Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és
testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára
elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a
világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha
akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek
egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang
hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt
hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy
félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt
hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem
láttak, csak Jézust egyedül.
Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus:
Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a
halottak közül.
![]() |
| A kép forrása itt található |
A vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap van. A mai
nappal lezárul a karácsonyi ünnepkör, ami ádvent első vasárnapjától idáig tart.
Jövő vasárnap, hetvened vasárnapjával, ráfordulunk a Jeruzsálembe vezető útra.
Kezdetét veszi majd a húsvéti ünnepkör. Most azonban még lezárjuk a vízkereszti
időszakot. Igénk ugyanis minden pórusából vízkereszt lényegét hirdeti:
láthatóvá vált Jézus isteni dicsősége. A központi gondolatunk ez lesz: Péter
felhőélménye a hegyen.
Igénk Jézus megdicsőülését mondja el. Furcsa cím ez a
történetnek. Csak az érti jól, aki jól érti a történetet. Nem akkor történt meg
ugyanis az, hogy dicső, isteni lényege lett. Neki mindig is az volt. Jézus, a
Fiúisten, mindig is volt. Nem teremtetett, hanem örökké létező. A megdicsőülése
azt jelenti itt, hogy





















