Lényeglátás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Júd 14b-25 alapján a Miskolci, belvárosi templomban 2018. december 9-én, ádvent második vasárnapján.

Talán egy éve történt. Korán sötétedett, mint most. A szüleimhez tartottam autóval. Jól ismert úton mentem, mivel itt nőttem fel. Ahogy túl voltam az utolsó nagy kanyaron, rögtön megláttam a még távolban lévő szülőfalum fényeit. Aztán az öröm helyét átvette a vészvillogó néma hangja a fejemben. Bár még csak messziről, de piros és kék villogó fényt láttam. Próbáltam csitítani az aggodalmamat, hogy hátha a szüleimet, vagy mást ért baj, és azért áll ott egy rendőr-, mentő- vagy tűzoltóautó. Ahogyan óvatosan közeledtem, felkészülve minden eshetőségre, megláttam a fény forrását: villogó reklámfény volt. Fényújság, amit a falu szélén lévő vállalkozásra szereltek fel újonnan. Azóta is mindig megijedek először, de már rögtön kapcsolok: rám nézve vaklárma. A fény más üzenetet hordoz. De akkor is mindig kiköveteli magának a figyelmemet.

Bár az iskolai áhítatokon máshogy prédikálok, ilyenkor el szoktam árulni már az elején, hogy miről fogok beszélni. Így a természetes elkalandozás közben bárki vissza tud kapcsolódni a fősodorba. Ma a lényeglátás lesz a központi gondolatunk. Nézzük, hogy hogyan és mire vezet el bennünket ebben az alapigénk, amit Júdás leveléből hallottunk, és amit összegyúrunk majd a fenti reklámfény figyelemfelhívásával!

Először is kezdjük ott, hogy

ez a Júdás nem Iskáriótes Júdás, tehát nem a Jézust eláruló Júdás. Ahogyan nálunk is sokan vagyunk azonos keresztnévvel, ők is így voltak. A levele nagyon rövid. Mindössze másfél oldal az új kiadású Bibliában. A hangulata pedig messze áll a szívderítőtől… A szerző azzal a céllal írta, hogy segítsen egy gyülekezetnek, akik azt se tudták már, hova kapkodják a fejüket. Mint a fenti reklámfény: minden magára vonta a figyelmüket. Ennek az volt az oka, hogy egyre különbözőbb dolgokat mondtak Jézussal kapcsolatban, hogy mit kellene hinniük róla, és rajta keresztül milyennek kellene látniuk a világot. Ezek pedig rendre ellent mondtak egymásnak. Ha már a fényújságnál járunk így is mondhatjuk: mintha egy nagy kereszteződésben nem lennének összehangolva a lámpák, és mindegyik, minden irányból zöldet mutatna. Tehát készen volt a káosz. Azt se tudták a gyülekezeti tagok, hogy mit csináljanak.

Azok a dörgedelmes, kemény szavak, amik az igehirdetési igében elhangzottak, erről szólnak. Hogy miért nem lehetett ezt érteni? Egy példával elmondom.

Sokan tudják Önök közül, hogy a Kossuth óvoda és iskola lelkésze lettem ettől a tanévtől. Év elején, amikor megvoltak a tanév programjai és időpontjai, valamin nagyon meglepődtem. Azt láttam, hogy október folyamán evezős verseny lesz nálunk. Mivel még sokszáz fontos kérdésem volt, nem firtattam ezt, csak magamban gondolkodtam. „De hát nem folyik itt se a Duna, se a Tisza! A Szinván lesz evezősverseny? Hogyan?” Aztán egyszer csak megtudtam, hogy az evezős verseny egy rövidítés, amiből az „ev” kezdet az evangélikust jelenti. Nem sportesemény, hanem egy vetélkedő, evangélikus iskolásoknak. Nekem azonban, aki még csak bejáratós vagyok a helyi kifejezésekben, az evezős verseny vízi versenyt jelentett.

Ebben a dörgedelmes igében is valami ilyesmiről van szó. Vannak olyan bibliai részek, amik önmagukban is gyönyörűek és érthetőek számunkra (például a szeretethimnusz), és vannak olyanok, amiknek különösen mögé kell néznünk, mert érződik rajtuk, hogy egy másik kor emberéhez íródtak. Ők a maguk világában értették ezeket, mi azonban nem. (Elég csak arra gondolniuk, hogy „A Villanynál találkozunk!” Aki nem ismeri a belvárosi Villanyrendőr megállót, pöszén fog nézni. No és Miskolc az a hely, ahol az „avas” pozitív szó a hegy/domb miatt…)

És hogy miről ír konkrétan Júdás ebben a szakaszban, a mi nyelvünkre lefordítva? Arról, hogy fontos megtanulniuk a címzetteknek, hogy meglássák a lényeget. Ott van körülöttük sokféle irányzat a keresztyénségen belül és kívül is. El lehet veszni a részletekben, és el lehet tölteni vele az időt. Csakhogy akkor úgy járnának, mint ha napjainkban valaki vendéget vár, és annyira keres mondjuk egy hozzávalót a kamrában, hogy hagyja elveszni az időt. Lehet, hogy a keresett hozzávaló meglesz, csak az étel nem készül el, mire odaér a vendég, és nem lesz rendben a lakás. Vagyis arról ír nekik Júdás, hogy el lehet tölteni az időt mindenféle gondolatokkal, de a lényeg látása a Jézussal való kapcsolatuk. Beszélhetnek bármilyen okosakat, ismerhetnek bármennyi részletet, hogyha az istenkapcsolatuk meggyengült.

Nos, megvannak a hozzávalók a közös gondolkodáshoz. Fényújság, ami mindenáron magára akarja vonni a figyelmünket. A Júdás leveléből kihámozott üzenet a lényeglátásról Jézussal kapcsolatban. És adott hozzá az ádventi idő, amiben most járunk. Gyúrjuk akkor össze ezeket a hozzávalókat, és nézzük, hogy minket milyen lényeglátásra visznek el!

A legtöbb embernek ádvent az év legzsúfoltabb, vagy az egyik legzsúfoltabb időszaka. Minden és mindenki az időnket kéri. A pénzünket is persze, de az időnk még értékesebb ilyenkor. Most, két héttel karácsony előtt általában elképzelni sem tudjuk, hogyan fogunk elkészülni mindennel. Arról pedig nem is álmodunk, hogy kipihentek leszünk, csak bízunk benne, hogy az ünnep hangulata átbillent majd minket a holtponton, és nem tesszük tönkre a körülöttünk lévők ünnepét a kimerültségünkből adódó feszültségünkkel.

A sötétben villogó fények világára lefordítva: minden ki van világítva. Házak, kirakatok, bódék és utcák. Gyönyörűek. Bőven van miben gyönyörködnie a szemünknek és a szívünknek. Minden a figyelmünket akarja felhívni valamire. De a Júdástól tanult lényeglátás felteszi nekünk a kérdést, hogy ha ennyi mindennel el tudjuk tölteni az időt, akkor észrevennénk-e, ha a kivilágított város felett megállna a lángcsóvás betlehemi csillag? Észrevesszük-e az ádvent és a karácsony igazi üzenetét? Meglátjuk-e a lényeget? És hogy mi a lényeg? Az, hogy lehet másképp! Lehet nem csak szenvedni a lelkemben, hanem gyógyulni az élettörténetemből! Nem muszáj csak túlélnem az életet, hanem még nekem is lehet igazi, pezsgő életem! Még nekem is van bűnbocsánat! Én is képes lehetek megbocsátani valakinek, és nem kell elpusztítania a harag mérgének. Ezt hívjuk úgy, hogy kegyelem.

Ádvent nem csak ezt a néhány karácsony előtti hetet jelenti. A szó maga eljövetelt jelent. Jön, érkezik a Megváltó! A történetmesélés szintjén a jászolban gőgicsélő Kisjézusról, a lelkünk szintjén azonban a felnőtt Jézusról szól. A feltámadott Úrról, aki testén viseli a kereszten szerzett seb- és szeghelyeket. Őt várjuk az életünkben fenséges és dicsőséges Istenként, ahogyan Júdás írja. Várjuk azt, amikor az egész világot feloldozza majd a kínok alól. És várjuk azt, amikor életünkben először, vagy sokadjára, a saját életünk kínjaiból feloldoz minket. Az erre való sóvárgás a személyes ádvent. Várjuk, hogy a mi szívünkben is megszülessen és otthonra leljen az, Aki megvált minket a kínlódásainkból.

Lényeglátás. Meglátni az ezernyi fény között a Jézust hirdető lángos csillagot. Megérteni a róla szóló történetekből a lényeget, hogy ő értünk jött. Rádöbbenni arra, hogy ő nem csupán a múlt része, hanem a jelenünké és a jövőnké is. Megsejteni azt, hogy még mi is élhetünk másképp. Megérteni azt, hogy most, ádventben, különösen sokszor kell döntenünk, hogy mire szánjuk az időnket. Meglátni azt, hogy a szeretteink nem a részletekben vágynak tökéletes karácsonyra, hanem lelkileg. Megérezni azt, hogy milyen az egészséges értékrendünk. Erről gondolkodtunk ma együtt.

Minden a figyelmünket követeli. Mi azonban dönthetünk úgy, hogy megkeressük a lényeget, és akkor is arra fókuszálunk, hogyha minden más el akarja terelni a figyelmünket. Ámen.