2018. december 10., hétfő

Aki észreveszi a nem túl különleges embert is





Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. december 10-i alkalmon, Lk 2,20 alapján.





Annyira jól ismerjük a betlehemi történetet, hogy észre sem vesszük az igazi mondanivalóit. Egyszerűen megnyugszunk, hogy „Igen, igen, így van a történet.” Ma azonban mi egy másik nézőpontba helyezkedünk. Hoztam Nektek egy képet, amit sok évvel ezelőtt találtam egy keresztyén újságban. Ez áll rajta: „Csak finoman kérdezem: Hol voltak a fontos emberek?” És nyilak mutatnak a következőkre: állatok, külföldiek (a napkeleti bölcsek), trágya, kis senkik (Mária és József), valamint jó munkás emberek (a pásztorok).
És tényleg! Mária és József nem előkelő emberek voltak. A napkeleti bölcsek külföldről jöttek, mert a helyiek hiába ismerték ugyan úgy a jövendölést, nem értették meg a jeleket, csak a gyüttmentek. És ahogy alapigénk szereplőiről hallottuk, a pásztorok a nyájuk mellől jöttek el. Ők a társadalom alja voltak. Éppen ezért nekik Isten külön meghívót küldött az angyalok által. Jézus és az Atyaisten ilyen antrét, ilyen belépőt választottak a világba. Méghozzá egy istállóban, ahol a fűtést az állatok lehelete és trágyája biztosította csupán, és az újszülöttet bölcső helyett az állatok etetőjébe tették bele.
Jézus aztán 30 évesen kezdett csak el isteni szerepében működni az emberek között. Ez alatt a 30 év alatt tehát csak a társadalom aljának szólalt meg az örömhír, hogy el fog jönni a változás. A társadalom elitjének és megbecsültjeinek még sokáig várakozniuk kellett.
Erről szólt a múlt heti első videó az áhítat idejében, ami
„A fiú” címet viselte. Nem kellett, hogy tetszen mindenkinek. Ez a műfaj nem ezért született, hanem azért, hogy elgondolkodtasson, megállítson gondolatban és saját kérdéseket szüljön. Modern betlehemes, amit az igehirdetés után újra meg fogunk nézni. [A bejegyzés alján megtalálható.] Azzal a gondolattal játszik el, hogy milyen lett volna, ha a mi világunkban születik meg a Megváltó? A rövidfilm készítőinek válasza az M3-as autópálya és a mai kor megvetett emberei. A fiatal pár, akiknek ebben a korban még autójuk sincsen, sőt nem különösebben szépek és csak átlagosak. Egy túlsúlyos, román kamionsofőr, aki románként a magyarok között, vándor életmódja és kövérsége miatt pedig a legtöbbek szemében megvetett. Egy prostituált és egy másik kamionsofőr, akik megvetettsége annál hangsúlyosabb, hogy őket Kovács Patrícia és Nagy Ervin, elismert és híres színészeink alakítják. A helyszín pedig egy az autópálya melletti nyilvános WC, amiről tudjuk, hogy akkor is koszos és lepukkant, ha ki van takarítva.

afiu.hu interaktív honlapon el lehet olvasni, hogy mit jelent a kamionos tetkója, hogy kerülnek villanásszerűen a képbe focilegendák (Káká, Ronaldo és Messi), vagy milyen plakát van a nyilvános WC falán. Aztán megjelenik a rendőrség. Izgalmas kérdés, hogy ők mit jelentenek ebben a történetben. A hangsúlyt azonban átveszi az újszülöttről készített elmaradhatatlan fénykép mutogatása és a birkanyáj, ami a rendőrautó és a kamion között megjelenik.
Túl jól ismered karácsony történetét. Távolodj el kicsit tőle, mintha egy makettasztal lenne! Nézd meg felülnézetből! Nézd meg oldalról! Figyelj egyszerre csak egy részletre benne! Megláthatod például ezt, amiről ma gondolkodunk együtt, hogy Isten észreveszi a nem túl különleges embereket is. Még Téged is, aki kamasz vagy, esetlen és időnként önmagad számára is égő. Még Téged is, aki talán kívülről menőnek tűnsz, de foggal-körömmel rejtegeted, hogy mégsem találsz magadban semmi különlegeset. Még Téged is észrevesz Isten, akit kinevetnek az osztálytársai és az iskolatársai. Még Téged is, aki tanárként már nem a társadalom elitjébe tartozol.
Nem baj, ha nem érted és nem érzed még a szívedben, hogy miért fontos Jézus születése. Egyelőre csak engedd meg magadnak annak a tudatosulását, hogy Isten nem csak a kiváltságosakkal foglalkozik, vagy azokkal, akik előre furakodnak a sorban. Ő azokat veszi előre, akik nem túl különlegesek mások szemében. Utána azonban kivétel mindenki felé odafordul.
Az alapigénk arról szól, hogy a pásztorok az istállóban tett látogatás és a Megváltóra való rácsodálkozás után úgy tértek vissza az állataikhoz, hogy dicsőítették és magasztalták Isten. Fontos a sorrend. Először útra kell Neked is kelni lélekben, hogy magad tapasztald meg azt, amiről mesélünk Neked áhítatokon, hittanórákon, gyertyagyújtásokon és más alkalmakon. Vagyis Istenről és Jézusról. Aztán szükséged van arra, hogy eljöjjön annak az ideje, amikor nem csak az elméddel érted, hanem meg is tapasztalhatod az egész lényeddel a Jézussal való találkozás élményét. Csak ez után születik meg az Isten dicsőítése és magasztalása. Ámen.


5 megjegyzés:

  1. Noha én már jócskán túl vagyok a középsulis éveken, de mégis... Jucus szavai olyanok, mintha nekem is szólnának. Köszönöm szépen! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felnőttek is ülnek a diákokkal a padokban. ;)
      Azt hiszem hogy a kérdés itt a nyelvezet. Mert az üzenet azonos, csak mindenkinek a saját nyelvére kell lefordítani.

      Törlés
    2. Igen, valóban ez a kulcs. :-) De Jucus remekül csinálja, mert mindenki számára érthető, amit ír/mond. :-)

      Törlés
    3. Én köszönöm, hogy van mit visszajeleznem! :-)

      Törlés