Az alapnak látszódnia kell!

A képek forrása itt és itt található

Igehirdetés 1Kor 3,11 alapján

Tizenvalahány évvel ezelőtt Budapesten, a Ferenciek terén vesztegeltünk a busszal a dugóban. Per pillanat nem bántam, ugyanis lélegzetelállító látványban lehetett így részem. Éppen a buszmegállónál lévő egyik épületet az én oldalamon tisztogatták az idő vasfoga alól. Budapesten – mint minden világvárosban –, ez nem csak a levegőben lévő port jelenti, hanem a kipufogógázt és tömérdek más mocskot. Jókor érkeztem: éppen a díszkapu fölötti homlokzat felénél jártak. Az egyik fele még koromfekete volt. A megszokott budapesti szürkés-feketéje az épületeknek. A másik felén azonban hófehéren ragyogott a kő. Szinte vakította a szememet. Én pedig ültem a busz ablaka mögött, és örültem, hogy nem tudunk még tovább menni. Magával szippantott a látvány. Faragott szobrok, díszítések és jelképek ízléses özöne fogadott. Fogalmam sem volt, mekkora kincs mellett buszoztam el nap mint nap.

Luther, majd Kálvin, Melanchton és Zwingli sem akartak mást, mint az idő vasfogát lemosni Isten igéjéről. Petőfi is erről írt évszázadokkal később a magyarság révén a Nemzeti dalban: „Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot.” És hogy mit rejtenek a rákent századok ráncai? A világ legnagyobb kincsét. Pál apostol ezt írja: „Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”

Az alapnak látszódnia kell! Ezzel a központi gondolattal indulunk ma útnak az igehirdetésben.

Az alapnak látszódnia kell! Sok minden csak leheletvékony hártyaként került rá, mint a szmog. Hiszen nem is látjuk, ahogyan száll a levegőben! Ó, az semmiség akkor! És lám,

Biztos, hogy lehetetlen a küldetés? (avagy Mission: Impossible)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 49,1-6 alapján

Jó néhány héttel ezelőtt a filmekből ahétköznapi nyelvbe került kifejezésekről beszéltünk. Ma is innen indulunk, de csak a képet hozzuk el belőle. Egészen más vizeken fogunk evezni. A mai film a Mission: Impossibe, vagyis Lehetetlen küldetés.

Bevallom, ezeket a filmeket nem ismerem. Egyszer egy részletet láttam valamelyikből. De nekünk most amúgyis csak az alaptörténetre van szükségünk. Akik nálam is kevésbé ismerik, azoknak mondom, hogy 1996-tól jön ki időnként egy-egy része ezeknek a mozifilmeknek, amik egymáshoz kapcsolódnak. Olyasmik, mint a James Bond filmek, csak itt nem egy emberről, hanem egy csapatról van szó. (Amúgy az eredeti sorozat 1966-os.) Az alaptörténet az, hogy kapnak egy feladatot, ahol nagy főgonoszokat kell kiiktatni. Amúgy lehetetlen lenne a küldetés – innen a film címe –, de a válogatott csapat, ezernyi veszély nyomán mégis csak teljesíti a küldetést.

Mi most a film címére apellálva elhozzuk ebből a képet és azokra a bizonyos más vizekre evezünk. Ez a kérdés lesz ma a központi gondolatunk: Biztos, hogy lehetetlen a küldetés?

A más vizeken hajózás időutazást is jelent. Több ezer évet utazunk vissza, és egy egészen más műfajba csöppenünk (loccsanunk).

Mekkora a mérföldkő súlya?

A kép forrása itt található

Igehirdetés 5Móz 26,1-11 alapján

Mérföldkő, vagy kilométerkő. Régen egy fehérre meszelt kőtömb, ma egy fehér és zöld színű lemeztábla. Ha autóval haladunk, sokszor észre sem vesszük. Gyalogosan azonban értelmet nyer bennünk a „mérföldkőhöz érkezett” kifejezés. Az a pont, ami hirdeti, hogy volt erőm és lehetőségem eljutni idáig, és számvetésre, összegzésre hív, mielőtt a következő felé indulok.

Koczor Tamás lelkész és az Izsóp együttes tollából született egy gyönyörű, ún. ifjúsági ének, ami felcsendülhet ilyenkor az ajkunkon vagy a lelkünkben: „Mint fáradt vándor állok meg szivárványodnál. Magamban számolom színeit, elkápráztattál. Jóságod átölel. Fényed betölti szívemet. Szövetséged újra szövöd velem.”

A mérföldkő (vagy a megjelent szivárvány) ma a betakarítási hálaadás ünnepe. A központi gondolatunk pedig ez lesz: Mekkora a mérföldkő súlya?

Igénk egy nagyon izgalmas időszakot rögzít.

Test-kép-zavar

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 2,4b-15 alapján

Ismét olyan gyönyörű igénk van, hogy olvadozhat tőle a lélek. Ismét legalább egy tucat igehirdetést tudnék írni róla, és ismét igaz, hogy most is tartom magam azért a keretekhez... De könnyen mondhatják/gondolhatják azt, hogy „Mi ebben a szép? Néhány sor múlva csúnya vége lett…” Jogos a kérdésbe bújtatott kétely! Mint mindig, el is visz minket egy fontos momentumhoz: állandóan a bűnesettel összefonódva nézzük. Az ezzel a baj, hogy Isten szándékát nem vesszük észre. Éppen ezért mi most azzal az alapállással fogunk dolgozni, hogy csak az eddigieket nézzük a teremtésből, és nem nézünk el a tiltott gyümölcsös történetig. Arra fogunk figyelni, hogy Istennek mi volt a szándéka. A központi gondolatunk egy hármas szóösszetétel lesz: test-kép-zavar.

Igénkben azt hallottuk a teremtéstörténet nagy egészéből, hogy a puszta földre először az embert teremtette meg Isten. Ezután ültette az Éden kertjét, benne mindenféle növénnyel és állattal, valamint egy folyóval, ami aztán négy ágra szakadt. Két különleges fát is elhelyezett a kertben: a jó és a rossz tudásának fáját, illetve az élet fáját. Utóbbiról szabadon lehetett enni!

Eszerint a leírás szerint tehát először a föld létezett, majd a föld porából az ember. Az ószövetségi héber nevek ugyebár ún. beszélő nevek. Ez most is így van. Ádám – „ádámá” – eredetileg nem tulajdonnév. Kettős jelentése van: föld és ember. Vagyis az „ádámát” megformálta az „ádámából”. A földből földet formált. Gyönyörű a magyar és a héber nyelv tehát együtt. A Föld nevű bolygón, a földből, megformálja Isten a földet, ami emberré lesz. Éppen ezért aztán földnek és embernek is hívják, vagyis Ádámának, Ádámnak.

Izgalmas észrevennünk azt, hogy Isten ebben a néhány versben folyamatosan öntöz.

A lemez két oldala

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 28,10-22 alapján

Gyönyörű szép igénk van mára. Lelket üdítő, tüdőt friss levegővel feltöltő, szívet melengető történet. Nem csak szép, de mélységesen mély tartalommal is rendelkezik. Több napig lehetne beszélni róla, vagy több, egészen különböző témájú igehirdetést lehetne egymás után írni róla. De ne aggódjanak! Ma is haza fogunk menni…! Ma is van nem csak eleje, de vége is az igehirdetésnek. Most nem önmagában vizsgáljuk meg a történetet, hanem ún. holisztikus képet alkotunk vele, vagyis a nagy egész összefüggésébe állítjuk. Isten tervét fogjuk megvizsgálni. A központi gondolatunk ez lesz: a lemez két oldala.

Ó, azok a bakelitlemezek! Hogy szerettem őket gyerekként! Emlékszem, a könyvespolc legtetején álltak a lemezek, mellettük pedig a titokzatos doboz. Kellően magasra volt téve előlünk, gyermekek elől, és csak a kanapé tetejéről csodálhattuk. Aztán egyszer csak a tű olvasni kezdett, és szólt az Edda, az Omega, az Illés, Máté Péter vagy épp a Hungária. Én pedig elkértem a bakelit papírtokját, és figyeltem a számok sorrendjét. Nagy pillanat volt számomra mindig, amikor a szüleim megfordították a lemezt, és jött a B oldal. Soha nem értettem gyerekként, hogy ez a másik oldalról miért nem hallható…

A lemez két oldala. Az egyiken is belevésve a tartalom, a mondanivaló, a megérlelt és kidolgozott üzenet. Aztán a másikon is folytatódik. És a tű csak olvas és játszik…

Jákób történetében is két oldala van a képzeletbeli lemeznek.

Következmény - átok - kegyelem

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 4,1-16 alapján

A mai napra ismét komoly feszültséget hordozó igét kaptunk. Mégis azt mondom, hogy csodálatos ez a szakasz. Nem minden részletében persze, hanem a benne elrejtett isteni üzenet miatt. Ebből három szót állítunk ma a középpontba: következmény – átok – kegyelem. Nem külön-külön vizsgáljuk meg őket, hanem azt fogjuk látni, hogy teljesen összefonódnak.

A Biblia negyedik fejezetében járunk. Az első kettőben Isten megteremtette a világot, és az embert elhelyezte az Éden kertjében. A harmadik fejezetben megtörtént a bűneset, amikor Ádám és Éva szakítottak a tiltott gyümölcsből. Velük pedig meg is érkeztünk az első, középpontba állított szavunkhoz, a következményhez. Isten figyelmeztette az első emberpárt, hogy ha esznek a jó és a rossz tudásának a fájáról, annak következménye lesz. Ők azonban a kígyónak hittek, aki tagadta Isten szavait. A következmények azonban azonnal zúdulni kezdtek. Szégyellni kezdték magukat, egymásra mutogattak, elvesztették lelki békéjüket, és el kellett hagyniuk az Éden kertjét.

Káin és Ábel, ebbe a megváltozott helyzetbe született meg. A következmények, amiket Isten előrevetített, megtörténtek. Látszólag minden megy tovább, mint eddig. Aztán Káin természete egyre jobban elkezdi kirajzolni a bűneset következményeit. Nézzük meg részletesen a közte és Isten között zajló párbeszédet, mert ebben mutatkozik meg a következmény, az átok és a kegyelem hármasa!

Káin, a földművelő, és Ábel, a juhpásztor, áldozatot visznek Istennek. A kezük munkájából viszik a felajánlást: Káin terményeket, Ábel juhot. Ábel áldozatát elfogadja Isten, Káinét viszont nem. Ekkor Káin hatalmas lehetőséget kap:

Miért szeretjük "az ember" megfogalmazást?

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Sám 12,1-15a alapján

Ma arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért szeretjük annyira „az ember” megfogalmazást. Az olyan szófordulatokra gondolok, mint amikor azt mondjuk, hogy „hát ugyebár az ember már csak olyan”, vagy „nem tudja az ember, mit csináljon”, no meg „fontos az embernek, hogy ez meg ez így legyen”. Közben pedig arról van szó, hogy nem az ember olyan, hanem én vagyok olyan. Nem az ember nem tudja, hanem én nem tudom, hogy mit csináljak. Nem az embernek fontos, hanem nekem fontos, hogy valami így és így legyen.

A lélektan következetesen odafigyel arra, hogy ne használjuk ezt az „emberes” általánosítást. Akik pedig az önismeret tudatos útjára lépnek, tudatosan kijavítják magukat. Ez eleinte viccesen dühítő helyzeteket szül, amikor elmondjuk „emberes” megfogalmazással, majd megállítjuk magunkat, és elmondjuk egyes számú „én” megfogalmazással ugyan azt. Aztán idővel már ritkán kell csak javítani.

De miért fontos ez? Miért ne lehetne csak úgy simán „emberezni”? És egyáltalán miért szeretjük annyira ezt a megfogalmazási formát? Erre keressük ma a választ Dávid király, Nátán és Betsabé története nyomán.

Először némi ismétlés, a régvolt hittanórák okán.

"A káosz egy létra" - De hová vezet?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 19,41-48 alapján

Van az úgy, hogy önálló életre kel a filmek egy-egy mondata vagy kifejezése, és éveken, évtizedeken keresztül velünk marad. Némelyik csak a családi, baráti körben válik szállóigévé, mások pedig olyan mélyen beleépülnek a szókincsünkbe, hogy azt sem feltétlenül tudjuk, honnan származnak. Tudjuk például, hogy „Az oroszok már a spájzban vannak.”, vagy azt, hogy „Ez egy gyönyörű barátság kezdete.” Köszönünk egymásnak, hogy „Jó reggelt, Vietnám!”, vagy „Az erő legyen veled!” Utóbbihoz pedig hamar megérkezik bíztatásként, hogy „Fuss Forest, Fuss!” Az esküvőkön Frodó óta gyűrűhordozók jönnek be a gyűrűpárnával, a bemutatkozás pedig úgy stílszerű, hogy „A nevem Bond. James Bond.”

Néhány hete kezdték még csak el vetíteni a Trónok harca sorozat legújabb évadát, de úgy tűnik, egy újabb, nagyon mély értelmű mondatot kaptunk tőle. Máris sok cikkben idézik, beszélgetésekben jelenik meg, idézetes képeket csinálnak hozzá és látszik, hogy önálló életre kelt. És valóban, nem kell ismerni hozzá a történetet, mert anélkül is van értelme. Így szól: „A káosz egy létra.” Ez lesz a központi gondolatunk ma, némi kiegészítéssel: „A káosz egy létra.” – De hová vezet?

Igénkben Jézus éppen megérkezik Jeruzsálembe.

A maradék

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 8,1-9 alapján

Néhány hónappal korábban a mai textusunk „párja”, az 5000 ember megvendégelése volt az igehirdetési alapige. Éppen ezért ma, amikor a 4000 ember megvendégelését tűzték ki számunkra, ugyan abba azirányba természetesen nem indulunk már el. Még valamit nem fogunk tenni. Nem merülünk bele abba, hogy a 4 és az 5000 ember megvendégelése egyetlen történet két verziója-e, vagy tényleg kétszer történt meg. (Egyébként ezt Istenen kívül senki sem tudhatja. Csak álláspontok vannak.) Helyette a maradékról fogunk gondolkodni ma.

Maradék. Egy darabka, egy kevés, ami az egészből visszamarad. Maradék az ebédről, vagy éppen az ünnepi lakomáról. Maradék a tubus alján, legyen az majonéz, fogkrém vagy gyógyszertári kenőcs. Maradék folyékony mosószer, ami teljesen beborítja még a flakont, de igazából már nem látunk belőle semmit. Maradék cukor vagy liszt, amit kirázunk a zacskó sarkaiból. Maradék energia, amiből jobb híján gazdálkodnunk kell a fáradtságban. Maradék pénz, ami vajon elég-e a céljainkra? Maradék rokonok és barátok, akik az évek, évtizedek után velünk maradtak minden baj ellenére. Maradék gyülekezeti tagok, akik a többnyire kiürült templomba is bemernek ülni. Maradék hit, ami mégis él még bennünk, bármit is éltünk meg.

Maradék. Manapság egyre kevesebb értéke van.

Állapotfelmérés

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Tim 1,14 alapján

Ma eltérünk a kiírt igehirdetési igétől. Ennek oka örömteli: gyülekezetünkben felnőtt konfirmáció van, és azt az igét gondoljuk végig együtt, ami majd a konfirmandus áldó igéje lesz. Mindannyiunknak kincset rejt ez a mondat, és mindannyiunknak szól persze. A központi gondolatunk így hangzik: állapotfelmérés.

„A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” – mondja, illetve írja Pál apostol Timóteusnak. Amolyan mentori emlékeztetés és bíztatás ez. Az ifjú Timóteus ugyanis valószínűleg Pál apostol nyomán tért meg. Ezt követően jó ideig együtt szolgáltak, majd Pál önálló szolgálattal bízta meg. Az évek alatt több, újonnan alakult gyülekezetet is vezetett, amelyeket mentora rábízott. Ebben a bensőséges kapcsolatban egy ún. pásztorlevéllel bíztatja Pál Timóteust a fenti szavakkal.

Ahogyan elhangzott, ma az állapotfelmérés a központi gondolatunk. Pál buzdítása nyomán azt mérjük fel, hogy éppen most, ebben az időben, milyen állapotban van bennünk az említett kincs.

De mi is ez a kincs?

Hiteles keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 5,1-11 alapján

Ha Péter apostol a mi világunkban élne, vajon hiteles keresztyén lenne-e? Nem. Bátran merem állítani, hogy az általános hitelesség-felfogás szerint nem számítana hitelesnek. Sőt! Ha Jézus a mi világunkban élne, és napjainkban vinné végbe földi küldetését, ő sem számítana hitelesnek. Hogy miért? Kiderül majd az együttgondolkodás folyamán. Ma a hiteles keresztyénség áll a középpontban.

Nézzük először a történetet! Jézust nagy tömeg követi a Genezáreti-tó partjára. Először a partról tanítja őket, majd amikor befut két hajó, az egyik tulajdonosát, Simont, megkéri arra, hogy az övéből beszélhessen tovább. Nekünk furcsa lehet, hogy a sokaság a parton áll, Jézus pedig a hajóból beszél hozzájuk. Az ok azonban az, hogy amíg nem volt mikrofon a világon, addig a természeti törvények adta lehetőségeket használták hangosítás céljára. A víz volt ugyanis a hangosító közeg Jézus és a sokaság között. (Ezért olyan nagy egyébként a mi számunkra is a strandokon a zsivaly, és ezért szokták azt mondani, hogy ne a vízben beszéljük meg a titkainkat…)

A történetből kiderül, hogy Jézus nem pusztán hangtechnikusként gondol Simonra, hanem gyakorlatilag hozzá és érte jött. Ezzel el is kezdődik a hitelesség fejezete. Az ugyebár még rendben van, hogy az éjszakai halászatról megérkezők visszafelé indulnak, mert kell a hangosítás. De amikor Jézus azt mondja Simon Péternek a tanítás után, hogy evezzen még beljebb, és halásszanak újra, ott látszólag hiteltelenné teszi. Ő, a halászatban laikus, azt mondja a szakembernek, hogy halásszon csak újra! Pedig egész éjjel kint voltak, és nem fogtak semmit. Most pedig mindenki azt látja, hogy egy laikus szavára újra megpróbálja. Nem veszíti-e el a szakmai hitelességét?

Megtörténik a csoda:

Használt keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 6,36-42 alapján

Van, aki nem vesz használtat. Mindenből újat vásárol. Van, aki meg törekszik arra, hogy használt dolgokat vásároljon. Van, aki soha nem olvassa el a termékhez csomagolt használati útmutatót, és van, aki előbb mindig végigbogarássza. Napjában számtalanszor mondunk ilyeneket: „Nekem használt.” „Én még nem használtam ilyet.” „Hogyan kell használni?” „Kihasználtak.” „Felhasználtak valamire.” „Haszontalan vagyok.” És folytathatnánk tovább a sort.

Ma a használt keresztyénségről fogunk gondolkodni.

Sok mindenre felhasználták már Jézusnak ezeket a szavait, amiket az előbb hallottunk. (És persze az összes többit is.) „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek.” Vannak, akik használtak vele, és valóban Jézus láthatatlan, de érezhető keze nyomát hagyták a világban. Akár Teréz anyák, akár Assissi Szent Ferencek, akár Sztéhló Gáborok, akár névtelen kisemberek voltak. És vannak, akik a maguk kénye-kedve szerint használták. Például egy a véleményét, vagy fájdalmát kimondó gyakorló keresztyénnek odadobták, hogy „Hát ne ítélj!” vagy „Nem igaz, hogy nem tudsz megbocsátani! Milyen keresztyén vagy te?” Ezzel pedig egyfelől többszörösen szíven találták a keresztyén embert, másfelől a saját céljaik szerint használták fel, illetve használták ki Jézus szavait. Magukat védték vele, és sarokba szorították a másikat.

Használt keresztyénség. Hányszor használták és használják ki ma is a keresztyénséget! Hol bűnbaknak kell, hol meg egy széles vállnak, ami utat tör a tömegben. Használják politikai, társadalmi, művészeti és megannyi célra. És hányszor önmaga használta ki pozícióját – akár az egyház, akár egyes emberei –, és Krisztus zászlajának égisze alatt az önös céljaiért harcolt. Ezt sem tagadhatjuk le, ma sem.

Használt keresztyénség. Sokan tényleg merik használni! A legjobb, legnemesebb értelemben. Nem a polcon porosodik számukra. Nem dísztárgy, nem a szekrény mélyén lapuló kacat, vagy ósdinak tűnő régiség, aminek a múzeumban van a helye. Vannak, akik folyamatosan igyekeznek félrehúzni minden zavaró tényezőt, amit a keresztyénség ki- és felhasználása okoz. A lényegre koncentrálnak, és a lényeget használják.

De mi a lényeg?

Átjárás a szeretet és a gyűlölet között

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 3,13-18 alapján

Mára olyan igét jelöltek ki nekünk, amivel önszántunkból nem biztos, hogy foglalkoznánk. A gyűlölet lesz ugyanis mindvégig előtérben. Mindannyian találkozunk vele, de nem szívesen beszélünk róla, mert érezzük, hogy milyen hatalmas ereje van. Vannak, akik tagadják, hogy jelen lenne az életükben. Mások pedig nem akarnak nélküle élni, mert ez élteti őket. János evangélista azonban nem önmagában tárgyalja, hanem a szeretettel állítja egymás mellé. A központi gondolatunk így hangzik ma: átjárás a szeretet és a gyűlölet között.

János olyan komoly és mély gondolatmenetet visz, amit nem könnyű követni. Emiatt végig egy gyakorlati példát használunk gondolatainak és üzenetének lefordításához: az otthon takarításának képét.

Az otthonunk akkor is koszolódik, amikor semmit nem csináltunk benne. Ha nem vagyunk otthon hetekig, végül koszos lakásra érünk haza. A por belep mindent. Azzal, hogy létezik a lakásunk, eleve ki van téve a kosznak. János is ezt mondja a gyűlöletről. Azzal, hogy létezünk, ki vagyunk téve ennek a pusztító érzésnek. Még az sem véd meg bennünket tőle, ha gyakorló keresztyének vagyunk. A bennünk élő gyűlölet érzésére pedig talán a létező legerősebb kifejezést mondja:

Teljes biztonságban lehetek

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 4,16b-21 alapján

 Az egyik legelemibb igényünk az, hogy biztonságban legyünk. Biztonságos légkörben nőhessünk fel a családunk körében, majd mi magunk is ilyet teremthessünk meg. Legyünk biztonságban a házunkban, a településünkön, az országban és a világban. Legyen kiszámítható és tervezhető anyagi helyzetünk, vagy éppenséggel az amúgy veszélyes tárgyaink – kazán, kályha, autó, stb. – biztonságosan működjenek.

Biztonság. Ősi igényünk ez. Valahol nagyon mélyen bele van írva a lényünkbe. János apostol igénkben ezt a szót állítja a teljes és tökéletes szeretet mellé. Múlt héten, Szentháromság ünnepén, arról gondolkodtunk együtt, hogy a teljesség nekünk emberi síkon nem adatik meg. Állandóan a teljesség hiányába ütközünk. Istenben azonban megkaphatjuk. Most ezt a gondolatot folytatjuk Jánossal. A teljes és tökéletes szeretetből megszülető biztonságról gondolkodunk. A központi gondolatunk így hangzik: teljes biztonságban lehetek.

Igénk így szól: „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé.” Ez a mondat látszólag értelmetlen. Mármint a két tagmondat együtt. Hogyhogy azzal lesz teljessé a szeretet köztünk, emberek között, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé? A megoldás – mint sokszor –, az eredeti görög szövegen keresztül nyílik meg.

A bizalom szót magabiztosságnak is fordíthatjuk. Vagyis magabiztosak lehetünk az ítélet napja felől. De miből eredhet a magabiztosságunk az utolsó ítélettel kapcsolatban? Erről a mondat előtti és utáni rész beszél. Ha Isten teljes szeretete a szívünkben van, akkor ő ott van bennünk. Mi pedig őbenne. Elmosódnak a határok. Összetartozunk. Ha pedig összetartozunk, akkor mi az ő napját várjuk. A szeretett Istenét, aki meg minket szeret. Ha ilyen szeretetkapcsolat van közöttünk, akkor semmi sem tehet kárt bennünk. Olyan lesz, mint például a filmekben, amikor valakik egymásnak háttal állnak, és úgy harcolnak a körülöttük lévőkkel. Néha olyat is lehet látni, hogy a hátukkal közreveszik azt, aki védtelen. A testükkel óvják őt, amíg harcolnak érte. Szintén a múlt vasárnapi, szentháromsági képet folytatva, úgy is mondhatjuk, hogy a Szentháromság hármassága közre fog bennünket a hátával, és vált-vállnak vetve harcolnak értünk. Óvnak és védenek bennünket. Biztonságban vagyunk.

Fantasztikus mélységű hit, szeretet és istenkapcsolat ez. Biztonságban lenni. Biztos lehetek az ítélettel kapcsolatban, mert ahhoz tartozom, aki kimondja az ítéletet. Ez azonban a biztonságnak csak egyik témája. Két másikat is megmutat még János, amik egymásba fonódnak.

Teljesség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 6,1-13 alapján

Ézsaiás próféta egy nagyon intim, bensőséges eseménybe engedett be bennünket: elhívásának történetébe. Bár a többség elhívása lelki síkon történik, az övé látomásban adatott meg. Gyönyörű képeket hordoz a jelenet, még gyönyörűbb mondanivalóval. Nekünk azonban ismét választanunk kell közülük, hiszen aki sokat markol, keveset fog. Mi ezért csak egy szálat fogunk meg, hogy azt a lehető legjobban végiggondolhassuk. A központi gondolatunk ma csak egyetlen szó: teljesség.

Igénk indulása ismét lehetne amolyan szófordulat, mint pünkösdvasárnap. Ahogyan akkor is mélységesen sok mindent hordozott az alig észrevehető kezdőmondat, ez ma is így van. Így kezdi Ézsaiás: „Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült.” Ézsaiás szembeállítja az emberek királyát Istennel. Uzzijjá 52 évig uralkodott. Bár virágzó királysága volt, Istent megvetette. Halála napjáig szenvedett ennek következményeitől, de mégsem tért meg. Az ő királyságának utolsó évében viszont Ézsaiásnak megjelent Isten, az egyetlen igazi király. A teljesség Ura. A tökéletes, a szent, a mindent betöltő. Az, aki a ember-király felfuvalkodottságát elvetette, de a bűneit megvalló Ézsaiást, az egyszerű embert felemelte. Látomást adott neki. Megmutatta számára dicsőségét, és szolgálattal bízta meg.

Ezt látja Ézsaiás:

Én egy új apostolt kérek szépen!

A kép forrása itt található

Igehirdetés ApCsel 2,1-4a alapján

Ma többek között annak a napja van, amikor Jézus tanítványaiból apostolok lettek. A hit pillérei. És lám, mennyi mindent hordoz egy-egy szó! A tanítvány megjelölés elénk hozza a tizenkettő esetlenségét, naiv kérdéseit, és mégis meglepő hitét. Az apostol szó pedig azt, hogy ők indították útnak a krisztushitet, és lettek pillérei a felépülő egyháznak. Ma nem árulom el előre a központi gondolatunkat, ami végigvonul az igehirdetésen, csak annyit, hogy ehhez a tanítványból lett apostolsághoz van köze.

Igénk a pünkösdi történet legelejéről szólalt meg. Az első szavak amolyan beszédfordulattá váltak, de sokkal több tartalmat hordoznak ennél: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja”. Ebben ott van a teljes addigi világtörténelem. Isten minden cselekedete, amit értünk, emberekért tett, hogy hit ébredhessen, és legyőzhetővé váljon minden, ami elválaszt minket tőle. Ő nagyon régóta, nagyon sokat készült erre a napra. Jézus pedig három éve készítette elő a tanítványokat arra, hogy alkalmasak legyenek az apostoli szerepre. És így lett. Ők, az egyszerű, tanulatlan, és sokszor faragatlan, hétköznapi emberek, megteltek Szentlélekkel. Megteltek. Micsoda gyönyörű kép! A fejük búbjától a lábujjuk hegyéig, tudatuk és tudatalattijuk minden rejtett zugáig az Atya és a Fiú Lelke töltötte be őket.

Az apostol szó azonban nem kizárólagos. Bár a hétköznapi szókincs bárkire, bármilyen profán helyzetben rá meri mondani, mi, Jézus későbbi tanítványai azért csak ritkán tesszük ezt meg. Kétezer év óta is csak azon keveseket mondunk apostolnak.

Ajándékba kapott élmény

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 28,16-20 alapján

Bár lassan, de biztosan terjed egy örömteli szokás. Egyre többen figyelnek oda ugyanis tudatosan arra, hogy élményt adjanak ajándékba. Tudjuk, mennyire tömve vannak a boltok karácsonykor. Az ember minden erejét, örömét és pénzét képesek elszívni ilyenkor az üzletek, és a bennük tülekedő tömeg. Ehelyett lehet otthon vagy hasznos dolgot tenni, vagy egyszerűen pihentebbnek lenni, és nem pattanásig feszült idegekkel érkezni meg az ünnepre. Az egyéb alkalmakra sem feltétlenül lenne szükség megvenni a századik bögrét, az aranyos mütyürt vagy bármi mást…

Nemrég azt olvastam valahol, hogy életünk végén nem arra fognak emlékezni a szeretteink, hogy milyen tárgyat kaptak tőlünk ajándékba, hanem hogy milyen élményeket éltek át velünk. Fontos igazság. Azok, akik tudatosan élményt adnak ajándékba egymásnak, éppen ezt választják. Az ebből fakadó energia ugyanis hosszan el tudja kísérni őket. Lehet, hogy egy életre szólóan. Nem kell feltétlenül sok tízezer Forintos összeg ahhoz, hogy néhány vidám órát töltsünk valahol, élvezve a másik, illetve a többiek társaságát.

Ennek az eszenciáját visszük most magunkkal az igehirdetéshez. Ez lesz a központi gondolatunk: ajándékba kapott élmény.

Nagyon meghitt, mondhatni intim pillanatba engedtek be minket utólag a tanítványok.

A kapcsolat mélységétől függ...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,23b-27 alapján.

Rogate, az imádság vasárnapja van ma. Minden évben, mielőtt Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, ezzel emlékeztetjük magunkat arra, hogy attól, hogy nem látjuk őt, még kapcsolatban vagyunk vele. Az imádság ugyanis kapcsolat. Az Istenhez való kötődésünk egyik, ha nem a legfontosabb nyelve. A központi gondolatunk így szól: a kapcsolat mélységétől függ…

Igénk János evangéliumának ugyan abból a fejezetéből való, ahonnan az előző két vasárnapé, a 16. fejezetből. Sőt! Bár mennybemenetel ünnepe egy ószövetségi igén keresztül szólal majd meg, jövő vasárnap ismét itt folytatjuk, immáron a 15. és 16. fejezet határmezsgyéjén. Ez azt jelenti, hogy Jézus utolsó gondolatait halljuk a tanítványok felé, mielőtt elhangzik a főpapai imádság, és elfogják a Gecsemáné-kertben. Halni készül. Milyen más éle van így igénknek! Ő, aki már csak 40 napig lesz majd – feltámadása után – látható és tapintható a tanítványoknak, végül ezt adja át nekik: Amit az én nevemben kértek az Atyától, megadja nektek! Örömötök teljes lesz ez által – holott én halott leszek… Eljön az idő, amikor nyíltan tudok már beszélni hozzátok, nem kellenek hozzá példabeszédek. És eljön az idő, amikor én már nem kell, hogy kérjem értetek az Atyát, hanem ti beszélhettek vele közvetlenül. Nem másért adja meg ezt a kegyet, minthogy szerettek engem.

Apránként végigízlelgetve Jézusnak ezeket a gondolatait, és végig szem előtt tartva a sorrendjüket, azt fedezhetjük fel, hogy egyre mélyebb és mélyebb kapcsolatról beszél az Atya, önmaga és a tanítványok között, ilyen sorrendben: Eddig nem kértetek a nevemben, mert nem is tudtatok róla. Mostantól viszont így tudtok majd kérni, és én közvetítek az Atya és köztetek! De eljön majd annak is az ideje, amikor már annyira szerettek engem, hogy nem kell közvetítőnek lennem. Az irántam érzett mély szeretetetek miatt közvetlenül beszélhettek már az Atyával! Van még más fokozás is ebben a néhány rövid igeversben, de nekünk egy szál fér csak bele az igehirdetésbe.

Mekkora mélység! Mekkora mondanivaló! Mekkora perspektíva! El lehet jutni addig a mély, tartalmas és éltető kapcsolatig, ahol végül annyira szeretjük már Jézust, hogy közvetlenül beszélhetünk majd az Atyával! Nem kell, hogy Jézus mintegy tolmácsoljon nekünk, mert ismerhetjük már azt a „szeretet-nyelvezetet” miatta, amivel már beszélhetünk magával az Atyával.

Ehhez most hozzáteszünk egy másik történetet, hogy számunkra közismertebb módon érezhessünk rá, hogy mit is jelent az, hogy valami a kapcsolat mélységétől függ! Az alábbi történetet sok éve hallottam. Annyi maradt meg csak az eredetéről csak a fejemben, hogy egy erdélyi író novellájáról van szó. Próbáltam rálelni, de nem sikerült. A mondanivaló azonban nem sérült benne. Egy házaspárról szól.

Felkészítés, fejtágítás, felvértezés

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,5-15 alapján

Fogynak a hetek a pünkösdhöz vezető úton. Még két vasárnapunk lesz addig, amik pedig körülölelik mennybemenetel ünnepét. A figyelmünket már egyre jobban pünkösd felé fordítjuk. Mai igénk is azt állítja fókuszba, hogy a húsvéti örömhírből hogyan fakadhat a pünkösdi folytatás. A központi gondolatunk ez lesz: felkészítés, fejtágítás, felvértezés. Egy képpel indulunk.

Nemrég mesélte valaki a következő történetet. (Sajnos nem emlékszem belőle mindenre, de a lényeg össze fog állni.) Egy tévéműsorban vagy katasztrófa, vagy háború sújtotta vidéket mutattak, ahol az állatok mentésén fáradoztak. Éppen arra készültek, hogy egy fogságban született vadállaton segítsenek. Nem emlékszem, hogy miért, de nem lehetett ketrecből ketrecbe áttenni. Ezért emberek vették körbe a rácsot, hogy amikor felülről felemeli egy munkagép, lehetőleg megakadályozzák az állat kitörését. Ott állt számos ember. Mindenki cselekvésre készen, pattanásig feszült idegekkel. A ketrecet elkezdték emelni. És hogy mi történt? Semmi. Az állat, ahogyan előtte járt körbe-körbe a ketrecében, ugyan így, zavartalanul rótta tovább a köröket. Hiába a rácsok nélküliség. Ő mindig is így élt, fogságban. Nem ismert más lehetőséget, mint azon a darab földön élni. Nem ment sehová.

A rabságot magunk mögött hagyjuk a képből. Mást viszünk tovább magunkkal.

Az alap javítható

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 54,10 alapján

Idén egyben tartjuk az anyák és apák napját a mai vasárnapon. A gyerekek már a padokban izgulnak és zsizsegnek (De most elhalkulnak, ugye?), a szülők, nagyszülők és dédszülők pedig a saját csemetéjük versét, majd pusziba csomagolt ajándékát várják. Kit érdekel a papolás ilyenkor!? J De van egy bökkenő… A lelki mobilom, amin Isten a gyülekezetnek szokott üzenni, jelezte, hogy „Önnek egy új üzenete érkezett.” Itt állok hát, és másként nem tehetek: átadom az üzenetet. Nem tudom, mi sül ki az ígéretemből, de arra törekszem, hogy se túl hosszú, se unalmas ne legyek. (Utóbbi pláne, elvégre Isten soha nem unalmas…)

Először egy képet járunk körbe együtt, utána összegyúrjuk ezt a hallott igehirdetési igénkkel. A három szavas üzenet így hangzik, amit a szívünkre madzagol ma Isten: Az alap javítható. Ezt bontjuk ki együtt.

Évekkel ezelőtt, a bátyám – aki építőmérnök – egy olyan cégnél dolgozott, ahol alapokat készítettek. Ekkoriban még én is Budapesten éltem, és hívott, hogy nézzem meg, mit csinálnak. Néhány nappal korábban tudtam már, hogy hol dolgoznak a Blaha és az Astoria között, így a buszról figyeltem. Egy munkagépet és az ő autóját láttam. Slussz. Ő meg azt mondta, nagy munka folyik. Amikor odamentem, láttam, hogy az a munkagép, amit én kis aranyos, pici gépecskének láttam, valójában egy hatalmas monstrum. A szomszédos, sok emelet magas épületek között törpült csak el. Ez a gép ott állt stabilan, a földbe gyökerezve. A bátyám – az építés vezetője – a helyszínen irányított, és közben időnként jött egy-egy kocsi, ami hozott valamit. A telek előtt ki volt egyébként írva, hogy itt nem tudom én, milyen nagy komplexum épül. Ehhez képest hónapokig csak ennyi látszódott.

Na de mi is történt?

Megérintett sebek

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 20,19-29 alapján

Húsvéttal egy újabb lelki zarándokutat kezdtünk el. Pünkösd felé tartunk, ami a legbeszédesebb nevű ünnepünk. „Ötven” a jelentése. Vagyis húsvéttól ötven nap telik el pünkösdig. Először negyven nap Jézus mennybemeneteléig, utána pedig további tíz nap, amikor a tanítványok megkapják a Szentlélek ajándékát, és megszületik az egyház.

Most, az első hét nap után, valóban olyan történetünk van, ami a feltámadott Jézussal való találkozások közül való. Csodálatosan gazdag történet. Olyannyira, hogy ma különösen is választanunk kell a szálak közül. Ahogyan szoktuk, csak egy témát járunk körül, és azt bontjuk ki. Otthon pedig lehet tovább ízlelgetni a többit…

Jézusnak két megjelenéséről szól az igénk. Az első még húsvét vasárnapjának estéjén történik, amikor a Júdás és Tamás nélküli tíz tanítvány találkozhat vele. A második nyolc nap múlva történik, amikor Tamás is ott van.

Az első részben a tanítványok kiküldésén van a hangsúly. Azokhoz küldi őket, akik elől nagypéntek óta bezárkóztak. A második részben még mindig a zárt ajtók dacára jelenik meg Jézus, és Tamás hitetlenségből megszülető hitén van a hangsúly. Mi ebből emeljük ki a központi gondolatunkat, ami így hangzik: megérintett sebek.

Tamás valamiért nincs ott, amikor megjelenik Jézus.

Engedd be a napfényt!

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Kor 5,6-8 alapján.

Ma házasok leszünk. No nem a házasság értelmében, hanem idézőjelesen. „Házasok” leszünk, mert egy házunk lesz. Mindenkinek külön-külön.

Képzeljünk el egy kertes házat! Van hozzá terasz, udvar, kerítés, azon túl pedig a színes világ. A ház a mi féltve őrzött belső világunk. A csigaházunk, ahová jó visszahúzódni a külvilág elől – akár azért, mert bántanak, akár csak azért, mert nyugalomra vágyunk. Itt vannak az emlékeink, az identitásunk, a vágyaink, álmaink, terveink, sérüléseink. Minden, amit valami miatt meg akarunk őrizni.

A belső világunkat jelképező házban magunkat is látjuk, emberi testben. Ez az az énünk, ami jön-megy a külvilág és a belső világ között. Hol a munkahelyen vagy az iskolában van, hol a boltban, hol orvosnál, hol moziban vagy a buszra várva.

Pál apostol is a ház képével rajzolta elénk a hallott igehirdetési alapigénket.

Böjti imádság - "Elvégeztetett"

A kép forrása itt található

Az alábbi írásom az evangelikus.hu oldalon jelent meg a böjti sorozat részeként.

Drága Jézusom!

Kérlek, nyisd meg számomra ezeknek a napoknak a titkát! Tudom, hogy földi végességemben soha nem tudom felfogni. Nem is erre gondolok. Sokkal inkább az érzelmi mélységre. Arra, amikor szavak nélkül is értünk valamit. Nem tudjuk elmondani, leírni vagy meghatározni, de attól még pontosan tudjuk.

Te viszont képes vagy egyetlen szóba belesűríteni mindent: „Elvégeztetett!” Érzem, hogy ez a szó kedvesebb nekem bárminél. Hiába nem felel meg a mai nyelvi formáknak, számomra akkor is a legszebb, legnemesebb.

Ott van benne a világ teremtése és a saját teremtésem. Ott van benne minden örömöm és bánatom. Minden sebem és gyógyulásom. Bűnöm és feloldozásom. Ott van benne grandiózus megváltó terved. Hordozza az utolsó vacsora megható hangulatát, a gecsemáné-kerti tusakodásodat és a júdáscsókot. Magában foglalja a kakas hangjától kétségbeeső Péter nyomorúságát, a tömeg „Feszítsd meg!” kiáltását, és cirénei Simon keresztcipelő megrendülését. Ott hallom benne a korbács csattanását, a tövisek húsba fúródását, a szegek hasítását, a kereszt fájának koppanását, majd a testedre tekert gyolcsok halk susogását.

Ez az egyetlen szó elém tárja a sírban nyugvás hideg sötétségét, a téged szerető tanítványok meghasadó szívét és Atyád fájdalmát, mégis minden tudását. „Elvégeztetett!” Ezzel a szóval hasít bele szívembe a kinyíló sziklasír csikorgása, ahogyan kő a kövön nem maradhat.

Te, a Logosz, egyetlen szóban mindent el tudsz mondani. Én csetlő-botló szavaimmal csak a dadogó háláig jutok. Így habogva burkolom bele magamat jelenlétedbe és kérlek, járj át Lelkeddel, hogy igazi, megszentelt napjaim lehessenek! Ámen.

Ha "felfelé" akarsz jutni lelkedben, indulj el "lefelé"!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 50,1-10 alapján.

Elértünk Jeruzsálem városához. Mögöttünk ott van a kanyargós böjti út – annak minden lemondásával, vívódásával, kísértésével, rádöbbenésével és feloldásával. Előttünk ott fekszik a város. Zsúfoltan és ünneplőbe öltözve. Körülöttünk hozsannázó tömeg. Pálmaágakat lengetők, felsőruhájukat az útra terítők és összeesküvést szövők vegyesen. A forgatag közepén pedig Jézus. Egy szamár csikóján ül.

Ma az ige nyomán az ő és Atyja gondolatvilágával foglalkozunk. Különleges út lesz ez. Többnyire máshonnan szoktuk megfogni az ünnep hangulatát. Textusunk azonban nagy kihívás elé állít minket: kiragad a megszokott virágvasárnapi komfortzónánkból, és új távlatokat nyit. Ez lesz közben a központi gondolatunk: ha „felfelé” akarsz jutni lelkedben, indulj el „lefelé”!

Igénk Ézsaiás könyvéből való. Ószövetségi ige, ami mivel jóval korábban keletkezett Jézus földi életénél, szó szerint egyáltalán nem szólhat virágvasárnapról. Máshonnan fog megnyílni nekünk.

Műfajilag két különböző szöveget hallottunk egymás után. Az első rész olyan, mintha párbeszéd lenne. Isten költői kérdésekkel teszi helyre az erőviszonyokat. Bárki bármit gondol, nem túl rövid a keze ahhoz, hogy megválthasson minket. Mindez Jób könyvét idézi. A második rész ún. Ebed Jahve, „Isten Szolgája” ének. Olyan bibliai részek ezek, amik önmagukban is kerek egész költemények, és a Messiásról úgy szóohai mint az Úr Szolgájáról.

Igénknek olyan hangulata van, mintha nagypéntek lenne. Mintha az igét kijelölők eltévesztették volna a napot, és véletlenül virágvasárnapra írták volna a nagypénteki igét. Hatalmas kontraszt feszül itt ezért. Teremtő feszültség. A hozsannázó, örömujjongó napon ilyen részek szólalnak meg:

Böjti imádság – A lelki betegségben szenvedőkért

A kép forrása itt található

Az alábbi írásom az evangelikus.hu oldalon jelent meg a böjti sorozat részeként.

Drága Jézusom!

Most a lelki nyomorúságainkat hozom eléd. Újra és újra megrendít, mennyire könnyen megsérülünk. Elég egy rossz szó, egy csúnya nézés, vagy egy mozdulat, mi pedig kártyavárként omlunk össze.

Ott van a múltunk. Van, aki zsarnokoskodó szülő mellett nőtt fel. Van, aki mindig ki volt közösítve. Van, akit már gyermekként elhagytak. Van, akinek elváltak a szülei, vagy ő maga vált el. Van, akit bántalmaztak. Van, aki beletört egy halálesetbe. És soha nem tudnám bejezni a felsorolást.

Aztán ott van a jelenünk. Sokan nem értik, miért is olyan erőtlenek. Nem tudják, hogy az átélt és feldolgozatlan sérülések vájtak léket a lelkükbe, és emiatt szivárog el az erejük.

Végül ott van a jövőnk. Egyszerre dédelgetünk hatalmas álmokat felőle, és egyszerre látjuk kilátástalannak. Mindegyik a sérüléseinkből adódik, és azok korlátozzák le.

Azokért kérlek először, akik tagadják a lelki sérüléseiket! Nekik kell a legnagyobb lelki utat megtenniük. Adj nekik lehetőségeket, hogy legalább egy ezek közül valamikor célba érhessen náluk, és elindulhassanak a valódi gyógyulás útján!

Aztán azokért kérlek, akik már szembesültek valamelyik fájdalmukkal. Add meg nekik azt a kegyelmet, hogy rájöjjenek: hosszú távon sokkal többet kaphatnak belőled, ha nem pusztán arra törekszenek, hogy letegyék ezeket eléd! Segítsd őket eszközökhöz és lehetőségekhez, hogy védelmedben és szeretetedben vállalják a munkát is, amivel át lehet dolgozni igazgyönggyé a sérülést!

Végül azokért is kérlek, akik már aktívan dolgoznak fájdalmaikon! Olyan könnyen el lehet csüggedni. Lendítsd át őket ezen a ponton újra és újra! Légy a sokféle eredmény összedolgozója számukra, hogy mindaz, ami felszínre kerül a lelkükben, általad alkosson egységet! És kérlek, tedd őket sóvá és világossá, hogy folyamatos gyógyulásuk evangélium legyen minden szenvedőnek! Te nem csak a bűnöket jöttél oldani, hanem a lelki nyomorúságokat is. Hála neked ezért! Ámen.

A vágyódás betöltése

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 6,1-15 alapján

Már egészen közel járunk Jeruzsálemhez. Hetek óta zarándokolunk a böjti úton. Ma olyan emberek mellé szegődünk, akik maguk is Jézus nyomába eredtek. Az ő történetükön keresztül gondolkodunk ma az evangéliumról. A fókuszunkban ez a gondolat lesz: A vágyódás betöltése.

Idén a húsvétra készülő vasárnapokon csupa evangéliumi történetet ízlelgetünk, most éppen Jánostól. Ahogyan a legtöbben tudják, rendszerint ő az, aki különbözik az ún. szinoptikus evangélistáktól, Mátétól, Márktól és Lukácstól. Nem önkényeskedésből teszi ezt, és nem is a történtek elferdítése miatt. A zsidó, több ezer éves történetírás ugyanis másról szól, mint amit mi értünk történelem alatt. Mi a tények pontos feltárását és leírását várjuk, ők pedig a mondanivaló szempontjából írnak. Ez azt jelenti, hogy nem a pontosságon van a hangsúly, hanem azért rögzítenek egy eseményt, hogy tudatosítsanak vele valamit.

Ma ez a tudatos jánosi gondolat fog végigvezetni bennünket az igehirdetésen. A szinoptikusok ugyanis a kenyércsodára, az ötezer ember megvendégelésére helyezik a hangsúlyt. Ők ezt az emberi elme számára elképzelhetetlen megsokasítást helyezik középpontba. János viszont a Jézusra való vágyódásra, és ennek betöltésére. Ezt a vágyódást és meglepő betöltését fogjuk végiggondolni.

A szinoptikusok úgy mesélik a történetet, hogy