bár
tudja, hogy szörnyetegnek fogják tartani, újra a szakítás mellett dönt. Éppen
azért, mert tiszteli Annát is és önmagát is. Eddig a példatörténet.
Szeretett testvéreim! Ma a következő témáról fogunk
gondolkodni: Van, amire sosincs alkalmas körülmény. De attól még eljuthatok oda.
Pál apostol beszél erről a hallott (olvasott) efezusi
igében. Így kezdi: „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért:
éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok [tudniillik
Istentől].” A „fogoly vagyok” kifejezést szó szerint kell érteni. Számos
esetben börtönözték be ugyanis Pált azért, mert Jézust, a Krisztust hirdette. Képzeljük
el őt, mint rabot egy cellában! Be van oda zárva, ki tudja hányadszor. És ha
kiszabadul, mindig újra bezárják valahol. Lenne oka feladni a buzgólkodást a
hit terjedéséért…
Azt mondja azonban, hogy ettől még lehet méltóan élni
az isteni elhívásunkhoz. Mi pedig úgy is mondhatnánk, hogy a fogoly-Pál ugyan
úgy buzgó a méltón járásban, mint a szabad-Pál. Nem az alkalmas időt keresi,
hanem magát teszi alkalmassá. Ez a kulcsa az egésznek. Mint Csinos Annánál és
Kedves Miklósnál, a körülmények itt sem alkalmasak. Annánál és Miklósnál az apa
halálos betegsége miatt. Pálnál a sorozatos raboskodás miatt. De ő nem mondja
azt, hogy majd akkor élek méltóan a Jézustól kapott elhívásomhoz, ha megfelelőek
lesznek a körülmények.
Pedig mennyivel egyszerűbb lenne! Meghúzódna csendesen
egy kis gyülekezetben, semmi feltűnőt nem tenne, és majd ha a történelem vihara
elcsendesült, akkor újra előállna vele. Ha pedig nem csendesül el, akkor így
járt. De félreértés ne essék! Ebben a konkrét helyzetben nem mindenkinek az a
feladata, hogy kiálljon, és vállalja a mártírságot! Ne felejtsük, hogy az
üldözések után csak az életben maradtak tudják újra beindítani az életet! Van,
akinek az az elhívása Istentől, hogy kiálljon, vállalja a börtönt, és akár a
mártírhalált is. Van, akinek pedig az az elhívása ugyan attól az Istentől, hogy
várjon csendben addig, ameddig ő nem szól neki.
Pál felismerte, hogy ő úgy tud méltó lenni a
sajátjához, hogyha a sorozatos fogság dacára is folytatja az eddigieket. És
hogy nehéz neki? Igen, nehéz. De rájött már, hogy talán soha nem lesznek
ideálisak a körülmények arra, hogy könnyű úton és módon legyen keresztyén. Ez
esetben a mostani időt teszi alkalmassá.
Kedves Miklós is ugyan ezt ismerte fel. Ha csak az alkalmas
körülményekre várt volna, akkor csak egyre nagyobb és nagyobb sebet tudott volna
ütni magán, Annán és minden szerettükön. Jobb lett volna, ha a jegyességet
bontja fel? Vagy ha a házasságot, gyerekekkel, házzal, autóval, hitelekkel és
minden egyébbel? Soha nem lett volna alkalmas a körülmény hozzá. Lelkileg
viszont könnyebb lett volna neki, hogy nem vállalja fel a szakítást. De csak
ideig-óráig. Belül viszont folyamatosan emésztette volna a szenvedés, amit
valamibe belefojtott volna, hogy legalább egy kicsit könnyebb legyen: talán
alkoholba, szerencsejátékba, internet-függőségbe, vagy éjjel-nappali munkába,
amiből előbb vagy utóbb súlyos betegség alakul ki; de az is lehet, hogy
belesodródott volna egy kalandba, vagy szeretője lett volna. És a sor bármeddig
folytatható. Ha nem a nyílt felvállalással, akkor mással fizette volna meg az
árát annak, ami benne végbemegy. És ismét mondom: nem csak ő, hanem Anna és az
egész környezetük is.
Van, amire sosem alkalmasak a körülmények. Legyen szó
bármiről. Munkahelyváltásról, költözésről, önmagunkra való odafigyelésről,
rendszeres sportolásról, fogyásról, a háztartás rendben tartásáról, minőségi
szabadidőről vagy bármi másról. Próbálkozunk, tervezünk, aztán feladjuk.
A kérdés viszont nem annyira egyszerű, hogy bármit halogattunk,
csináljuk csak meg! Robbantsunk ezzel bármekkorát. Éppen ezért szól így a mai
címünk: Van, amire sosincs alkalmas körülmény. De attól még eljuthatok oda.
Eljutni oda. Vagyis egy folyamat. Egy út, amit be kell járnom. Ahogy Kedves
Miklós tette. Végiggondolni, feldolgozni mindazt, ami mögötte van. Átmenni a
belső úton, amin mi magunk válunk alkalmassá rá. És ez a kulcs. Nem a
körülmények lesznek alkalmasak, hanem mi válunk alkalmassá arra, hogy
megtegyük. Egyszer csak eljutnak oda a belső folyamataink, hogy akkor is
megteszünk valamit, hogyha a külvilág szerint a lehető legrosszabb időpontot
választottuk. És itt ér össze a gondolat azzal, amit Pál ugyan ebben a
levelében, kicsit később ír: „kihasználva az alkalmas időt”. Görögül kairoszt. Mert
az idő lehet alkalmas. Akkor is, hogyha a körülmények alkalmatlanok hozzá.
És hogy mire vagyok, illetve leszek alkalmas? A saját
életében mindenki maga tudja, hogy mi az, amit oly régóta halogatott, mert
alkalmatlanok voltak a körülmények. A Jézussal való élő kapcsolatban pedig
fontos tudni, hogy soha nem lesznek ideálisak a körülmények, hogy hozzá
tartozzunk. Valami miatt mindig megpróbáltatás lesz ez. Ő viszont képes gyógyítani
a megpróbáltatás sebit. És alkalmassá tenni bennünket egy belső folyamatban még
akkor is, amikor a körülmények mást mondanak. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése