2017. február 12., vasárnap

Kötelező pihenés - a teljesítmény elengedhetetlen része

Igehirdetés 1Kor 9,24-27 alapján

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

A kép forrása itt található

Ez is eljött! Hetvened vasárnapjával ma ráfordultunk a Jeruzsálembe vezető húsvéti útra. Éppen hetven napnyira vagyunk húsvéttól. Hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapját böjt elő-időszakának mondjuk. Két és fél hét múlva pedig – idén éppen március 1-én – hamvazószerdával elkezdjük a böjti időt. Ezek a felkészülés napjai.
Igénk Pál apostol első korinthusi leveléből szólalt meg, éppen a felkészülésről. Mi a következő központi gondolatot járjuk körbe rajta keresztül: kötelező pihenés – a teljesítmény elengedhetetlen része.
A mai illusztrációt maga Pál apostol hozza közénk azzal, hogy mondanivalóját a sportolók világán keresztül mutatja be. Ezzel ő maga alkalmazkodott a levél címzettjeihez, mint Jézus a példázataival. Korinthus görög város volt. Kétévenként itt rendezték meg az Iszthmoszi Játékokat, ami az antik világban híres sportesemény volt. A sportolók az akkori lehetőségek miatt többnyire az emberek szeme láttára készültek fel a versenyekre. A korinthusi gyülekezetnek tehát hozzátartozott a hétköznapokhoz, hogy látják sportolóik fejlődését, kitartását és edzését.
Pál apostol azonban más „sportról” ír.
Az evangéliumban és evangéliumért élés mindennapjairól. Sokszor volt már szó ennek az igének a sanyargató oldaláról, hogy hogyan küzdjünk többet és jobban. Ma azonban egy egészen új oldalát nézzük meg. A sportoláshoz elengedhetetlen pihenést.
Bár napjainkban nem szó szerint közöttünk, az utcán készülnek fel élsportolóink, mégis tudjuk, hogy nekik kötelező pihenni. Sőt! Ahhoz, hogy meg tudják sanyargatni a testüket, bár paradoxon, de muszáj jól is tartaniuk azt. Például eleget kell aludniuk. Van, amikor szórakozni sem mehetnek el, ha pedig igen, akkor tőlük megszokott, hogy azt mondják, „Bocs, de ennyi már az idő, nekem haza kell mennem pihenni.” De eleget és rendszeresen kell enniük-inniuk is. Két edzés között mindenképpen pihenniük kell, sőt egy-egy nagyobb verseny után kötelező leállást is kiszab rájuk az edző.
A hétköznapjainkhoz nekünk sajnos nincs edzőnk. Az emberek java része pedig nem alszik eleget, nem pihen szinte soha napközben (csak lopva), gyakran hosszú ideig nem eszik vagy iszik, és sorolhatnánk tovább. Napjaink embere olyan, mintha állandóan űzné valami. Korunk népbetegsége lett ez. Önsanyargatásban olimpiai bajnokok vagyunk szinte mindannyian. Sőt! Ha magunkat ilyen prímán ki tudjuk zsigerelni, akkor észrevétlenül a környezetünktől is ezt követeljük meg, mondván „Ha én képes vagyok beledögleni is, Neked is ez a mérce!” És meg is érkeztük a mókuskerékhez, ami akkor is pörög, ha nem akarjuk…
Azt írja Pál apostol a korinthusiaknak, hogy „aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató”. Önmagát megtartóztató. Mi viszont egy olyan világban élünk, ahol mindent azonnal kell. Ez már az önsanyargatás magasiskolája. Azonnal fel kell tenni a híreket a netre, máskülönben elavult lesz. Azonnal tudunk is kell a híreket, máskülönben lemaradunk valamiről. Azonnal elérhetőnek kell lennünk mindig (nem csak ha komoly okunk van rá) … de nem is folytatom. Tudjuk. Ez viszont őrült stresszt generál bennünk. Azonnal és állandóan. Tudják, kikre jellemző ez? A szabadon élő állatokra, akikre vadásznak, vagy bármikor vadászhatnak. Mindig szemfülesnek kell lenniük. Pedig ők is pihennek! A tanulmányozásuk során a kutatók azt látták meg, hogy amikor együtt vannak, és nincs közvetlen veszély, akkor általában egy-kettő közülük éber, a többi viszont „kikapcsolhatja a vészjelzőjét”, és önfeledten pihenhet, vagy élvezheti a többiek társaságát. Mi viszont egész nap űzött vadak, és minden nap.
Gondoljuk át akkor más megközelítésből Pál fenti mondatát! „Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató.” Benjamin Franklin amerikai polihisztor – akit leginkább a Függetlenségi Nyilatkozat kapcsán ismerünk – az 1700-as években élt. Olyan korban alkotott kiemelkedőt, amikor még nyoma nem volt a mai élettempónak, mégis napjainkban is sokat foglalkoznak azzal, hogy hogyan tudott olyan hatékony lenni, amit mi is irigylünk tőle, akiknek számtalan hatékonyságnövelő eszköz áll a rendelkezésünkre. A titkot anapirendhez való ragaszkodásában találták meg. A napirendjének pedig mindig,minden egyes nap (!) elengedhetetlen része volt, hogy több kisebb-nagyobbpihenés is be van iktatva.
Nos, mi lenne, ha abban is önmegtartóztatóak lennénk – Pál szavaival élve –, hogy tartjuk magunkat az előre kijelölt pihenéshez, regenerálódáshoz? Sőt! Egyenesen kijelölünk magunknak ilyen kisebb-nagyobb pihenéseket! „Most például nem veszem fel a telefont, mert éppen eszek. (Talán még le is halkítom addig…)” „Nem, nem jó az a nap, mert szabadnapom lesz.” „Jó, hívhat majd, de ne ebben az időben.” És így tovább. Szóval mi lenne, ha ugyan olyan komolyan vennénk az előre betervezett pihenést – legyen akár 10 perces, akár egy napos –, mint a munkát? Ha Benjamin Franklin lenne az edzőnk, akkor ő ilyen edzéstervet írna elő nekünk.
Néhány éve megjelent egy fantasztikus könyv Egyszerűbb gyermekkor címmel. Bár gyermeknevelésről szól, nem csak családoknak való, hanem mindenkinek, aki szeretne kiszállni az űzött vad féle mókuskerékből. (Már csak azért is, mert minden, ami a gyerek igénye, az a felnőtté is, csak mi elnyomjuk ezeket és luxus-kategóriába soroljuk.) Az író, Kim John Payne, improvizációnak hívja azt, amikor csak űzött vadként rohanunk át a napon. Mivel nincsenek fix pontok, amikhez képest önmegtartóztatónak kellene lennünk, ezért folyamatosan improvizálnunk kell. Az improvizáció azonban komoly és energiaigényes műfaj. A művészek, akiknél ez műfajként is létezik, elmondják, hogy csak az tud improvizálni, aki már magas fokon űzi az adott művészeti ágat. Aki ismeri a szabályokat, amik szükségesek hozzá. De azt is elmondják, hogy sokkal több energiát használ fel ez a forma, mint ha egy kötött, már létező művet reprodukálnak. Az egész lényükkel jelen kell lenniük.
Az improvizáció tehát a leginkább – bocsánat a kifejezésért – energiazabáló forma. Az űzött vadnak pedig állandóan improvizálnia kell.
Szeretett testvéreim! Egy másik levelében Pál apostol azt írja Timóteusnak, hogy legyen gondja önmagára és a tanításra. A sorrend pedig nem véletlen. Előbb legyen gondja önmagára. Utána a tanításra, az evangéliumért való élésre. Az, hogy legyen gondom önmagamra, a gondviselést jelenti. Tehát valamiért úgy döntött Isten, hogy nem csak ő visel rólam gondot, de nekem is felelősségem van ebben.
Az űzött vad, aki a mókuskerékben éli az életét, nem tud hiteles hírnöke lenni Jézusnak. De nem tud hiteles házastárs, anya, apa, testvér, barát, rokon, munkatárs, főnök vagy bármi más sem lenni.
Ráfordultunk a Jeruzsálembe vezető útra. Ez is egy felkészülés az ünnepre. Kezdhetjük ezt úgy, hogy beiktatunk pihenőidőket, előre eltervezve. Ha úgy tetszik, megsanyargatva magunkat, hogy betartsuk ezeket. Nem lusták leszünk ez által, hanem megszólíthatóak Isten által. És a feladatunkat, felelősségünket betöltők is. Önmagunkra gondot viselők. Az pedig hab lesz a tortán, hogy nagyon sok más pozitívum is jár ezzel.

Isten nem űzött vadnak hívott el minket. A helyünket pedig nem a mókuskerékben jelölte ki. Szeret bennünket, és az a kérése, hogy legyen a pihenés és regenerálódás is a mindennapjaink része. Ő is megpihent a hetedik napon. Ámen.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, 10/10-es bejegyzés!

    Köszönöm szépen, hogy ezt az (általam is korábban sokszor hallott és olvasott) igeszakaszt a "pihenés" szempontjából közelítette meg, hiszen ha az nincs meg, akkor könnyen fennáll a veszély, hogy "amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre" - mindez jelen időben...
    (Gondolom ilyesmiről Lelkésznő is tudna mesélni - azért bátorkodom ezt most így leírni, mert sokszor olvastam már csak az elmúlt egy évben arról, hogy lelkészeknél is komoly veszély pl. a kiégés! Természetesen remélem, hogy ez Önnél nem áll fent - adja Isten, hogy ez így legyen -, de gyanítom, hogy láthatott, hallhatott egészen közelről már ilyet...)

    Külön köszönöm az 'infót' az Iszthmoszi Játékokról és Benjamin Franklinről is. Nem szégyellem bevallani, hogy noha imádom a történelmet, így erről a két dologról ebben a formában még nem hallottam eddig.

    És a pihenés... tökéletesen egyet kell értenem a leírtakkal, de sajnos nagyon sokszor nem egyszerű tenni ellene.
    Én igyekszem itt is az Úr igéjébe kapaszkodni - kb. egy éve kezdtem el (többek között az említettek okán is) próbálkozni visszatalálni hozzá, és ki merem jelenteni, hogy sokat segített, segít, és remélhetőleg segíteni is fog majd továbbra is! (Ámen! :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ludwig! Nekem az a megtapasztalásom, hogy Isten egyszerre segít abban, hogy folyamatosan fejlődjön a pihenni tudásunk, és egyszerre abban, hogy a pihenni nem tudás okai gyógyuljanak. Hiszen csupa menekülés áll mögötte, hiszen ha megállok, "előugranak" a gondosan félreállított gondolataim...
      Mára többnyire elfelejtünk beszélni arról, hogy a kegyelem és a feloldozás nem csak a bűnökre vonatkozik, hanem például a szorongásra, az ellenünk elkövetett bűnökre (amik gúzsba kötnek), félelmekre, stb. Ezek elől menekülünk.

      Törlés
    2. Tökéletesen egyet kell értenem a leírtakkal, ehhez nincs is mit hozzátenni. :)

      Valóban, az Úr segít, és igen, sajnos valóban bántóan keveset beszélünk arról, hogy a kegyelem például a szorongásra, félelmekre is vonatkozik... :(

      De adja Isten, hogy ez is megváltozzon, lehetőleg minél előbb! :)

      Törlés