Péter felhőélménye a hegyen

Igehirdetés Mt 17,1-9 alapján

Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.

Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.

A kép forrása itt található

A vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap van. A mai nappal lezárul a karácsonyi ünnepkör, ami ádvent első vasárnapjától idáig tart. Jövő vasárnap, hetvened vasárnapjával, ráfordulunk a Jeruzsálembe vezető útra. Kezdetét veszi majd a húsvéti ünnepkör. Most azonban még lezárjuk a vízkereszti időszakot. Igénk ugyanis minden pórusából vízkereszt lényegét hirdeti: láthatóvá vált Jézus isteni dicsősége. A központi gondolatunk ez lesz: Péter felhőélménye a hegyen.

Igénk Jézus megdicsőülését mondja el. Furcsa cím ez a történetnek. Csak az érti jól, aki jól érti a történetet. Nem akkor történt meg ugyanis az, hogy dicső, isteni lényege lett. Neki mindig is az volt. Jézus, a Fiúisten, mindig is volt. Nem teremtetett, hanem örökké létező. A megdicsőülése azt jelenti itt, hogy

emberi testén is kívülről, szemmel látható lett az, ami benne mindig is ott volt. A vízkereszti időszak is erről szól, hogy az emberi szemnek és szívnek is megtapasztalható isteni mivolta.

Ott áll a hegyen Jézus. A tizenkét tanítvány közül csak hármat vitt magával: Pétert, Jakabot és Jánost. Őket oszlop-tanítványoknak hívjuk, mivel ők lettek később a közösség támaszai, és rajtuk nyugodott a Jézustól kapott szolgálat felelőssége és súlya. A zsidók és görögök is használták annak idején ezt a kifejezést azokra az emberekre, akik a hit szempontjából kiemelkedően fontosak voltak.

Az oszloptanítványokkal a háta mögött ott áll Jézus a hegy tetején. Vele szemben Mózes és Illés, akik beszélgetnek vele. Mózes, aki a tízparancsolat kőtábláit megkapta Istentől, kifejezi a törvényt. Illés pedig a prófétákat. A Szentírás ugyanis azt hangsúlyozza, hogy a törvény és a próféták a Messiásról tesznek bizonyságot. Hát tessék! Most itt áll a törvény és a próféták egy-egy embere, mennyei alakban! A názáreti Jézus mellett tesznek bizonyságot, hogy ő Isten Fia. Mivel pedig Mózes és Illés ilyen nagy alakjai a hitnek – lepődjünk meg –, őket is oszlopnak hívja a zsidó hagyomány.

Jézus tehát az Ó- és az Újszövetség oszlopul kiválasztott emberei között áll. Ő maga olvasztja össze a kettőt. Ekkor elváltozik: „arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság”. Biztos vagyok benne, hogy ezek csak töredékes szavak ahhoz, ami igazából rajta látszódott. De az emberi érzékek számára lehetséges módon kifejezik a történteket. A görög erre az elváltozásra a metamorfózis szót használja, amit mi is ismerünk. Azt jelenti, hogy valakinek a külseje változik el: a formája, az alakja, a megjelenése módosul ál. Ez pedig ismét vízkereszt üzenete felé mutat, hiszen azt mondtuk, hogy Jézus mindig is létező dicsősége vált láthatóvá. Kívül is megjelent az, ami mindig is ott volt „bent”.

Mi pedig a fókuszunkat most áthelyezzük Péterre, aki nem csak oszlop, de kőszikla is, akire később ráhelyezte az egész egyházát a feltámadott Jézus. Az ő felhőélményét ízleljük meg a hegyen.

Ott áll ő, Simon, Jóna fia, aki Jézustól a Péter (kőszikla) nevet kapta. Ott áll ő, akit a testvérével, Andrással együtt elsőként hívott tanítványai közé Jézus, Máté elbeszélése szerint. Ott áll ő, aki az elsők között érezhette a saját környezetében a Mester hatalmát, amikor az meggyógyította anyósát. Ott áll ő, aki az elmúlt napokban megjárta a mennyet és a poklot is Jézussal való kapcsolatában. Amikor ugyanis megkérdezte tőlük a Mester, hogy „Hát ti kinek mondotok engem?”, ő kimondta a világon elsőként az azóta is lüktető hitvallást: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” És igaza volt. Aztán nem sokkal ez után meg olyat mondott, amire ez volt a Mester válasza: „Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.”

És mégis! Hat nap elteltével felviszi őt Jézus egy hegyre Jakabbal és Jánossal együtt. Nem tudja, mi fog történni, csak érzi, hogy valami rendkívüli szem- és szívbéli tanúja lesz. És tessék! Mellette áll a másik két tanítvány, előtte az elváltozott, megdicsőülő Krisztus, őelőtte pedig maga Mózes és Illés.

Ott áll a felhőben a hegy tetején. A felhőben, amit mintegy válaszul eresztett le Isten az ő emberi szavaira. Neki pedig ez sokkal többet mond, mint nekünk. Az Ószövetségből fakad ugyanis a kép. Isten sokszor felhőben mutatta meg magát. Enged láttatni ugyanis a felhőn keresztül, de mégis csak részleteket, soha nem az egészet. Szeretetből teszi ezt. Ha ugyanis teljesen találkoznánk vele, nem élnénk túl. Szétfeszítené az emberi lényünk kereteit.

Amikor Mózes felment a Sínai-hegyre a tízparancsolat kőtáblái miatt, felhő borította be a hegyet, és ott maradt mindaddig, ameddig Mózes le nem jött onnan. Több más alkalommal is megjelenik ugyan így a hegy és a felhő képe, de most nem kezdjük el felsorolni ezeket. A fontos az ebből, hogy a felhő és a hegy sokszor együtt szerepel. A hegy kimagasodik a földből, és az ég felé tör. A felhő pedig leszáll az égből, és hömpölyög a föld színén. Összeér az ég és a föld. Az emberi és az isteni. Mindegyik közeledik a másikhoz.

Nem tudom, ki volt már Önök közül felhőben. Nem ködben. A köd és a pára teljesen más textúrájú. Én sokszor voltam már, de nem tudom leírni. A különbség azonban olyan markáns, mint ahogyan érezzük a hideg és a meleg közti különbséget. Nem látjuk, nem tudjuk pontosan leírni, de tudjuk, hogy egészen másmilyenek. Ugyan így különbözik a felhő borította hegy a köd által borítottól. Aki benne van, nem téveszti össze a kettőt.

Létező adomány ez napjainkban is. Saját tapasztalatom is, hogy amikor felhőben kell felmenni egy hegyre, ott mindig különösen tapintható módon a Szenttel fogok találkozni. Így járok Dobogókőre és Pannonhalmára, és így éltem egy ideig a Sziklás-hegység magaslatain. (Sok kolostort és rendházat pedig nem véletlenül alapítottak hegyek tetején…) Tapintani lehet Istent. De mindig különösen meg kell küzdeni érte. Nem csak arról beszélek, hogy mennyivel nehezebb felhőben autózni, mint ködben. Ezen túl ez egy nagy lelki túra is. Valahogy jobban meg kell küzdeni belül a lélekben. Mintha azt kérdezné Isten, hogy tudjuk-e, hogy vele fogunk ott találkozni? Fel vagyunk-e készülve rá? Mert csak így menjünk fel, hogy nem véletlenül tévedtünk erre, hanem elkészültünk a vele való találkozásra, beszélgetésre, együttlétre.

Péternek is meg kellett küzdenie, hogy felmehessen a hegyre. No, nem mintha érdem lenne ez. Sokkal inkább a maga felkészülése a találkozásban elkészített élményre. Hatalmas ajándékot kapott ott. Elkészült egy „csomag” a számára, amit szívében-lelkében-elméjében levihet majd a hegyről. Ő még nem tudja, de hosszú ideig ebből fog élni. Sőt! Évezredekre ezt hagyományozza tovább. Mert amit ott megélt, az a jövő megízlelése volt. Bepillantás abba, ami következett: Jézus isteni dicsőségébe, mennybemenetelébe (ahol az Apostolok Cselekedetei szerint szintén a hegy tetején állt Jézus, amit felhő borított be) és az oszloptanítvány sorsukba.

Akiknek már volt ilyen felhőélményük egy hegyen, azok tudják, hogy mindig ott akarunk maradni, mint Péter. Nem véletlenül őt idézzük mindig: „Uram, jó nekünk itt lenni!” Maradni akarunk. Maradni, hogy soha ne legyen vége. Isten azonban mindig leküld minket a felhőélmények után a hegyről. Nem maradhatunk ott. Hiszen ő mindig a „völgyben” végzett szolgálatért adja a kiemelkedő találkozásokat nekünk.

Szeretett testvéreim! Mi nem egy hegyen élünk. Itt nem száll ránk a felhő. Azonban mégis összeér nálunk is az ég és a föld. Jézus keresztjében találkozik a fölfelé és a lefelé, és árad szét mindenkire, szó szerint kereszt alakban. Mert megjelent az ő dicsősége. Már felhő és hegy nélkül is.

Áldott felhőélményeket kívánok mindenkinek! Ámen.