2018. december 19., szerda

Az "elég jó" karácsony lesz a tökéletes!

A kép forrása itt található



Igei gondolatok a Kossuth általános iskola karácsonyi műsorán Lk 2,6-7 és 1Kor 13,1 alapján Miskolcon, 2018. december 19-én.



A mai ünnepen arról gondolkodunk együtt, hogy az „elég jó” karácsony lesz a tökéletes karácsony. Valószínűleg többeknek beugrott Önök közül az „elég jó anya” fogalma, amit Donald Winnicott alkotott meg jó pár évtizeddel ezelőtt, és mostanában ismét reneszánszát éli. Arról szól ez a kifejezés, hogy egy tökéletesnek tűnő anya (vagy apa) mellett nagyon terhelő felnőni. Aki azonban „csak” „elég jó” próbál lenni, az meg tud maradni az egészséges szinten. Mi most ennek a nyomán gondolkodunk az „elég jó” karácsonyról.
A gyermekeiknek az utóbbi hetekben többször meséltem arról, hogy egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények Jézus születésekor. Mi utólag persze romantikusan átszínezzük őket, de ahogyan az előbbi is hallottuk,
Mária egy állami rendelet miatt idegen helyen szült, majd szállást sem kaptak, így az állatok istállójában hozta világra a világ Megmentőjét. Még saját korának gyermekvárási szokásait sem tudta teljesíteni, nem hogy tökéletes babavárása lett volna. Azonban ahhoz a helyzethez képest, amiben Józseffel voltak, elég jól sikerült alkalmazkodniuk a valósághoz.

Ehhez hallottuk még második bibliai mondatként a talán szintén ismert mondatot, ami az ún. szeretethimnusz kezdete: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom.” Vagyis ismét csak arról van szó, hogy törekedhetünk bármilyen tökéletességre, de az önmagában soha nem fog értéket közvetíteni. Csak üres kéreg marad, tartalom nélkül.
Kedves szülők! Önök nagyon nehéz helyzetben vannak, amikor jelen kor kihívásai között kell elkészülniük az ünnepekre. A gyerekek előtt ezt nem részletezem, de tudjuk mindannyian, hogy több okból is nagyon nehéz ez. Hát még az, hogy lélekben is a gyerekekre tudjanak hangolódni…
Éppen ezért madzagolja most Isten a szívükre azt, hogy ő akkor sem akart tökéletes karácsonyt, és most sem kéri ezt. Csak „elég jó” ünneplésre kapnak felkérést. Sok év múlva, amikor a gyermekeikből felnőttek lesznek már, arra fognak szívesen emlékezni, amit a jelenlétükből kapnak ezekben a napokban. Egy ölelésre, egy mesélésre, egy közös nevetésre, és leginkább az együtt töltött időre. Nem pedig a tökéletes részletekre.
Ezennel Isten leoldja Önökről a tökéletesség igényét! Nem kell elérhetetlen célokat követniük! Lehetnek azok, akik. Pont így szereti Önöket Isten. És a gyermekeiket is. Az egész világ Megmentőjeként érkezett meg a történelmi karácsony éjszakáján. A mostani ünnepen pedig az Önök Megmentőjeként érkezik. Ő a tökéletes. Önöknek csak elég jónak kell lenniük. Ámen.

1 megjegyzés: