Amikor megszólal szereteted a csendben

Igehirdetés 1Kor 12,31-13,13 alapján:

De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.
Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Megérkeztünk böjt kapujához. Három nap, és elkezdődik hamvazószerdával a negyven napos időszak. Böjt egyik sarokpontja a csend. Mi ezt kezdjük el ízlelgetni most. Központi gondolatunk ez lesz: Amikor megszólal szereteted a csendben.

Ma olyan igénk van, amit a legtöbben – legalább részleteiben – fejből tudunk. Pál apostol szeretethimnusza állandó vendége esküvőknek, ballagásoknak, anyák napjának, képeslapoknak és még ki tudja minek. Én is így nőttem fel. Ismertem és szerettem ezeket a sorokat, örömmel forgattam, de valahogy mindig kényelmetlenül éreztem magamat már kamaszként is, amikor ilyen helyzetben elhangzott. Felnőtt fejjel, már lelkészként értettem meg ezt a bennem lakozó kettősséget. Ez a himnusz ugyanis nem az emberek, hanem Isten szeretetéről szól. Mi pedig ballagáson ezzel indítjuk a gyereket, hogy így szeressen. De tud-e ő türelmes, jóságos és nem irigykedő lenni mindig? Vagy tudja-e az ifjú pár egy életen át tökéletesen szeretni másikat úgy, hogy például nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra és nem rója fel a rosszat? Akkor érzem tehát kényelmetlenül magamat, amikor az emberi szeretettől várjuk el ezeket a sorokat. És akkor érzem át a szépségét, hogyha Isten szeretete bomolhat ki belőle. A kettő persze a hitben összefűződik, és az emberi szeretet átalakul Istené nyomán. De ez már következmény. Mi pedig éppen ezt keressük most!

Az utóbbi hetek egyik új gyöngyszemét híjuk segítségül hozzá: a Leander Kills együttes Élet című számát. Akik nézték A dal euróvíziós műsorát, azok

láthatták és hallhatták őket. Egészen a döntőig jutottak. Köteles Leander, aki a dalt szerezte és énekli, elmondta, hogy két barátja halála után írta meg. Az, hogy mennyire valóban belőle táplálkozik a dal, látszik is a tekintetén és sugárzik az egész lényéből, ahogyan énekli. Zenésztársai pedig fantasztikusan rákapcsolódnak erre. Olyannyira sikerül ez, hogy sokan úgy is megszerették a dalt, hogy ez a zúzós zenék közé tartozik. Leadner úgy definiálja magukat, hogy ők egy rock-[kötőjel]-metál zenekar. De még a kemény részek is helyén vannak: nem véletlen az sem a dalszövegben, hogy hol szólal meg ilyen mély hangból a mondanivaló. Most felolvasom a szöveg egy részét, ami egyébként a legjobb dalszövegért járó díjat kapta. Próbálják úgy hallgatni, hogy Isten mondja ezt Önöknek!

Beszélj hozzám és ne rólam

Én az életem nem a falra írtam

Mondd a nevem

Mert ha te mondod:

Akkor én is más vagyok

Vess keresztet

S a csendet hallgasd meg:

Mi az, amit elfelejtenél?

Élet, a halál előtt

Itt hagyni bárki képes

Hát éld meg

A tegnapot a holnap előtt

Hagyd a félelmet magad mögött

Éld az életet a halál előtt

Inkább gyűlölve szeress

Mint hogy elfogadsz és megvetsz

Én megvárom csendben

Amíg igazam lesz

Pál apostol így mondja: „Ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” Köteles Leander pedig így: „Beszélj hozzám, és ne rólam!” És valóban! Milyen gyakori, hogy csak beszélünk és beszélünk Istenről, de vele egyáltalán nem, vagy csak alig! Pedig ha az ő felénk áradó szeretetét éreznénk – anélkül, hogy valami elhomályosítja azt bennünk –, sokkal többet beszélnénk vele is. Nem csak néha, néhány percig.

Aztán ezek a sorok: „Mondd a nevem / Mert ha te mondod: / Akkor én is más vagyok.” Tudjuk, hogy a saját, ugyan úgy hangzó nevünket egészen más hallani különböző emberek szájából. Van akitől a nevünk kimondása balzsam a lelkünknek, és van akitől karcoló vagy hideg szó. Mindenkiének van egy külön, sajátos hangzása, ahogyan megszólít bennünket. Jelen esetben Isten is így lehet vele. Pontosan felismeri és tudja azt, hogy mi milyen hanggal ejtjük ki az ő nevét. És tudja a hangulatunk változását is belőle.

Pál ezt mondja: „Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. […] Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” Leander pedig ezt énekli: „Inkább gyűlölve szeress / Mint hogy elfogadsz és megvetsz”. A kettő ugyan azt jelenti, mivel Pál sorai Isten tökéletes szeretetéről szólnak, nem a miénkről. Hogy miért? A gyűlölve szeretés egy aktív cselekvés. Ugyan azt a gondolatot folytatja, mint hogy Istennel (is) beszéljünk, ne csak róla. Legyünk élő kapcsolatban vele. Az élő kapcsolatnak pedig jellemzője, hogy feszültség, harag és indulatok vannak benne. Ezek eszközök, hogy valami megváltozzon. Isten pedig nagyon sokszor kifejezi a Szentírásban, hogy inkább beszéljük és harcoljuk meg ezeket vele, mint hogy megszakadjon és elhidegüljön vele a kapcsolatunk. Ez a passzív cselekvés. Amikor látszólag elfogadom, de közben megvetem vagy félreteszem őt. Isten nagy szeretetével nem ró fel ebből semmit és nem gerjed haragra irántunk. Leander szavaival élve: „Én megvárom csendben / Amíg igazam lesz.” A csendben várakozása pedig nem tétlenséget jelent. Sokkal inkább a csendességben való találkozást, beszélgetést velünk. Nézzük hogyan!

Leander ezt írja: „A csendet hallgasd meg: / Mi az, amit elfelejtenél?” Itt a két mondatrész között kettőspont van: azért hallgasd meg a csendet, hogy rájöjj, mit akarsz elfelejteni! Mi az, ami gátol? Mi az, amit nem akarsz meghallani, ami elől menekülsz, és ami miatt nem vagy nagyjából semmire sem megszólítható?

Többször beszéltem már a csendről. Arról, hogy bár paradoxon, mégis a csendben van a legtöbb mondanivaló. Arról, hogy napjainkban menekülünk előle. Életkortól függetlenül valami kell, hogy szóljon: a rádió, a tévé vagy a zene. Csak ne halljam, mi van a fejemben! Inkább irányítsák a gondolataimat! (Milyen veszélyes ez!) Többször beszéltünk már arról is, hogy ha merünk csendben ülni, akkor tényleg előkerülnek azok a dolgok, amikkel hogyha megvívunk, boldogabb és élhetőbb életünk lesz. Amíg csak menekülünk, addig összegyűjtjük a saját múzeumunkba életünk roncsait, fájdalmait, vívódásait, aggodalmait és még ki tudja mit. Ha nem nézünk szembe velük, hogy a manóba tűnnének el? Mindennek megőrzi a lenyomatát a lelkünk és az elménk.

Logikailag nagyon is érthető persze, hogy menekülünk ezek elől a gondolatok elől. Elvégre ki akarna szenvedni? Viszont így magunkat ítéljük szenvedésre, mivel mindig ezeknek az árnyékában élünk. Pedig Isten feloldani szeretne minket minden teher alól. Az ő türelmes, csendben váró, teremtő szeretete erről szól. Leander ezt énekli: „Élet, a halál előtt / Itt hagyni bárki képes.” Igen. Bárki képes arra, hogy végigszenvedje az életet, vagy passzív (esetleg aktív) eszközökkel itt hagyja. De azt a boldog életet, amire Isten elhívott bennünket, már kevesen merik átélni! Kevesen merik megvívni érte a csendességben felbukkanó fájdalmak harcait. Pedig Isten tényleg boldog életre hívott meg bennünket! A dal szerint: „Hát éld meg / A tegnapot a holnap előtt / Hagyd a félelmet magad mögött / Éld az életet a halál előtt” A holnap előtti tegnap a mai napot jelenti. Megélni azt, amit ma rejtett el nekem Isten. Ez nem lehetséges akkor, hogyha menekülök minden elől. Hogyha állandóan el kell fojtanom életem megannyi fájdalmát. Így a figyelmem és az erőm erre megy el. A mennyország tökéletes lesz majd, de a földi élet rengeteg olyan szépséget hordoz, amit csak itt lehet átélni. Ha ezeket elszalasztjuk, és elhisszük a hazugságot, hogy az élet szenvedés, lemaradunk minderről.

Amikor megszólal Isten szeretete a csendben, az elsőre szenvedésként is jelentkezhet. De ez a fájdalom előre vivő, feldolgozó és aktív folyamat. Olyan, mint a műtét utáni fájdalom: a gyógyulás velejárója. Isten ott vár ránk a csendben. Végtelen, teremtő szeretetével azt ajánlja fel újra és újra ebben a böjtben is, hogy ne csak róla, hanem vele is beszéljünk. Mi csak a töredékes szeretetet ismerjük, ami tud bántani, felróni, a maga hasznát keresni és együtt örülni a hamissággal. Az ő szeretete azonban Jézus keresztjére van felírva. Ide készülünk a böjti úton. A csendben megszólaló szeretetét sóvárogjuk. Ámen.