A kép forrása itt található |
Igehirdetés 5Móz 11,26-28 alapján
Idén szilveszterkor rendhagyó hangulatú
igehirdetéssel búcsúzunk az óévtől. Ez lesz a központi gondolatunk: a vallássérültek
vigasztalója.
A vallássérült szó nem az én találmányom.
A valláspszichológiában létező szakszó. Teljes megértéssel és szeretettel azt fogalmazza
meg ez a kifejezés, hogy eltorzított módon kaphattunk képet a vallásról és
Istenről. Sokszor a kisgyermekkor légköréről van ilyenkor szó, de számos
esetben a kamasz- vagy akár felnőttkorról.
Van, amikor úgy érhető tetten, hogy a
szülő Istennel fenyegetőzik: „Vigyázz, mert ha én nem is látom, látja az Isten
és megver majd érte!” És mi ez, ha nem a végtelenül szerető Isten képének
eltorzítása? Van aztán, amikor úgy érhető tetten, hogy valakinek csak az Isten
haragjáról és a bosszúállásáról beszélnek. És sorolhatnánk tovább a példákat.
De nem csak a szülő okozhat
vallássérülést. Lehet az nagyszülő, testvér, lelkész, tanár vagy bárki. És ott
a korszellem. Az előző rendszer vallásellenessége önmagában árasztotta ezt mindenkire.
Éppen ezért létezik az, hogy akkor mégis virágzott a keresztyén élet, elvégre
az előző korszellemben nevelkedettek éltek. Mára azonban azok a generációk
nőttek fel, akik a társadalmi anyatejjel szívták magukba a vallássérültséget. Minimum
a kettős neveléssel. És még egy fájó csoportot meg kell említeni. A lelkészek
gyermekeit. Bár közel nem mindenki lett súlyosan vallássérült közülük, mégis
sokan kerültek ki mindig is közülük.
Nyomasztó kifejezést, és még nyomasztóbb
hangulatot hoztam most ide. De nem önkényesen tettem, és nem az ebben lévő tocsogás
a célom. Innentől már a feloldás felé haladunk. Ez ugyebár a központi
gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.
Látszólag az igénk is nyomasztó. De csak
látszólag! Álruhás evangéliumi hírnökről van ugyanis szó, amit alaposan meg
kell vizsgálnunk, hogy megtaláljuk a belőle fakadó élet forrását. Nézzük hát!