Mire figyelek beszélgetés közben?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 11,14-23 alapján

Ma ismét nehéz igehirdetési alapigénk van. Múlt héten a kánaáni asszony története dolgoztatott meg minket, ma pedig egy ördögűzős-Belzebubos elbeszélés. Jobban szeretjük az olyan igéket, amiknek már a hangulata magával ragadó. Amik az érzéseinken keresztül a lelkünkre hatnak. A mai történetünk ehelyett a gondolkodás felől közelít. Ezért szó szerint együttgondolkodásra hívok mindenkit! Miután az alaptörténetet megértettük, a következő központi gondolatot fogjuk körbejárni: Mire figyelek beszélgetés közben?

Lukács elbeszélése szerint Jézus eddigre körülbelül működése felénél jár. Sokat hallottak már róla, sokan kíváncsiak rá és sokan kérik a gyógyítását. Most egy ördögöt űz ki egy emberből, aki néma volt emiatt. Számos gyógyítás-történettel ellentétben itt nem magán a gyógyításon van a hangsúly, hanem az ebből születő beszélgetésen. A gyógyítást két rövid mondattal elintézi Lukács, míg hosszú körmondatok szólnak a beszélgetésről.

Látva a gyógyulást, pontosabban hallva az addig néma ember hangját, Lukács háromféle reakciót jegyez fel. A többség álmélkodott, az egyik kisebbség mennyei jelet várt, a másik kisebbség pedig azt mondta – minden bizonnyal hangosan –, hogy Jézus Belzebub segítségével tud ördögöt űzni. Belzebub, eredetileg Baál-Zebub, egy pogány bálványisten volt. Később a zsidóság népi világában már az ördögök fejedelmével azonosították. (Érdekesség számunkra, hogy Baál-Zebub azt jelenti szó szerint, hogy „a legyek ura”. Vagyis Golding azonos című regénye ezért szól arról, amiről.)

Tehát Jézusról egyesek azt gondolták, hogy az ördöggel cimborált, és az ő csatlósaként hallgatnak rá a gonosz lelkek. Innentől azonban csavarunk a nézőpontunkon. Emiatt megállítjuk ezt a gondolati szálat, és a központi gondolatunk mentén megyünk tovább: Mire figyelek beszélgetés közben?

Ismerős az a helyzet, amikor mondani akarunk valakinek egy bizonyos dolgot a beszélgetésben,

és amíg ő ecseteli a maga mondanivalóját, mi csak arra figyelünk, amit mi fogunk majd mondani neki? Beszélhet ő akármiről, bár mi látszólag türelmesen megvárjuk, mégsem figyelünk rá. Csak a magunk gondolatára koncentrálunk. Mintha minden érzékszervünk védekezne. Süketek párbeszéde ebből akkor lesz, amikor a másik szintén csak a maga mondanivalóját hallja meg. Bár látszólag párbeszédet folytatnak, mégis két külön hajóban eveznek.

Van aztán ennek olyan verziója is, amikor pusztán rá akarjuk valakire zúdítani a véleményünket, de cseppet sem érdekel minket, mit is mond ő. Arra már immunisak vagyunk. (Jó példa, amikor valaki megtudja rólunk, hogy gyakorló keresztyének vagyunk, és adott esetben minden egyházkritikáját a nyakunkba zúdítja. A mi gondolatainkra azonban egyáltalán nem kíváncsi.) De van olyan is, hogy amíg a másik beszél, addig kihasználhatjuk az időt. Összegyűjtjük előre a bevásárló listát, a teendőinket, végiggondolunk valamit, ami korábban történt, és így tovább. Lett légyen közben igehirdetés, tanóra, értekezlet, telefonálás vagy magánbeszélgetés.

Ott van a történetünkben Jézus, aki éppen kiűzte a némává tevő gonosz lelket. Ott van az eddig néma ember, aki minden bizonnyal megszólalt, és betegsége óta először meghallotta a maga hangját. Ott van a sokaság többsége, akik álmélkodnak. Ne áltassuk magunkat, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy hittek benne! Egyszerűen le volt taglózva az elméjük a történtektől, és hápogtak döbbenetükben. Ott vannak a mennyei jelet várók. És végül ott van a sokaságból néhány fő, akik azt állították, hogy ilyen csak azért lehetséges, mert ez a Jézus az ördögök fejedelmének a csatlósa. Köztük, illetve a fülük hallatára, elindul egy beszélgetés. Pontosabban az első kérdezz-felelek után Jézus monológja. Nagyon fontosat fog mondani. De vajon ki mire figyel?

Az egykor süket ember talán egyszerűen csak a hangokra, amik a hallásra már alkalmas szervezetén keresztül visszhangot vernek az elméjében. De talán oda tudott figyelni az éles vádra, ami Jézust érte.

A vádlók a legnagyobb valószínűséggel azt keresték, hogy hogyan árulja el magát Jézus, és ezzel hogyan támasztja alá az ő bölcsességüket. Valószínűleg cseppet sem a ténylegesen elhangzó tartalomra figyeltek, csak azt keresték benne, ami nekik fontos volt. Amikor pedig később meséltek róla, minden bizonnyal a maguk gondolatai alapján idézték fel Jézus válaszát. És ők tényleg úgy is emlékeztek rá…

A mennyei jelet várók csak azt várták, hogy tegyen valami csodálatos dolgot. De mivel ez nem történt meg, minden bizonnyal a szavakra süketek voltak.

Az álmélkodók a legérdekesebb csapat. Nagy valószínűséggel az ő figyelmük sem tudott nagyon Jézus mondanivalójára fókuszálni. Aki passzívan álmélkodik, az passzivitásában nem tud napirendre térni a dolog felett. Vagyis a figyelmét az vonja el, hogy képtelen beilleszteni az általa ismert rendszerbe a történteket. Ismerjük ezt jól, amikor valami megdöbbentő történik, és mi egyszerűen nem tudjuk, hogy utána mi történt. Feltételezhetjük, hogy ők is így lehettek ezzel.

Legalábbis a többségük. Mert hogy valaki figyelt. Valaki lejegyezte, hogy Jézus miért nem hagyta most is szó nélkül a gyógyítást, mint a legtöbb esetben. Valaki nem a körülötte és benne történő folyamatokra fókuszált, hanem Jézusra.

Ezek a szavakból formált mondatai viszont látszólag nem kapcsolódnak egymáshoz. Mintha valahonnan összeollóztak volna mondatokat arról, hogy ha az ördögöt ördög űzné ki, megszűnne létezni. Arról, hogy ha az erős ember fegyverrel védi a vagyonát, a még erősebb így is elveheti tőle. És arról, hogy aki nincs vele, az ellene van. (Másfél fejezettel előbb pedig a fordítottját mondja: aki nincs ellene, az vele van…)

És most jön a dobpergés! Hogyha figyelünk, most tudhatjuk meg, hogy mi volt a valódi üzenet Jézustól! Most tudhatjuk meg, hogy mit nem hallottak meg azok, akik logikailag elakadtak valahol. Aki oda tudott figyelni Jézus szavaira, annak ebből a látszólag összefüggéstelen mondathalmazból ez szólalt meg: váratlanul elérkezett az Isten országa.

Mintha azt mondaná nekik Jézus, hogy keresitek a mennyei jeleket, kutatjátok az Írásokat, buzgólkodtok a rossz kigyomlálásában, éberen őrködtök a tiszta vallásgyakorlás mellett, de a lényeget nem veszitek észre: ha én Isten ujjával kiűzöm az ördögöket, az azt jelenti, hogy éppen most, teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul elérkezett az Isten országa. Majd gondolatról gondolatra folytatja tovább ennek az alátámasztását. Mintha azt mondaná nekik, hogy „bár itt vagytok, és megtapasztaltok mindent, mégsem veszitek észre a lényeget”.

Szeretett testvéreim! Vajon mi mire figyelünk, miközben beszélgetünk a házastársunkkal, gyerekünkkel, barátunkkal, munkatársunkkal, egy újonnan megismert emberrel, vagy bárki mással? Mennyire tudunk a ténylegesen a jelenben történő dolgokra fókuszálni? És mennyire ragad minket magával a saját elménk? És persze mennyire mondjuk utólag azt valakinek, hogy „Dehogy mondtad!”, pedig csak mi nem figyeltünk?

Böjtben pedig azt a kérdést is felteszi ma nekünk Jézus, hogy vajon mennyire figyelünk az ő üzenetére? Mennyire figyelünk oda az igékbe és mindenfélébe elrejtett üzenetére? Úgy is mondhatnánk, hogy mennyire vagyunk éberek? Sőt! Mennyire figyelünk oda a jelenre, és mennyiszer ugrunk gondolatunkban inkább a múltra vagy a jövőre.

Lassan böjt feléhez érünk. Úgy tűnik, van még mit ízlelgetnünk a hátralévő időben. Persze csak akkor, ha nem pusztán átsuhanni akarunk a nagyheti és húsvéti napokon, hanem megélni azokat, és meghallani a bennük elrejtett üzenetet. Mert elérkezett az Isten országa közénk. Akkor lehetünk polgárai, ha minden porcikánkkal, lelkünk minden rezdülésével újra és újra elevenen halljuk és éljük üzenetét. Ámen.