Van, amikor igenis kellenek szavak!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. március 11-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.

Melyik a legfontosabb szó számodra? Melyik hordozza a legkülönlegesebb értéket számodra? Ne gondolkozz túl sokat, inkább zsigerből válaszolj! (Várok néhány másodpercet.)

Miután megfürdött a lelked ebben a szóban, most nehezet kérek Tőled. Pontosabban fájdalmasat. Képzeld el, hogy soha többet nem hallhatnád ezt a szót! Amikor egy élethelyzetben szükséged lenne arra, hogy kimondja Neked a másik, ő nem tenné meg. Vagy Te lennél képtelen kimondani.

Most könnyebbet kérek. Idézz fel olyan helyzetet, amikor beszélgettél valakivel és nem találtad a megfelelő szót! A másik azonban ráérzett és eltalálta, hogy mi volt Benned. Valószínűleg észrevetted ekkor, hogy amint meglett a megfelelő szó, segített a helyzetet is jobban megérteni. Mert van, amikor azt érezzük, hogy nem lehet bármelyik hasonló szót használni egy helyzetben, hanem csakis egyetlen fejezi ki jól a lényeget.

Mind a két eset azt mutatja meg nekünk, hogy van, amikor igenis kellenek szavak! Ezzel a gondolattal zárjuk majd le az imádságról való gondolkodásunkat a mai napon. Az első alkalmak egyikén,

a randi révén volt szó arról, hogy sokszor mélyebb megismerést ad az, ha a szavak helyett csendben vagyunk. Ugyan így lehet imádság az, amikor egyszerűen csak beleülsz a csendbe. Aztán engeded, hogy hömpölyögjenek a gondolataid Isten előtt.

Van azonban úgy is, hogy kellenek a szavak. Amikor fontos, hogy szavakba öltöztessük azt, ami bennünk van. Ez segít megérteni a mindenkori helyzetünket. Biztosan voltál már úgy, hogy magadban döntésre tudtál jutni, de amint hangosan ki kellett ezt mondani, a szavak fájóan valóságossá tették. Vagy amikor tudtad, mit gondolsz, de amint valakinek el kellett magyaráznod, nehéz volt. Viszont segített is, mert a megfelelő szavakat megkerested hozzá. Ezért lehetnek például lényegesek a szavak az imádságban. Isten jelenlétében ülve, ott, a belső szobádban segítenek, hogy jobban értsd magadat és a helyzetedet. (Egy tipp: Ha nem hall senki, és úgy érzed, érdemes hangosan is kimondani ezeket a szavakat. Vagyis hangosan imádkozva egyedül is. Hidd el, egészen máshogy hatnak, mint csak a gondolataidban kimondva.)

Apropó hangosan kimondott imádság! Emlékszem az első alkalomra, amikor hangosan imádkoztam spontán szavakkal. Vagyis nem egy betanult imádságot mondva, hanem ami éppen bennem volt. Azt hittem, elájulok az izgalomtól. Pedig csak egy szobában ültünk néhány fiatallal, imaközösséget tartva. Nem egy tömeg hallgatta azt. Én azonban nem ilyen környezetben nőttem fel, ezért életemben először kerültem ilyen helyzetbe a teológia elején. De nem csak a hangosan kimondott szavaknál szokott kérdés lenni az, hogy milyen szavakkal imádkozzunk. A válasz az, hogy bármilyennel! Hogy miért?

Például azért, mert Isten úgyis látja a gondolatunkban lévő eredeti verziót, tehát magunkban legalábbis nincs értelme szépíteni. Aztán például azért, mert a bibliai zsoltárok könyve megmutatja, hogy a mélységből keresetlen szavakkal is lehet imádkozni. (Számos zsoltár szövege annyira kemény, hogy nem is nagyon merjük őket felolvasni templomainkban. Még a mai világban is irulunk-pirulunk, amikor ezek némelyikét olvassuk.) És végül például azért érdemes a magad belső szobájában bármilyen szavakkal imádkozni, hogy másokat védj. Azt értem ez alatt, hogy ha Isten felé imádságban kiöntöd például a haragodat, akkor nem a körülötted lévő embereket teszed tönkre. Isten a világ Ura, így őbenne nem tudsz kárt tenni. Mint amikor a felnőtt átöleli a toporzékoló kisgyereket. Azzal, hogy karjaiban tartja a kicsit, ő nem tud kárt tenni saját magában. Viszont mivel kicsi még, ezért nagyon a felnőttnek sem árthat. Vagyis az imádság belső szobájában azért is jöhetnek keresetlenül a szavak, hogy lehetőleg ne magunknak és a környezetünknek ártsunk.

Meg van tehát az imádságban az ideje a hallgatásnak. De megvan az ideje a beszédnek is. Ahogyan a múlt alkalommal, most is hordoz mindez böjti üzenetet nekünk. Böjt az elcsendesedés és a visszavonulás ideje. Ahogyan már mondtam Nektek, nem önsanyargatást jelent ez, sokkal inkább lehetőséget. Mint amikor télen pihen a természet. Hiába nem szereti sok ember a telet, mégis a mi éghajlatunkon a növényeknek szükségük van rá. Ha nem húzódna vissza a téli hidegbe a természet, akkor nem pezsdülhetne fel a természet az előttünk álló hetekben sem.

Böjt is ilyen visszahúzódás. Visszamenni a gyökerekhez a lelkünkben. Felkészülni a virágba borulásra.  Amik elől régóta menekülünk, ott szavakat találni. Nem önkínzásként, hanem mert azt lehet meggyógyítani, amiről tudunk. Amikor pedig úgy érzi a lelkünk, akkor szavak nélkül csak benne lenni a csendben. Nem csak akkor, amikor jól esik ez a csend. Akkor is, amikor tépi, szaggatja a lelkünket. Fontos dolgokat akar ugyanis a felszínre kiáltani. Ahogyan már mondtam Nektek: a csendnél nincsen mozgalmasabb.

Van tehát, amikor igenis kellenek szavak! Az imádság ezernyi színe és íze közül így fejeztük be a negyedikkel, és egyben a számunkra megízlelt utolsóval. Engedjétek, hogy hassanak ezek Rátok! És ne feledjétek: mindent tanulni kell! Imádkozni is. Akik mertek csetleni-botlani ebben a belső szobában, azok oázist találtok a sivatagban. Olyan forrást, ami soha nem apad el. Ti pedig a sivatagos világ dacára is élettel lesztek telve. Ámen.