Biztonságérzet ≠ függőség vagy felelőtlenség, hanem... (Jézus és Péter a vízen - 2. rész)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 14,22-33 alapján

(A sorozat első része itt található.)

Ezekben a hetekben, amikor búcsúzunk a gyülekezetekkel egymástól, ugyan arról az igehelyről szólnak az igehirdetések, de vasárnapról vasárnapra annak más részéről, és a blogon érnek össze. Jézus és Péter vízen járásáról van szó. Múlt héten, a történet első harmadában, addig jutottunk, hogy az 5000 ember megvendégelése után Jézus egyedül akart maradni egy fél napot, és a tanítványokat is magukra akarta hagyni gondolkodni, amolyan csoportos lelkigondozásként. Amikor éjjel utánuk indult, „egyszerűben” elsétált hozzájuk 4-5 kilométert a víz tetején… Az előző nap eseményeitől, és a kísértetnek hitt jelenségtől halálra rémült tanítványok Jézus hangjától azonban megnyugodtak. Péter szívében pedig már készülődött valami…

Központi gondolatunk ma az ő vízen járásához kötődik, és így szól: a biztonságérzet ≠ a függőséggel vagy a felelőtlenséggel hanem… Hanem valami mással egyenlő a biztonságérzet. Hogy mivel, az később derül csak ki.

Biztonságérzet. Az érzés, hogy biztonságban vagyok. Nem azért, mert be van zárva a lakás és a riasztó be van kapcsolva. Nem azért, mert kötöttem biztosítást. Nem azért, mert sok pénzt keresek. De nem is azért, mert nincs körülöttem olyan, akitől állítólag félnem kell. Vagyis nem eszközzel, valamilyen pótlékkal aládúcolt biztonságra való vágyakozás ez, hanem tényleges biztonságérzet. Olyan, amikor önmagamban az a belső élményem és bizonyosságom, hogy bármi is történjék, akkor is biztonságban vagyok.

Péter szívét hirtelen ez az élmény tölthette ki, amikor rájött, hogy Mestere közeledik úgy a víz tetején, hogy bár minden kétségen kizáróan az embert el nem bíró vízen jár, a természet törvényeivel ellentétben mégsem süllyed el. Ahogy átélte Jézusnak a minden logika felett álló jelenlétét, nem csak a Mester helyzetét találta biztonságosnak, hanem az ő szívében is hasonló készülődött. Persze némi emberi szkepticizmussal: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj!” Nos, hogy a „jöjj” szó parancs-e vagy sem, ízlés kérdése, mindenesetre Péter nekiindult, mert nem csak nézni, hanem érezni is akarta ezt. És így lett. Kiszállt a hajóból, és életében először nem a vízbe, hanem a víz tetejére lépett. Egyik lábát tette a másik után, és a víztükrön haladt Jézus felé. Akik ismerjük a történetet tudjuk, hogy nem lett happy end a folytatás, de egyfelől ma ezt még nem nézzük meg, másfelől csak látszólagos benne a kudarc. Jövő héten elárulom majd, hogy miért. Most nézzük az élményt, a kimerevített pillanatot, amikor Péter áll a víz tetején, és az emberi logika dacára biztonságban érzi magát!

Pontosabban még nem ezt nézzük, csak efelé haladunk. Így szól a mai központi gondolatunk: a biztonságérzet ≠ a függőséggel vagy a felelőtlenséggel hanem… Most azt nézzük meg először, hogy mivel nem egyenlő a biztonságérzet, utána pedig lehull a lepel arról, hogy mivel egyenlő.

Végtelenül egyszerű meghatározás következik most, mégis messzire fog vinni bennünket: a biztonságérzetet azért áhítjuk annyira, mert félünk a biztonság hiányától. A félelem önmagában csak egy érzés. Sem nem rossz, sem nem jó. Egyszerűen van. Az a kérdés, hogy lebénít, leblokkol-e bennünket, vagy pedig erőt ad. Mert igazából erre való. Hatalmas, felszabadítható energia van benne. Egyszer talán majd erről is beszélünk, de a témánk a félelem negatív, görcsös, bénító, zsibbasztó hatása felé visz bennünket. (Akit azonban érdekel bővebben a téma, annak szeretettel ajánlom Al Ghaoui Hesna Félj bátran c. nagyszerű könyvét, aminek készül a folytatása gyermekek számára.)

A biztonságérzetünk hiánya mögött a félelem van. Még akkor is, ha nem ismerjük fel. Félünk mindentől és mindenkitől, aki és ami veszélyt jelent ránk. A biztonságérzet azért nem egyenlő sem a függőséggel, sem a felelőtlenséggel, sem semmi hasonlóval, mert a félelem van mögöttük. Tele vagyunk például függőségekkel. Mindannyian. Vannak társadalmilag elítélt függőségek, mint az alkohol, a drog, a szerencsejáték és hasonlóak. És vannak társadalmilag elfogadott függőségek, amik azonban attól még ugyan úgy függőségek. Pótlékok, amik helyettesítenek valamit. Eszközök, amik rövid távon nem olyan veszélyesek, mint a fentiek, de nem a megoldás felé visznek bennünket. Csak ha megkapjuk belőlük az adagunkat, és pillanatnyilag jobban érezzük magunkat. Ugyan úgy nem tudjuk letenni őket, mint az alkoholista az alkoholt, vagy a drogos a drogot. Ilyen társadalmilag elfogadott függőség például a sport, de az állandó, kőkemény munka is. De bármi más, önmagában pozitív cselekedet is válhat függőséggé. Nem az a lényeg ugyanis, hogy mi a függőség tárgya, hanem az, hogy függők vagyunk. Ha nem kapjuk meg az adagunkat, akkor elvonási tüneteink lesznek.

A biztonságérzet ezért nem egyenlő a függőséggel. Hiába érzem biztonságban magamat attól, hogy alkohollal, étellel, munkával, sporttal vagy bármi mással elnyomtam a félelmemet. Csak pillanatnyilag hat. Álltat.

De a felelőtlenséggel sem egyenlő a biztonságérzet! Az, hogy valaki magasról tesz arra, hogy nincsen biztonságban, és direkt megy bele félelmetes helyzetekbe, csak az oroszlán bajszának a ráncigálása. Ilyen például az, amikor valaki anyagilag nincs biztonságban, de annyira vágyik rá, hogy inkább nem osztja be a pénzét, hanem „majd csak lesz valahogy” alapon költekezik. Az anyagi felelőtlenség azonban nem jelenti azt, hogy biztonságban lenne érzelmileg. Ez is a félelem egy másik olvasata: attól, hogy úgy csinálok, mintha nem lenne, sajnos még nem szűnik meg létezni…

A biztonságérzet tehát nem egyenlő sem a függőségekből adódó, pillanatnyi érzék-csillapítókkal, sem a felelőtlenséggel, amikor úgy teszünk, mint a kisgyerek, aki eltakarja a szemét, mert azt hiszi, hogy „Ha én nem látlak, Te sem látsz engem!” Akkor mivel egyenlő a biztonságérzet? Mindjárt válaszolok rá. De csak mindjárt. Először ugorjunk át Péterhez és Jézushoz! Mi is ott állunk képzeletben harmadikként velük a víz tetején. Milyen érzés? Stabilan megállunk ott, ahol a logika szerint nem lennénk biztonságban. És éppen ezért bárhova mehetünk most, mert nem köt meg minket mindaz, ami másokat, akik azt hiszik, hogy nem lehet ilyet tenni. Szabadok vagyunk hát.

A történet a biztonságérzetre azt a választ adja, hogy az a stabilitással és a szabadsággal egyenlő. Aki biztonságban van, az stabil. Tehát nem valami külső eszközzel, pótlékkal csepegteti magának az adagját, hanem önmagában, a saját belső lényében van biztonságban. Éppen ezért szabad. Szabad, mert őt a félelmei nem korlátozzák be sem a négy fal közé, sem el nem zárják olyasmiktől, amiket előtte megvontak tőle. Stabilnak és szabadnak senki sem születik. Csak azzá válik. De nem önmagától. Az igazi biztonságérzet, vagyis az igazi stabilitás és az igazi szabadság csak és kizárólag Jézussal élhető át. És hogy nem maradandó az élményeink között az sem, amit ő ad? Az már más lapra tartozik. A következő, harmadik része fog ehhez kulcsot adni majd a sorozatnak.

Azt a gondolatot jártuk körbe, hogy a biztonságérzet nem egyenlő a függőségeinkkel vagy a felelőtlenségünkkel, hanem a stabilitással és a szabadsággal egyenlő. Ha valódi biztonságban szeretnénk érezni magunkat, akkor küzdenünk kell érte. Olyan világban élünk, ahol tudatosan és tudattalanul is a félelemben akarnak marasztalni bennünket. Aki ugyanis stabil és szabad, az még a fogyasztói társadalomban élve sem fog megvenni nagyon sok terméket, mert rájön, hogy nem azoktól lesz biztonságban. A piacnak az az érdeke, hogy féljünk, mert akkor bármit és bármilyen mennyiségben el tudnak adni nekünk. De az is igaz, hogy nem szeretik a stabil és szabad embereket sokan azért, mert ők önállóan hozzák meg a döntéseiket. Egészen hétköznapi esetektől ugyanis a nagy színterekig a legjobb eszköz a félelemkeltés. Azzal, hogy pontosan milyen tárgyú félelemet generálnak a tudatalattinkban, manipulálni tudnak bennünket, és úgy döntünk, ahogyan más akarja. A stabil és szabad ember azonban önmagában, a lényében van biztonságban. Nem manipulálható. És minél több egyén eljut majd erre a pontra, és tud megmaradni benne Jézus által, annál inkább meglátja majd a társadalom, hogy mégis ők a leghasznosabb tagjai, mert nem rövid, hanem hosszú távban képesek gondolkodni. És strapabíróbbak, mint mások. De hogy milyen út vezet el idáig, arról már tényleg a következő alkalommal fogunk beszélni! Ámen.