2019. március 5., kedd

Lassíts!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. március 4-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.



Ismered az Eragon-könyveket? Egy filmre is emlékezhetsz ezzel a címmel, de azt egy rész után leállították, mert nem sikerült jól elkészíteni. A könyveket azonban igen. Az egész világot meglepte, hogy a négy könyv szerzője még kamaszként jelentette meg az elő részeket. És bár fantasyról van szó, gyönyörű nyelvezete és világa van az egésznek.
Fantasy, aminek a szerzője A gyűrűk urán nőtt fel. Lehet, hogy a többeteknek A gyűrűk ura nem mond már semmit, bár a hozzá tartozó (A) hobbit filmek talán igen, mivel ezek később jelentek meg. Ennek a legnyűgöző világát vette alapul az Eragon-könyvek szerzője, Chrostopher Paolini. Ő azonban egy egészen eredeti történetet alkotott belőle.
A Középföldén élő Eragon egy hétköznapi fiú egészen addig, amíg egyszer talál egy sárkánytojást. A sárkány kikel neki, ő pedig sárkánylovas lesz. (Oké, elismerem, ez meg a Trónok harcára emlékeztet…) És most jön a lényeg, amiért elétek hoztam ezt! Eragon megtudja, hogy a sárkánylovasok az elméjükben – minden külső szó nélkül – tudnak beszélni a sárkányaikkal. Ez is lehetne az imádság felé mutató rész, ezt is elismerem. Mi azonban ennél is tovább megyünk. Eragonnak csendben kell figyelnie a körülötte lévő világot. Így tudja kifejleszteni magában a sárkányával, Saphirával való kapcsolatot. Egy fenséges részben az író elénk tárja, hogy az addig jobbára mozdulatlannak tűnő világ hogyan nyílik ki előtte. Rájön, hogy ha lassít, és igazán figyel, akkor a természetben állandóan sok minden történik. Lassíts! Ezt tanulja meg. Mert aki lassít, az sokkal több mindent élhet át, mint aki végigrohan mindenen.
Lassíts! Ezzel az üzenettel folytatjuk tovább az imádság világát.
Lassítani. Amikor beülünk a belső szobánk csendjébe, akkor először adjuk meg a tudatos lassítás idejét. Legalább egy-két percet, vagy akár többet is. Mikor mennyi idő alatt tudunk visszább venni a lelki iramból. Ahogy Eragont elkezdte lenyűgözni a hangyák munkája, a madarak apró neszezése, a napfény haladása vagy a szél mozgatta levelek világa, mi is ezt érhetjük el. Ahogy lassítunk, és tudatosan elkezdünk figyelni, egyszer csak kiderül, hogy nincs beszédesebb a csendnél. Ezt pedig komolyan gondolom! A legtöbb és legnagyobb dolog a csendben történik.

Két nap múlva elkezdjük nagyböjt idejét. Sok mindenről szól ez az időszak. Mi pedig a mai naptól a témákat ezzel is párosítjuk. Hiszen az egyik, amiről böjt szól, az pont a lassítás. Nem azért némul el a farsangi forgatag, vagy mondanak le a gyakorló keresztyének a húsról, az alkoholról vagy bármi másról, mert szivatni akarják magukat. Hanem ezért, hogy a lassítás által a lényegre figyelhessenek. Figyelhessünk. Lassítani. Tudatosan csendesebb időt élni, hogy legyen idő elmélyedni a részletekben. Lassítani, hogy böjt végére megszülethessen bennünk a húsvéti csoda. Az, hogy megérezze, megsejtse és megértse a szívünk, hogy mit tett értünk Jézus. Lassítani, hogy ne átrohanjunk az életünkön, hanem észre vegyük azt, ami igazán fontos.
A múlt héten a randik világa felől közelítettünk az imádsághoz. A lassításhoz is segíteni tud nekünk. Általában úgy kezdődik két ember vonzalma, hogy lopva pillantanak csak egymásra. Aztán elindul a szemezés. Ekkor a barátaid „De milyen ő?” kérdései közül sokra nem is tudsz válaszolni. Nem azt figyeled. Sok részletet nem tudsz még a külsejéről sem. A randikon azonban szoktak jönni azok a különleges időszakok, amikor csak ültök egymással szemben, és figyelitek a másikat. Lelassítotok. Bármi is történik körülöttetek, Ti csak a másik arcára szegezitek a tekinteteteket. Most már számtalan részletet észre vehettek. Egy szeplőt, egy gödröcskét az arcon, egy pöttyöt a másik szemében, a nevetéstől finoman összehúzódó bőrt, vagy bármi más részletet. Ha nem lassítanátok le, nem ismernétek meg egymást jobban. Sem külsőre, sem a belső világotokban.
Azt kértem Tőletek, hogy tegyetek félre mindent, amit eddig az imádságról hallottatok a sorozatunkat megelőzően. Engedjétek, hogy először egy új világot mutassak be Nektek! Az imádság is olyan, mint mondjuk az úszás. Azt is annak nevezzük, ha pár karcsapással haladsz nyáron a Balatonban, de azt is, amikor Hosszú Katinka az egész világot elkápráztatja. Vagyis attól, hogy alapszinten tudsz úszni, nem csak annyit jelent az úszás. Ugyan így van az imádsággal is. Attól, hogy találkoztál már pár elmondott szóval, amit imádságnak hívnak, még nem tudod, mi minden mást is jelent imádkozni. Ez egy olyan gazdag világ, hogy soha nem ismerhető meg teljes egészében. Éppen ezért mindig képes új és új dolgokkal meglepni.
Mi ebből négyet ismerünk meg. Az első három már megnyílt előttünk. Először az ún. belső szobáról beszéltünk, ahol azok lehetünk, akik vagyunk. Utána arról, hogy mint a randi igazi lényegénél, itt is az történik, hogy jobban megismerhetjük magunkat is és a másikat is, jelen esetben Istent és Jézust. Ma pedig arról, hogy az imádságban mennyire fontos a lassítás. Lassítás, hogy észre vegyük azt, ami bennünk történik. Innen folytatjuk jövő héten az utolsó, imádsággal foglalkozó résszel.
Isten tapintatosan, de lelkesen vár Benneteket az imádság igazi, gyönyörű világában. Ámen.

5 megjegyzés:

  1. Eragon... Gyűrűk ura... De régen hallottam róluk...! :-)

    A legtöbb és legnagyobb dolog a csendben történik - ez is mennyire igaz (magamat is emlékeztetnem kell minderre!).

    Nagyon várom a lezárást! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az előbb felkerült a lezárása is ennek a sorozatnak.

      Évek óta járok Dobogókőre lelkigyakorlatra. Ott teljes szilencium, vagyis némaság van. És valóban, soha nem történik bennem annyi minden, mint azok alatt a napok alatt... Mindezek mellett pedig szeretem a fantasy műfajt. ;)

      Törlés
    2. Dobogókőről már hallottam. :-) Egyszer egy ilyesmit kipróbálnék én is! ;-) Biztosan jó lehet... :-)

      Törlés
    3. Zseniális az, ahogyan ez ott működik. Most tavasszal felújítást kezdenek, így átmenetileg más helyeken szerveznek lelkigyakorlatokat, de kb. ősztől újra lehet menni. A manreza.hu oldalon lehet tájékozódni, ha bővebben érdekli.

      Törlés