IGEN = NEM (Avagy ha igent mondasz valamire, az számos dologra egyúttal nemet jelent.)

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Sám 7,3-6 alapján

Az igen egyenlő a nemmel. Nem, nem őrültem meg, hogy ilyeneket mondok, pusztán egy speciális helyzetről fogunk ma beszélni. Vannak persze népek, akik az igenre tagadólag rázzák a fejüket, és a nemre bólogatnak, de mi nem róluk beszélünk, hanem arról, hogy ha igent mondunk valamire, akkor számos dologra nemet mondunk. Azzal például, hogy most itt vagyunk a templompadokban, és igent mondtunk a mai istentiszteletre, egyidejűleg nem az ebédet főzzük otthon, nem a szőlőt kapáljuk, vagy nem a foci vb eddigi legjobb pillanatait nézegetjük vissza. Ezt jelenti az „igen = nem”. Ehhez a központi gondolathoz fogunk majd visszatérni, de előbb megnézzük azt, hogy miből is formálódott ez ki.

Sámuel próféta könyvéből hallottuk a mai alapigénket. A kis Sámuel, aki annak idején a templomban aludt, mára komoly felnőtt és próféta lett. Bár még csak két könyvének az elején járunk ebben a történetben, van egy nagy ugrás az időben. Az előző, hatodik fejezet, és a mostani között 20 év telt el. Ennek az ugrásnak az oka egy tárgy, méghozzá Izráel akkori népének legszentebb tárgya, a szövetség ládája.

Ezt a ládát még az Egyiptomból való szabadulás után, a 40 éves sivatagi vándorlás alatt kérte Isten, hogy készítsék el, méghozzá pontosan úgy, ahogyan ő elmondta Mózesnek. Innentől végig magukkal vitték, és kiemelt szerepet kapott mindennapjaikban. Ezt azonban ne egy ládikónak képzeljék el, hanem egy olyan hatalmas és nehéz tárgynak, amit a két pár tartórúddal négy ember volt csak képes felemelni!

Igénk elején ezt hallottuk Sámuel szájából, a néphez szólva:

Isteni GDPR (adatvédelem)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 8,1-11 alapján

GDPR, vagyis az Európai Unió adatvédelmi rendelete. Az, ami a cégek, egyesületek, alapítványok és minden más szervezet életét megbolygatja mostanában. Köztük a gyülekezetekét is. Sőt! Minden emberét, mivel ezernyi helyen kell nyilatkoznunk arról, hogy kezelhetik-e az adatainkat. Az emailt használók postafiókját például naponta töltik fel ilyen tájékoztatásokkal. A cél az, hogy védjék az adatainkat. Ezt a Zuckerberg-féle facebook-botrány tökéletesen bemutatta az elmúlt hónapokban. Mindenki tudja, hogy komolyan foglalkozni kell az adatvédelemmel, csak szinte mindenki szkeptikus a megvalósítást illetően, hogy tényleg beválik-e majd a rendszer…

Mi azonban nem ezt fogjuk elemezni, hanem összegyúrjuk majd az igével, Jézus és a házasságtörő asszony történetével. A központi gondolat ez lesz: isteni GDPR (adatvédelem).

Holdfény a zsebben

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 1,14-20 alapján

Néhány napja történt. Már az esti szürkület és a sötétség beállta között jártunk. Indultam ki a teraszomra, hogy behozzam a ruhaszárítót. Ekkor egyszer csak megláttam, ahogy egy fa teteje felett éppen készült áttörni a ragyogó hold a sűrű felhőkön. Csodálatos volt. A ruhaszárítót még gyorsan betettem a lakásba, aztán a leültem a teraszon, szemben a holddal.

Ahogy ittam magamba a ragyogását, azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen többnyire észre sem veszem. Vagy ha meglátom, csak pár pillanatra gyönyörködök el az éjszakai fényárján. Nappal meg, ha látjuk, akkor sem látjuk, hiszen olyan kicsi kis folt az égen! Pedig én jártam a NASA houstoni központjában. Láttam a sok képet, felvételt, űrruhát és egyéb felszerelést. A hold óriási! Számunkra elképzelhetetlen méretű. Onnan azonban, ahol mi élünk, eltörpül a jelentősége.

Ezt a szálat fogjuk tovább fűzni majd. Előtte azonban a legfontosabbat, az igét nézzük meg. A központi gondolatunk ez lesz: holdfény a zsebben.

A valódi hűségről

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jel 2,10c alapján

Tegnap az egész napom az esküvőkről szólt. Délelőtt jegyes-beszélgetésünk volt a barátaimmal, akiket két hét múlva esketek. Kora délután egy másik párt eskettem, és mielőtt egy harmadik pár esküvőjére mentem volna még estefelé, a barátaimmal beszélgettünk egy finom fagyi mellett, az ugyebár két hét múlva esedékes esküvőről.

Igehirdetési igénket, ami a hűségről szól, már napokkal korábban kiválasztottam, így nem a tegnapi nap ihlette. Az inkább plusz töltet lett hozzá. Sokkal inkább a mai ünnepünk apropója adta a klasszikus rendtől eltérő választásomat, mivel gyülekezetünkben ma van a jubiláns konfirmációi ünnepség egész napos rendezvénye.

Jézus ezt mondja ma: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” A konfirmációi liturgia pedig, ami 5, 10, 25 vagy éppen 50 éve elhangzott, amikor itt álltak az oltárnál, és ma elhangzik majd a jubileum jegyében újra, sok mindent hordoz ehhez. A konfirmációi kérdésben például:

VIP társaság + "VIP" képességek = pünkösd

A kép forrása itt található

Igehirdetés ApCsel 2,14-17a alapján

Ha fiúnak születtem volna, Péternek neveztek volna el a szüleim. Szeretek nő lenni, így már csak ezért sem bánom, hogy Juditnak hívnak. Ráadásul a Pethő Péter számomra majdnem olyan, mint Pató Pál úr Petőfi versében, így duplán örülök…

A mai igehirdetésben azonban egyszerre maradok női önmagamnál, és egyszerre veszem kölcsön Péter köntösét. Pünkösd és Péter. Ez az alapállás. A zsidó pünkösdöt ünnepelték ekkor, vagyis a törvényt és az aratási hálaadást. Tíz nappal korábban ment Jézus a mennybe, és őket az ünnep egy lakásba bezárva találja. Bár a város zsúfolásig tele van, ők félnek a húsvéti események miatt, illetve ebben a városban kell megvárniuk a Jézus által megígért Szentlelket. Igénk előzményében egyszer csak egy szélrohamhoz hasonló, hatalmas zúgás támad a tanítványok között, és a fejük tetején olyan lángnyelvek jelennek meg, amik nem bántják őket. Megérkezett a Szentlélek.

A zúgást a városban tartózkodók is megérzik, és összefutnak a téren. Vajon mi lehet ez?

Nem mindegy, hogyan használom...

A kép forrása itt található

Igehirdetés 4Móz 20,6-13 alapján

„A harmadik kijáraton hagyd el a körforgalmat!” – mondja a GPS. És milyen logikus, nem? Megvárjuk, hogy jönnek-e balról, aztán elindulunk jobbra, és az adott kijáraton elhagyjuk a körforgalmat. Persze sosem egyszerű, amikor egy hétköznapi kereszteződést átvarázsolnak ilyenné, azonban tagadhatatlanul szeretjük a végeredményét: nem kell már hosszan várakozni, mire a KRESZ szerint eljuthatunk a kívánt irányba.

Szeretjük, mert ismerjük. Azonban nem mindenki van ezzel így. Amikor a 2000-es évek elején az USA-ban tanultam, akkor legalábbis még nem nagyon volt ott nagyon ilyen. Amikor a közeli kertvárosban szoktam sétálni (Tudják, olyan környék, mint például a Született feleségek c. sorozatban!), egyszer csak megláttam egyet. Az elképedésem csak ez után jött. Kinek hogyan volt ugyanis logikus, úgy használta. Harmadik kijárat jobbról? Ugyan már! Balról az rögtön az első! És már indultak is. Vagy szembe kéne átmenni? Hát az elég fájdalmas a kerékvetőkön keresztül…

Én meg, akinek a kisujjában van a körforgalom, csak álltam ott, és végre egyszer én is megállapíthattam, hogy ők nem értenek valamit. Gondolom valaki Európából lemásolta, megépítették, aztán rájöttek, hogy mivel az emberek nem ismerik, nem is tudják használni. Mi, akik egyértelműnek vesszük a szabályait, segítségnek tartjuk. Ők, akik nem ismerik (vagy akkor még nem ismerték), csak hátráltatásnak és kitolásnak élték meg. Mi erről fogunk ma gondolkodni: nem mindegy, hogyan használom. Adott valami az életemben, amit használatok így, használhatok úgy, meg amúgy is. Csak nem mindegy, hogyan teszem…

Alapigénk, amiből kinőtt ez a gondolat, a komoly elégedetlenséget és értetlenséget kiváltó történetek egyike a Bibliában.

Egy fontos pillanat

A kép forrása itt található

Igehirdetés Dán 7,13-14 alapján

Egy képpel, illetve egy plakáttal indulunk ma útnak. A 2014-es „Isten Fia” c. film plakátját látjuk, feliratok nélkül. Bevallom, nem láttam még a filmet, ez a kép azonban nagyon megfogott. Pedig elsőre az ugrott be róla, hogy ha levágom a bal feléről azt a sötét harmadot, akkor jó lesz… Aztán rájöttem, hogy nem véletlen a kompozíció. A sötétből érkezik a világosság, az átmenet pedig középen a Golgota, Jézus keresztjével.

Nem a képet fogjuk azonban végigelemezni, hanem bizonyos részeit emeljük csak ki, és visszük magunkkal. A sötétből való átmenetet a fénybe, majd a teljes világosságot. A keresztet, ami megtöri a mélységes, fekete ürességet. És Jézus tekintetét, amiben ott vannak az átélt gyűrődések és gyötrődések, de mellette az egész világ is. Ezeket fogjuk az igével összefűzni. A központi gondolatunk ez lesz: egy fontos pillanat.

Mennybemenetel napja van ma. 40 nappal vagyunk húsvét után, mivel ennyi napot töltött feltámadott testében Jézus a földön, és ekkor ment fel a mennybe, miközben tanítványai ott álltak körülötte a hegyen.

Ádvent óta többször volt már szó arról, hogy idén a szokott igehirdetési rendektől eltérő szakaszok adják az alapigéket. Ma Dániel próféta könyvéből hallottuk ezt.

Bőséges válasz ("Anyu, Apu, jövök a világotokba!")

A kép forrása itt található

Igehirdetés 4Móz 6,22-27 alapján

Amikor el szoktak hangozni az előbb hallott szavai az ároni áldásnak, akkor tudjuk, hogy már csak egy ének, és vége lesz az istentiszteletnek. Nos, ez most még nem az a pont…

Egyházunkban ma az imádság vasárnapja van, idén pedig ez éppen anyák napjára esik. És bár hivatalosan június harmadik vasárnapján van az apák napja, mi egy időpontban köszöntjük őket is a mai napon. Ezek a gondolatok gyűlnek tehát egy csokorba ma: az imádság és a szüleink. A központi gondolatunk ez lesz hozzá: Bőséges válasz – „Anyu, Apu, jövök a világotokba!” Nézzük hát!

Amikor kiderül, hogy valaki gyermeket vár, hatalmas eseményláncolat indul útjára. Bérlete lesz a kismamának az orvosokhoz, elkezdi kiművelni magát az elméletből, beszerzik a kiságytól a pelenkáig mindazt, ami szükséges. Lehet, hogy közben úgy is döntenek, hogy le kell cserélni az autót, de az is lehet, hogy már az eddigi otthon sem megfelelő az érkező kis jövevény fogadására. Az azonban biztos, hogy a lakás felfordul… Lehet, hogy közelebb költöznek a nagyszülők, vagy hirtelen mégis nyugdíjba akarnak menni. Egy idő után a kismama búcsút vesz a munkatársaitól, átmenetileg vagy hosszabb távra. Az is lehet, hogy a leendő apuka is munkát vált, mert nem gyerekbarát az addigi munkahelye. És sorolhatnánk tovább az események láncolatát.

Megjelennek azok a sokat mondó csíkok egy teszten, vagy az orvos közli a nagy hírt. Úgy is mondhatnánk, hogy bejelentkezik a születendő gyermek: „Anyu, Apu, jövök a világotokba!” Erre pedig megérkezik a bőséges válasz:

A tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 44,21-26a alapján

Egy barlangot érzünk magunk körül. Nem vagyunk ott ténylegesen, de mégis olyan, mintha valóság lenne. A sűrű sötétségtől semmit sem látunk, így tapogatózunk. Hideg, érdes sziklát érint a kezünk. A levegőt nem akarnánk megízlelni, de a bőrünk alá is bemászik: dohos, áporodott a levegő. Az elmúlás szaga. Egy idő után mégis csökken a félelmünk. Valahogy biztonságos itt lenni. Nem menekülésként a problémák elől, hanem mintha itt történne a lényeg.

Elalszunk. Pontosabban félig-meddig alszunk. Tudjuk, hogy sok minden történik közben, de nagyon keveset fogunk fel belőle. A hánykódás, a küzdelem az érzékelhető. Tényleg félig-meddig állapot ez. Félig érezzük és tudjuk, hogy mi történik, és félig nem érezzük, és nem tudjuk. Örvényként magával ragadott és mi nem akarunk már menekülni.

Egyszer csak jön a mély álom is. A megpihenés és a boldog öntudatlanság. Aztán verőfényre ébredünk, ami a szemhéjunkon keresztül is átragyog. A sziklasírból anyaméh lett. Bement a szenvedés, a halál és az elmúlás, és ennek a mélységéből élet született. Igazi élet.

Ma a húsvét utáni vasárnapok sorában az örömről, az ujjongásról gondolkodunk. Mi így fogalmazzuk meg a középpontba állított gondolatunkat: a tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik.

„Gondold meg, Jákób mindezeket” – így kezdi Ézsaiás próféta igénket.

Odaadó gondoskodás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 3,14-18 alapján

Első osztályos voltam. A lányok között a legalacsonyabb. Bár tudom, hogy ezt már nehéz elhinni… Volt bennem már egy nagy adag életrevalóság, de roppant könnyen el is tudtam bizonytalanodni. Pláne akkor, amikor a nagyobbakkal is együtt voltunk. Mint ebben az ominózus esetben is, amikor ebédelni indultunk a falu akkori étkezdéjébe. Hogy hogyan történt, nem tudom, de az egyenetlen talajon egyszer csak elestem, és elterültem a földön. Ahogyan meglátta ezt egy nagyobb fiú, viccesen megkérdezte: „Mit keresel, Juci?” Erre én lefelé görbülő szájjal, a szavakat szlengesen összemosva így válaszoltam: „Haggy’má!” (Ami „Hagyjál már békén!” lett volna szabatosan.) A „Haggy’má!” kifejezésemre azonban jött a humorosnak vélt válasz: „A Juci hagymát keres!” Erre mindenki nevetni kezdett, én meg inkább a bőgést találtam megfelelő opciónak…

Sok éve tudom már, hogy ez a vicces kérdés és a rá kontrázó poénkodás segítség akart lenni ettől az amúgy kedves fiútól. A belőlem viszont az erre már tényleg kitörő zokogás megmutatta azt, hogy nekem másra lett volna szükségem. Emlékszem például arra, hogy mindkét tenyeremet felhorzsoltam, vérzett a kezem, és az apró kavicsokat a tenyeremből kellett kiszedegetni. A megértésnek, a rögtön érkező segítségnek és vigasztalásnak valahogy jobban örültem volna… No meg annak, ha nem kinevetnek csapatostól, hanem a poénkodással inkább elsimítják a bennem lévő feszültséget és szégyent, hogy elestem ott, ahol senki más. Szép felnőttesen így is mondhatnám: odaadó gondoskodásra lett volna szükségem.

Ma ez a kifejezés lesz a központi gondolatunk, ami végigvezet bennünket az igehirdetésen: odaadó gondoskodás.

Jeremiás próféta a mai vezetőnk ezen az úton.

Döntés a nézőpontról

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 5,33-38 alapján

Ne aggódjanak, nem rontottam el az alapigét, hogy böjt után egy héttel a böjtről van szó! A magyarázat abban rejlik, hogy Jézust a böjtről kérdezik ugyan, de az ő válasza sokkal tágabb és bővebb ennél.

Nem szoktam túl gyakran latin kifejezésekkel dobálózni, de most megteszem, mert a magyar fülnek is ismerős lehet a mai vasárnap neve: Quasimodo geniti. Semmi köze nincs persze ennek a Notre Dame-i toronyőrhöz, hanem ő kapta innen a nevét. Péter első levelében található ez, ami latinból lefordítva így szól: „Mint újszülött csecsemők”. Hogy miért is? Azért, mert eleinte csak felnőtteket kereszteltek, méghozzá hosszú felkészítés után, húsvét ünnepén. Vagyis a keresztség által újjászült csecsemőkként éltek húsvét után. Ez az újdonság, az újban való részesülés, fontos útravaló lesz ahhoz, hogy megértsük az igét. Mindjárt el is jutunk a górcső alá vételéhez, de előbb még egy muníciót begyűjtünk. Mesélek valamit.

A héten történt. Boldogan autóztam az immáron tényleg megérkezett ragyogó, tavaszi napsütésben. Ahogyan azonban a még teljesen kopár fákat néztem, nagyon szürkének tűnt a világ. Tudtam én, hogy már kifakadtak a rügyek, de ez az autónyi távolságból még nem látszott. A tavasszal a lelkemben inkább szomorúnak hatott az összkép.

Hazafelé azonban mintha egy más világba csöppentem volna, pedig ugyan azon az úton jöttem vissza. Hátulról sütött – Mit sütött, izzott! – a lemenő nap. Sokféle felhő is volt, amik között úgy bujkált ez a perzselő napkorong, hogy valami fenséges árnyalatú vörössel festette meg a világot. Lenyűgöző volt. Olyannira, hogy az út mellett számos autós megállt, de persze nem élvezni, hanem fényképezni a csodát. Én inkább ittam magamba. Néztem a még mindig kopár fákat, amik idefelé inkább lelohasztották a kedvemet. Fenségesek voltak, ahogyan a vörös minden árnyalatát magukba itták. Ugyan azokat az üres fákat és bokrokat néztem, és mégis teljesen mást láttam. Életet, reményt és csodát.

Ebből az élményből a kétféle nézőpontot visszük magunkkal. Kiemeljük a természet ezerarcúságából őket, és csak kettőről fogunk beszélni: a szürke, szomorú nézőpontról, és a vörösre festett, reményteli nézőpontról. A központi gondolatunk pedig ez lesz: döntés a nézőpontról.

Fagyott zsibbadásból élettel telivé

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 28,1-8 alapján

Vasárnap hajnal van. A magdalai Mária és a másik Mária Jézus sírjához indulnak. Másfél napja annak, hogy a Mester meghalt. Ők azóta vannak összezárva saját félelmeikkel az otthonukban. A zsidó szokások szerint ugyanis péntek estétől nem végezhettek semmit sem, ami munkának számított. Márpedig a sírig sok lépéssel elmenni munkának számított. De most, hogy megvirrad a reggel, úton lehetnek már.

Sokkos napokon vannak túl. Látták Jézus megostorozott hátát, tövisektől vérző arcát, szegekkel és dárdával átfúrt testét. Végigélték vele a méltatlan és hazug kihallgatásokat, a „Feszítsd meg!” kiáltásokat, a Golgotáig tartó kálváriát, majd a haláltusát, a kereszten függve. Mi még ezek hallatán is szörnyülködünk, ők pedig végignézték. Éppen ezért, ahogyan az első szabad lépéseikkel a sír felé mennek, még mindig sokkos állapotban vannak.

Fagyott zsibbadás van testükben és lelkükben egyaránt. Siratják Jézust, az embert. És siratják reményeiket: „Hát mégsem ő az, aki változást hoz nekünk!” „Hát mégsem jön még el az Isten országa!” „Oda lett minden reményünk!” Fagyott zsibbadás emészti őket. Vándorló fájdalomként mozdítanak bokát s térdet. De mégis útnak indulnak, mert maradni sem tudnak tovább a házban.

Egyszer csak egy másik érzés árad szét bennük.

Szolga-király

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 14,18-20 alapján

Egy héttel ezelőtt, szombaton tartottuk Nyárádon az ökumenikus világimanapot. Erre minden évben más-más ország asszonyai készülnek, a világ valamelyik pontjáról. Idén a dél-amerikai Suriname országa alkotta meg a programot és a szöveget. Ahogyan életre keltek a szavak, megrendítő volt az ő nézőpontjukból is szembesülni azzal, hogy világszerte mennyire kizsigereljük a földet. Át- meg átszőtte a liturgikus szöveget az aggódás. Közben pedig elhangzott a teremtéstörténet, ahol azt mondja Isten az első emberpárnak, és általa mindannyiunknak, hogy uralkodjuk a földön és az élőlényeken.

És itt van a félreértés, ami minket most rá fog állítani a központi gondolatmenetünkre. Rosszul értelmezzük az uralkodás szót. Az nem kizsigerlést jelent, amikor bármit megtehetünk az uralmunk alatt állókkal, hanem éppen az ellenkezőjét. Az uralkodó szolga. Felelős azokért, akik felett uralmat kapott.

Mi most ennek a gondolatát visszük magunkkal az igehirdetésben, ezzel a központi gondolattal: Szolga-király.

Igénk Ábrahám történetének elejéről való.

Erős kézzel és kinyújtott karral

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ez 20,32-37.42-44 alapján

A kéz a fára feszül. Talán érzi a test a belőle áradó fájdalmat, talán nem, mert a sokk megkíméli ettől. Szegek tartják, mégis mozdulnia kell, mivel máshogy nem kap levegőt. Mellkasát úgy tudja oxigénnel megtölteni, ha kezeivel és lábaival megemeli magát a kereszten. Aztán megpihen. Majd újra kezdi. Amikor látszólag mindennek vége, akkor is áldást oszt a Messiás. Erős kézzel, kinyújtott karral öleli magához a világot. Három nap múlva majd, amikor feltámadott testén is ott lesznek a sebhelyek, kihirdeti majd, hogy nincs még semminek sem vége. Most kezdődik még csak az élet!

Két héttel ezelőtt úgy gondolkodtunk a bűnesetről, hogy „A történetnek itt még nincsen vége!”. Ma is ezt hordozzuk szívünkben a következő központi gondolattal együtt: erős kézzel, kinyújtott karral.

A történelem ismétli önmagát

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 26,1-16 alapján

Készülünk tovább a Jeruzsálembe vezető böjti úton. Bár még az elején vagyunk, jókorát haladtunk már. Újabb hamuban sült pogácsát kapunk most a tarisznyánkba az igén keresztül, aminek ez lesz a központi gondolata: a történelem ismétli önmagát. Három szálat fogunk hozzá egyesével felvenni, és összefonni egy egésszé.

Jeremiás próféta személye adja nekünk az első szálat, akiről igehirdetési igénk szól. A prófétáknak talán az a legszembetűnőbb jellemzőjük, hogy tovább kell adniuk azt, amit Isten mond nekik. Hol csak egy embernek, hol egy település lakóinak, hol pedig az egész országnak.

Jeremiásnak Jeruzsálem városának lakosaihoz kell szólnia, amit ő meg is tesz, és nem játszik Jónást. A templomban azonban, ahogyan hallgatják a papok, más próféták és a nép, istenkáromlónak mondják. Az eleje még egészen klasszikus, amit hallanak: meg kell jobbítaniuk útjukat, máskülönben baj lesz. Az elmúlt igehirdetések mintájára így is mondhatnánk: ha nem változtatnak, akkor megkapják a tetteik következményeit. Beszédének vége azonban kiveri náluk a biztosítékot, mivel a várossal együtt a templom pusztulásáról beszél. Ez pedig istenkáromlásnak számított. Jeremiásnak így a halálát követelik. Lincselés-szerű állapot alakul ki.

A történetnek itt még nincsen vége!

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 3,14-19 alapján

Végre elkezdődött böjt! Akik jól ismerjük, azok szeretjük. Nem kínlódást vagy sanyargatást látunk benne, hanem az Istennel való még mélyebb kapcsolat lehetőségét. Lelki zarándoklatunkon ráfordultunk Jézussal és a tanítványokkal együtt a Jeruzsálembe és a Golgotára tartó útra.

Ezen az első böjti vasárnapon nagyon izgalmas igénk van. Közvetlenül a bűneset után vagyunk, és közvetlenül az Édenkert elhagyása előtt. Ennek a pillanatnak nagyon is sok köze van a böjti, húsvétra készülő időhöz. Mindjárt megnézzük majd, hogy miért. Előtte azonban fontos szólni arról, hogy elképzelhetetlenül gazdag igénk van. Mindenkinek más és más ragadta meg vagy most, vagy már korábban a gondolatát belőle. Nem tudunk azonban a témagazdagság miatt mindent érinteni. Nem kikerülni akarom ezzel a kérdéseket, sokkal inkább egyben tartani az igehirdetést. Most is egy témára fűzzük fel a gondolatokat, ami ma így hangzik: A történetnek itt még nincsen vége!

Sorsfordító találkozás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 4,25-30 alapján

Dél körül jár az idő. Egy asszony lép ki a házból. Megrogyott vállakkal viszi hatalmas vizeskorsóját. Üres a falu, ahogyan üres a híres kút környéke is. Elvégre itt, a bibliai tájakon, ahol rekkenő a hőség, minden épeszű ember meghúzza magát, amíg a forróság nem csillapodik. Kivéve ő. Ő, akit kitaszított magából a társadalom, mert öt férje volt már, és akivel most él, vele még csak nem is házasok. Neki akkor kell mennie a főzéshez, iváshoz és tisztálkodáshoz való vízért, amikor kikerülheti a többieket.

A híres kúthoz tart. Jákób kútjához, ami 1700 éves lehet eddigre. Még nem tudja, hogy ma hatalmas lehetőség vár rá ott. Nem, nem a többiekre, hanem éppen rá. Jézus, az Isten Fia várja ott. Egy sorsfordító találkozást kínál neki.

Mi, 2018-ban élő emberek, erről a sorsfordító találkozásról gondolkodunk ma. Hétköznapi értelmében használjuk a „sors” szót, ami az életút szinonimája is. Ahogyan most használjuk, abban a fátumnak, a végzetnek nem lesz szerepe. Egy ilyen sorsfordító találkozás lehetőségét kapjuk mi is a samáriai asszonyon keresztül. Vele tartunk most a kúthoz, közben pedig számos áthallás születhet meg a saját életünkre nézve is.

Megérkezik az asszony, és meglepetésére nincs egyedül.

"A szokás nagy úr" - de kitakarhatja a lényeget...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 7,5-16 alapján

Fantasztikus filmet láttam a napokban. Magyarul A számolás joga címet viseli. Valós történetet dolgoz fel egy regény alapján, az USA ’50-es, ’60-as éveiből. Nagyjából 30 fekete bőrű nőt alkalmaz a NASA, mint a nyugati számolócsoport tagjait, kimagasló matematikai tudásuk miatt. Ők a telephely egy félreeső helyén vannak. A keleti számolócsoport tagjait fehér nők alkotják. Ők egészen központi helyen, sokkal jobb körülmények között dolgoznak.

A fekete nők közül hárman a többiek közül is messze magasan kiemelkednek. Az egyiküket áthelyezik a központba, ahol a mérnökök számolásait kell ellenőriznie. Egyre inkább rájönnek, hogy nélküle nem tudják elérni céljaikat. Egyszer azonban a főnöke kiabálni kezd vele, mivel rendszeresen nagyon hosszú időre eltűnik. Az éppen a szakadó esőből beérő, holtfáradt nő ekkor maga is kiabálni kezd. Hosszú hónapok óta ott dolgozik, és senkinek nem esett le, hogy mi ennek az oka: a fekete nők csak és kizárólag az ő számukra fenntartott mosdót használhatják. A fehérekét nem. Ezért neki minden alkalommal el kell mennie a nyugati csoportnak kijelölt fekete mosdóba. Ez végig futva is 40 percet vesz igénybe a hatalmas területen. A terem lefagy, beleértve a főnököt is. Látszik rajta, hogy megdöbben, hogy e miatt az ok miatt veszítik el mindig a legkiemelkedőbb képességű tudós drága idejét.

A hagyományok kialakultak a fehérek és a feketék világára. Ők pedig megszokták ezt. Nem vették észre a hosszú szünetek okát, mert a szokás nagy úr. Kialakít egy kerékvágást, egy automatizmust, amiben nem kell gondolkodni. De ahogyan itt is történt, ez a megszokás kitakarhatja a lényeget. A mai központi gondolatunk is ez lesz: „A szokás nagy úr” – de kitakarhatja a lényeget…

Életben tartani a tüzet

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Pt 1,10-12 alapján

Az esküvők kapcsán azt szoktam mondani, hogy nem vagyok lutherkabátba bújt biztosítási ügynök. Ezt a kifejezés azt jelenti nálam, hogy nem tudok biztosítást kötni az egyházi esküvővel a házasságra. Attól, hogy templomban is történik a szertartás, ez még nem jelent biztosítékot semmire. A biztosíték máshol van. Abban, hogy életben tartják-e a tüzet. Ez lesz a központi gondolatunk: életben tartani a tüzet. A házasság példája csak szemléltetés lesz, azonban sok áldás születhet abból is, ha ez életre kel valakiben. Lássuk hát!

Mit csináljak a mocsárral az életemben?

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Pt 4,1-6 alapján

Van, aki felvállalja, van, aki takargatja. Van, aki beszél róla önmaga és mások érdekében is, és van, aki azt hiszi, hogy önmaga és mások érdekében sem szabad beszélnie róla. Találós kérdés is lehetne, hogy mi ez? Sok válasz létezhet rá. A mi mai válaszunk a mocsár. A lelkiállapotunk mocsara. Az, amikor érezzük, hogy süllyedünk egy posványos részen, ami a mocsaras tulajdonsága miatt túlontúl sokáig nem enged minket. Központi gondolatunk ehhez kapcsolódik: Mit csináljak a mocsárral az életemben?

Az ige, amiből kinőtt ma ez a mondanivaló, Péter első levelében található. A gyülekezetek születésének eleje-felé vannak. Az első, eufórikus időszak véget ért már, amikor friss megtértként úgy érezték, hogy az egész világot elbírják. De beköszöntöttek a hétköznapok, amik többek között magukkal hozták a hitükért kapott bántást. Nem csak direktben az üldözésekkel, hanem ebből a szakaszból az is megmutatkozik, hogy azért is, mert nem folytatják azt a dorbézoló életet, mint előtte. Megdöbbenve tapasztalják, hogy ebből is szenvedés nő ki.

Igénk a szenvedésről szól. Annak bizonyos szempontból vett eredetéről és tűréséről. Sőt! Annak egyetemességéről! Arról, hogy nem lehet nélküle élni, legalábbis földi, emberi testünkben. Függetlenül attól, hogy Jézust nagyon szeretjük-e, vagy nélküle élünk. Mi ennek a szenvedésnek a hosszú ideig tartó epizódjait mondjuk most mocsárnak. Később vissza fogunk még térni a szóhoz, de előbb begyűjtjük az ige munícióját.

Szupermárket-keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Hós 10,12 alapján

Bevallom, hogy a tegnapi és a mai igehirdetési igét kicseréltem. Még nem csináltam ilyet, de számomra fordítva szólaltatják meg az óévi és újévi gondolatokat. Ez azt jelenti, hogy míg tegnap Mózes 5. könyve került elő, ma Hóseás prófétával foglalkozunk. A központi gondolatot nem árulom még el.

Vannak ún. nagy- és kispróféták az Ószövetségben. A megnevezés nem a betöltött szerepükből, hanem a könyvük terjedelméből jön. A kispróféták egy-egy könyve csak néhány lapot tölt meg. Némelyiket pedig könnyű megjegyezni valamiről. Jónást a cethalról, Habakukot meg Malackáról a Micimackóban, hiszen ő Szent Habakukozik mindig… J Hóseás elsőre nem ugorhat be, azonban utána már könnyű lesz megjegyezni. Megrendítően kezdődik ugyanis a könyve. Őt, a prófétát, arra kéri Isten, hogy egy parázna, vagyis házasságtörő nőt vegyen feleségül. Hóseás pedig megteszi. A házasságtörés ugyebár évezredeken keresztül az egész társadalom előtt főbenjáró bűn volt, amiért – főleg akkoriban – ki is vetette magából az illetőt. Az Úr pedig azt kéri prófétájától, hogy egy ilyen házasságtörő és kitaszított nőt vegyen feleségül.

De itt még nincs vége! Ahogyan gyermekeik születnek, Isten azt kéri, hogy Hóseás beszédes nevet adjon nekik. Az elsőt Jezréelnek hívják, ami a város nevének említésével egy történelmi szégyenfoltját idézi fel a népnek. A második és harmadik gyermek neve pedig még csak nem is név. „Nincs irgalomnak” és „Nem népemnek” kéri, hogy nevezze őket. Hogy miért?

A vallássérültek vigasztalója

A kép forrása itt található

Igehirdetés 5Móz 11,26-28 alapján

Idén szilveszterkor rendhagyó hangulatú igehirdetéssel búcsúzunk az óévtől. Ez lesz a központi gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.

A vallássérült szó nem az én találmányom. A valláspszichológiában létező szakszó. Teljes megértéssel és szeretettel azt fogalmazza meg ez a kifejezés, hogy eltorzított módon kaphattunk képet a vallásról és Istenről. Sokszor a kisgyermekkor légköréről van ilyenkor szó, de számos esetben a kamasz- vagy akár felnőttkorról.

Van, amikor úgy érhető tetten, hogy a szülő Istennel fenyegetőzik: „Vigyázz, mert ha én nem is látom, látja az Isten és megver majd érte!” És mi ez, ha nem a végtelenül szerető Isten képének eltorzítása? Van aztán, amikor úgy érhető tetten, hogy valakinek csak az Isten haragjáról és a bosszúállásáról beszélnek. És sorolhatnánk tovább a példákat.

De nem csak a szülő okozhat vallássérülést. Lehet az nagyszülő, testvér, lelkész, tanár vagy bárki. És ott a korszellem. Az előző rendszer vallásellenessége önmagában árasztotta ezt mindenkire. Éppen ezért létezik az, hogy akkor mégis virágzott a keresztyén élet, elvégre az előző korszellemben nevelkedettek éltek. Mára azonban azok a generációk nőttek fel, akik a társadalmi anyatejjel szívták magukba a vallássérültséget. Minimum a kettős neveléssel. És még egy fájó csoportot meg kell említeni. A lelkészek gyermekeit. Bár közel nem mindenki lett súlyosan vallássérült közülük, mégis sokan kerültek ki mindig is közülük.

Nyomasztó kifejezést, és még nyomasztóbb hangulatot hoztam most ide. De nem önkényesen tettem, és nem az ebben lévő tocsogás a célom. Innentől már a feloldás felé haladunk. Ez ugyebár a központi gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.

Látszólag az igénk is nyomasztó. De csak látszólag! Álruhás evangéliumi hírnökről van ugyanis szó, amit alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy megtaláljuk a belőle fakadó élet forrását. Nézzük hát!

Most akkor ki kit ünnepel karácsonykor?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 60,19-22 alapján

Adott egy felnőtt születésnapos. Éppen saját magának szervez bulit aznap estére. Kicsit furcsa, nem? Alapvetően az a magyar mentalitás, hogy nem illik elárulni, ha aznap van a szülinapunk, mert zavarba hozhatunk vele másokat. Köszöntést pedig vagy szerveznek az embernek, vagy nem… Képzeletbeli szülinaposunk persze tényleg lehet, hogy azért szervezkedik, mert több figyelmet szeretne ezáltal kicsikarni a környezetéből. Arra vágyik, hogy mindenki őt ünnepelje. Viszont van egy másik forgatókönyv is! Hogyha meglátnánk és beszélnénk vele róla lehet, hogy az derülne ki, hogy emlékezni, megállni, visszatekinteni, mérleget készíteni hívja a többieket. Nem azt várja, hogy őt ünnepeljék, hanem hogy vele ünnepeljék meg azt, hogy megérte ezt a kort. Képzeletbeli szülinaposunkról tehát könnyű lenne ítélkezni. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy őt kell-e elvárás-szerűen ünnepelni aznap este, vagy vele együtt ünnepelni azt, ami neki fontos…

Ma így szól a központi gondolatunk: Most akkor ki kit ünnepel karácsonykor? Isten várja el, hogy őt ünnepeljük ilyenkor? Rendez magának egy világra szóló szülinapi bulit minden évben, és elvárja, hogy mindenki hajbókoljon előtte? Nos, én nem így ismerem az Istent. De nézzünk a mélyére ennek!

Ősbizalom

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 18,17 alapján

„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -

(igy nem szökik rá hirtelen az éj)

s mig kis szive nagyon szorongva dobban,

tán ő se tudja, mit is kiván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél.”

Így kezdi József Attila a Thomas Mann üdvözlése című versét. Sok különleges este emlékét hozza ez elő bennem. Kisgyermekek voltunk még a bátyámmal. Feküdtünk lefekvéskor az ágyunkban, és amikor már minden esti rituálén túl voltunk a szüleinkkel, mindig nyaggattuk Aput még az utolsó, nagy kívánsággal. Olyan mennyezeti lámpánk volt, aminek meg lehetett csavarni az üvegburáját. Apu megcsavarta, és Anyuval azt hallgatták, ahogy mi kacagunk. Feküdtünk a bátyámmal az ágyban, és a pörgő-forgó-táncoló fénycsodákat lestük a plafonon. Mesés volt…

Ma egy egészen rendhagyó igét hallottunk az igehirdetés alapigéjeként. Jézus zárószavait, amit a gyermekek megáldásánál mondott Lukács szerint: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

A Bibliában egy Nikodémus nevű férfi volt annyira vagány, hogy egy hasonló ponton – a beégést kockáztatva – fel merte tenni őszintén a kérdést, Jézusnak, hogy akkor ez azt jelenti, hogy újra be kéne menni az anyaméhbe, és újra megszületni?

A megkülönböztetés művészete tanulható!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 10,30-42 alapján

Ha valami barkácsboltba, autósboltba, szerelvényboltba vagy hasonlóba kell menni, én jobb szeretem elkerülni ezt a feladatot, és másra bízni. Ennek egyetlen oka van. Ha visszakérdeznek, még a kérdést sem értem, hiába az anyanyelvemen hangzik el. Viszont ha például szövegszerkesztővel kell dolgozni, akkor nyeregben vagyok. Bármilyen kinyomtatott oldalt reprodukálni tudok, ránézésre megmondani, hogyan készült, és ráadásul tízujjas vakíróként gépelek. Szóval ez az én terepem.

Benedek Tibor olimpiai bajnokvízilabdázóval és egykori szövetségi kapitánnyal hallottam egyszer egyinterjút, ahol mesélte, hogy többször kinevették már, hogy mennyire nem tud focizni. Őszerinte azonban ez teljesen természetes, mivel úgy nőtt fel, hogy amikor mások az utcán rúgták a bőrt, ő uszodába ment a barátaival. Vagyis ha focizott volna, tudna is focizni. Majd elmesélte, hogy hogyan tanult meg nyilatkozni, amikor szükség lett erre. Holott előtte ezért is kinevették. Sokat köszönhetek ennek a vele készült interjúnak, mert ezt a jelenséget szoktam azóta én is jelezni, amikor vagy kinevetnek a hiányosságaim miatt. A szövegszerkesztést és a gépelést évekig iskolában tanultam. A barkácsolásban vagy az autószerelésben viszont nem vagyok jártas. Vagyis csak annyi a kérdés, hogy időt, energiát és figyelmet fordítottam-e valamire vagy sem.

"A tábla készen áll. A bábuk mozognak."

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 3,1-6 alapján

Állnak a teraszon. Éjjel van. Mélységes mély, természetellenes csend. Ketten beszélgetnek. Tudják, hogy hamarosan ki fog törni a nagy háború. Csak a napja és az órája kérdés. Ekkor a tapasztalt bölcs azt mondja, hogy ez a csönd az utolsó lélegzetvétel a nagy lemerülés előtt: „A tábla készen áll. A bábuk mozognak.” Ekkor hatalmas fénycsóva gyúl. A földről az ég felé özönlik. Kezdődik hát! Így áll ott Gandalf és Pippin A gyűrűk ura című film grandiózus csatája előtt.

„A tábla készen áll. A bábuk mozognak.” Minden elő van készítve, végiggondolva és kivitelezve. De most még van egy utolsó pillanat: a nagy lélegzetvétel. Ez a feszült csönd a beharangozás, a nyitány. Kezdődik!

Ez nyitja meg igénket is.

Bizonytalan várakozás a biztosra

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Pt 3,3-14 alapján

Májust írtunk. Egy kora reggelen álltunk ugyan azok a középiskolások a buszmegállóban, akik nap, mint nap ingáztunk a közeli város iskoláiba. De ez a nap más volt. Mindannyian ropogósra vasalt ünneplőben feszítettünk álmosan, kómásan. Egyszer csak megláttuk a buszt, ahogy messze a kanyarnál kifordult. Lassított. Aztán a sofőr széttárta a karjait, mutatta, hogy nem férünk fel. Gázt adott és elment.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel közöttünk. De jó! Haza lehet menni! Majd más díszíti a ballagók termeit, majd más elbúcsúztatja őket! Az osztályfőnök ezt meg fogja érteni. És mindenki boldogan, immáron az álmosság legkisebb jele nélkül indult haza. Kivéve engem. Én ott álltam a matrózblúzomban és a kétségbeesésemben. Én ugyanis aznap ballagtam. Velem mi lesz? Mobiltelefonom nem volt még, mint annyi más embernek akkor. És nem volt autónk, hogy a szüleimet megkérjem, vigyenek be. Latolgattam az esélyeimet. Aztán úgy döntöttem, ott maradok a buszmegállóban. Majd csak eljutok valahogy a városba, és el tudom intézni ballagás előtt azokat a feladatokat, amiket az egész osztály nevében én vállaltam magamra.

Egyszer csak felbukkant egy busz, amire nem is számítottam így hétvégén. Már messziről láttam, hogy a pesti járat az, ami nálunk soha nem áll meg. Rám egyáltalán nem jellemző módon integetni, hadonászni kezdtem a sofőrnek. Ahogy lefékezett és megállt a buszmegállótól távolabb, én még a nagy, vizes fűbe is örömmel gázoltam bele szoknyában, harisnyában és magas sarkúban is…

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, a várakozásról szól igénk. Ez lesz a központi gondolatunk: bizonytalan várakozás a biztosra. Várakozás, mint a buszmegállóban, a ballagás reggelén. Bizonytalan és elbizonytalanító várakozás. De közben mégis ott van benne az egészen biztos: valahogyan el fogok jutni a saját ballagásomra. Bizonytalan várakozás a biztosra.

Ott folytatjuk, ahol a múlt héten abbahagytuk.

A nekem szóló üzenet kutatása

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Thessz 1,3-10 alapján

Van az a helyzet, amikor csörög a vezetékes telefon, felvesszük, és egy géphang elkezdi darálni nekünk a marketingszöveget. Ki nem állhatom az ilyen eseteket. Én beleszólok, bemutatkozom, és egy párbeszédre vagyok készen. A másik meg először is úgy hív fel, hogy a gyülekezeti számunknál be van jelölve, hogy tilos marketing célból felhasználni. Másodszor pedig nem is a telefon funkciót használja, ahol beszélgetnénk, ketten. Kiabálhatnék, énekelhetnék vagy jódlizhatnék, odáig nem ér el. Csak a maga személytelen üzenetét darálja. (Nálam éppen ezért talán öt másodpercig ha tartanak ezek a hívások…)

Vannak tehát a személytelen üzenetek, amik majd csak megszólítanak valakit, és vannak a személyesek. Azok, amik tényleg nekünk szólnak. Számunkra fontosak és minket érintenek. (A kettő pedig nem különül el markánsan egymástól. Sajnos, vagy nem sajnos…) Ma így szól a központi gondolatunk: a nekem szóló üzenet kutatása.

Nehéz igénk van hozzá. Hálaadással indul, aztán az utolsó időkről, bosszúállásról és bűnhődésről beszél. Súlyos gondolatok, amik súlyos érzéseket keltenek. De nézzünk mögé a látszatnak! Kutassuk benne a személyesen nekünk szóló üzenetet!

Ehhez először is meg kell értenünk azt, hogy az eredeti szöveg mikor, milyen helyzetben keletkezett.