Vidd el a Sziklasír Szervizbe!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. október 8-i alkalmon, Jn 10,10b alapján. (Az alsósoknak Brekeke, a béka mondta el ezt egy egyszerűbb mese formájában.)

Mivel középiskolás koromban két szakos voltam, így választanom kellett, hogy a kettő közül melyikből érettségizem. Bár a közgázt is szerettem, és szeretem a mai napig, a választás mégis egyértelmű volt. A másik szakomból vizsgáztam, szoftvertechnológiából. Ez 2002 tavaszán olyan nagy szó volt, hogy mi voltunk az országban az elsők. Eljött a nagy nap. Írásbeli szoftverből. (Most is érzem a gyomromban a görcsöt…) Ránéztem a lapra, és úgy tippelem, hogy zöld színű lehetett az arcom. Lapoztam. Aztán még tovább lapoztam. A rosszullét színei csak tovább pompáztak az arcomon. A papíron ugyanis a feladatsor hardver volt… Akiknek ez nem mond semmit: olyan, mintha magyar irodalom helyett magyar nyelvtan lett volna.

Ismeritek ezt az érzést, ugye, amikor valami nem történhetne meg, és mégis megtörténik? Ha pedig megtörténik, akkor alkalmazkodni kell hozzá.

Jézustól ma ezt a mondatot hallottuk: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” Te ezt érzed? Igazi, nagybetűs, viruló életed van?

Elárulom, miért köszönünk úgy mi evangélikusok, hogy "Erős vár a mi Istenünk!"

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. október 8-i alkalmon, Zsolt 46,2 alapján. (Az alsósoknak Brekeke, a béka mondta el ezt egy egyszerűbb mese formájában.)

Képzelj el egy olyan okostelefont, ami tényleg törhetetlen! Nem csak úgy nagyjából, hanem kalapáccsal sem verhető szét. Ha leejted a tizedikről, még egy apró karcolás sem lesz rajta. Olyan szuper erős okostelót képzelj el, aminek nem hogy nagy teljesítménye és memóriája van, de korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Annyi idő alatt tölt le egy filmet, amennyi idő alatt a másik oldaladra fordulsz az ágyban. Extra könnyű, extra vékony, de óriási kijelzője van. Ha pedig kell, akkor összehajthatod, ugyanis a legújabb technológia már ezt is lehetővé teszi. És majdnem elfelejtettem a lényeget: soha nem merül le.

Nos, nem találtam fel a csúcserős és legújabb generációs okostelefont, mert akkor már a Szilícium-völgy lelkésze lennék, és nem a Tiétek… Ehelyett éppen azt mondtam el Nektek két percben, hogy mit jelent az „Erős vár a mi Istenünk!” köszönés: a világ legerősebb, legelképzelhetetlenebb és legmegbízhatóbb, no meg legokosabb Létezője áll a rendelkezésetekre.

Le a kalappal amúgy előttetek, ugyanis nagyon sokan kiválóan helyt álltok a napi sokszori „Erős vár a mi Istenünk!” köszönéssel! Találkozzunk akár a lépcsőn, akár a bejárat előtt, akár a folyosón, akár az ebédlőben. Ma azt szeretném elősegíteni, hogy értsétek, miért teszünk így.

Jézusról

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. október 1-i alkalmon, Lk 2,52 alapján. (Az alsósoknak Brekeke, a béka mondta el ezt egy egyszerűbb mese formájában.)

Bár van meseszép része a születésének, sok mindenben már egy volt akkor is közülünk. Anyja például úgy lett terhes vele, hogy egyértelmű volt vőlegényével mindkettejüknek, hogy nem ő az apa. A férfi azonban mégis vállalta őket. (Hozzá kell tenni persze, hogy náluk egészen más ok volt a háttérben, mint napjainkban.)

A helyzet tovább súlyosbodott. A szülés előtt nem sokkal el kellett hagyniuk az otthonukat egy állami rendelet miatt. Ahogy megérkeztek a kijelölt, távoli településre, a szállók teltházat jelentettek. Mivel szegény embert még az ág is húzza, a szülés is ekkor indult be. Beérték hát az egyetlen lehetséges hellyel: az istállóval. Megszületett a gyermek. Széna és szalma közé, tehénbőgésbe, istállószagba és az állatok etetőjébe.

A megpróbáltatásoknak pedig még nem volt végük. Bár a világ kivetettjeként jött a világra, az ország vezetője mégis gyilkos dühvel kerestette. Így a néhány napos csecsemővel el kellett hagyni az országot titokban és kínban. Migránsok lettek.

Évek jöttek, ameddig külföldön éltek. Idegenként az amúgy is idegen világban. Aztán mire a növekvő kisgyermek megszokta volna ezt az életet, költözni kellett. Vissza az eredeti országba. A gyermeknek azonban hátra kellett hagynia ottani játszótársait és titkos helyeit. Indult az új megszokása.

Nevelőapjának bár nem volt túl előkelő a munkája, de meg tudtak élni belőle.

Jó, ha a gyertyák csonkig égnek. Csak nem mindegy mikor!

A kép forrása itt található

Igehirdetés a Felvidéken (Lőkösházán, Sajógömörön és Lekenyén) 2018. szeptember 23-án, 1Kor 1,10-17 alapján

A gyertyák csonkig égnek. Márai Sándornak ez a regénye máig az egyik legnagyobb hatású olvasmány-élményem. Ahogyan a napokban az alapige kapcsán újra eszembe jutott ez a beszélgetés-folyam, meg is lepődtem azon, hogy úgy is bemászott a bőröm alá, hogy nagyon fiatalon olvastam. Mindaz a mélység, ami a réges-régen ki nem mondott, elfojtott, elhallgatott, néma pokollá változtatott múltbeli sebekről szól a regényben, az életkorral mélyül el igazán.

A csonkig égő gyertyák mellett, negyven év elteltével, Henrik és Konrád újra találkozik. Életük vége felé közeledve már tudnak és akarnak beszélni a múltról. A katonaiskolában köttetett barátságukról, majd Krisztináról, aki az egyikük felesége volt, de a másik is szerette. Mi történt velük? A két férfi egyetlen éjszakát beszélget végig erről, miközben a szobában a gyertyák csonkig égnek.

Mai igénket ennek a monológ-regénynek a hangulatán keresztül értelmezzük. A központi gondolatunk ez lesz: Jó, ha a gyertyák csonkig égnek. Csak nem mindegy mikor!

"Az én történetem (nyomán)..." 1. rész - Dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök

Új szolgálati helyemen, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskolában a felsősök és gimnazisták számára az áhítat előtt hétről hétre vetíteni fogunk egy-egy rövid videót, amiben általam felkért emberek üzennek nekik a saját élettörténetük nyomán. Az, hogy kik fogadják el a felkérésemet, kiderül majd az epizódokból. Terveim szerint azonban egészen különböző embereket szeretnék megszólaltatni. A felkérés szövegében szerepel az, hogy a videó a széles, internetes nyilvánosság elé is kerül, így adom szeretettel közre az első rész, melyben Északi Egyházkerületünk püspöke, egyben a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, DR. FABINY TAMÁS üzen. A felkérés azonban a személyes szálnál kezdődik: püspök úr annak idején a mi iskolánkban tanult. Egykori miskolci diákként (is) üzen a mostani miskolci  diákoknak.

Én kíváncsi vagyok az igazi énedre! És kíváncsi vagyok Isten igazi énjére is!

A kép forrása itt található

A reggeli áhítat eredeti, írott szövege a Kossuth iskolában a 2018. szeptember 17-i alkalmon, ApCsel 17,23b alapján. (Az alsósoknak Brekeke, a béka mondta el ezt egy egyszerűbb mese formájában.)

Egy stand-up comedy blokkot le lehetett volna forgatni a belső gondolataimról annak idején, amikor az USÁ-ban voltam. Ha ugyanis vidám voltam azt mondták, hogy „Jé, a magyarok milyen vidámak!” Ha fáradt vagy szomorú voltam, akkor rögtön úgy szólt a mondat, hogy „Jé, a magyarok milyen mélabúsak!” Ha pedig éppen én, általuk ismert egyetlen magyar valami miatt dühös voltam, akkor egyenes következtetésre jutottak, hogy „Jé, a magyarok milyen dühösek!”

Pedig az egy ember az nem az egész nép. Értjük és tudjuk. Mármint ha valaki így felhívja rá a figyelmünket. De más helyzetben beleesünk mi is a csapdába. Ha például elfelejtünk valamit, akkor a fejünkhöz csapunk, hogy „De hülye vagyok!” Ekkor ugyan ezt tesszük:

A szíveddel énekelj és zenélj! (Ne a fejeddel.)

A kép forrása itt található

A reggeli áhítat eredeti, írott szövege a 2018. szeptember 10-i alkalmon Zsolt 77,7 alapján.

Képzeljetek el egy csomag eredeti gyurmát, ami még nem volt kibontva! Kihúzzátok a dobozból. Leveszitek róla a fóliát. Másnak csak egy darab tárgy ez. Azonban minden kisgyerek számára csoda van benne. Mert kisgyerekként még nem gyurmát látunk benne, hanem fát, kiskutyát, házat, autót, pónilovat vagy bármi mást, amit megformálhatunk belőle. Soha nincs vége a lehetőségeknek.

Amikor hallunk egy zenét az olyan, mintha kisgyerekként gyurmáznánk. Az csak egy alapanyag, amiből bármi kihozható. Hallunk bárhol egy bármilyen zenét. Az egyiknek a kitartásról fog szólni, a másiknak a szomorúságról. Valakinek az édesanyja jut róla eszébe, aki ezt énekelte neki. Megint más valaki egy fantasztikus lassúzásra emlékszik vissza. És sorolhatnánk tovább. Egy zeneszám hiába készül el, soha nem lesz befejezett egész. Bennünk él tovább. Sőt! Ha később újra meghallgatjuk, már más jelentéssel bír nekünk is. Más érzések és emlékek kötődnek már hozzá anélkül, hogy sokszor felismernénk ezt.

A mai bibliai mondatunk erről szól. Dávid király mondata ezt a Zsoltárok könyvében:

Mozdulj, ha félsz! A bénultság helyett erős leszel.

Tanévnyitó igehirdetés Mk 9,6 alapján (írott verzióban).

Mondanám, hogy képzeljétek el, hogy féltek valamitől, de azt hiszem, hogy ezt így a tanév elején nem nagyon kell külön kérnem… Ahogyan nő a félelmünk, és szorongássá válik, úgy kerülünk bele abba a helyzetbe, amibe Péter és társai kerültek: „Nem tudta ugyanis [Péter], hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.”

A testünk ilyenkor elkezd változni. Például rohamosan emelkedik a pulzusunk, nyugalmi állapotban is. Ahogyan a szorongás egyre gyorsabban szorítja össze a szívünket, egyre több és több funkciót kell cserébe csökkentenie bennünk, hogy máshová helyezze át a hangsúlyt. Péter példájával élve mondjuk az első lépcsőfok egy létrán az, hogy össze-vissza kezdünk el beszélni. Aztán halad-halad felfelé a pulzusunk, és még nyugalmi állapotban is el tudjuk érni sajnos a 180-as rémálom-határt. Mondjuk ez a létra teteje. Amikor ekkora sztrádán hasít a pulzusunk, akkor már a pszichés funkcióink gyakorlatilag már nem nagyon működnek. Mit jelent ez? Nem tudunk például logikailag összefűzni dolgokat, hogy mi mihez kapcsolódik. Aztán nem működik a rövid távú emlékezetünk, tehát tényleg nem tudjuk meghallani, illetve feldolgozni azt, amit nekünk mondanak. Sorolhatnám tovább, de inkább úgy fogalmazok, hogy 180-as pulzusnál már zombi-üzemmódban vagyunk. (Amikor dühösek vagyunk, illetve veszekszünk, ugyan ez történik velünk.) Mintha be lennénk kényszerítve a létra alá, összegörnyedve. Mintha be lennénk zárva egy ketrecbe a saját fejünkben.

Péter is nagyon félt, amikor ebbe a megrendítő helyzetbe került bele. Sőt! Képzeljétek el, hogy Péterről tudjuk a tizenkettes tanítványi körből a legcikibb történeteket. Mintha mágnesként vonzotta volna magához őket. De mégis ő lett az, aki a legnagyobb és legismertebb lett közülük. Az, aki minden über-ciki helyzete és gyakori félelmei ellenére is Jézus felkérésére lett az egyház alapja. Hogy lehetséges ez? Legyőzte a félelmeit?

Siker = nagyon sok kudarc (Jézus és Péter a vízen - 3. rész)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt,14,22-33 alapján

(Az első rész itt, a második pedig itt olvasható.)

Kudarc. Beégés. Elutasítás. Pofára esés. Felsülés. Bukás. Krach. Sikertelenség. Balsiker. Blama. Bukás. Csőd. Nevetségessé válás. Megszégyenülés. Vereség. A sort pedig folytathatnánk a végtelenségig. Hogyha azonban érzelmileg akarjuk leírni, akkor pedig legjobban a megsemmisülés szó illik rá. Két okból is. Egyfelől inkább válnánk láthatatlanná, és nyílna meg alattunk a föld, csak ne kelljen valami nagy blamában benne maradnunk. Másfelől az emberek többségére olyan elementáris erővel hat a kudarc, hogy úgy érzik, hogy tényleg megsemmisíti egész valójukat az, amiben elbuktak.

A mai központi gondolatunk így hangzik: siker = nagyon sok kudarc. Igen, jól hallották (olvasták)! A siker nagyon sok kudarccal egyenlő. Sikeren pedig itt nem a befutott nagymenőket érjük, hanem a maguk területén valamiben sikeres embereket. És mindannyian számos területen lehetünk és vagyunk sikeresek.

Biztonságérzet ≠ függőség vagy felelőtlenség, hanem... (Jézus és Péter a vízen - 2. rész)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 14,22-33 alapján

(A sorozat első része itt található.)

Ezekben a hetekben, amikor búcsúzunk a gyülekezetekkel egymástól, ugyan arról az igehelyről szólnak az igehirdetések, de vasárnapról vasárnapra annak más részéről, és a blogon érnek össze. Jézus és Péter vízen járásáról van szó. Múlt héten, a történet első harmadában, addig jutottunk, hogy az 5000 ember megvendégelése után Jézus egyedül akart maradni egy fél napot, és a tanítványokat is magukra akarta hagyni gondolkodni, amolyan csoportos lelkigondozásként. Amikor éjjel utánuk indult, „egyszerűben” elsétált hozzájuk 4-5 kilométert a víz tetején… Az előző nap eseményeitől, és a kísértetnek hitt jelenségtől halálra rémült tanítványok Jézus hangjától azonban megnyugodtak. Péter szívében pedig már készülődött valami…

Központi gondolatunk ma az ő vízen járásához kötődik, és így szól: a biztonságérzet ≠ a függőséggel vagy a felelőtlenséggel hanem… Hanem valami mással egyenlő a biztonságérzet. Hogy mivel, az később derül csak ki.

Nem minden helyzetből lesz csoda (Jézus és Péter a vízen - 1. rész)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 14,22-33 alapján

Egy három részes igehirdetés-sorozat első része következik most. Mindhárom igehirdetés Jézus és Péter vízen járásának történetéről fog szólni. Az elsőben Jézus áll egyedül a víztükör tetején. A másodikban Jézus és Péter is a vízen jár. A harmadikban pedig Jézus továbbra is a víz felszínén van, Péter pedig süllyed a habokban. Ez a hármas sorozat egyben a gyülekezetektől való búcsú-igehirdetéseimet is jelenti.

A mai, első részben a történet elejéről van szó, amikor még csak Jézus jár a vízen, Péter pedig a többi tanítvánnyal együtt a csónakban van. A központi gondolatunk így szól: nem minden helyzetből lesz csoda.

Játszunk először a képzeletünkkel! Képzeljük el, milyen lehet vízen járni! Sőt! A történetből kiderül, hogy nagy szélben történik mindez. Tehát úgy képzeljük el azt, hogy a vízen járunk, hogy közben hatalmas hullámok csapkodnak! (A szörfösök élveznék…) Úgy haladunk a víz tetején, hogy közben időnként be-beterít minket egy taréj. Mit érzünk a lábunk alatt? A víz puhaságát, vagy inkább mintha szilárd lenne? Belesüllyed-e a lábunk pár centire a vízbe – mondjuk amikor lépünk –, vagy teljesen a felszínen járunk? És vizes lesz-e a lábunk, vagy lepereg rólunk minden csepp? Fantasztikus lenne kipróbálni. De nem minden helyzetből lesz csoda, így este ki tudjuk majd a vízzel vakarni magunkat a koszból… Nem fog csak úgy leperegni rólunk a víz!

Jézus tudott a vízen járni. Csak nem szokott. Mindössze ez az egyetlen eset – a feljegyzettek között persze –, amikor ezt megtette. Amikor János megkeresztelte, akkor ugyan úgy merült el a vízben, ahogy mi szoktunk. Amikor a víz hangosító-képességét kihasználva korábban egy csónakból beszélt, a csónakkal bent be a vízbe. Vagy amikor kérte Pétert, hogy vigye el halászni, a szokott módon ment vele. Nem minden helyzetből készített csodát. Nem mindig a víztükör tetején jött-ment, amikor élhetett volna ezzel a közlekedési móddal.

Vajon miért? Tudni nem tudhatom a választ, csak a saját következtetésemet tudom megosztani Önökkel.

IGEN = NEM (Avagy ha igent mondasz valamire, az számos dologra egyúttal nemet jelent.)

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Sám 7,3-6 alapján

Az igen egyenlő a nemmel. Nem, nem őrültem meg, hogy ilyeneket mondok, pusztán egy speciális helyzetről fogunk ma beszélni. Vannak persze népek, akik az igenre tagadólag rázzák a fejüket, és a nemre bólogatnak, de mi nem róluk beszélünk, hanem arról, hogy ha igent mondunk valamire, akkor számos dologra nemet mondunk. Azzal például, hogy most itt vagyunk a templompadokban, és igent mondtunk a mai istentiszteletre, egyidejűleg nem az ebédet főzzük otthon, nem a szőlőt kapáljuk, vagy nem a foci vb eddigi legjobb pillanatait nézegetjük vissza. Ezt jelenti az „igen = nem”. Ehhez a központi gondolathoz fogunk majd visszatérni, de előbb megnézzük azt, hogy miből is formálódott ez ki.

Sámuel próféta könyvéből hallottuk a mai alapigénket. A kis Sámuel, aki annak idején a templomban aludt, mára komoly felnőtt és próféta lett. Bár még csak két könyvének az elején járunk ebben a történetben, van egy nagy ugrás az időben. Az előző, hatodik fejezet, és a mostani között 20 év telt el. Ennek az ugrásnak az oka egy tárgy, méghozzá Izráel akkori népének legszentebb tárgya, a szövetség ládája.

Ezt a ládát még az Egyiptomból való szabadulás után, a 40 éves sivatagi vándorlás alatt kérte Isten, hogy készítsék el, méghozzá pontosan úgy, ahogyan ő elmondta Mózesnek. Innentől végig magukkal vitték, és kiemelt szerepet kapott mindennapjaikban. Ezt azonban ne egy ládikónak képzeljék el, hanem egy olyan hatalmas és nehéz tárgynak, amit a két pár tartórúddal négy ember volt csak képes felemelni!

Igénk elején ezt hallottuk Sámuel szájából, a néphez szólva:

Isteni GDPR (adatvédelem)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 8,1-11 alapján

GDPR, vagyis az Európai Unió adatvédelmi rendelete. Az, ami a cégek, egyesületek, alapítványok és minden más szervezet életét megbolygatja mostanában. Köztük a gyülekezetekét is. Sőt! Minden emberét, mivel ezernyi helyen kell nyilatkoznunk arról, hogy kezelhetik-e az adatainkat. Az emailt használók postafiókját például naponta töltik fel ilyen tájékoztatásokkal. A cél az, hogy védjék az adatainkat. Ezt a Zuckerberg-féle facebook-botrány tökéletesen bemutatta az elmúlt hónapokban. Mindenki tudja, hogy komolyan foglalkozni kell az adatvédelemmel, csak szinte mindenki szkeptikus a megvalósítást illetően, hogy tényleg beválik-e majd a rendszer…

Mi azonban nem ezt fogjuk elemezni, hanem összegyúrjuk majd az igével, Jézus és a házasságtörő asszony történetével. A központi gondolat ez lesz: isteni GDPR (adatvédelem).

Holdfény a zsebben

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 1,14-20 alapján

Néhány napja történt. Már az esti szürkület és a sötétség beállta között jártunk. Indultam ki a teraszomra, hogy behozzam a ruhaszárítót. Ekkor egyszer csak megláttam, ahogy egy fa teteje felett éppen készült áttörni a ragyogó hold a sűrű felhőkön. Csodálatos volt. A ruhaszárítót még gyorsan betettem a lakásba, aztán a leültem a teraszon, szemben a holddal.

Ahogy ittam magamba a ragyogását, azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen többnyire észre sem veszem. Vagy ha meglátom, csak pár pillanatra gyönyörködök el az éjszakai fényárján. Nappal meg, ha látjuk, akkor sem látjuk, hiszen olyan kicsi kis folt az égen! Pedig én jártam a NASA houstoni központjában. Láttam a sok képet, felvételt, űrruhát és egyéb felszerelést. A hold óriási! Számunkra elképzelhetetlen méretű. Onnan azonban, ahol mi élünk, eltörpül a jelentősége.

Ezt a szálat fogjuk tovább fűzni majd. Előtte azonban a legfontosabbat, az igét nézzük meg. A központi gondolatunk ez lesz: holdfény a zsebben.

A valódi hűségről

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jel 2,10c alapján

Tegnap az egész napom az esküvőkről szólt. Délelőtt jegyes-beszélgetésünk volt a barátaimmal, akiket két hét múlva esketek. Kora délután egy másik párt eskettem, és mielőtt egy harmadik pár esküvőjére mentem volna még estefelé, a barátaimmal beszélgettünk egy finom fagyi mellett, az ugyebár két hét múlva esedékes esküvőről.

Igehirdetési igénket, ami a hűségről szól, már napokkal korábban kiválasztottam, így nem a tegnapi nap ihlette. Az inkább plusz töltet lett hozzá. Sokkal inkább a mai ünnepünk apropója adta a klasszikus rendtől eltérő választásomat, mivel gyülekezetünkben ma van a jubiláns konfirmációi ünnepség egész napos rendezvénye.

Jézus ezt mondja ma: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” A konfirmációi liturgia pedig, ami 5, 10, 25 vagy éppen 50 éve elhangzott, amikor itt álltak az oltárnál, és ma elhangzik majd a jubileum jegyében újra, sok mindent hordoz ehhez. A konfirmációi kérdésben például:

VIP társaság + "VIP" képességek = pünkösd

A kép forrása itt található

Igehirdetés ApCsel 2,14-17a alapján

Ha fiúnak születtem volna, Péternek neveztek volna el a szüleim. Szeretek nő lenni, így már csak ezért sem bánom, hogy Juditnak hívnak. Ráadásul a Pethő Péter számomra majdnem olyan, mint Pató Pál úr Petőfi versében, így duplán örülök…

A mai igehirdetésben azonban egyszerre maradok női önmagamnál, és egyszerre veszem kölcsön Péter köntösét. Pünkösd és Péter. Ez az alapállás. A zsidó pünkösdöt ünnepelték ekkor, vagyis a törvényt és az aratási hálaadást. Tíz nappal korábban ment Jézus a mennybe, és őket az ünnep egy lakásba bezárva találja. Bár a város zsúfolásig tele van, ők félnek a húsvéti események miatt, illetve ebben a városban kell megvárniuk a Jézus által megígért Szentlelket. Igénk előzményében egyszer csak egy szélrohamhoz hasonló, hatalmas zúgás támad a tanítványok között, és a fejük tetején olyan lángnyelvek jelennek meg, amik nem bántják őket. Megérkezett a Szentlélek.

A zúgást a városban tartózkodók is megérzik, és összefutnak a téren. Vajon mi lehet ez?

Nem mindegy, hogyan használom...

A kép forrása itt található

Igehirdetés 4Móz 20,6-13 alapján

„A harmadik kijáraton hagyd el a körforgalmat!” – mondja a GPS. És milyen logikus, nem? Megvárjuk, hogy jönnek-e balról, aztán elindulunk jobbra, és az adott kijáraton elhagyjuk a körforgalmat. Persze sosem egyszerű, amikor egy hétköznapi kereszteződést átvarázsolnak ilyenné, azonban tagadhatatlanul szeretjük a végeredményét: nem kell már hosszan várakozni, mire a KRESZ szerint eljuthatunk a kívánt irányba.

Szeretjük, mert ismerjük. Azonban nem mindenki van ezzel így. Amikor a 2000-es évek elején az USA-ban tanultam, akkor legalábbis még nem nagyon volt ott nagyon ilyen. Amikor a közeli kertvárosban szoktam sétálni (Tudják, olyan környék, mint például a Született feleségek c. sorozatban!), egyszer csak megláttam egyet. Az elképedésem csak ez után jött. Kinek hogyan volt ugyanis logikus, úgy használta. Harmadik kijárat jobbról? Ugyan már! Balról az rögtön az első! És már indultak is. Vagy szembe kéne átmenni? Hát az elég fájdalmas a kerékvetőkön keresztül…

Én meg, akinek a kisujjában van a körforgalom, csak álltam ott, és végre egyszer én is megállapíthattam, hogy ők nem értenek valamit. Gondolom valaki Európából lemásolta, megépítették, aztán rájöttek, hogy mivel az emberek nem ismerik, nem is tudják használni. Mi, akik egyértelműnek vesszük a szabályait, segítségnek tartjuk. Ők, akik nem ismerik (vagy akkor még nem ismerték), csak hátráltatásnak és kitolásnak élték meg. Mi erről fogunk ma gondolkodni: nem mindegy, hogyan használom. Adott valami az életemben, amit használatok így, használhatok úgy, meg amúgy is. Csak nem mindegy, hogyan teszem…

Alapigénk, amiből kinőtt ez a gondolat, a komoly elégedetlenséget és értetlenséget kiváltó történetek egyike a Bibliában.

Egy fontos pillanat

A kép forrása itt található

Igehirdetés Dán 7,13-14 alapján

Egy képpel, illetve egy plakáttal indulunk ma útnak. A 2014-es „Isten Fia” c. film plakátját látjuk, feliratok nélkül. Bevallom, nem láttam még a filmet, ez a kép azonban nagyon megfogott. Pedig elsőre az ugrott be róla, hogy ha levágom a bal feléről azt a sötét harmadot, akkor jó lesz… Aztán rájöttem, hogy nem véletlen a kompozíció. A sötétből érkezik a világosság, az átmenet pedig középen a Golgota, Jézus keresztjével.

Nem a képet fogjuk azonban végigelemezni, hanem bizonyos részeit emeljük csak ki, és visszük magunkkal. A sötétből való átmenetet a fénybe, majd a teljes világosságot. A keresztet, ami megtöri a mélységes, fekete ürességet. És Jézus tekintetét, amiben ott vannak az átélt gyűrődések és gyötrődések, de mellette az egész világ is. Ezeket fogjuk az igével összefűzni. A központi gondolatunk ez lesz: egy fontos pillanat.

Mennybemenetel napja van ma. 40 nappal vagyunk húsvét után, mivel ennyi napot töltött feltámadott testében Jézus a földön, és ekkor ment fel a mennybe, miközben tanítványai ott álltak körülötte a hegyen.

Ádvent óta többször volt már szó arról, hogy idén a szokott igehirdetési rendektől eltérő szakaszok adják az alapigéket. Ma Dániel próféta könyvéből hallottuk ezt.

Bőséges válasz ("Anyu, Apu, jövök a világotokba!")

A kép forrása itt található

Igehirdetés 4Móz 6,22-27 alapján

Amikor el szoktak hangozni az előbb hallott szavai az ároni áldásnak, akkor tudjuk, hogy már csak egy ének, és vége lesz az istentiszteletnek. Nos, ez most még nem az a pont…

Egyházunkban ma az imádság vasárnapja van, idén pedig ez éppen anyák napjára esik. És bár hivatalosan június harmadik vasárnapján van az apák napja, mi egy időpontban köszöntjük őket is a mai napon. Ezek a gondolatok gyűlnek tehát egy csokorba ma: az imádság és a szüleink. A központi gondolatunk ez lesz hozzá: Bőséges válasz – „Anyu, Apu, jövök a világotokba!” Nézzük hát!

Amikor kiderül, hogy valaki gyermeket vár, hatalmas eseményláncolat indul útjára. Bérlete lesz a kismamának az orvosokhoz, elkezdi kiművelni magát az elméletből, beszerzik a kiságytól a pelenkáig mindazt, ami szükséges. Lehet, hogy közben úgy is döntenek, hogy le kell cserélni az autót, de az is lehet, hogy már az eddigi otthon sem megfelelő az érkező kis jövevény fogadására. Az azonban biztos, hogy a lakás felfordul… Lehet, hogy közelebb költöznek a nagyszülők, vagy hirtelen mégis nyugdíjba akarnak menni. Egy idő után a kismama búcsút vesz a munkatársaitól, átmenetileg vagy hosszabb távra. Az is lehet, hogy a leendő apuka is munkát vált, mert nem gyerekbarát az addigi munkahelye. És sorolhatnánk tovább az események láncolatát.

Megjelennek azok a sokat mondó csíkok egy teszten, vagy az orvos közli a nagy hírt. Úgy is mondhatnánk, hogy bejelentkezik a születendő gyermek: „Anyu, Apu, jövök a világotokba!” Erre pedig megérkezik a bőséges válasz:

A tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 44,21-26a alapján

Egy barlangot érzünk magunk körül. Nem vagyunk ott ténylegesen, de mégis olyan, mintha valóság lenne. A sűrű sötétségtől semmit sem látunk, így tapogatózunk. Hideg, érdes sziklát érint a kezünk. A levegőt nem akarnánk megízlelni, de a bőrünk alá is bemászik: dohos, áporodott a levegő. Az elmúlás szaga. Egy idő után mégis csökken a félelmünk. Valahogy biztonságos itt lenni. Nem menekülésként a problémák elől, hanem mintha itt történne a lényeg.

Elalszunk. Pontosabban félig-meddig alszunk. Tudjuk, hogy sok minden történik közben, de nagyon keveset fogunk fel belőle. A hánykódás, a küzdelem az érzékelhető. Tényleg félig-meddig állapot ez. Félig érezzük és tudjuk, hogy mi történik, és félig nem érezzük, és nem tudjuk. Örvényként magával ragadott és mi nem akarunk már menekülni.

Egyszer csak jön a mély álom is. A megpihenés és a boldog öntudatlanság. Aztán verőfényre ébredünk, ami a szemhéjunkon keresztül is átragyog. A sziklasírból anyaméh lett. Bement a szenvedés, a halál és az elmúlás, és ennek a mélységéből élet született. Igazi élet.

Ma a húsvét utáni vasárnapok sorában az örömről, az ujjongásról gondolkodunk. Mi így fogalmazzuk meg a középpontba állított gondolatunkat: a tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik.

„Gondold meg, Jákób mindezeket” – így kezdi Ézsaiás próféta igénket.

Odaadó gondoskodás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 3,14-18 alapján

Első osztályos voltam. A lányok között a legalacsonyabb. Bár tudom, hogy ezt már nehéz elhinni… Volt bennem már egy nagy adag életrevalóság, de roppant könnyen el is tudtam bizonytalanodni. Pláne akkor, amikor a nagyobbakkal is együtt voltunk. Mint ebben az ominózus esetben is, amikor ebédelni indultunk a falu akkori étkezdéjébe. Hogy hogyan történt, nem tudom, de az egyenetlen talajon egyszer csak elestem, és elterültem a földön. Ahogyan meglátta ezt egy nagyobb fiú, viccesen megkérdezte: „Mit keresel, Juci?” Erre én lefelé görbülő szájjal, a szavakat szlengesen összemosva így válaszoltam: „Haggy’má!” (Ami „Hagyjál már békén!” lett volna szabatosan.) A „Haggy’má!” kifejezésemre azonban jött a humorosnak vélt válasz: „A Juci hagymát keres!” Erre mindenki nevetni kezdett, én meg inkább a bőgést találtam megfelelő opciónak…

Sok éve tudom már, hogy ez a vicces kérdés és a rá kontrázó poénkodás segítség akart lenni ettől az amúgy kedves fiútól. A belőlem viszont az erre már tényleg kitörő zokogás megmutatta azt, hogy nekem másra lett volna szükségem. Emlékszem például arra, hogy mindkét tenyeremet felhorzsoltam, vérzett a kezem, és az apró kavicsokat a tenyeremből kellett kiszedegetni. A megértésnek, a rögtön érkező segítségnek és vigasztalásnak valahogy jobban örültem volna… No meg annak, ha nem kinevetnek csapatostól, hanem a poénkodással inkább elsimítják a bennem lévő feszültséget és szégyent, hogy elestem ott, ahol senki más. Szép felnőttesen így is mondhatnám: odaadó gondoskodásra lett volna szükségem.

Ma ez a kifejezés lesz a központi gondolatunk, ami végigvezet bennünket az igehirdetésen: odaadó gondoskodás.

Jeremiás próféta a mai vezetőnk ezen az úton.

Döntés a nézőpontról

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 5,33-38 alapján

Ne aggódjanak, nem rontottam el az alapigét, hogy böjt után egy héttel a böjtről van szó! A magyarázat abban rejlik, hogy Jézust a böjtről kérdezik ugyan, de az ő válasza sokkal tágabb és bővebb ennél.

Nem szoktam túl gyakran latin kifejezésekkel dobálózni, de most megteszem, mert a magyar fülnek is ismerős lehet a mai vasárnap neve: Quasimodo geniti. Semmi köze nincs persze ennek a Notre Dame-i toronyőrhöz, hanem ő kapta innen a nevét. Péter első levelében található ez, ami latinból lefordítva így szól: „Mint újszülött csecsemők”. Hogy miért is? Azért, mert eleinte csak felnőtteket kereszteltek, méghozzá hosszú felkészítés után, húsvét ünnepén. Vagyis a keresztség által újjászült csecsemőkként éltek húsvét után. Ez az újdonság, az újban való részesülés, fontos útravaló lesz ahhoz, hogy megértsük az igét. Mindjárt el is jutunk a górcső alá vételéhez, de előbb még egy muníciót begyűjtünk. Mesélek valamit.

A héten történt. Boldogan autóztam az immáron tényleg megérkezett ragyogó, tavaszi napsütésben. Ahogyan azonban a még teljesen kopár fákat néztem, nagyon szürkének tűnt a világ. Tudtam én, hogy már kifakadtak a rügyek, de ez az autónyi távolságból még nem látszott. A tavasszal a lelkemben inkább szomorúnak hatott az összkép.

Hazafelé azonban mintha egy más világba csöppentem volna, pedig ugyan azon az úton jöttem vissza. Hátulról sütött – Mit sütött, izzott! – a lemenő nap. Sokféle felhő is volt, amik között úgy bujkált ez a perzselő napkorong, hogy valami fenséges árnyalatú vörössel festette meg a világot. Lenyűgöző volt. Olyannira, hogy az út mellett számos autós megállt, de persze nem élvezni, hanem fényképezni a csodát. Én inkább ittam magamba. Néztem a még mindig kopár fákat, amik idefelé inkább lelohasztották a kedvemet. Fenségesek voltak, ahogyan a vörös minden árnyalatát magukba itták. Ugyan azokat az üres fákat és bokrokat néztem, és mégis teljesen mást láttam. Életet, reményt és csodát.

Ebből az élményből a kétféle nézőpontot visszük magunkkal. Kiemeljük a természet ezerarcúságából őket, és csak kettőről fogunk beszélni: a szürke, szomorú nézőpontról, és a vörösre festett, reményteli nézőpontról. A központi gondolatunk pedig ez lesz: döntés a nézőpontról.

Fagyott zsibbadásból élettel telivé

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 28,1-8 alapján

Vasárnap hajnal van. A magdalai Mária és a másik Mária Jézus sírjához indulnak. Másfél napja annak, hogy a Mester meghalt. Ők azóta vannak összezárva saját félelmeikkel az otthonukban. A zsidó szokások szerint ugyanis péntek estétől nem végezhettek semmit sem, ami munkának számított. Márpedig a sírig sok lépéssel elmenni munkának számított. De most, hogy megvirrad a reggel, úton lehetnek már.

Sokkos napokon vannak túl. Látták Jézus megostorozott hátát, tövisektől vérző arcát, szegekkel és dárdával átfúrt testét. Végigélték vele a méltatlan és hazug kihallgatásokat, a „Feszítsd meg!” kiáltásokat, a Golgotáig tartó kálváriát, majd a haláltusát, a kereszten függve. Mi még ezek hallatán is szörnyülködünk, ők pedig végignézték. Éppen ezért, ahogyan az első szabad lépéseikkel a sír felé mennek, még mindig sokkos állapotban vannak.

Fagyott zsibbadás van testükben és lelkükben egyaránt. Siratják Jézust, az embert. És siratják reményeiket: „Hát mégsem ő az, aki változást hoz nekünk!” „Hát mégsem jön még el az Isten országa!” „Oda lett minden reményünk!” Fagyott zsibbadás emészti őket. Vándorló fájdalomként mozdítanak bokát s térdet. De mégis útnak indulnak, mert maradni sem tudnak tovább a házban.

Egyszer csak egy másik érzés árad szét bennük.

Szolga-király

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 14,18-20 alapján

Egy héttel ezelőtt, szombaton tartottuk Nyárádon az ökumenikus világimanapot. Erre minden évben más-más ország asszonyai készülnek, a világ valamelyik pontjáról. Idén a dél-amerikai Suriname országa alkotta meg a programot és a szöveget. Ahogyan életre keltek a szavak, megrendítő volt az ő nézőpontjukból is szembesülni azzal, hogy világszerte mennyire kizsigereljük a földet. Át- meg átszőtte a liturgikus szöveget az aggódás. Közben pedig elhangzott a teremtéstörténet, ahol azt mondja Isten az első emberpárnak, és általa mindannyiunknak, hogy uralkodjuk a földön és az élőlényeken.

És itt van a félreértés, ami minket most rá fog állítani a központi gondolatmenetünkre. Rosszul értelmezzük az uralkodás szót. Az nem kizsigerlést jelent, amikor bármit megtehetünk az uralmunk alatt állókkal, hanem éppen az ellenkezőjét. Az uralkodó szolga. Felelős azokért, akik felett uralmat kapott.

Mi most ennek a gondolatát visszük magunkkal az igehirdetésben, ezzel a központi gondolattal: Szolga-király.

Igénk Ábrahám történetének elejéről való.

Erős kézzel és kinyújtott karral

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ez 20,32-37.42-44 alapján

A kéz a fára feszül. Talán érzi a test a belőle áradó fájdalmat, talán nem, mert a sokk megkíméli ettől. Szegek tartják, mégis mozdulnia kell, mivel máshogy nem kap levegőt. Mellkasát úgy tudja oxigénnel megtölteni, ha kezeivel és lábaival megemeli magát a kereszten. Aztán megpihen. Majd újra kezdi. Amikor látszólag mindennek vége, akkor is áldást oszt a Messiás. Erős kézzel, kinyújtott karral öleli magához a világot. Három nap múlva majd, amikor feltámadott testén is ott lesznek a sebhelyek, kihirdeti majd, hogy nincs még semminek sem vége. Most kezdődik még csak az élet!

Két héttel ezelőtt úgy gondolkodtunk a bűnesetről, hogy „A történetnek itt még nincsen vége!”. Ma is ezt hordozzuk szívünkben a következő központi gondolattal együtt: erős kézzel, kinyújtott karral.

A történelem ismétli önmagát

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 26,1-16 alapján

Készülünk tovább a Jeruzsálembe vezető böjti úton. Bár még az elején vagyunk, jókorát haladtunk már. Újabb hamuban sült pogácsát kapunk most a tarisznyánkba az igén keresztül, aminek ez lesz a központi gondolata: a történelem ismétli önmagát. Három szálat fogunk hozzá egyesével felvenni, és összefonni egy egésszé.

Jeremiás próféta személye adja nekünk az első szálat, akiről igehirdetési igénk szól. A prófétáknak talán az a legszembetűnőbb jellemzőjük, hogy tovább kell adniuk azt, amit Isten mond nekik. Hol csak egy embernek, hol egy település lakóinak, hol pedig az egész országnak.

Jeremiásnak Jeruzsálem városának lakosaihoz kell szólnia, amit ő meg is tesz, és nem játszik Jónást. A templomban azonban, ahogyan hallgatják a papok, más próféták és a nép, istenkáromlónak mondják. Az eleje még egészen klasszikus, amit hallanak: meg kell jobbítaniuk útjukat, máskülönben baj lesz. Az elmúlt igehirdetések mintájára így is mondhatnánk: ha nem változtatnak, akkor megkapják a tetteik következményeit. Beszédének vége azonban kiveri náluk a biztosítékot, mivel a várossal együtt a templom pusztulásáról beszél. Ez pedig istenkáromlásnak számított. Jeremiásnak így a halálát követelik. Lincselés-szerű állapot alakul ki.

A történetnek itt még nincsen vége!

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 3,14-19 alapján

Végre elkezdődött böjt! Akik jól ismerjük, azok szeretjük. Nem kínlódást vagy sanyargatást látunk benne, hanem az Istennel való még mélyebb kapcsolat lehetőségét. Lelki zarándoklatunkon ráfordultunk Jézussal és a tanítványokkal együtt a Jeruzsálembe és a Golgotára tartó útra.

Ezen az első böjti vasárnapon nagyon izgalmas igénk van. Közvetlenül a bűneset után vagyunk, és közvetlenül az Édenkert elhagyása előtt. Ennek a pillanatnak nagyon is sok köze van a böjti, húsvétra készülő időhöz. Mindjárt megnézzük majd, hogy miért. Előtte azonban fontos szólni arról, hogy elképzelhetetlenül gazdag igénk van. Mindenkinek más és más ragadta meg vagy most, vagy már korábban a gondolatát belőle. Nem tudunk azonban a témagazdagság miatt mindent érinteni. Nem kikerülni akarom ezzel a kérdéseket, sokkal inkább egyben tartani az igehirdetést. Most is egy témára fűzzük fel a gondolatokat, ami ma így hangzik: A történetnek itt még nincsen vége!

Sorsfordító találkozás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 4,25-30 alapján

Dél körül jár az idő. Egy asszony lép ki a házból. Megrogyott vállakkal viszi hatalmas vizeskorsóját. Üres a falu, ahogyan üres a híres kút környéke is. Elvégre itt, a bibliai tájakon, ahol rekkenő a hőség, minden épeszű ember meghúzza magát, amíg a forróság nem csillapodik. Kivéve ő. Ő, akit kitaszított magából a társadalom, mert öt férje volt már, és akivel most él, vele még csak nem is házasok. Neki akkor kell mennie a főzéshez, iváshoz és tisztálkodáshoz való vízért, amikor kikerülheti a többieket.

A híres kúthoz tart. Jákób kútjához, ami 1700 éves lehet eddigre. Még nem tudja, hogy ma hatalmas lehetőség vár rá ott. Nem, nem a többiekre, hanem éppen rá. Jézus, az Isten Fia várja ott. Egy sorsfordító találkozást kínál neki.

Mi, 2018-ban élő emberek, erről a sorsfordító találkozásról gondolkodunk ma. Hétköznapi értelmében használjuk a „sors” szót, ami az életút szinonimája is. Ahogyan most használjuk, abban a fátumnak, a végzetnek nem lesz szerepe. Egy ilyen sorsfordító találkozás lehetőségét kapjuk mi is a samáriai asszonyon keresztül. Vele tartunk most a kúthoz, közben pedig számos áthallás születhet meg a saját életünkre nézve is.

Megérkezik az asszony, és meglepetésére nincs egyedül.

"A szokás nagy úr" - de kitakarhatja a lényeget...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 7,5-16 alapján

Fantasztikus filmet láttam a napokban. Magyarul A számolás joga címet viseli. Valós történetet dolgoz fel egy regény alapján, az USA ’50-es, ’60-as éveiből. Nagyjából 30 fekete bőrű nőt alkalmaz a NASA, mint a nyugati számolócsoport tagjait, kimagasló matematikai tudásuk miatt. Ők a telephely egy félreeső helyén vannak. A keleti számolócsoport tagjait fehér nők alkotják. Ők egészen központi helyen, sokkal jobb körülmények között dolgoznak.

A fekete nők közül hárman a többiek közül is messze magasan kiemelkednek. Az egyiküket áthelyezik a központba, ahol a mérnökök számolásait kell ellenőriznie. Egyre inkább rájönnek, hogy nélküle nem tudják elérni céljaikat. Egyszer azonban a főnöke kiabálni kezd vele, mivel rendszeresen nagyon hosszú időre eltűnik. Az éppen a szakadó esőből beérő, holtfáradt nő ekkor maga is kiabálni kezd. Hosszú hónapok óta ott dolgozik, és senkinek nem esett le, hogy mi ennek az oka: a fekete nők csak és kizárólag az ő számukra fenntartott mosdót használhatják. A fehérekét nem. Ezért neki minden alkalommal el kell mennie a nyugati csoportnak kijelölt fekete mosdóba. Ez végig futva is 40 percet vesz igénybe a hatalmas területen. A terem lefagy, beleértve a főnököt is. Látszik rajta, hogy megdöbben, hogy e miatt az ok miatt veszítik el mindig a legkiemelkedőbb képességű tudós drága idejét.

A hagyományok kialakultak a fehérek és a feketék világára. Ők pedig megszokták ezt. Nem vették észre a hosszú szünetek okát, mert a szokás nagy úr. Kialakít egy kerékvágást, egy automatizmust, amiben nem kell gondolkodni. De ahogyan itt is történt, ez a megszokás kitakarhatja a lényeget. A mai központi gondolatunk is ez lesz: „A szokás nagy úr” – de kitakarhatja a lényeget…