A megkülönböztetés művészete tanulható!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 10,30-42 alapján

Ha valami barkácsboltba, autósboltba, szerelvényboltba vagy hasonlóba kell menni, én jobb szeretem elkerülni ezt a feladatot, és másra bízni. Ennek egyetlen oka van. Ha visszakérdeznek, még a kérdést sem értem, hiába az anyanyelvemen hangzik el. Viszont ha például szövegszerkesztővel kell dolgozni, akkor nyeregben vagyok. Bármilyen kinyomtatott oldalt reprodukálni tudok, ránézésre megmondani, hogyan készült, és ráadásul tízujjas vakíróként gépelek. Szóval ez az én terepem.

Benedek Tibor olimpiai bajnokvízilabdázóval és egykori szövetségi kapitánnyal hallottam egyszer egyinterjút, ahol mesélte, hogy többször kinevették már, hogy mennyire nem tud focizni. Őszerinte azonban ez teljesen természetes, mivel úgy nőtt fel, hogy amikor mások az utcán rúgták a bőrt, ő uszodába ment a barátaival. Vagyis ha focizott volna, tudna is focizni. Majd elmesélte, hogy hogyan tanult meg nyilatkozni, amikor szükség lett erre. Holott előtte ezért is kinevették. Sokat köszönhetek ennek a vele készült interjúnak, mert ezt a jelenséget szoktam azóta én is jelezni, amikor vagy kinevetnek a hiányosságaim miatt. A szövegszerkesztést és a gépelést évekig iskolában tanultam. A barkácsolásban vagy az autószerelésben viszont nem vagyok jártas. Vagyis csak annyi a kérdés, hogy időt, energiát és figyelmet fordítottam-e valamire vagy sem.

Ma arról fogunk beszélni, hogy a megkülönböztetés művészete tanulható. Aki jártas a barkácsolásban, az szemre megmondja, milyen csavar való valahová. Mert megtanulta és kitapasztalta. Rendelkezik a megkülönböztetés művészetével azon a területen. Aki viszont nem töltött ezzel időt, az természetes, hogy még a kérdést sem fogja érteni, és megijed.

Ez történik Jézussal és zsidó hallgatóságával is. Jézus pusztán felhívja a figyelmüket arra, hogy Isten dolgaival kapcsolatban nem rendelkeznek a megkülönböztetés művészetével. Erre ők megijednek, zavarba jönnek, sőt bepöccennek. Jézus továbbra is észérvekkel jön, ők viszont annyira leblokkolnak, hogy meg akarják kövezni. Ők annyit tudtak – barkácsnyelven szólva –, hogy létezik a facsavar. Amikor pedig Jézustól megtudják, hogy az nem fából van, hanem vasból, kiborultak…

Igénkből csak annyit látunk, hogy „újra köveket ragadtak”. Az előzményekből azonban kiderül, hogy János evangéliumában már negyedszer akarják halálra kövezni. Itt már úgy nyit a történet, hogy ott szorongatják ezeket a kődarabokat, hogy lesújtsanak rá. Jézus szavai alatt végig ezt fogják a kezükben. Ő azonban a megkülönböztetésére hívja fel a figyelmüket. Azt, hogy sokkal több dolog van égen és földön, mint amihez ők érthetnek. Ha pedig Isten dolgairól van szó, akkor ez különösen igaz. Időt és energiát kellene fordítaniuk arra, hogy tanuljanak és minél több mindent megtapasztaljanak róla, és csak azután döntést hozni. Ők azonban csak a saját, meglévő ismeretükbe kapaszkodnak, hogy ha a facsavar facsavar, akkor fából kell lennie és kész! Mivel pedig Jézus be akarja bizonyítani, hogy a facsavar vasból van, és faelemeket rögzítenek vele egymáshoz, ezért újra meg akarják kövezni. Jézus azonban kimenekül a kezük közül negyedszer is. Még nem jött el az ő órája.

Hogyan mutat rá Jézus arra, hogy nincsenek birtokában Isten dolgaiban a megkülönböztetés művészetének? A saját cselekedeteire és a Szentírásra mutat rá. Lélektanilag fantasztikus, ahogyan János evangélista rögzíti, hogy ezekkel egyáltalán nem tudnak vitatkozni. Ez természetes, hiszen az említett megkülönböztetésben nem jártasak. Amit látnak, ahhoz nincs elég információjuk és tapasztalatuk. Ezért belekapaszkodnak Jézus néhány szavába, és csak ezeket ismételgetve vádként, hagyják, hogy az érzelmeik elragadják őket. Vagyis az egy természetes dolog, hogy nem értünk mindenhez. A baj ott van, ha ennek ellenére is megpróbáljuk bebizonyítani, hogy igazunk van…

A megkülönböztetés művészete. Megkülönböztetni, hogy mi a facsavar és mi nem az. Hogyan lehet bebikázni az autó lemerült akkumulátorát, és hogyan nem? Hogyan lehet megszerkeszteni egy dokumentumot a számítógépen, és hogyan nem? Hogyan lehet megállapítani, hogy Jézus Isten Fia, és hogyan nem?

Megkülönböztetni azt, hogy mi táplálja az ádventünket és mi nem? Mi az, amire olyan szinten szüksége van a lelkünknek ezekben a napokban, mint a levegőre, és mi az, ami bár látszólag szükséges, mégis gúzsba köt minket? Megkülönböztetni azt, hogy nem egyszerűen a Kisdedhez közelítünk a betlehemi istállóban, hanem az Isten Fiához. Megkülönböztetni, hogy mi az, ami valóban táplálja a hitünket a hagyományból, és mi az, ami ragadós-cuppanós mocsárként csapdába ejt belőle.

Megkülönböztetni a csavart a szegtől, az autó ablakmosóját a hűtőfolyadéktól, a szövegszerkesztőben a kurzort a betűtől. De hogy tudom megtenni ezt? Hát úgy, hogy megtanulom. Emlékszem, amikor az USA-ban éltem, és azt sem tudtam, hogyan kell bezárni a lakásom ajtaját. Mivel én soha nem láttam olyan zárat, meg kellett tanulnom. Ez a tanulás rejlik a megkülönböztetés mögött. Sokan egyszerűen ösztönösek szeretnének lenni. Ám az ösztön csalóka! Bármi, ami beidegződött, ösztönössé válik. A rossz is. Az a megkülönböztetés művészete, hogy mérlegre teszem azt, amit csinálok, vagy amivel találkozom. A mérlegelést pedig a tudásom adja.

Tanulni, hogy meg tudjunk különböztetni. Karácsony fantasztikus szemléltetése ennek. Jézus nem egyszerűen eljön a világba, és elkezd működni, hanem elkezd magzatként fejlődni Mária méhében, majd felsíró újszülött korától elkezdi tanulni és megtapasztalni az emberlétet. Időt ad magának.

Az alapigénkben szereplő zsidók úgy gondolták, hogy ha ők az Istenről szóló hagyományban nőttek fel, akkor ők fújják a passzátszelet. És ha sokan ugyan azt állítják, akkor pláne. Ám a később Pál első thesszalonikai levelében leírt állítás lesz igaz: „A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” Mindent megvizsgálni, és ezzel lehetőséget adni a megkülönböztetésre.

Mi azonban ösztönösen mindannyian addig jutunk – nincs ebben semmi szégyellni való –, hogy „Mivel tudom, hogy az facsavar, ezért joggal mondom róla, hogy fából van.” Vagyis ha megtérünk, akkor aztgondoljuk, hogy már hirtelen mindent helytállóan tudunk Istenről. Pedig mégcsak ízelítőt kaptunk. Kutatni, gyakorolni, tanulni, tapasztalni kellene még.Gyönyörű volt látnom az USA-ban, hogy ott rengeteg keresztyén beiratkozik a teológiára általános, alap szintű teológia szakra. Nem azért, mert egyházi pályán szeretnének majd dolgozni, hanem azért, hogy mélyebben értsék, amit átélnek. Azért, mert komolyan veszik. Mert mankókat szeretnének, amik segítik őket a hitükben. Nem akarnak megtéveszthetőek lenni a hitükben, ezért tanulnak és tapasztalatokat gyűjtenek a megkülönböztetés művészetéhez.

A megkülönböztetés művészete tanulható. Erről gondolkodtunk ma. Jézus önmagára irányítja a figyelmet. Nem dicsekvésből, hanem azért, mert belőle fakad élet. Belőle, aki Istenként embertestbe bújt. Aki a magzati kort és a felnövekedés 30 évét sem sajnálta arra, hogy beletanuljon az emberlétbe, és megtapasztalja azt. Példát mutatott alázatból. Példát, amit követhetünk. Ráadásul nem vakhitet kér tőlünk, ahol szolga módra végrehajtunk mindent, hanem ahogyan Tamásnak odatartotta tapintásra és megvizsgálásra a sebeit, nekünk is odatartja önmagát, hogy nyugodtan vizsgáljuk meg. Gyakoroljuk a megkülönböztetés művészetét. Mert élet fakad belőle. Ámen.