Az örökös elfoglaltság kísértése

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 4,1-11 alapján

Végre beléptünk böjtbe! A több hetes előkészítés után most már nyílegyenesen Jeruzsálem felé tartunk. Húsvétot sóvárogjuk.

Mint a legtöbb évben, most is Jézus megkísértésének történetével töltjük az első vasárnapot. Az utóbbi időkben olvasmányként hallottuk, most pedig újra igehirdetési igeként lép elénk. Jó lesz ráfókuszálni! A központi gondolatunk ez lesz: az örökös elfoglaltság kísértése.

A négy evangéliumból három nagyon hasonlóan beszéli el Jézus megkísértésnek történetét. Aki valamelyest ismeri az evangéliumokat, könnyen rájöhet, hogy János az, akinél nem található meg. Az ún. szinoptikusok („együttlátók”, hasonlóan gondolkodók), Máté, Márk és Lukács tárják elénk. Sokszor azonban ugyan az a történet náluk is egészen más időrendben bukkan fel. Most azonban nem. Mindegyikük a megkeresztelkedés történetével indítja Jézus működését, majd ez után viszi el a Szentlélek a pusztába, hogy megkísértse őt az ördög. Előtte azonban egy negyven napos felkészítő böjtöt tart.

Jézus egészen máshogyan böjtölt, mint mi. Sokat sejtető mondat ez:

„Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.” Csak hogy tisztázzuk: egyedül volt egy sivatagban, ahol nem evett és nem ivott. Csak imádkozott. Nem önsanyargatás volt azonban ez. Sokkal inkább önmaga szerint szabott mértéket: bár emberi mivolta korlátokat szabott, isteni mivolta mégis kijjebb tolta ezeket, mint az átlagemberé. De nem is öncélú, vagy pusztán hagyományból végzett cselekedet volt. Sokkal inkább a felkészülés ideje.

Felkészülés. Jézusnak először a kísértésekre. Ezek személyre szabottak voltak: ételt csinálni magának, visszaélni isteni mivoltával és lepaktálni a kísértővel. Másfelől Jézus felkészült arra is, hogy nyilvánosan kilépjen az emberek elé, és végigcsinálja a hároméves testi-lelki utat a Golgotáig.

Böjt a felkészülés lehetőségét kínálja nekünk is. Rövidtávon az életteli, hitvalló húsvéti ünnepre. Hosszú távon pedig sok minden egyénire. Talán egy komoly döntés meghozatalára, egy régi álom valóra váltására, egy Istentől kapott lehetőség betöltésére vagy ezernyi másra. Ezt mindannyian végiggondolhatjuk saját magunkra nézve!

Ezzel pedig meg is érkeztünk a központi gondolatunkhoz: az örökös elfoglaltság kísértése. Fel kellene és fel szeretnénk ugyanis készülni sok mindenre. De az a fránya idő! „Csak azt tudnám feledni!” Állandó időszűkében vagyunk. Határidők, valakinek a nógatása, saját elvárásaink, a családtagok, munkatársak, barátok, rokonok és bárki más igényei, a hivatalosan adódó teendők és még napokig tudnánk sorolni, mi minden. Mai, rohanó életünkben böjt nehézségét az adja, hogy nincs rá időnk. Többnyire csak papíron létezik.

Elfoglaltság. Sok rétege van ennek. Úgy simulnak egymásra, mint egy hagyma héjai. Mindig van még mit lefejteni róla. Mindig lapul alatta valami. Ott van például a jól ismert mondat: „mindig elfoglalom magamat valamivel” – mondjuk büszkén. De ezáltal foglalt vagyok. Valamire igent mondok, így másra már nem vagyok szabad.

Aztán ott van az, amiről már sokat beszéltünk: az elfoglaltság sokszor csak menekülés. Nem akarunk foglalkozni a csendben megszólaló gondolatokkal. Persze adódnak valóban fontos feladatok, és az átlagnál zsúfoltabb időszakok, de ha nagyon-nagyon őszinték lennénk, akkor kimondanánk, hogy sokszor számos teendő csak pótcselekvés. Vagy hogy ha akarnánk, tudnánk jobban szervezni az életünket. A kérdés az, hogy akarjuk-e, és hogy befektetünk-e ebbe időt és energiát?

Aztán a hagyma héjai között van olyan réteg is, amit valaki úgy fogalmazott meg, hogy „az elfoglaltság, mint a fontosság mércéje”. Kell, hogy fontosnak érezzem magam. És kell, hogy fontosnak lássanak mások. Ezért mindig keresek magamnak valami elfoglaltságot. Vagy valami teendőt mondok akkor is, amikor éppen csak pihenek, vagy kevésbé fontosat csinálok. Pedig létezik olyan mondás is, hogy „Nem azért mondok nemet, mert annyira elfoglalt vagyok. Azért mondok nemet, mert nem akarok annyira elfoglalt lenni.”

Nem próbálok most semmiféle rendszert felállítani, mert ahhoz hosszú-hosszú tanulmányozás kellene. Azt viszont megállapíthatjuk, hogy olyan kulcsfontosságú kísértés napjainkban az örökös elfoglaltság, ami megannyi más kísértés táptalaja lehet. Ha ugyanis nincs időnk semmire, ezerszer jobban ki vagyunk téve minden más negatív vágyakozásnak és csábításnak. „Elfoglalt vagyok, így nem nézem az árát, csak megveszem.” „Elfoglalt vagyok, így csak passzívan pihenek: kérem a napi tévé/számítógép adagomat!” „Elfoglalt vagyok, így jár nekem az a cigaretta és/vagy alkohol!” És így tovább. Itt mindenki a saját, személyes kísértéseire gondoljon, mint ahogyan Jézusnak is az övéivel kellett szembenéznie.

Fordítsuk meg a gondolatot! Hogyha az örökös elfoglaltság kísértése ellen küzdenénk, bele tudnánk „menni” a csendbe. Böjtnek ez az elcsendesedése segítene felkészülnünk egyfelől a saját kísértéseink ellen – beleburkolózva Jézus jelenlétébe. A ráfordított idő alatt tudatosabbak lennénk, és nem tudna néhány pillanat alatt minden védekezésünkön győzni a kísértő. Másfelől felkészülhetnénk olyan jövőbeni dolgokra, amik máskülönben csak elmennek mellettük elszalasztott, vagy fel sem ismert lehetőségként.

Szeretett testvéreim! Végre beléptünk böjtbe! A több hetes előkészítés után most már nyílegyenesen Jeruzsálem felé tartunk. Húsvétot sóvárogjuk. Áldott ez a sóvárgás, de ne akarjunk rohanni! Az oda vezető út nélkül nincs megérkezés! Böjt ezért rejt hatalmas csodákat. A lelki zarándoklat ugyanis hatalmas felfedezőutat jelent. Most először talán elég csak egy kísértésre koncentrálnunk: az örökös elfoglaltságra. Amikor győzni tudunk rajta, akkor meg tud szólalni végre a csend, és feltárja előttünk a saját felkészülésünk útját.

Áldott böjtöt kívánok mindenkinek! Ámen.