2019. március 3., vasárnap

Tudod mi a randi IGAZI lényege?

A kép forrása itt található


Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. február 25-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.



Tudod mi a randi igazi lényege? Nos, egészen biztosan nem az, hogy együtt fogtok-e majd járni. Bár sokan erre szavaznának. És nem is más, izgalmas dolgok, amire többen szavaznátok… A mai igehirdetés során kiderül majd, hogy ezek helyett mi az igazi lényege. Tudom, hogy meglepő ez egy igehirdetésben, de mi még meg sem állunk itt! A randi az imádság témájához segít majd hozzá minket ma.
Az előző alkalommal kezdtük el az imádság témáját. Arra kérlek Benneteket, hogy próbáljatok meg mindent félretenni, amit eddig az imádságról gondoltatok! Engedjétek, hogy valami egészen új módon építsem fel Nektek! Sokkal többről szól ugyanis az imádság, mint amit bármelyikünk fel tud fogni róla. Ne csak 1%-ot kérjetek a megismeréséből, ha a 100% felé is közeledhettek! A múlt alkalommal leraktuk az újszerű kép alapkövét a belső szoba képével. Arról beszéltünk, hogy az imádság a lelki belső szobánkban történik, ahol nem kell álarcot öltenünk, és szerepet játszanunk. Ott önmagunk lehetünk.
Ez a randinál is nagy kérdés. Nagy a kísértés, hogy szebbnek, jobbnak és okosabbnak látszódjunk, mint amilyenek vagyunk. Nagy a kísértés, hogy amikor randizunk, akkor felvegyünk egy álarcot, hogy ne azt lássa a másik, amilyenek tényleg vagyunk. Helyette valami kívánatosat szeretnénk kreálni.
Képzeld el, hogy
olyan valakivel mész el az első randira, akivel valamennyire ismeritek egymást! Tudtok már egymásról dolgokat. Mi lehet akkor a randitok lényege? Nos, ahogy már mondtam nem az, hogy együtt fogtok-e járni. Ez csak a következmény, pontosabban a következtetés lesz. Ott tartottunk, hogy olyan valakivel randizol, akivel valamennyire ismeritek egymást. Sok mindent tudtok egymásról, de sok mindent nem. Tehát kíváncsiak vagytok egymásra. Milyen arcai vannak még? Mi a története? És tényleg egymásra vagytok kíváncsiak. Te őrá, ő meg terád. Sőt! Amikor randizol, akkor tudtodon kívül az is érdekel, hogy Te milyen vagy mellette. Kíváncsi leszel arra, hogy mit vált ki belőled. Hogyan érzed magadat vele? Milyennek látod magad mellette? Ez a kíváncsiság a randi igazi lényege. Kíváncsiság arra, hogy milyennek látod őt. És kíváncsiság arra, hogy milyennek látod magadat az ő társaságában. Ebből fogtok következtetni arra, hogy együtt akartok-e járni. (Pontosabban jó esetben ebből következtettek, és nem csak el akartok venni valamit egymástól…)

De mit keres a randi igazi lényege az imádság témájánál? Gyakran hisszük azt, hogy az imádság annyi, hogy elmondok pár mondatot Istennek, aminek a végére kiteszem az áment. Aztán megyek enni valamit, házit írni vagy telefonozni. De ez csak annyit jelent, mintha a falnak beszélnék. Az imádság viszont kapcsolat. Két élő személy kapcsolata. Istené és a Tiéd. A kapcsolatot pedig ki kell alakítani. A szerelmi kapcsolatoknál randival. Nos, bár kissé megmosolyogtató, de az imádsághoz is hozzáköthetitek a randis kíváncsiságot!
Még mindig ugyan azt kérem Tőletek, mint amikor a belső szobáról kezdtünk beszélgetni: Ne akarjatok még szavakat mondani az imádságban! Egyszerűen üljetek bele a csendbe és várjatok! Várjatok Istenre! Képzeljétek el úgy a helyzetet, mintha a randin szabály lenne, hogy nem lehet beszélni! Lehet azonban egymás szemébe nézni. Lehet szabadon megnézni a másikat. Lehet figyelni a gyomrodban repkedő pillangókat. Lehet a teljes figyelmedet a másiknak adni.
Ülj bele a csendbe és várj – jelen esetben – Istenre! Nem néhány mondatot akarsz most odavakkantani neki imádságban, mintha a falnak beszélnél. Nem éred be ennyivel, mert tudod már, hogy sokkal többet is kaphatsz tőle. Beleülsz a csendbe. Találkozni készülsz Istennel. Úgy fog kezdődni, mintha egyedül várakoznál a randi helyszínén. Még nincs ott ő. Várakozás közben félreteszed a benned lévő gondolatokat, amik zavarnának a randi közben. Egyre jobban rá fókuszálsz már gondolatban, pedig még nincs is ott Veled. De így lesz számára hely a lelkedben, hogy ne más dolgokra, hanem egészen őrá tudj figyelni. Egy idő után megérzed, hogy ő is figyel valahonnan Téged. Azt nézi, hogy milyen vagy Te. És azt, hogy mikor vagy készen arra, hogy egymás mellé érjetek. Rálelsz a szemeddel a tér másik felén. Először csak nézitek egymást. Aztán tesztek egy lépést. Majd még egyet. Végig tisztelitek a folyamatot. Nem rohantok egymás felé, hanem betartjátok a fokozatosságot. Milyen más lesz így állni majd pár centire a másiktól!
Az imádság kapcsolat. Éppen ezért minden alkalommal valahogy így kezdődhet. Először elcsendesedéssel magadban, aztán az ő keresésével a lelkedben. Így születhet találkozás Jézussal a lelkedben. De mint mindent, ezt is gyakorolni kell. Ha nem megy elsőre, emlékezz rá, hogy Jucus néni megmondta! Vagy ha ment egyszer-kétszer, aztán nem, arra ugyan ez igaz. Gyakorolni kell. És hogy mit nyerhetsz? Azt a különbséget, mint egy szerelmi kapcsolatnál. Más az, ha valakivel mesterkélt együtt lenni, és más az, ha mindkettőtök lubickol a kapcsolatban. Egy kapcsolat időigényes. Ahogyan a randi is az. És az imádság is az. De megéri időt szánni rá. Innen folytatjuk majd. Ámen.

3 megjegyzés:

  1. Mit mondhatnék?! Én is várom ennek a zseniális gondolatmenetnek/áhítatnak a folytatását! :-)

    VálaszTörlés